2017. március 11., szombat

Ima rejtettség védelméért



„Rejtsen el minket a Mindenható Isten, az Atya, a Fiú, és a Szentlélek, a Szűzanya, és Szent József palástja alatt, a szent angyalok keze által abba a csipkebokorba, amelyből az Úr Jézus töviskoronáját vették, hogy semmilyen pokoli, testi vagy világi támadás ne tudjon nekünk ártani, sem testvéreinknek, sem ellenségeinknek. Ámen.”
Reményik Sándor: Békesség Istentől



Nincs nyugalom, nincs nyugalom, – a szív,

Amíg ver, mindörökre nyugtalan.

De mindörökké nyughatatlanul,

Istentől mégis Békessége van.

Nyugalma nincs, de Békessége van.

Békesség Istentől.

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, – vihar,

Örök hullámzás a víz felszíne.

De lent a mélyben háborítlanul

Pihen a tenger s az ember szíve,

Hadd, hullámozzék a víz felszíne.

Békesség Istentől.

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, – s ez a

Nyugtalanság, mint a járvány, ragad.

Te sugarazd szét békességedet

És szóval, kézfogással másnak add.

Az Isten Békessége is ragad.

Békesség Istentől.

Reggel mondd, délben mondd, és este mondd

A Feltámadott első, szép szavát.

És ragyogóbbá lesz a reggeled

És csillaghímesebb az éjszakád.

És békességesebb az éjszakád.

Békesség Istentől.

Békesség Istentől: mi így köszönjünk,

Hogy köszöntésünkben lélek legyen -

Vihartépett fák – ágainkon mégis

Vadgalamb búg és Békesség terem.

Békesség: köszöntésünk ez legyen.

Békesség Istentől.




Bocsásd meg nekem kettősségét életemnek Istenem, hiszen tudlak Téged szolgálni, áldani, képviselni hűséggel, de tudlak gyalázni is szavaimmal, tetteimmel egyaránt. Segíts, hogy az előbbi gyakoribb legyen mindennapjaimban! Ámen


Istenem! Ismered veszteségeimet, fájdalmaimat! Hitben szeretném kimondani előtted, hogy ezek is javamra vannak, még ha olykor nem is ezt érzem. Vezess át a nyomorúságokon kegyelmesen és légy velem, mert az a legnagyobb vigasz számomra, hogy fogod a kezem, és az örökkévalóság felé viszel szeretettel, gondoskodással, irgalommal. Ámen


URam! Add, hogy ne sajnáljam az időt a csendes percekre, a naponkénti hálaadásra! ÁmenURam! Add, hogy tudjak kitartó lenni életem minden dolgában! Ámen

URam! Add megújító kegyelmedet, hogy másokért élhessek! Ámen

Uram, Jézus! Magamban és másokban oly sokat csalódtam már, kiben is reménykednék, mint Benned?! Aki Rád épít, soha nem csalódik! Ámen


Uram! Ne adj nekem nagy gazdagságot, hogy kevéllyé váljék a szívem, s ne is kísérts meg olyan szegénységgel, hogy elfordulva Tőled megtagadjalak Téged! Adj nekem bölcs szívet és építő értelmet, hogy helyemet megtalálva ebben a bonyolult világban szolgálhassalak Téged, embertársaim javára, mindenki örömére, meglelve lelkem békességét is! Ámen


Uram! Nem fogom megérteni szenvedésem okát soha, de nem is akarom. Csak azt kívánom, ne hagyj magamra, s ígéreted szerint legyél velem életem minden pillanatában! Bocsásd meg türelmetlenségemet, amivel oly sok nyomorúságot okoztam másoknak, s magamnak is! Irgalmad palástjával kérlek takard be életemet, hogy sebeim gyógyuljanak, s boldogan adhassak hálát Neked mindenért! Ámen



Uram! Tarts meg Uram a kísértések között, hogy Veled és Általad élhessek másokért! Ámen


Urunk! Sokan két lábbal tiporják a törvényt, de nekünk nem kell közéjük tartoznunk. Alázattal valljuk be, hogy leélhetjük életünket úgy, hogy nemzetünk törvényei szerint bűntelenek vagyunk, de tudjuk, hogy a Te szent törvényeidet naponta áthágjuk, ezért bocsánatodat kérjük. Adj nekünk felelősségteljes gondolkodást és cselekvést ma is! Ámen
Urunk, Istenünk! Kéretlen tanácsadók egész sora igyekszik befolyásolni az életünket. Kérünk, vezess minket arra, hogy csak a te egyedül helyes tanácsaidra figyeljünk, és azok szerint járjunk. Adj bölcsességet, hogy ezeket megtaláljuk, megértsük és megfogadjuk. Jézus Krisztusért kérünk! Ámen

2017. március 10., péntek

Drága Uram Jézus!
A legszebb feladat, amikor Rólad és a Te általad bennem elvégzett szabadító munkádról tehetek bizonyságot!
Annyi hála van a szívemben, Te ezt nagyon jól tudod, hiszen Te vagy az, aki mindezt megcselekszi, és kimondatja Velem.
Szeretnélek arra kérni, hogy különösen az életem élésével tehessek a legtökéletesebben rólad bizonyságot, a szívvel és a szájjal való bizonyság mellett. Kérlek, tégy készségessé mindig Neked engednem. Ámen (Trezsimama)


Időnként nem tudok uralkodni magamon, mert nem Rád tekintek, hanem a saját érzéseim, gondolataim, indulataim uralnak. Tudom, ez téves út, szeretném is az általad kedvesnek tartottat járni. Ámen
Istenem! Add, hogy hálás tudjak lenni mindenért, s megleljem Benned békességemet! Ámen


Istenem! Köszönöm, hogy véges elmémmel elmélkedhetem végtelen hatalmadról, s megengeded, hogy végességemben érezhetem végtelen szeretetedet! Ámen


Kegyelmes Atyám! Nekem azt kell komolyan venni, ami Tőled jön, amit Igédben olvasok. Ami a Te kijelentésedben nincs jelen, egyáltalán nem biztos, hogy Tőled jön. Szeretném komolyan venni szavad, mely életem sötétjében is világító szövétnek. Ámen


Mennyei Atyánk! A teremtés és a megváltás jogán a tieid vagyunk: fiaid, gyermekeid. Megtisztelő, csodálatos feladat ez számunkra. Add, hogy átérezzük ezt a felelősséget és ennek megfelelően éljünk és munkálkodjunk ott, ahová állítottál bennünket! Ámen


URam! Add, hogy azt tegyük, ami Neked kedves, s nekünk pedig üdvös! Ámen


Uram! ! Adj értelmet életemnek Tebenned, hogy szolgálatra kész szívvel követni tudjam akaratodat! Ámen


Uram! Az Élet-folyódnak két partján állunk, s nap mint nap próbálunk hidat építeni a túlparton állokhoz. Adj mindannyiunknak bölcsességet, hogy észrevegyük a hídépítésen túl van fontosabb is... Add, hogy legyen bátorságunk beszállni a nekünk küldött csónakodba, s eljussunk kegyelmed óceánjáig, az örök életre! Ámen


Uram! Bocsásd meg gyarló emberi törekvésem, mely másoknak óhajt megfelelni. Balgaság ez részemről. Én a Te tetszésedre szeretnék élni. Tudom, ez nem egyenlő a tökéletességgel, de helyénvaló és áldások sokaságát jelenti nemcsak rám nézve. Segíts ebben is Uram! Ámen


Uram! Nélküled semmi vagyok, általad minden. Segíts magamat megtalálni Tebenned! Ámen


Útjaid Uram mutasd meg, hogy el ne tévelyedjem! Istenem, te jól ismersz engem, ezért kérlek, vezess, irányíts, mert ha önfejű módon jövök-megyek, akkor azon nem lesz áldás. Rád szeretnék figyelni és Lelked vezetésének engedni! Segíts ebben! Ámen

2017. március 9., csütörtök

Ez a legnagyobb öröm számomra, amikor a drága megváltó Krisztusomról, az Ő szabadításáról tehetek vallást az emberek előtt. Elmondhatom, hogy milyen sok áldást kaptam, milyen mélységekből vont ki. Azt sem elhallgatva, hogy ez az út igen is sokszor mélységben, sok fájdalomban és sok próba alatt ment és megy végbe. Mégis teljes szívvel, hittel megvallva semmiért sem cserélném el ezt a Veled való kapcsolatot. Köszönöm ezt az életet már itt a földön és vágyva vágyom szívemben a reménységgel, hogy egykoron az örök életben részesíts! Ámen (Trezsimama)



Istenem! Én nem uralkodásra, hanem szolgálatra hívattam. Szeretnék is így élni ott, ahová Te állítottál! Ámen


Istenem! Köszönöm, hogy a böjt az én életemnek is része. Áldalak érte, hogy ezáltal is közelebb kerülhetek hozzád és embertársaimhoz. Ámen


Istenem! Nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel. Erre vágyakozom, ebben szeretnék gyarapodni. Ámen


Teremtőm, Atyám!

A gonoszság a talmi hatalom és a pénz csábításaival akar irányítani minket, te csak kérsz minket a jóra, ezért kell tudnunk önmagunknak parancsolni, ami nem is oly nehéz, ha Megváltónkat, Jézust követjük. Ámen

(Peternics Mihály)


Uram! Add, hogy munkámon áldás legyen, s gyenge igyekezetemet erősítsd naponta! Köszönöm, hogy velem vagy, s életemnek Tebenned békessége van. Ámen



URam! Add, hogy parancsolataidban felfedezhessem a védelmet, s akaratodban az életemet kiteljesítő szeretetet. Ifjúkori oktalanságaim lelkiismereti terhét enyhítsd bölcsülni kívánó lelkemben, hogy teljes szívvel tudjalak szolgálni Téged! Ámen




URam! Életem ideje kezedben van... Add, hogy éljek a lehetőségeimmel, s ne éljek vissza azzal, amim van. Őrizz meg békességben, szeretetben és alázatban, hogy boldogan tehessek bizonyságot Nevedről életem minden napján! Ámen


Uram, Istenem! Vágyakozom utánad, de magamnak sem merem bevallani, s ha meg kell fogalmaznom konkrétan, magam sem tudom, hogy mi után. Hiányaim utánad kiáltanak, kevéske talentumom Téged dicsér! Kérlek segíts meg ezen a napon is, hogy tetszésedre éljek, s Rólad tegyek bizonyságot szavak nélkül is azok előtt, akiket ma elém hozol! Ámen



Uram! Köszönöm, hogy dolgozhatok. Téged képvisellek munkám minőségével és hozzáállásommal is. Célom, hogy munkámmal is dicsértessék neved! Ámen


Uram! ! Nem kell, hogy próféták legyünk, hogy magunk is belássuk: Ha istentelenül élünk, akkor pusztulásba sodorjuk nemcsak magunkat, de egész teremtett világodat! Add nekünk a józanság, a szeretet és erő lelkét, hogy ne csüggedjünk, hanem szüntelenül törekedjünk mindarra a jóra, amit törvényeidben elénk adtál! Ámen

2017. március 8., szerda

Drága Uram! Mennyire kell ez a magatartást még hívő emberként is tanulnom. Milyen sokszor a magam féltése, az észre sem vett személyválogatás, a kényelemszeretet miatt nem teszem. Tedd késszé a szívem minden elengedésére, és odaadására mások felé, hiszen Te a szívek vizsgálója vagy és mindent látsz, és tudsz. Hadd legyek mindentől teljesen szabad. Ámen (Trezsimama)



Istenem! A Te kegyelmed mindenre elég, mit is akarhatnék még?! Ámen


Istenem! Formáld szívemet-lelkemet, hogy betölthessem parancsolataidat! ÁmenJézusom! Köszönöm, hogy célod megnyugtatni engem. Te tudsz megnyugvást adni sokszor nyugtalan lelkembe. Nyugtalan az én szívem, amíg meg nem nyugszik tebenned. Ámen


Mennyei Atyám! Kétségbeesetten akarok változni! Változtass meg! Nem akarok úgy élni és járni, ahogy eddig. Mindent rázz meg, semmit ne kímélj! Kend meg szívemet és az elmémet a változás gyorsító kenetével! Akarok felmenni Isten szent hegyére, segíts! Újítsd meg elmémet! Friss vágyat és tüzet kérek Igéd olvasására! Vizsgálj meg engem és változtass meg. Rombolj, tépj fel, irts és dönts, ültess és plántálj. Rengess meg és mozdíts el minden mozdíthatót. Vigyél fel megismerésed új, magasabb szintjére. Uram, vak vagyok. Nyisd meg szememet, hogy lássak. Uram, nem hallok, nyisd meg fülemet, hogy halljak. Uram orrommal nem érzek, tisztítsd meg szellemi szaglásomat, hogy érezzek. Uram, nyelvemmel nem érzékelek, elevenítsd meg szellemi ízérzőkészségemet, hogy érezzek! Nyisd meg elmémnek szellemét szíved és Igéd mélyebb megértésére. Részesíts abban a kiváltságban és megtiszteltetésben, hogy beviszel a golgota titkának megismerésébe. Ismertesd meg velem szereteted és véred erejét. Vezess engem a taníthatóság helyére. Ismertesd meg velem tudatlanságomat és a Te elhívásod, szereteted és hatalmad mérhetetlen voltát! Öntsd belém szeretetedet, hogy ismerjelek. Árassz el a kijelentés ajándékaival és Lelked minden ajándékaival jó kedved szerint, hogy azokban járhassak és szolgálhassak. Adj nekem a te szíved könyörületességéből, hogy járassak a hit és irgalmasság útján. Öntsd ki rám a menyasszony Lelkét, hogy menyasszonyként imádjalak és szolgáljalak. Uram, nyisd meg kérlek bennem és felettem a mennyet. Nyisd meg kérlek szívem zsilipjeit, hogy teljesen átjárjon a te szereteted tüze és a te isteni életed Jézus. Nem akarok többé ebben a földi síkban létezni és mozogni. A te magasabb síkodban akarok élni. Uram, bármibe kerüljön is ez, bármi legyen az ára, kifizetem. Benned akarok élni és a te csatornáddá akarok válni. Az Úr Jézus nevében. Ámen


Mennyei Atyám! Hányszor vonom kétségbe azt, hogy ami velem történik, az tényleg jó nekem. Pedig Te mindig így cselekszel velem. Semmi nem véletlen az életemben, és noha időnként nem értelek, Te a legjobbat adod nekem, amire igazán szükségem van. Milyen megnyugtató ez számomra. Boldoggá tesz ez a tudat. Dicsérlek érte! Ámen


Mindig ott szeretnék lenni Uram, ahol Te kívánsz látni engem! Ahol nem akarsz látni, ott semmi keresnivalóm nincs! Légy útmutatóm naponként! Ámen


URam! Add, hogy ne vegyem magától értődőnek mindazt, amivel körbeveszel, hanem tudjak hálát adni mindenért, amivel gondviselésed által megsimogatsz! Add, hogy ne pazaroljam el időmet hiábavalóságokra, s hogy vigyázni tudjak magam és mások egészségére, s kegyelmed révén üdvözítő akaratod jelévé is válhassak mások számára! Ámen


URam! Add, hogy teremtői rended szerint élhessünk! Ámen


Uram! Add meg nekem az erőt ahhoz, amit feladatként vettem a kezedből. Adj munkámnak eredményt, lelkemnek pedig békességet, hogy örömmel szolgáljak Neked, s embertársaimnak! Ámen


URam! Láttasd meg velem igazságaidat, hogy azok szerint tisztán és szépen élhessem életemet! Ámen


Uram! Teremtő csodád fénysugaraiból néhányat vetíts ránk, hogy meglássuk akaratodat, s aszerint éljünk! Ámen

2017. március 7., kedd

Drága Urunk Jézus!
 Te látod, mennyi az én mulasztásom is az életem teljes odaszánása területén. Te nem csak a tizedről beszélsz velünk, hiszen az egész élet átadásával tudunk csak téged dicsőíteni. Az, akié menny és föld és minden, ami azon van, nem a mi anyagi adakozásunkra intesz ezzel az intéssel, hanem az irgalmasságunkra, az  isteni akaratodban elkészített jó cselekedetekben való járásra, mert csak abban gyönyörködik a te Lelked. Teljes szívemből kérlek, hogy taníts a hívő életben mindig a Te példád szerint élni és adakozni. Te látod az emberi gyengeségeimet, és a szívemet megkísértő félelmet, mert sok rossz beidegződés van bennem. Legyen ebben is elég az a Tőled kapott szabadság, szabadnak lenni minden elvárástól. Köszönöm, hogy megsegítesz. Kérlek, Uram, adj tiszta szívet és lelki látást! Ámen (Trezsimama)



Életnek Ura, formáld át világi vágyaimat, hogy a te néped és országod iránt buzgólkodjak. Ámen


Istenem! Bocsáss meg nekem, hogy sokszor nem vagyok tudatában annak, hogy én a Győztes oldalon állok, és harcolok. Ha Jézus a Megváltóm, akkor a győzedelmes ügy, győztes vezérének seregében vagyok. Taníts engem így harcolni a Tőled kapott lelki fegyverekkel! Ámen


Terheim mennyiségét és milyenségét is Te ismered leginkább Uram. Nem szeretném egyedül hordozni életem terheit, hanem csakis a Te segítségeddel. Tudom, napról napra gondot viselsz rám. Ámen


Tied a dicsőség minden sikeres harcomért Uram! Magasztallak Téged hatalmadért, csodáidért, kegyelmedért! Ámen


Uram! A hitetlenség, a reménytelenség, a szeretetlenség hályoga homályosítja el sokszor látásunkat... Gyógyíts meg Uram mindnyájunkat, hogy Neked tetszően éljük életünket, s tükröződhessen rajtunk kegyelmed, lelkünk megnyugvására! Ámen

URam! Add, hogy lélekben és igazságban tudjalak imádni! Ámen


URam! Add, hogy minden nap legyen annyi erőm, hogy valamit meg tudjak cselekedni szeretet-akaratodból! Ámen

URam! Dicsőség nevednek a közösségért, amiben engem is hordozol! Add, hogy akaratod betöltőjeként, engedelmes eszközként örömmel tudjalak szolgálni Téged! Ámen


Uram! Erőddel segíts meg, hogy Benned élhessek, s Hozzád juthassak! Ámen

Uram! Köszönök Neked mindent, amivel elhalmoztál eddig is! Köszönöm Neked mindazokat, akiket mellém rendeltél, s hogy rajtuk keresztül megtapasztalhattam gondoskodó szeretetedet! Bocsásd meg türelmetlenségemet és szeretetlenségemet, s növelj alázatban, hogy hálaadással élhessem nekem ajándékozott napjaimat! Ámen


Urunk! Te nem veszed ki a tieidet ebből a világból, de azt akarod, hogy ne világiasan gondolkodjunk. Ezt csak akkor tehetjük meg, ha ezer szállal kötődünk Hozzád, ha élő és szoros a kapcsolatunk Veled. Ez az igazi gazdagság. Minden egyéb csak ráadás lehet. Bocsásd meg, ha mi nagyon sokszor csak a ráadásra vágyakozunk, pedig az az előzmény nélkül lehetetlen. Ámen

