2010. december 20., hétfő

Bach: 111. kantáta

Mit Isten akar énvelem, az lesz a legjobb nékem. Kész ő, hogy áldjon, segítsen, ha bízom nagy nevében. Bajból kiment a hű, a szent, nem fenyít, csak mértékkel. Ki benne hitt, soha senkit Isten nem hagyott még el. Nem kell kétségbeesnem, mert Isten vigaszom és életem, lelkem reménye. Amit bölcs tanácsa elhatározott, azzal nem szállhat szembe a világ, sem emberi hatalmasságok. Bolond az, ki Istentől elfordul, és Jónásként színe elől menekülni próbál. Hiszen ismeri gondolatainkat, és számba vette fejünkön a hajszálat is. Boldog az, ki hívő bizalommal őhozzá tér, aki reménykedve és türelemmel várja végzését és válaszát. Így örömest útra kelek - akkor is, ha ez az út síromhoz vezet - Istennel. Isten számon tartja napjaimat. Ha keze int és hazahív, elveszi a halál keserű voltát. Így végül a halál lelkemet el akarná szakítani testemből, Istenem te fogadd azt hűséges kezedbe! Ha az ördög, halál, bűnök vádolnak engem, és halálos ágyam küzdőtérré válik, te segíts, hogy benned bízó hitem győzedelmeskedjen, és elérjem kívánt, boldog végem! Még egyet kérek Istenem, hogy tarts meg mindig nálad, és ne engedj elcsüggednem, ha gonosz lélek támad. Biztass: Ne félj! Védj és segélj! Kelj híved oltalmára! Így is teszel, velem leszel, s én áment mondok áldva.

Nincsenek megjegyzések: