2009. augusztus 18., kedd

Egyéb Ének Részletek

(HH106:3)

Boldog az, ki hitben harcol és a harc terén megáll.

És ki nem hiába harcol, bűnnel alkuba nem áll!

(HH142:1)

Ha Ő az én barátom, ha Istenem szeret,

Mit árthat e világon a bosszú s gyűlölet?

(HH359:3)

Nem hal meg az, ki hisz az Úrban, csupán életre szenderül!

Az élet im a siron túl van, ott a csillagokon felül.

E föld nekünk csak vándorút, aki hisz, az a mennybe jut!

(HH437:2)

Rövid e testben az életed, ép ezért ne legyen hasztalan,

Ha igaz útra lépsz, akkoron szivednek csakis egy célja van.

(HH467:3,4)

Im sirva kérünk téged, most, most keressed üdvödet!

Mi lesz veled, ha jő az éj? Ha rád borul a nagy veszély?

Itt vár a menny, ott a pokol, ha meg nem térsz, elkárhozol!

E szó kemény, de igaz, nem ember, az Úr mondja azt.

(HH535:1)

Egy forrás van, mely bűntől megtisztit, hely, hol sötétben napfény világit.

Lehull a terhed, látást nyer a vak, mert a golgotai vér csodás erősséget ad!

(HH543:3)

Bölcs teveit megérleli, rügyet fakaszt az ág. S bár mit sem igér bimbaja, pompás lesz a virág.

Ki kétkedőn boncolja Őt, annak választ nem ád, de a hivő előtt az Úr megfejti önmagát.

(HH553:1)

Meddig kináltatod magad? Adj már kezet, ha nyújt Urad!

Szentlélek hiv, Megváltód vár, mikor fogod követni már?

(HH585:1)

Lábaidhoz hullok tört reménnyel, mert por és hamu vagyok csupán,

Ámde lelkem, mit fényed vezérel, bizva fordul kereszted után!

(HH641:1)

A keresztfához megyek, mert máshol nem lelhetek nyugodalmat lelkemnek.

Ott könnyárban leborulok, bűnterhemtől szabadulok, hol a bűntelen szenved.

(KK342:4)

Vágyom a honba, hol engemet aki csak ott van, mind mind szeret.

Üdvözitőmnél van a helyem, jöjj te is bűnös, jövel velem!

(GG15:1,2)

Téged szeretlek, Megváltóm, csak Reád nézek én. Te vagy reménységem, boldogságom, érted élek én!

Te szerettél óh Jézusom, előbb mint én Téged. Elhagytad a mennyet értem s mit tettem én Érted?

4. (GG59)

Mint sugárzó hajnalcsillag ösvényemre fényt rezeg s mint a déli napnak fénye nyájasan körül lebeg:

Úgy világit Bibliám is naponként ha dolgozom s megmutatja, hol az igaz, áldott, boldog égi hon.

Mint a forrás a pusztában felüditi az embert! S mint a fénytorony az éjben beragyogja a tengert:

Épp úgy drága Bibliám is, fénysugár az utamon, elvezet a Kánaánba pusztaságon s viharon.

Mint barátom részvét szava, ha szivem fáj, megenyhit, szenvedések borús napján megvidámit s felderit:

Úgy hatja át Bibliám is, naponként egész valóm s amit Isten igért nekem, örülök az égi jón.

Igy elmondhatom, mint Dávid: Uram, igéd követem, az vezesse mindig lábam s ragyogjon ösvényemen:

Nappal legyen fénylő napom, éjjel reménycsillagom, harcaimban kard és páncél, mig a mennyben nyughatom.

3. (GG53)

Megyek, megyek, mert szivem szója csak Tehozzád von, mint égi béke szárnyán szálló édes fuvalom.

Felőled zengő dal veri fel csendes éjszakám, mint hogyha hivó ajkaidnak bánatos zengését hallanám.

Megyek, megyek, pedig köröltem csábos e világ, ezernyi csillogó igéret lelkem fogja át.

De minden drága, fényes gyöngye csak maroknyi por, mely, azt szeretve, csalfa fénnyel elkábitva, rutul eltipor.

2. (GG50)

Rohan könyörtelen az idő, vele századok s ezredek.

Hervad a szép ifjúság, erő: a népek, törzsek, nemzetek.

S a múló rövid földi évek eltűnnek éjbe nyomtalan,

Repül szelek szárnyán az élet, mi is vele megyünk gyorsan.

És minden élv, gyönyör elmúlik, a munka, gond, sok küzdelem.

A rang, dicsőség porba hullik s nem kell belőle semmi sem.

Óh ember, mondd miért születtél? Miért kell szenvedni itt neked?

Mit tett e földön szomjas elméd? Testedre várnak a férgek.

E földnek csábja s múló élve elmúlik s mégy a sir felé,

És elfeljted, te por s féreg, hogy összeomlasz te földdé.

De van élet a siron túl is! Örök, lelkünknek élete:

Itélet elé fogunk állni, óh erre gondoltál-e te?

1. (GG25)

Óh jertek elbeszélem Istennek tetteit, melyeket rajtam végzett s dicsérjük nagy kegyét.

Örömmel zengi szivem: Üdvözitőm enyém és én Övé örökre! Ezt énekelem én!

Jézus dicső művében olyan csodálatos, mikor egy ó emberből egy újat létre hoz.

Elveszve voltam én is, meghalva lelkileg, de im újjászülettem s nyertem új életet!

Ezt újra elismétlem, ezt mondom szüntelen, ez hangzik énekemben és zeng minden helyen.

Óh emberek, halljátok: mindnyájan jöjjetek, most térjetek az Úrhoz s megnyugszik lelketek!

21. (KK341)

Bús vagyok és fáradt, lankadt, nagy teher van rajtam. Jöjj ahhoz, ki megenyhithet bármily vészben, bajban.

Hogy tudom Őt megismerni Pásztorul, Vezérül? Két kezének, lábainak s keblének sebéről.

Úgy, miként más fejedelmek, koronát hord Ő is? Igen, csakhogy koronája vért fakasztó tövis.

Hogyha hűn követem Őtet, mit lehet remélnem? Üldözést, gúnyt emberektől itt e földi létben.

Hát e földi léten túl én mit fogok elérni? Mint vitéz, hős, diadalmas, mindennel fogsz birni.

Mi lesz az a minden, mondjad, amit meg kell nyernem? Örök élet, szent királyság, a dicső mennyekben.

20. (KK339)

A keresztnél elmélkedve: multba száll tekintetem, látom Jézust átszegezve, nagy kinok közt, véresen.

Bűneinknek büntetését áldozatként szenvedi, értünk ontja drága vérét s a halált megizleli.

Ezt szemlélve, nagy szerelmét annál jobban érezem s hála tölti szivem mélyét, Őt dicséri énekem.

Hálát zengek Istenemnek mert kegyelme végtelen, Jézus által Ő megmentett, Őtet áldom szüntelen.

19. (KK337)

Atyám a mennyekben folyvást vigyázz rám, vezérli hajócskám nappal s éjszakán.

Megvéd a habok közt akármily nagyok, nem árt nekem semmi, mert Övé vagyok.

S habár itt nyomorban kell is küzdenem, velem van Megváltóm, Ő fogja kezem.

Ne félj, igy szól hozzám, tudom én bajod. Nem árt nyomor, inség, mert Övé vagyok.

S ha néha ködfelhők öveznek körül, szemem Őt nem látja, de szivem örül,

Közellétét érzem s hogy el nem hagyott, velem van Ő mindig, mert Övé vagyok.

Én gyermeke lettem, Atyám Ő nekem, megóvja gonsztól földi életem,

S habár a halálnak völgyén haladok, tudom mennybe visz fel, mert Övé vagyok.

18. (KK319)

Istenünk, te alkottad meg föld porából az embert s belehelve életszikrát, földből ő életre kelt.

Állaton és minden lényen teljes úrrá tetted őt, s azután rendeltél mellé házastársat, segitőt.

Ott, ahol a házasságot a Te szent kezed köti, ezt a láncot, ezt a kapcsot semmi meg nem törheti.

Jönne bár hát hozzád minden menyasszony és vőlegény, nyerne tiszta, szent szerelmet s útjaira égi fényt

Itt is áll, itt is áll előttünk egy házaspár.

Kösd meg Te a házasságot, akkor szent leend e frigy,

Adjad rájok bő áldásod: Az üdv égi kincseit!

17. (KK316)

Távozzál a bűntől messze, messze el, mert megöl a mérge, hogyha jösz közel!

Légy ébren és harcolj Urad oldalán, nézz fel Megváltódra, haladj lábnyomán!

Kerüld a világnak álbarátait, sohase feledd el Isten szavait.

Néki élj mindenben hiven s igazán, nézz fel Megváltódra, haladj lábnyomán!

Aki hű lesz végig, az nyer koronát, melyet ama napon az Úr néki ád.

Örvendj hát és bizzál, csüngj Urad szaván, nézz fel Megváltódra, haladj lábnyomán!

16. (KK308)

Ember szemétől bűneim el-eltakarhatom s behúnyva lelki szemeim, magam ámithatom.

A földi ajk dicsérhet ám s nyújthat arany babért, dicsőség érhet vád helyett, sok álnokságomért.

Viszont a jámborságomért jöhet rám megvetés, igaz eszmékért gúny, szitok és testi szenvedés.

De Isten lát a szivekbe, előtte nincs titok, s ami most rejtve végbemegy, napfényre jőni fog.

15. (KK249)

Ime Uram hivő szemmel nézem a keresztedet, lelkemben igy felüdülve hitem hozzád elvezet.

Uram légy az én kőszirtem, menváram és pásztorom, csillag, mely átvezet engem ezen földi útamon.

Uram ezen örömhirrel másokhoz is elmegyek s velük egyesülten zengünk Néked hálaéneket!

14. (KK232)

Hogyha este fent az égen ragyognak a csillagok. Úgy van, mintha jobb világba hivnának az angyalok.

Ekkor szárnyra kél a vágyam és a menny felé repül, az Atyához ki szememről minden könnyet letörül.

Tündökölj csak milljó csillag, sok szegénynek tündökölj. Angyalok óh hivjatok csak sziveket a mennybe föl

Hogy reménység szárnyán szállva téged megismerjenek és majd egykor a mennyekben halleluját zengjenek.

13. (KK212)

Jeruzsálem gyöngyökből, aranyból épitett, te szent királyi város szivből köszöntelek!

Óh, az öröm, gyönyörnek bősége mily lehet, ott ahol maga Isten világit nap helyett?

Ott zeng a fényes téren a Bárány éneke, szent hévben ég a szivek testvéri érzete,

Fehér, királyi széknél dicszengő szózatok, győzelmi koronáról győzelmi fény ragyog.

Ki itt e földön küzdött, a győzők közt lesz ott, ki szenvedett e földön, az ott örülni fog.

A könnyek letörölve, panasz nem hallatik, a vágyak teljesülve, szivekben üdv lakik.

Megváltottak országa, a boldogok hona, te vagy a fáradt szivek nyugalmi otthona!

Óh, aki véred árán megváltottál Urunk, vezess e szép Sionba, vezess el Jézusunk!

12. (KK176)

Odafent az életfánál, a kristályfolyó mellett, ott a zarándokok hona, ott a csillagok felett.

Ottan, hol az üdvözültek zengnek hálaéneket, ott időzni olyan édes, boldog állapot lehet.

Itt e földön, idegenben járok, mint egy jövevény, otthonom ott fenn a mennyben az Atyánál birom én.

Óh, mint vágyik már a lelkem fel, fel Jézusom elé, hol a győzelmesek élnek, bűntől mentve örökké.

Óh, bár minden fáradt lélek, akit annyi teher nyom, arra venné vándorútját, ahol ez a drága hon.

Aki Jézus szent vérével meg van mosva, hitben él, egykor terhét, fáradalmát, égi üdvvel felcserél!

11. (KK169)

Óh mily öröm az nékem, hogy egy barátom lett, ki folyton gondol én reám s olyan nagyon szeret.

Nem élhetek Ő nélküle, mert teljesen enyém, s mi eggyé válva élünk, az Úr és én.

Ő jól tudja, hogy én Őt szeretem hőn s hiven, és én az Ő szeretetét ki nem beszélhetem.

E szeretet csodálatos, Ővé és az enyém, egymást szeretjük hiven, az Úr és én.

Ha fáradt s bágyadt lelkem, kedélyem kedvtelen, Ő nyújtja nékem jobbkezét és társalog velem.

Aztán kies mezőre visz, és hordoz majd keblén. Együtt tesszük meg utunk, az Úr és én.

Eléje tárom gondom, búmat s örömimet, elmondom minden óhajom s összes gyötrelmimet.

Ő oktat arra, mit tegyek, tanáccsal jő elém. S ekként megyünk tovább mi, az Úr és én.

10. (KK167)

Csendes kamrámban éneklem szép esti énekem, s Üdvözitőmre gondolok, ki itt van énvelem.

Oly bús lenne a helyzetem, ha nem volna enyém, nem tündökölne semmi fény lelkem belső terén.

Óh, Jézusom, vedd szivemet kedves áldozatul. Örvendek, hogy Tied vagyok örökre boldogul.

Lefekszem akkor csendesen, nyugodtan alszom el. Jézus szerelme betakar, ki sohasem hagy el.

Ha elmúlik az éjszaka, Ő felkölt engemet, és támogatva útamon, vezérli léptemet.

S ha beköszön a végső perc, megfogja kezemet, s e földi szenvedés után mennybe visz engemet!

9. (KK153)

Milyért bolyongsz te árva lény oly zord, sivár helyen, ahol szived az enyhülést meglelni képtelen?

Te régen üdv után epedsz s lelked elszáradott. De megnyugodni boldogan még eddig nem tudott.

Ezen világnak élvei megcsalnak tégedet, üdvöt igérnek s bánatot kapsz majd öröm helyett.

Egy adhat néked enyhülést a Jézus Krisztus az, óh bizzál ember, jöjj hamar s találsz üdvöt s vigaszt!

8. (KK119)

E zarándoklat völgyében kedvvel végzem útamat. Az Úr megoltalmaz engem, rája bizom magamat.

És habár a fergetegnek vésze tör is ellenem, hittel menny felé tekintek, vigaszomat megnyerem!

Meghalt Jézus a kereszten, felvevé a bűnömet, szeretettel, keggyel telten érettem is szenvedett.

Óh, azért átadtam néki nagy örömmel szivemet, nem is tudnék már én élni Jézusom te nélküled!

Megtaláltam sok sebedben üdvömet és éltemet, megmosott véred tisztára, Igy tehát örvendhetek.

E világ gyűlölhet engem, hordom a gyalázatot, igy követlek téged hiven, hiszen a Tied vagyok!

7. (KK110)

Van szem, mely nem alszik soha, nem ismer éjszakát, van fül, mely nem süket soha, meghallja az imát!

Van kar, amely el nem lankad, ha ember lankad is, van szeretet, amely kitart és ugyanaz ma is!

Ez a szem mennyből néz ide, mindent hordoz e kar, e fül hall mennyei zenét, e szeretet uralg!

6. (KK85)

Oly szép az ember, ki a bűnt egészen elveté, arcáról égi üdv ragyog, mert szive Jézusé.

Dicséret hangzik ajkiról, alázat homlokán és békesség minden művén, áldás azok nyomán.

A legszebb öltöny, a megtért hű lélek öltönye, oly kedves fénytől tündököl, igaz fehér szive,

A szeretet ragyog azon és mennyei öröm, rajt’ sok szép erény látható együtt s külön külön.

Ha ezt az öltönyt megnyered, vigyázz lelkem reá és ne térj attól el soha ki azt neked adá.

Ezen világban sok a szenny, megóvjad öltönyöd! Ha beszennyezted azt vele, elvész az örömöd!

5. (KK83)

Jövel az élet vizéhez, szomjazó és fáradott! Enyhül itt bűneid terhe, megszűnik gond s bánatod.

Jöjj megújúlni e vizhez, s hit hatja át szivedet, eltűnik itten a régi s kezdesz egy új életet.

Jöjj hát e viz kutfejéhez, nézd milyen dúsan ömöl, tiszta lesz ettől az elméd s zord kebeled felüdül.

Jöjj hát ide, ne tétovázz! Itt égi üdv s örök nyugtot találsz.Itt van az élet forrása, gyógyhelyed ez egyedül

4. (KK74)

Hallám Jézus hivó szavát: Te fáradt sziv jövel! A keblemen szűnik a kin s lehull a nagy teher,

Hozzá jövék amint valék, mint terhelt, fáradt és beteg és Ő adott enyhet nekem, nyugalmat, békét, örömet.

Hallám Jézus hivó szavát: Mindnyájan jöjjetek! S igyátok az élet vizét, ingyen vehetitek,

Hozzá jövék és ittam az Örökélet vizéből én, s a lélek szomja megszünék, s egy boldog lét tárult elém.

Hallám Jézus hivó szavát: Szivednek fénye nincs? Eme világnak én vagyok Nagy fénye, rám tekints.

Reá tekinték s meglelém a fényes hajnalcsillagot, s most fénye mellett boldogan örök hazámba bejutok.