2017. március 6., hétfő

Drága Istenünk, mindenható Atyánk az Úr Jézus Krisztusban! Hálaadással megköszönjük Neked a mindennapi lelki táplálékot, amelyet szent Igéden keresztül nyújtasz nekünk. Hálával legyen tele a mi szívünk akkor is, amikor már elköltözött az örök mennyei hazába egyik szülőnk, nagyon váratlanul, emberileg ki nem számítható időpontban, a miértek helyett szeretném megköszönni Neked Istenem, hogy engedtél időt kegyelmedből, hogy édesapám velünk volt 82 éves koráig, föl tudott nevelni. Az Igét hirdethette élete utolsó percéig, hiszen akkor is, halála előtt, egy gyászoló családnak a virrasztása során hirdette a feltámadás és az élet örömhírét. Megköszönöm Neked, hogy Ő lehetett az édesapám, akitől mindig csak tanultam és együtt tanult velem kisdiákként, majd később legátusként, segédlelkészként kísérte és segítette a nem könnyű missziós munkámat. Áldott légy Jézus Krisztus, aki miérettünk nemcsak testet öltöttél, szenvedtél, meghaltál a mi bűneinkért, hanem feltámadtál, hogy örök életünk legyen, ez az öröm már kezdődjön el itt a földön, Igéd szorgos hallgatása, megtartása, nevedről való tanúbizonyság által.

Megköszönöm naponként a gyermekeimet Istenem, akik ajándékok Tőled, azt a rövid földi időt, amelyet nekem szántál, hogy édesanyaként én neveljem, szeressem, gondozzam őket, úgy tudjam betölteni, ahogy Te kéred az evangéliumban tőlünk. Köszönöm Istenem a szüleimet, hogy éppen ők és őáltaluk formáltál. Az édesanyámat, aki robotolt, hajnaltól késő estig, hogy nekünk mindenünk meglegyen, aki ma is nemcsak szeret, de úgy imádkozik érettünk, hogy meghallgattatik a kérése. Jézus, neked oly fontos minden ember élet ezen a földön, kérlek, támogasd és karold fel azokat az iskolákat, ahol Te vagy jelen, Rólad elmélkednek és szeretnek téged, függetlenül attól milyen felekezetű. Imádkozom a Nepomuki Szent János római katolikus iskola áldott tevékenységéért, áldd meg tanítóit, tanárait, diákjait, nemcsak az ökumené szent jelével, nívós és széphírű tevékenységgel, hanem sikeres és boldog gyerekeket neveljenek e mai széteső társadalomnak, örök példát mutatván!

Békét és nyugalmat árasztasz a szívembe Istenem, a Te Igéd nekem a sötétben szövétnekem. Ne hagyd el, segítsd és támogasd a magyar nemzetet. Áldlak és magasztallak, mindörökké! Ámen



Drága Uram Jézus!
Köszönöm a Te isteni rendelkezéseidet, ami életet munkál. Az élő Ige kétélű kard elválasztja a szentet, a világi dolgoktól. Te őrizz minden Neked nem tetsző, és Isten helyébe tolakodó szokástól, hagyománytól és emberi rendelkezéstől, hogy minden időben, elég legyen: egyedül a Szentírás, egyedül a kegyelem, és egyedül a Krisztus. Ez mindig tökéletesen elég! (Trezsimama)


Fáradtan, bűnbe esve járom az életem, de köszönöm, hogy megtaláltál Jézusom és a tieidhez vezettél. Hálás vagyok azért is, mert még fáradtan is kereshetlek. Olyan állapotomban is, amikor másokhoz már nem mennék el, Hozzád akkor is jöhetek. Köszönöm szeretetednek nagyságát! Ámen


Uram! Add bölcsen élni ifjú éveimet, hogy ha egyszer megöregedhetem, akkor ne perlekedhessek Veled ifjúságom miatt! Ámen


URam! Add, hogy csak annyit szenvedjek, amennyiből megtanulhatom a nekem is szánt leckét, s ne szaporítsam földi nyomorúságomat életvezetési oktalanságaim következményeivel! Ámen


URam! Add, hogy szavaim tartalmat hordozzanak, s ne váljék életem erőtelenné! Ámen


Uram! Áldott légy a közösségért, amibe helyeztél! Add, hogy szereteted tükröződjék az én életemben is, s betöltve akaratodat kiteljesedhessek emberlétemben! Ámen


