Földi hiúságok, néktek végkép búcsút mondok én,
Bánni fogom amig élek, hogy néktek is éltem én!
Ó, ha nézem bűnömet, melyek nyomják lelkemet,
Fáj a szivem és restellem, hogy azokat elkövettem.
Gyűlölnöm kellett volna a bűnt, mint mérget mely megöl,
Elhagynom kellett volna a bűnt s abban leltem gyönyört.
Éltem a sötétségben, amit amit kellett nem tettem,
A sok balga cselekedet, szivet, érzést beszennyezett.
Csak a világot szerettem, de Istennek Igéjét
és tanácsát megvetettem, Ah mily nagy esztelenség!
Bár ezt most beismerem, de mi történik velem?
Minden, mit egykor szerettem, most csak kinoz s gyötör engem.
Fáj nekem, hogy éltem legjobb részét bűnnek éltem én,
Mindenféle tehetségem e világnak szentelém.
Ah, ha ez eszembe jut, arcomba szégyenpir fut,
Kérlek Jézus, vedd el bűnöm, kérni ezt én meg nem szűnöm.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése