Erőtlen szívem megtölti a rettegés, az aggódás és a fájdalom: Vajon hol talál majd testem végső pihenőt? Ki oldozza fel és szabadítja fel lelkem a bűn igája alól? Mindaz, mi enyém, szétszóratik. És szeretteimet hová űzi-hajtja a bánattól megtört lélek? Távozzatok mégis, ti hiábavaló félelmes gondok! Jézus hív engem, ki ne indulna hát? Nincs semmije e világnak, ami ide kötne. Jöjj el, áldott, fényes reggel, midőn megdicsőülve, örömben Jézus előtt állok majd. Tartsd meg világ, mindazt, mi enyém! Hisz úgyis elveszed mulandó testemet. Vedd hát szegénységem is. Nékem elég, hogy Isten túláradó szeretetéből a legfőbb jó vár rám: üdvösségem és gazdagságom. És mi más lenne az én legfőbb örökségem, ha nem Istenem atyai hűsége, mi megújul minden reggel, és soha nem ér véget?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése