2016. június 4., szombat

Drága Pásztorom, Uram Jézus!
Leborulok előtted, leteszem bűneimet, és kérlek Téged, oldozz fel Szent Igéddel. Várom vigasztaló szavadat, szívemben reménnyel, hogy újra hallhatom: Megbocsátattak a Te bűneid, eredj el, többé ne vétkezzél! Bárcsak be tudnám tölteni: Többé ne vétkezzél! Ámen
(S.A.)



Erőnek, szeretetnek, józanságnak Lelke... Segíts meg! Ámen

Jó Istenem, bocsásd meg, ha elégedetlenkedtem, mert több talentumot szerettem volna kapni Tőled és az élettől. Bocsásd meg, ha nem értettem meg, hogy annak könnyebb, aki kevesebbet kapott, mert kevesebb a felelőssége. Bocsásd meg, ha azt is elprédáltam, ami keveset kaptam, mert nem értettem meg, milyen sokat használhattam volna vele, ha akaratod szerint váltottam volna fel a mindennapi lelkiismeretes szolgálat aprópénzére. De most is látom, még mindig mennyi kincsem maradt! Neked köszönöm azokat: házastársam szeretetét, gyermekeim mosolyát, barátaim megbecsülését, munkám eredményét, megannyi gazdagságát rám áradó kegyelmednek. Ne engedd, hogy ezeket elprédáljam! Segíts, hogy naponta tudjam szaporítani ajándékaidat mások életében, örömében! Add áldásodat javaidra, hogy az én kezemben is áldássá válhassanak! Ámen


/V.L./


Kegyelmes Istenem! Ha gyakrabban észrevenném embertársaimon, hogy rajtuk keresztül Te mosolyogsz rám, akkor más lenne az életem és a hozzájuk való viszonyom. Másképpen állnék családtaghoz, baráthoz, szomszédhoz, munkatárshoz ennek tudatában. Formálj engem, belső, lelkiképpen, békességben, csendességben! Ámen


Köszönöm életemben való jelenlétedet Uram! Ez megnyugtat, erősít, vigasztal, bátorít. Áldalak érte! Ámen
Mindenható Örök Isten! Oly sokszor elfordult néped Tőled, felejtvén akaratodat... meg is kaptuk büntetésünket önmagunkban. Elveszítettük hitünket Tebenned, megkopott reménységünk a jó hatalmában, s azt hittük, hogy a Te erőd nélkül is erősek vagyunk. Bocsásd meg hűtlenségünket, s szánj meg minket! Segélj mindannyiunkat emberi határokon innen, s túl! Add, hogy minden jóakaratú kéz egymásra találjon, s Tőled kapott lendülettel építse eljövendő országodat! Urunk, add nekünk igazságodat, hogy emelt fővel tudjuk születés és halál közé beékelt életünket megfutni, s közösségre leljünk Általad! Istenünk, mosd lelkünket tisztára igéddel és a szentségekkel, hogy derűvel és sorosunkra-szabott boldogsággal élhessünk a Kárpátok ölelésében, s kiábrázolódjék életünkben Krisztus Urunk arca! Add Urunk, hogy Benned egymásra találjunk s minden, a világban szétszóródott magyar testvérünk szívében erősödjék az egymáshoz tartozás érzése és az önfeláldozó szeretet! Ámen


URam! Add, hogy szeretetem mindig nagyobb legyen, mint a vágyam, hogy hirdessem az igazságot! Ámen


Uram! Engedd, hogy továbbra is tenyereden élhessek, s pillanatnyi szorításaidat ne büntetésnek, hanem biztonságom jeleinek vegyem! Ámen


URam! Felfoghatatlan a hatalmad, s el sem tudunk képzelni Téged. Óvj meg minket a hamis elvonatkoztatásainktól és gyarló emberi elképzeléseinktől és segíts, hogy életünkben tükröződhessen a Te szereteted! Ámen


Uram, nemzetünket hozzuk ma eléd. Trianon szomorúsága hasít lelkünkbe, hiszen egyek vagyunk mi akár elválaszt a határ, akár nem. Köszönjük határtalan szeretetedet, mely felénk árad a Krisztusban. Add, hogy a mienk se ismerjen határokat, hanem ledöntse azt, ami elválaszt és eggyé legyünk, ahogyan Te Atyánk egy vagy fiaddal, Jézussal. Segíts nekünk, hogy legyen ez a nap a nemzeti összetartozás napja számunkra! Ámen


Uram! Sokakhoz hasonlóan olykor nekem is nehezemre esik várni. Pedig ez erősíthetné a beléd vetett bizalmamat. Munkálkodj bennem és taníts várni akkor is, amikor emberileg késlekedésnek tűnik. Tudnom kell, hogy Te a legjobbat akarod nekem és meg is adod a maga idejében. Ámen


Uram! Szereteted tüzét gyújtsd meg bennem, hogy ne dideregjek, és másokat is melegíthessek szolgáló életem jó cselekedeteivel! Ámen.





Uram! Vezérelj minden utamon, hogy el ne szakadjak Tőled, s ha mégis elcsábítanának selymes-füvűnek vélt legelők, kérlek találj rám, hogy újra Rád találhassalak! Ámen

2016. június 3., péntek

Irgalmas és kegyelmes Atyám! Olykor tudtunkon kívül angyalokat vendégelünk meg, vagy éppen nemet mondunk az érkezésedre, kizárunk életünkből. Kopogtatsz, de nem engedünk be, és így kívül maradva valójában önmagunkat fosztjuk meg számtalan áldástól. Bús szégyennel behívunk, az ajtónk nyitva már, jöjj Jézus, jöjj, ne hagyj el, a szívünk várva vár! ÁmenIstenem! Egyszerre nyugtat meg és ad felelősséget nekem az a tudat, hogy Te mindent látsz. Megnyugtat, mert bármi ér, Te tudsz róla, de érzem a felelősségemet is, mert akármit nem gondolhatok, szólhatok és tehetek. Ezekről is mindent tudsz. Köszönöm, hogy a Tied lehetek – minden élethelyzetemben. Ámen


Mennyei Atyám! Van, amikor remélni kell s van, amikor dönteni. Taníts meg arra, hogy észrevegyem a kettő közötti különbséget! Ámen


Uram! A gondolataim alapvetően meghatározzák a tetteimet, a szavaimat. Egyedül nem fog menni, de a Te segítségeddel igen: szeretnék változtatni a gondolataimon. Tudom, hogy Veled sikerülni fog és ennek áldásait mások is megtapasztalják. Jézusért kérlek! Ámen


Uram! Add, hogy megláthassam igazságodat, s élhessek általa! Ámen
URam! Add, hogy ne utólag legyek okos, hanem előre bölcs, hogy elkerüljem a veszélyeket! ÁmenUram, ahová tettél, ott szolgállak,
Ahol megsejtlek, ott kereslek,
Ahogyan tudlak, úgy követlek,
Ha megbotlom, nem csüggedek,
Ami van, azért magasztallak,
Ami nincs, azért nem zaklatlak,
Ami a munkám, megcsinálom,
a jó szót érte sose várom,
Ha nem sikerül, nem kesergek,
És másnap mindent újra kezdek.


Ismeretlen szerző


Uram! Békétlenségeim okait jól ismered... Csitítsd önzésemet, hogy Rád, s Benned felebarátaimra is találjak! Ámen


URam! Köszönöm, hogy Te már akkor is kerestél, amikor én még nem, s hogy kegyelmedből Rád találhattam! ÁmenUram! Megnyugtat a tudat, hogy Te munkálkodsz bennem, másokban és a világban is. Ámen


URam! Segíts, hogy értselek annyira, amennyire szükséges! Ámen


Uram! Te látod, hogy hová fejlődött a világ, Te látod, hogy hol tartok benne én magam is. Haszontalanságokra pazarolom erőmet és időmet, belesüppedek az anyagvilágba ahelyett, hogy Hozzád igyekeznék... Uram, segíts nekem akaratod szerint élni rövidke életemet, hogy élni tudjak azokkal a kincsekkel, amikkel elhalmozol naponta! Ámen.

2016. június 2., csütörtök

Istenem! Milyen hamar megítélek másokat. Sokszor a látszat alapján. Aztán meg szégyenkezem, hogy mit is gondoltam. Nem szeretnék ilyen lenni, de ha én nem is tudok magamon változtatni, Te képes vagy rá. Munkálkodj bennem! Ámen


Jó Atyánk, könyörgök a boldogságért. De nem tudok boldoggá lenni. Hibáztatom a világot, az embereket, sokszor magamat, hogy miért nem vagyok ügyesebb, irigylem a mások boldogságát, azt gondolva, hogy ők ügyesebbek. Gazdag szeretnék lenni testben és lélekben. És nem látom, hogy a boldogságot sem megvásárolni, sem megszerezni nem lehet, csak tőled kapni ajándékba. Nem az ügyességem hiányzik, hanem a hitem. Nem vagyok képes magamat egészen, fenntartás nélkül reád bízni. Pedig olyan szegény vagyok nélküled. Fogadj el engem, Atyám, üresen, szegényen, amint vagyok. De adj erőt, hogy lelki szegénységemet valóban megismerjem, minden jót csak tőled kérjek. Te pedig add meg azt a boldogságot, ami ígéreted szerint már most a miénk lehet: mennyei országod kegyelmi ajándékait mind itt a földön, mind majd az örök életben. Ámen


/V.L./



Kegyelmes Urunk! Életünk ítélet alá esik. Te vagy az ítélőbíró. Ezzel nem ijesztgetni, hanem felkészíteni akarsz bennünket. Segíts felelősségteljes életre, mely nemcsak a láthatókra tekint! Jézusért kérlek! Ámen.
Köszönöm Uram, hogy minden élethelyzetemben Rád tekinthetek és Benned bízhatok! Ámen



Mennyei Édes Atyám!

Nem lehet elégszer megköszönni Neked Uram, szeretetedet, és hűségedet. Olyan jó tudni,azt, hogy te mindig hű vagy hozzánk. Így kérlek Uram, bocsásd meg az indulataimat, a mulasztásokat, és azokat a cselekedeteimet is amelyek előtted nem kedvesek. Kérlek Uram továbbra is Te oltalmazz minket, férjemet, kisfiamat, és az egész családomat. Add Uram azt a békességet és örömet a szívembe, amit csak Te tudsz adni senki más. Atya, Fiú, Szent Lélek Isten Ámen.

Uram! Add értenem akaratodat, hogy teljességgel élhessem életemet, embertársaim javára, s a Te dicsőségedre! Ámen


Uram! Adj nekem bölcs látást, hogy kerüljem a bajt, korrigálni tudjam a hibát, s megtaláljam a harmóniát Veled, s a világgal! Ámen.
Uram! Amikor rád nézek, minden könnyű. Még az is, ami egyébként nehéz. Ha leveszem tekintetemet rólad, akkor süllyedni kezdek, feszültté és idegessé válok. Taníts naponta rád néznem és erődbe, hatalmadba kapaszkodnom. Ámen



Uram, Istenem! Szereteteddel körbeölelsz engem is, s oly sokszor mégis szorításnak érzem azt. Tedd bölccsé szívemet, hogy befogadjalak Téged, s naponta hálát tudjak mondani Neked mindenért, amivel megajándékozol földi életemben! Ámen

URam! Köszönöm a felismeréseket, a tapasztalásokat, melyeket sorsomba-kódolva megmutatsz életem napjaiban. Add, hogy akár borúsan, akár vidáman köszönnek rám e napok, áldani tudjalak mindenért! Ámen



Uram! Nem értem se az életet, sem teremtett világod csillagmilliárdjait. Látom, tapasztalom csodáidat, s csak hálálkodni vagyok képes, hogy: vagyok. Légy velem, s ölelj át gondviseléseddel, hogy boldogulhassak - embertársaimmal, enyéimmel együtt! Ámen

2016. június 1., szerda

Édes Atyám! Hálát adok Neked, hogy nehézségeim közepette is jóságod vesz körül és nem a bajok uralkodnak rajtam, hanem szereteted. Ámen


Szentlélek Isten! Jöjj szívünkbe és végy lakozást ott, ahonnan kiindul az élet! Mutass utat nekünk e bizonytalan és válságot átélő világban! Csak Te tudsz helyes irányt szabni életünknek és nemzetünknek, ezért alázatos szívvel rád bízzuk magunkat! Formálj, alakíts, használj bennünket! Ámen


Úr Jézus! Kérlek, mutasd meg nekem, mi a Te akaratod életemmel. Segíts meglátnom a munkát magam körül, hiszen oly sok az aratnivaló, de oly kevés a munkás. Kérlek, nevelj föl magadnak Érted buzgólkodó, hasznos és jó munkásokat. Kérlek, tégy azzá engem is, a Te dicsőségedre! Ámen


Uram! Benned bízunk, nincs más menedékünk! Könyörülj rajtunk! Ámen
Uram, beteg vagyok, kérlek, te adj erőt a gyógyuláshoz, és ahhoz hogy minél előbb itthon lehessek végleg kisfiammal, és a férjemmel, és ne szakíthasson el a fizikai távolság sem a betegségem miatt. az Úr Jézus érdeméért kérlek hallgass meg, Ámen.

/Sáriné Andrea/


Uram! Gondokkal megterhelten állok előtted. Magam sem tudom, hogyan legyek úrrá helyzetemen... Kérlek segítsd meg hűtlenkedő szolgádat, hogy Benned megújulhasson! Ámen
Uram, irgalomért jövök ma Hozzád, segítő kegyelmedre van szükségem. Kérlek, önts lelkembe irgalomtól átitatott önbizalmat a bűntudat-keltette kételkedés helyébe. Jézus nevében, Ámen.



Uram! Mások bűneit sokkal hamarabb észreveszem, mint a sajátomat. Pedig abból is van bőven. Köszönöm, hogy Lelked rámutat vétkeimre, de az általad kínált kegyelemre is. Ámen


Uram! Mindig akkor kezdek süllyedni és félni, amikor nem rád nézek. Megtanulhattam volna már ezt, de nehezen tanulok. Segíts ebben is előrehaladnom! Ámen


URam! Oly sok mindent tartok fontosnak, s olykor megtörténik, mégis, hogy elmegyek a fontos dolgok mellett. Add, hogy észrevegyem ezen a mai napon is, mi a Te akaratod, s aszerint éljek, Téged dícsérve! Ámen
URam! Szereteted tüzét gyújtsd meg bennem, s táplálj, hogy betölthessem akaratodat! Ámen

2016. május 31., kedd

Én még mit sem tudtam rólad

Drága Mennyei Édesatyám!

Köszönöm az életemet. Köszönöm, hogy Veled élhetek, hogy tudhatom Te vagy, szeretsz, vezetsz és óvsz. Köszönöm, hogy nem hagytál meghalnom a bűnben. Köszönöm, hogy megszabadítottál, és hogy az óta is folyamatosan megtartasz a kegyelmedben. Hálás a szívem az ajándékaidért, és a mostani nehézségért is. Jó tudni azt Uram, hogy Te nem hagysz el a bajban sem. Igéddel bátorítasz, és Jézusban testvéreket adsz mellénk, hogy imádságos szívvel hordozhassuk egymást. Kérlek Uram, Szentlelkeddel támogass minket. Jézus Krisztus érdeméért hallgasd meg imáinkat. Ámen



Én Uram, és én Istenem!

Köszönöm Neked a feltámadás valóságát, és örömét. Köszönöm, hogy kegyelemből van az én üdvösségem is. Uram, soha ne hagyj el, és a Te drága Lelkeddel végy körül engem és szeretteimet. Kérlek, add a te békességedet nekünk, mely mindenre elég, hiszen te adod, és nem úgy adod, ahogy a világ adja. Ámen.

Istenem, légy velem, ha nyitottá válik szívem, őrizd szent szeretetben, erősítsd hitem. Adj hitet abban, hogy a sötét oldallal szemben a szeretet tud győzni mindenkor, mindenkiben, mert Neked semmi sem lehetetlen. Ámen



Istenem! Rád hagyatkozom, Veled vagyok! Add, hogy ne felejtsem el tanításaidat, s aszerint is éljek! ÁmenKöszönöm, Uram, hogy közel vagy hozzám. Én sokszor menekülök előled. Sokszor teszek, beszélek, gondolkozom úgy, mintha nagyon is messze lennél, s csak akkor kiáltok segítségért, amikor ég a föld a talpam alatt. Sokszor fordítok hátat neked. De Te nem fordítod el arcodat tőlem. Szomorúan látod bűneimet, és örömmel segítesz, amikor teljes szívből kiáltok hozzád. Add, Uram, hogy érezzelek mindig magam mellett! Akkor is, amikor nagyon várlak, akkor is, amikor nagyon messze szaladtam Tőled. Tudom és köszönöm, hogy ma is mellettem voltál, maradj velem, kérlek, figyelj rám, ne engedj elsüllyedni se bűnben, se bajban! Emeld fel ma is szememet, hogy lássalak, szívemet, hogy szeresselek, akaratomat, hogy szolgálni képes legyek! Ámen

/V.L./


Köszönöm, Uram, hogy van kiút, van menekülés, van kegyelem. Köszönöm, hogy nem büntetsz meg a megvallott bűnökért, hanem irgalommal megbocsátod őket. Köszönöm, hogy a mai napon újra kezdhetem a kapcsolatomat veled, és hasznára lehetek az embertársaimnak. Ámen


Szentlélek Isten! Köszönjük Neked, hogy a Krisztus halálában és feltámadásában való szabadságban akarsz részesíteni bennünket! Köszönjük, hogy Általad van velünk Jézus minden nap a világ végezetéig! Add, hogy asztalod vendége lehessek ma is a gyülekezet közösségében! Legyen igazi ünnep számomra ez a nap! Ámen



URam! Add, hogy az egyedüllét ne rémítsen, a fáradtság ne keserítsen el, s életem ösvényén a találkozások mindig építsenek engem is és azokat is, akikkel gondviselő akaratodból találkozhatom! Ámen


Uram! Elrejtettséget adj nekem, Tebenned! Ámen



Uram! Nehéz helyzeteimben téged kereslek. Akkor is, máskor is. Köszönöm, hogy hozzád tartozhatom és terved van a nyomorúságaimmal is. Dicsőítsd meg magad életem mélységeiben is. Ámen


Uram! Segíts, hogy hinni tudjak! Ámen.




URam! Utaidat ismertesd meg velem, s igéd legyen ösvényem világossága! Ámen

2016. május 30., hétfő

Drága Mennyei Édesatyám!

Áldalak és magasztallak, személyes életem áldásaiért. Köszönöm a szolgálat örömét, a hozzá adott erőt és szeretetet. A dicsőség a Tied Uram. Kegyelmes Istenem, add, hogy mások is megtapasztalhassák szabadításodat, és a Veled való élet gyönyörűségét. Első renden könyörgöm hozzád a gyógyító konferencia betegeiért, hogy Ők is átadhassák életüket Neked Uram, az áldott orvosnak. Add Uram, hogy gyógyulhassanak. Kérlek, Szentlelkeddel támogasd az Igehirdetők, és a Bizonyságtevők szavait, hogy Rólad és általad szólhassanak. Ámen

Jézusom! Benned örök életem van. Nekem is, másoknak is. Nélküled kárhozat vár mindenkit. Könyörgöm azokért, akik még nem ismernek, hogy keresd és találd meg őket is, ahogyan velem tetted és a tieidhez vezettél. Köszönöm, hogy üdvbizonyosságom lehet a beléd vetett hit által. Ámen


Jó Istenem, használj fel engem is a szolgálatodra! Lehet, hogy ezt csak most kérem, amikor nem kaptam még parancsot, és majd ha megkapom, félni fogok tőle. Arra kérlek, ha majd megszólítasz, tégy bizonyossá akaratod felől. Addig pedig készíts fel arra, hogy hajlandó legyek a szolgálatodra! Talán éppen most parancsolsz, és én azon töprengek, vajon amit napok óta érzek, valóban a te rendelésed-e. Add, hogy el tudjam fogadni a József indulatával, aki nem okoskodott, hanem engedelmeskedett! Add, hogy én is szolgája, őrzője, ápolója legyek megváltásodnak, add, hogy eredménye legyen annak, hogy megszólítottál! Ámen


/V.L./


Mennyei Atyám! Elesett helyzetemben, csüggedésemben hozzád fordulok, hiszen te Fiadon keresztül megszólítottál, elhívtál. Erőm fogytán van, de te erős vagy. Lelkileg mélységeket járok be, de te a magasságból kegyelmesen tekintesz rám. Légy segítségemre, adj lelki békét, adj megnyugvást! Ámen.

Mennyei édes Atyám!
Köszönöm Neked gondoskodó szereteted, amivel körül veszel engem és szeretteimet. Legyen áldott a Te neved azokért a csodákért, amelyeket megadtál az én életemben is. Olyan jó tudni, hogy pajzsom vagy nekem, hogy a te szárnyaid alatt biztos helyem van. Ámen



Mindenható Isten! Csak is benned van bizodalmunk és reménységünk egyedül. Hiszen Te vagy az, Aki elküldted egyszülött Fiadat erre a világra, hogy ezáltal is megadd nekünk a bűntől való szabadulást és az örök élet reménységét. Add meg nekünk URunk, hogy a keskeny úton járhassunk erős és biztos léptekkel, Veled együtt, mert ahol Te jársz előttem, nincs rettegés.

(M.S.)