3. (KK64)

Ha vállamon van a kereszt, Uram segit hordoznom ezt,

Mert Ő velem van mindenütt, Ő támogat, Ő nyújt erőt.

Üdvözitőm elöl megyen, mint Pásztorom és Mesterem.

Hallom szavát, mikor beszél, közel van Ő, szivemben él.

Ha baj, ha bú tör ellenem, nem csüggedek, van Istenem,

Ki látja jól nagy terhemet, bajból kiment Ő engemet.

Ha ostromol ez a világ, ha csábitón felém kiált,

Jézus velem, nem félek én, a diadal mindig enyém!

2. (KK59)

Már én utaztam nem egy szép tartomány terén és némely bérctetőről a völgybe néztem én,

De egy halom sem vonta a szivem ugy oda, mint az a domb, amelynek a neve Golgotha.

Nem diszlik hó tetővel büszkén felhők felé, nem nyúlik az magasra a csillagok elé,

És mégis semmi bércen nem voltam én soha, olyan közel az éghez, mint rajtad Golgotha.

Nem diszlik annak csúcsán az örökzöld fenyő, sem ékes pálmafáktól nem diszlik a tető.

Nincs rajta cédrus erdő, sem mirtuszok sora, de egy kereszt áll fából s rajt’ az Isten fia!

Nem látható ott semmi kiváló pompa, disz, virágos tarka pázsit, hullámos tiszta viz,

de van egy kedves orca, melynél dicsőbb soha nem tünt fel semmi tájon csak rajtad Golgotha.

Nem csörgedez ott se mély, forrásviz sem ömöl, de van egy másik forrás amelytől felüdül

A lélek, bármily fáradt, óh áldott szent csoda! Örökélet forrása foly rajtad Golgotha.

A halmot nem boritja aranyos napsugár, sőt inkább ott ül rajta évszázados homály.

De nekem olyan fényes e halom homloka, a legderűsebb ég van feletted Golgotha.

Ottan mellére üt a keményszivű pogány, égi gyönyörre lelt ott a lator kinos fán.

Ott zengnek angyal hárfák és cseng: Halleluja, örök karok harsognak felőle Golgotha.

Oda siess zarándok ott tarts te pihenőt, ott dobd le bűnöd terhét a Megváltó előtt,

És üdvöt nyerve másnak utat mutass oda, rajtad visz át ösvényünk a mennybe Golgotha.

1. (KK33)

Aki nékem megnyiltál, rejts magadba üdvkőszál! Oldalad szent folyója, melyből viz és vér folya,

Nékem üdvöt szerezzen, bűnigámtól megmentsen! Törvényednek eleget az én művem nem tehet,

Buzgóságom égne bár, könnyűm folyna mint az ár, el nem venné bűnömet, egyedül csak a kegyed!

Mivel mit sem hozhatok, keresztedre borulok, meztelen, hogy felruházz, árván, bizva hogy megszánsz.

Tisztátlanul járulok, moss meg óh mert meghalok! Most, mig élek e földön és ha majd halálom jön,

Ha éj völgyén át szállok, ha birám elé állok: aki nékem megnyiltál, rejts magadba üdvkőszál!

31. (HH659)

Már keresztem vállra vettem, s érted mindent elhagyok.

Mindenem vagy, árva lettem, honjavesztett sziv vagyok.

Vágyat, célt a múltnak adtam, nincs már bennem vak remény,

Mégis gazdag úr maradtam: Isten és a menny enyém!

Ember bánthat és zavarhat: Szived áldott menedék,

Sorsom próbál és sanyargat: édes csenddel vár az ég.

Nincsen bú, mely könnyet adjon, mig kegyelmed van velem,

Nincs öröm, mely elragadjon, hogyha nem benned lelem.

Lelkem, teljes üdv a részed, hagyd a bút s a gondot el,

Légy vidám, ha meg-megérzed: Tenni kell még s tűrni kell!

Gondold el: ki Lelke éltet, milyen Atya mosolya?

Megváltód meghalt teérted: Mit bánkódnál, menny fia?

Kegyelemből dicsőségbe szállj, hited majd szárnyat ad, S az örök menny fénykörébe bevezet majd szent Urad!

Karénekek, Gedeoniták Énekei

Véget ér itt küldetésed, elszáll vándoréleted, Üdvösséggé lesz reményed, égi látássá hited.

30. (HH612)

Kereslek én forró könnyek közt, Uram, hozzád fohászkodom,

Ó csillapitsd le szivem vágyát, ne hagyj engem elkárhoznom!

Kereslek én, hogy Rád találjak, szivem oly bús, üres, sivár,

Nagy terhe nyom a bűn s világnak, lelkem kegyes orcádra vár.

Kereslek én, ó szánj meg engem, a törvény súlyát nem birom,

Ó, hadd nyugodjam meg kebleden, légy gyógyitóm és vigaszom.

Kereslek én, mig megtalállak! Enyém vagy már! – igy zenghetek.

Sebeidben lelek nyugalmat, s úgy örvendek, mint gyermeked.

29. (HH593)

Hű Jézusom kezébe teszem kezem belé, Ő életem vezére, vezet hazám felé.

A keskeny úton járok, de Ő közel van ám, magasból vet világot az Ő keresztje rám.

Ha nem tudom azonnal, hogy Jézus mit kiván, várok, szemébe nézek s szivem nyugodt, vidám.

Mily boldog, édes érzet: Úr Ő éltem fölött, szivem nem ismer kényszert, önként szolgálom Őt.

Ha szenvedés, baj érne s az útam is sötét, az Úr keresztje fénye annál dicsőbben ég.

S tudom, hogy még dicsőbb fény ragyog majd énreám, ha majd a mennybe érvén, belépek ajtaján.

28. (HH578)

Az Úr szent Bárányára teszem le bűnömet, s ott a kereszt aljába’ békességet lelek.

A szívem mindenestől az Úr elé viszem, megtisztul minden szennytől a Jézus vérében.

Megtörve és üresen adom magam neki, hogy újjá Ő teremtsen, az űrt Ő töltse ki.

Minden gondom, keservem az Úrnak átadom, Ő hordja minden terhem, eltörli bánatom.

Örök kőszálva állva a lelkem megpihen, nyugszom Atyám házába’, Jézus kegyelmében.

Az Ő nevét imádom most mindenek felett, Jézus az én királyom, imámra felelet.

Szeretnék lenni, mint Ő, alázatos, szelid, követni hiven, mint Ő Atyám parancsait.

Szeretnék lakni nála, hol mennyei sereg dicső harmóniába’ örök imát rebeg.

27. (HH520)

Mardj velem, mert immár alkonyul, az éjszakának sötét árnya hull...

Aki segitne, senkim sincs nekem, Ó szánj meg, Uram és maradj velem!

Amint a napfény eltűnt lassúdan, földi dicsőség s öröm elsuhan,

Mert csak múlandó minden idelenn, Ó Te, ki örök vagy, maradj velem!

Minden órában vágylak Tégedet, nagy irgalmadat, szent szerelmedet,

Ha beszélsz hozzám, gerjedez szivem, Uram, vigasztalóm, maradj velem!

Tárd ki felettem áldó kezedet s én megcsókolom rajt’ a sebhelyet...

Földi éj múlik, de fény gyúl a mennyben, halál völgyén túl is maradj velem!

26. (HH508)

Ha alkonyul s a nap sugára bibor szinében felragyog, oly kedves az ég láthatára ha zengnek a madárdalok.

Örömmel megtelik a sziv és minden áhitatra hiv.

Habár hallgatnak a virágok, hiszen nincsen szavuk nekik,

De ime, látható imájuk, amint lehajtják fejeik

Alázattal a föld elé, s illatjuk száll az ég felé!

Oly kedves a hűs esti élet, de minden pihenőt keres.

Ó ember, ember, hát a lélek tebenned vajon érti ezt?

Szived a hála töltse el, te is imába mélyedj el!

25. (HH506)

Nem arany és nem ezüst, nem kincs az óhajom, tudni csak azt szeretném, Uram szeret vajon?

Oly nyugtalan a lelkem, biztonságért eped: az Élet könyvébe vajon beirták nevemet?

Hogy nevem ott álljon, csakis azt kivánom: hogy az Élet könyvében nevem is ott álljon!

Sok az én bűnöm nagyon, mint a parton homok, de hatalmas segitőm szavára gondolok:

Bűnöd ha vérpiros is, hófehérré lészen! Igy merem azt kérdezni: ott van vajon nevem?

Mennyei Jeruzsélem, ó arany város te! Ki az örök Királytól néki vagy jegyezve.

Hol hangos hárfák pengnek, hol nincs a bú jelen...Halleluja! Tudom már, ott van az én nevem!

24. (HH493)

Ha néha-néha bús vagyok és szivemben ellankadok, holott e földi gondokon kesergni nincs okom.

Hamar az Úr elé megyek és kérek Tőle új szivet, mert földi bánat és keserv a mennyből nem ered.

A Megváltóra gondolok, ki minket arra oktatott, hogy ne aggódjunk, mert Atyánk gondot visel reánk.

Ekkor eszembe jut nekem, egy kedves lelki énekem és éneklem ezt csendesen, de mindig édesen.

Majd egyre hangosabb lesz ez, mig szivem tűzzel telve lesz s elmémet fény boritja át elűzve a homályt.

Im, látom Jézust, üdvömet, a mennyben örök részemet és bú helyett a lelkem most örömtől áradoz.

23. (HH491)

Égi szózat szállt a földre, minden hangnál kedvesebb. Ébreszt, éleszt, enyhit, ápol, behegeszti a sebet.

Jöjjetek ti fáradottak, terhelt szivek, jöjjetek! Készitettem ime néktek üdvöt, édes nyughelyet.

Néked szól ez, kit a bánat kinoz tetteid felett. S e világból visszatérve, beismerted bűnödet!

Néktek szól ez, ti szegények, néktek csendes szenvedők, néktek szól, megkötözöttek, keresők és zörgetők

Néktek szól, kik e világnak gúnyját, csúfját tűritek, gyermeki mély alázatba száll le hivő szivetek.

22. (HH480)

Üres kézzel menjek-é el s úgy álljak az Úr előtt? Egy lelket sem hozhassak el, gyümölcstelen nézzem Őt?

Jézusom megváltott engem, nem rettegem a halált, de üresen megjelenni: fájlalom e lelki kárt.

Bár jönnének újra vissza kárbaveszett éveim, Jézusomnak hőn szolgálni törekedném hiven én.

Kérlek hát, ó keresztyének, idején működjetek, s mielőtt a nap lemenne, sok lelket megmentsetek!

21. (HH445)

E világnak nagy zajában gyakran el-elfeledem, hogy e földön csak zarándok, csak vándorút életem,

Ah, de aztán a belsőmet egy más érzet hatja át: Édes óhaj jön szivembe, vágyom egy szebb, jobb hazát.

Ama honba, drága honba, amely oly szép és örök, gazdag fényben, teljes üdvben, képzelet és ész fölött.

Ama helyre, hol a béke, a nyugalom hona van, hol a vágyak teljesülnek s otthont nyer a hontalan.

Hol a szivek dobogása boldogan összhangozik, örömérzet, rokonérzet soha el nem távozik,

Hol egymásnak boldogságban örvendnek a seregek s Istenünknek közös karban igaz hálát zengenek.

Eljő egyszer az az óra és vele mind, ami jó, amikor a hitet s vágyat majd felváltja a való!

Eljőn bizton, de addig is olyan édes e tudat, hogy a drága szép hazába ismerem már az utat.

Élő hittel, szeretettel lehet oda jutni fel, békességgel, türelemmel legyen telve a kebel.

Jézus az út, Ő az ajtó, Őt kell birnom idelent, Megváltómmal egyesülve birom a hont mennybe fent!

20. (HH428)

Egy drága kincsem van nekem, a szép s igaz remény, hogy nyitva számomra a menny s örökké élek én.

Megváltóm ingyen adta ezt ajándékul nekem, ez biztat, buzdit, bátorit keskeny ösvényemen.

E kincshez úgy jutottam, hogy a bűnnek meghaltam, most élek újra, de nem az, aki előbb voltam.

Újjászülettem s Jézusom adott egy új szivet, amelyben él a hit, remény, az égi szeretet.

Halálnak nincs uralma már felettem, jól tudom, Megváltóm rég legyőzte azt, ez felvidit nagyon.

Igaz, hogy testem földbe száll, de én élek tovább s a mennyben Isten ad nekem sokkal dicsőbb ruhát.

Megváltóm értem szenvedett sok kin között a fán, kiontva vérét bűnömért, meghalt a Golgotán.

De harmadnapra győztesen, testben feltámadott és ezzel engem egy dicső élethez juttatott.

19. (HH400)

Szent érzelem tölti keblem, hozzád vágyom, Istenem!

Oltalmadban nyugszik lelkem, te vagy nekem mindenem!

Sújtson bár a vész a porba, nem rediti meg szivem,

Elveszthetek mindent sorba, ha te megmaradsz nekem!

Ha házadban imádkozom, lelkem békén megpihen,

Kegyes szemed rám néz, tudom, nyugszom azért csendesen.

Boldogságom Tenálad van, vezesd hát úgy lábamat,

Hogy egykor szent országodban szinről-szinre lássalak!

18. (HH399)

Keskeny útra lépjen mindaz, aki üdv után eped! Keskeny úton megy előre a zarándok kis sereg.

Jöjjetek a keskeny útra, boldogsághoz visz az út, ez ösvényen fáradt lelkünk örök otthonába jut.

Vannak útak, tágas útak, árnyasak és ékesek, de a kárhozatba visznek, ki rajtuk jár: elveszett.

Fáj a szivünk, hogyha látjuk a sok népet gondtalan járni ott a széles úton, hol a bűn országa van.

Boldog ember, ki a keskeny úton halad menny felé, béke, üdv és örökélet tárul ilyen sziv elé.

17. (HH397)

Halld csak, halld az éj csendjében benned mi kopog? Kopogását folyton hallod, mi az, nem tudod?

Ne mondd: véred lüktetése, mélyebbről jön ez! Megváltód kopogtat s mondja: eressz be, eressz!

Lásd, sokakhoz hirtelen jő a halál gyakran. Nem kopogtat, se nem kérdez, de betör gyorsan.

Ah, de Jézus vár sokáig s kéri szivedet, végre majd tovább megy búsan s akkor jaj neked!

Majd egykor te állsz künn, kérve: Eressz be, eressz! Kéztördelve fogsz esengni, ámde késő lesz!

Aki nálad oly hiába soká zörgetett, akkor majd, ó bűnös, Ő nem ismer tégedet!

16. (HH395)

Nincs helyed Jézus számára, aki bűnöd viselé? Vár szivednek ajtajánál, nem vonzódol-e felé?

Bűnös van-e hely szivedben bevenni az üdv Urát? Mig a kegyidő jelen van, nyisd meg szived ajtaját!

Földi örömök számára tárt tenálad a kebel, de Jézus számára nincsen a szivedben semmi hely!

Ami hiú, ami múló, azt készséggel fogadod, de ami üdvödre való, önmagadtól eldobod,

Ember, gondolj a jövőre, elfogy erőd, életed, mit ér majd e világ neked, ha elveszted lelkedet?

Fogadd Jézust a szivedbe, aki megment s üdvözit, örök élet van Őbenne, ez az élet lesz tiéd.

15. (HH391)

Bűnnek tengerében voltam elmerülve teljesen, szörnyű helyzetemről ottan nem tudtam én semmit sem.

Ó de Jézus látott engem, s értem mennyből lejöve, megkeresett a mélységben, dics és hála nékie!

Kárhozatnak örvényében forgott lelkem élete. az átok nagy sötétjében el kellett voln’ vesznie.

Jézus irta fel az élet könyvébe a nevemet, Ő nyújt békét, üdvösséget, megtisztitja lelkemet.

Drága Jézus, Te vagy nekem Szabaditom, mindenem! Ha szemlélem nagy szerelmed, hálával kell zengenem.

14. (HH333)

Este, ha a nap sugára letűnik, úgy érezem, mintha intne hő imára, dicsőitni Istenem!

Aki a napot vezérli, az vezérel engem is, hűn, amiként azt intézi, elfogad Ő engem is.

Ó, Te mindeneknél hivebb! Nézz reám, im itt vagyok, egykor elmúlnak előtted a nap és a csillagok.

Hisz Atyám lettél Te nekem, én meg a fiad vagyok, mert Jézus az én testvérem, aki értem fáradott.

Érzem szent szeled fúvását ma is az én lelkemen, hallgatod a sóhajtását a szivemnek szüntelen.

Bár e napot sem éltem le, mint szerettem voln’ neked sok minden van tetteimben, ami nem tetszik Neked

Ó Atyám, bocsásd meg bűnöm, kérlek szivem megtörött. Kérni Tőled meg nem szűnöm jó tettekhez az erőt.

Úgy szeretnék mindenekben eljárni kedved szerint, ah de sokszor azt cselekszem, amit megbánok megint

Egyszer érzem, hogy a szivem olyan hideg mint a jég, máskor meg a törekvésem s buzgóságom nem elég,

Amerre csak széjjelnézek, látok sok fogyatkozást, ilyenkor a mennyre nézek: Ó Uram, vigy innen át!

13. (HH330)

Hálát adunk, jó Istenünk, hogy kirendelted ételünk,

Add, hogy testünk tápláltassék, neved mi bennünk áldassék!

De nem csupán kenyérrel él az ember, mig e testben él,

Isten beszéde a kenyér, mely minden másnál többet ér!

Táplálj hát azzal engemet, töltsed be szivem s lelkemet,

Igy akkor testem, lelkem él, Téged imád, hálál, dicsér!

12. (HH314)

Jöjj be, ó mért állsz ott künn, Isten egyszülött Fia?

Várva várlak, nyitva házam, nyitva szivem ajtaja!

Jézusom, te hű barát, nézd szivemnek nagy baját!

Fájó kinos seb van rajta, de kezed meggyógyithatja.

Ó, hogy fáj a bűnnek átka, s bánt a lelkiismeret,

Ez mardossa kinzó váddal éjjel-nappal lelkemet!

Törvényeddel felfedéd bűnöm titkos rejtekét,

És azóta nincs nyugalmam, szenvedésem kimondhatlan.

Minden jó vigasz forrása csak te vagy, én Jézusom.

Békét szomjazó lelkünknek Te vezéreld jó úton.

Ó, világolj szép napom, hogyha bánat terhe nyom,

Forditsd hozzám szent orcádat! Fény, öröm csak tőled árad!

Örvendj, lelkem, nézd az Úr jő! Ime, hogy meghallgatott!

Nézd, feléd tart, menj elébe! Ó, becsüld meg e napot!

Jer, fogadd be hittel őt, Ő lesz üdvöd, éltetőd!

Mondd el neki titkos búdat, bizzál benne, ő megnyugtat!

11. (HH312)

Tanits, Uram, meghajlani, mint szélben az aranykalász!

Hajoljak meg, ha Szentlelked reám fuvall s porig aláz!

S dacos szivem, ha ellenáll, midőn a Lélek rálehel,

Jöjj tűz gyanánt, s a dac, a gőg Lelked tüzében égjen el!

Mint bősz hullám, mely megtörik, ha parthoz űzi zúgó szél,

Úgy törjön össze szivem is, amint Tebenned partot ér!

10. (HH184)

Uram, milyen sok még bennem a gyarlóság, a hiány!

Pedig mindennap törekszem, hogy szent legyek igazán.

Ó csak megállhatnék már egyszer szilárdan, Lennék állhatatos s buzgó az imában!

Mikor leszek hitben férfi és vitéz? Mikor győzhetem le lelkem ellenét?

Ha egy ellent visszavertem, a helyébe másik jött,

mintha lelkem élte ellen szövetkeztek volna ők.

Sietnek nyilukat csak oda találni, ahol gyenge vagyok még ellenük állani,

Alig gondoltam, hogy egytől ment legyek, már meg a másiktól kaptam új sebet!

A világba csak nem megyek, nyugalmat az úgysem ad,

Mégegyszer az Úrhoz megyek, megalázva magamat.

Érzek én még bennem fel a mennybe vágyat, megkeresni hitben mennyei Atyámat,

Elmegyek Hozzá s megnyitom az ajkam, elmondom neki: Ó, könyörülj rajtam!

Egyetlen egy kivánságom, hogy tied legyek, Atyám.

Nincsen senkim e világon, akiben megbizhatnám.

De mihez is fognék még saját erőmmel? Benned bizom teljes lélekkel és szivvel!

Add, Megváltóm, bőven a hit erejét, hogy legyőzhessem lelkem minden ellenét!

9. (HH180)

Jól küzdj, ha az Úr kegyelme megtérit s magához von,

Vétessék le lelked terhe s minden, ami téged nyom.

Mert az élet útja keskeny és a kapu oly szoros,

Nem mehet át rajta senki, aki bűnterhet hordoz!

Küzdj a vérig, a halálig, a mennybe fel úgy nyomulj!

Ha a sátán támad s csábit, ne lankadj és ne puhulj!

Küzdj, lángoljon buzgóságod és első szereteted

Vettesse meg e világot, félszeretet mit tehet?

Küzdj imával, könyörgéssel, ebben buzgó légy nagyon!

Az időt ne tékozold el, küzdj éjjelen, nappalon!

És ha megkaptad gyöngyödet, a szivedben igy ne szólj,

Hogy: a gonoszt már legyőztem, nincs tehát veszély sehol!

Munkáld lelked üdvét ébren, vigyázz és ne légy kevély,

Mig itt időzöl e testben, addig érhet baj, veszély!

Tartsd meg jól, ami nálad, férfiasan viselkedj, Őrködj és a koronádat senkinek át ne engedd!

8. (HH165)

Jézus, te égi szép, tündöklő fényű név, legszentebb itt alant a föld szinén!

Benned van irgalom, Terólad zeng dalom. Erőd magasztalom, ragyogj felém!

Az élet száz veszély, én lelkem, mégse félj! Mig Ő tart karjain, hű Mestered!

Elhagynak emberek, mit árt, ha Ő veled? Töröld le könnyedet, Jézus szeret!

Akaratod nekem mutasd meg szüntelen, ne rejtsd el, Mesterem, tetszésedet!

Alázattal tele, hadd merüljek bele, hisz idegenben jár itt gyermeked!

Tisztits meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen fényedből fénysugár az életem.

Mig a homályon át a lelkem otthonát, világosságodat elérhetem!

7. (HH153)

Im fel vagyok a mennyben irva s a menny népéhez tartozom,

Isten szerelme által hiva s elválasztva már rég nagyon.

Ime, most nyugszom az ölében és nyájasan tekint reám.

Irgalom ez és más egyébb nem, hogy Ő szeret s hogy Ő Atyám!

Isten kegyét birom most – érzem, ki foszt meg ettől engemet?

Gyarló vagyok, de Ő van velem és tűrve védi éltemet.

Minél jobban vizsgálom éltem, irgalma annál szebb, dicsőbb,

S aztán, ha meghajtom a térdem, félelmem oszlik szerteszét!

Igy folytatom itt vándorútam Sion dicső halmára fel!

Csak keskeny úton jutok túlnan, lelkemnek nyugalmára fel.

Majd ott hangzik az égi karral szivem dicsérő éneke,

Megdicsőült nyelvvel és ajkkal, Uram, tégy méltóvá erre!

6. (HH126)

Én irgalomban részesültem, bár érdemes rá nem voltam.

Ez csoda, mert hogy felüdültem, azt szivben nem óhajtottam.

Most értem, mi az irgalom, melyért Istent magasztalom.

Csak harag az, mit érdemeltem, most Isten kegye vár reám.

Megengesztelést nyertem, mert Fiában megváltatám.

Mért van ez igy? – Honnan vagyon? Nem más ez, csupán irgalom!

Ne vegye ezt el senki tőlem, ezzel dicsekszem folyton én.

A hitemet erre helyeztem, bizalmamat és a reményt.

S ha rám törnek a vészhabok, én irgalomra gondolok.

Ó irgalomban gazdag Isten, ne vond meg tőlem irgalmad!

Vezess át a halálon engem, magadhoz, hol van szent Fiad.

Ott leszen örök vigságom, nálad, végtelen Irgalom!

5. (HH125)

Im rátaláltam az alapra, mely mindig tartja horgonyom.

Nincs is vihar, mely elszakassza e sziklától hithajóm!

Jézus ez, ki mozditlan áll, ha ég s föld semmiségbe száll.

Irgalom ez, a végnélküli, mely minden elmén túlhalad,

Kinek kiterjesztett karjai a bűnöshöz lehajolnak.

A szive vérzik érettünk, jövünk Hozzá vagy nem jövünk?

Hogy el ne kárhozzunk örökre, Isten megadta a segélyt,

Leküldte szent Fiát e földre, ki aztán ismét mennybe tért.

Evégett zörget szüntelen szivünk ajtaján erősen!

Ezen alapnál állok én meg, mig itt e földön létezem,

Ezt hirdetem s erről éneklek, ezt szólja minden érzetem.

De fent is ez lesz énekem: Ó irgalom, ó kegyelem!

4. (HH116)

Ó Isten, tekints reám, kérlek Jézusom nevében!

Légy irgalmass énhozzám, moss meg szent Fiad vérében.

Lásd, itt fekszem bűnömben, irgalmadba végy engem!

Isten Fia, legszentebb, éltem egyedüli élte!

Jöjj le ide, közelebb, neked adom magam végre.

Ó ne menj el mellettem, hallgass meg, esedezem!

Földi kincs és földi jó, már nekem nem sokat érnek,

Részemre csak egy a jó, ezt keresem amig élek,

Ezt kereste Mária: ez Jézus, Isten Fia!

Im a bűnben holt vagyok, ámde veled újra élek.

Ó ha Szentlelked adod, távozik a gonosz lélek.

Ő hatalmas ellenem, őt segits leküzdenem.

Hogyha Téged birlak én, könnyen nélkülözök mindent!

Hogyha Te vagy az enyém, birhat más bármit is itt lent.

Veled gazdag vagyok én, bárha egyébként szegény.

3. (HH107)

Földi hiúságok, néktek végkép búcsút mondok én,

Bánni fogom amig élek, hogy néktek is éltem én!

Ó, ha nézem bűnömet, melyek nyomják lelkemet,

Fáj a szivem és restellem, hogy azokat elkövettem.

Gyűlölnöm kellett volna a bűnt, mint mérget mely megöl,

Elhagynom kellett volna a bűnt s abban leltem gyönyört.

Éltem a sötétségben, amit amit kellett nem tettem,

A sok balga cselekedet, szivet, érzést beszennyezett.

Csak a világot szerettem, de Istennek Igéjét

és tanácsát megvetettem, Ah mily nagy esztelenség!

Bár ezt most beismerem, de mi történik velem?

Minden, mit egykor szerettem, most csak kinoz s gyötör engem.

Fáj nekem, hogy éltem legjobb részét bűnnek éltem én,

Mindenféle tehetségem e világnak szentelém.

Ah, ha ez eszembe jut, arcomba szégyenpir fut,

Kérlek Jézus, vedd el bűnöm, kérni ezt én meg nem szűnöm.

2. (HH98)

Úr Jézus nézz le rám, jöjj, mosd le bűnömet! Sok földi szenvedély kötöz: jöjj, oldj föl engemet!

Úr Jézus nézz le rám, gond és bú látogat, mint szolgád: Izleljem igért Szent nyugodalmad!

Úr Jézus nézz le rám, ne tévedhessek el, a menny felé sötéten át Te légy az úti jel!

Úr Jézus nézz le rám! Ha nő a félelem, ár zúg és ellenség szorit, légy Megváltóm velem!

Úr Jézus nézz le rám, ha elvonult az ár, a Te szent derűd deritsen és az örök napsugár!

1. (HH12)

Minden helyen Ő van velem, tengeren és szárazon,

igy van mondva Igéjében, s én ezt úgy tapasztalom.

Kérditek: ki van velem? Isten, az én Istenem!

Tenger, mélység, halál, inség el nem zárják tőlem Őt.

Kamarámban velem mindig, Ő nyújt vigaszt és erőt.

Álltomban s fekhelyemen, mindenütt Ő van velem.

Mondhatom, hogy Isten velem, Ő lelkemnek Istene,

azért soha sem kell félnem, rajtam nyugszik őrszeme.

Mikor Isten velem, kicsoda én ellenem?

Isten velem, ó mily öröm. Bátor vagyok benne én,

hiszen Tőle ered erőm, Övé az és nem enyém.

Ne legyen-e örömem, mikor vélem Istenem?