Uram! Jó nekem testben lennem, de sokszor szenvedek is emiatt! Add, hogy Rád találjak, lelkem békét nyerjen Tőled, s Általad teljessé váljék életem, hiányaim és fájdalmaim ellenére is! Ámen


Uram! Rád bízom magamat, Te viseljed gondomat! Ha Te velem vagy, ki lehet ellenem? Ámen


Uram! Te látod igazán, hogy mennyi küzdelem van az életemben. Azt is látod, hogy hányszor hagylak figyelmen kívül és küzdök nélküled. Nem is csoda, ha lemerülök, elgyengülök, elbukom. Szeretnék mindig tudatosan Veled, a Te jelenlétedben megélni minden napot. Így sokkal könnyebb, mert ha elfáradok, válladra veszel engem. Ámen


Urunk! Sikereink idején is adj alázatot szívünkbe, hogy meg ne feledkezzünk győzelmeink szerzőjéről, vagyis Rólad! Ámen

2017. március 5., vasárnap

Drága Uram Jézus!

Milyen sokáig voltam tékozló, mert nem ismertelek, de meg voltam győződve, hogy szeretlek és helyesen élek. Megengedted az én életemben is a nagy mélységeket, mert egy-két alkalomból nem tanultam. Te láttad az én tudatlanságom idejét, és szeretettel vontál, és próbákban tartottál. Ma, ha a viszonyomat vizsgálom a Te drága kegyelmedben, csak az öröm, a hála és a Te nagy neved dicsőítése öröm számomra, mert nem vetetted el a tékozló leányodat. Légy érte áldott. Ámen (Trezsimama)


Hányszor számolgatok Uram, ahelyett, hogy Rád tekintenék és várnám hatalmas szabadításodat! Taníts jobban bíznom Benned! Ámen


Mennyei Édes Atyám!

Hálás szívvel állok meg előtted és köszönöm azt, hogy mennyi jót tettél velem. De köszönöm a nehéz pillanatokat, és próbákat is, hiszen ezek által formálsz. Uram, kérlek, áldd meg az én böjtömet is. Add, hogy sokkal jobban figyeljek felfelé, és tanuljak meg igazán az odafelvalókkal törődni. Ámen


/S.A./


Mennyei Atyám! Érző lénynek teremtettél engem. Segíts abban, hogy a vérző társaimat meglássam és együtt érezve velük tudjak krisztusi indulattal, lelkülettel melléjük állni! Ámen


Uram! Add, hogy az Életnek éljek, s ne csak önmagamnak! Ámen

URam! Add, hogy hála legyen szívemben akkor is, ha valamit el kell hogy engedjek életemből, akár testemet, akár lelkemet érinti! Ámen


URam! Add, hogy megértsem magamat, elfogadjam sorsomat, s mindenért dicsőíteni tudjalak! Ámen


Uram! Adj nekem látó szemet, s erős szívet, hogy akaratod szerint értékteremtő alázatos eszközödként élhessek abban a közösségben, ahová gondviselő akaratod szerint helyeztél! Ámen


URam! Áldott legyen Neved az emberek között - kegyelmedért! Ámen


Uram! Esztelen világunk szenvedéseit szereteted határtalan nagyságával fedezd el! Ámen


Uram! Ha Te hívsz, válaszom nem is lehet más, csak az, hogy jövök. Hozzád jövök, mert jó nekem a Te közelséged, melyből áldások sokasága származik életemre nézve. Áldalak érte! Ámen


Uram! Önző gondolataimat vedd el tőlem, s segíts arra el ezen a mai napon is, hogy a Te elvárásaid szerint élhessek, felebarátaim javára, s a magam lelki épülésére! Ámen


Uram! Te megadod a jelet és a lehetőséget embernek, nemzetnek, hogy keresztjét miként teheti könnyűvé. Add, hogy ezt mindig felismerjük és méltóak lehessünk Fiadra, Jézusra. Ámen
(Peternics Mihály)