URam! Add, hogy az élet küzdelmei, harcai közepette se váljak irgalmatlanná, ezért kérlek újítsd meg szívemet ezen a mai napon is! Ámen
URam! Add, hogy mindig meg tudjam, különbözetetni a természetest a természetellenstől, hogy a jót cselekedhessem! Ámen
Uram! Egyszer az én időm is lejár... Add, hogy ne céltalanul múljon, hanem hálával teljen! Ámen
Uram! Nehéz lemondanom magamról, önző gondolataim naponta kísértenek. Ezért menekülök Hozzád, s kérem segítségedet a mai napon is! Ámen.


URam! Nehéz nekem a várakozás, hiszen oly sok mindent szeretnék csinálni az életemben, s mégis oly keveset tudok megvalósítani álmaimból! Istenem, adj nekem türelmet és kitartást, hogy Hozzád való hűségem napról napra erősödjék, s felfedezhesselek Téged életem minden dolgában! Ámen


URam! Tudod, hogy szeretni szeretnék, de nem tudok úgy, ahogyan szeretném. Segíts eligazodnom a lét útvesztőiben, s kegyelmeddel támogass életem minden napján! Ámen


Urunk, Istenünk! Önmagunk múlandó hatalmának bódulatából ments meg minket! Add, hogy felfedezzünk Téged, add hogy Benned rátaláljunk önmagunkra! Ámen

2016. május 29., vasárnap

Bocsásd meg Uram, hogy takargatott vétkeim vannak. Adj bátorságot, hogy őszintén megvalljam őket még a mai napon. Hozd el szabadításodat az én életembe is! Ámen.


Drága Mennyei Édesatyám!
Végtelen hála van a szívemben, hogy gyermekednek tudhatom magam. Szavakban meg sem fogalmazható köszönet, e mérhetetlen szeretetedért. Azért a személyes kapcsolatért, amellyel a mindennapokban velem vagy. Szólíthatlak, beszélgethetek Veled. Tudhatom, hogy meghallgatsz, hogy kérdezhetek és Te válaszolsz, hogy kérhetek és Te megadhatod, hogy tanítasz, hogy vezetsz. Jó így élni Uram, Veled közösségben. Köszönet és hála érte. Ámen




Egy megszokott mozdulat,
és imádságra kulcsolom kezem.
Rakom egymás mellé
a gyenge és tétova szavakat.

De mintha a lelkemben
kapaszkodna össze
minden törékeny akarat,
szándék és elhatározás,
hogy Veled találkozzanak,

bátorodik, s lesz Tieddé a szó,
békül a lélek, a lelkem.
Köszönöm, Uram,
hogy te formálsz mai is
imádságot bennem.
ÁMEN


/Hajdú Zoltán Levente/


Mennyei Atyánk, bocsásd meg, hogy erőfeszítéseinkkel próbálunk tetszeni neked. Vonj félre minket, hogy megújulhassunk a veled töltött időben. Ámen


Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy olykor életem kis és nagy dolgai felől elgondolkodtatsz engem. Sok mindennel van tele az életem, de nem mindegy, hogy fontos és szükséges, vagy felesleges dolgokkal. Mutasd meg nekem a prioritásokat, melyek neked tetszenek és adj erőt ennek megvalósításához. Ámen


Uram! Add bölcsen élni napjaimat, hogy örömmel vegyem az időt, melyet nekem, s szeretteimnek ajándékoztál! Ámen.
URam! Add, hogy a segítő kezek egymásra találjanak, s ha Te is úgy gondolod, isteni hatalmaddal sorvaszd el mindazokét, akik a gonoszságot munkálják, s rombolják teremtettségedet! Ámen


URam! Add, hogy mindig azt keressem, ami összeköt és emel, ne pedig azt, ami szétválaszt, s rombol! Ámen
Uram! Bocsásd meg téves gondolataimat, Krisztuson kívüli indulataimat! Mennyi kárt okoz, ha nem vagyok késedelmes a szólásra és a haragra! Szeretnék a hallásban gyors lenni, a másokra való odafigyelésben jeleskedni. Segíts ebben, kérlek! Ámen




Uram! Köszönöm Neked a szabadítást, amit Fiad által megcselekedtél! Uram, nem kérem, hogy megértsem a titkot, de kívánom, hogy éljek e titok által kiteljesedve boldogan, felebarátaim javára, s a Te dicsőségedre! Ámen


Uram! Tőled elfordult életek boldogtalanságával találkozom naponta. Könyörülj Uram rajtuk, s irgalmadat éreztesd velem is, mert Nélküled semmi vagyok! Ámen