2009. március 12., csütörtök

AVILAI SZENT TERÉZ: A LÉLEK FOHÁSZAI ISTENHEZ

X.

1. Ó lelkem Istene, mennyire igyekszünk mi Téged megbántani! És mennyivel jobban igyekszel Te nekünk megbocsátani! Vajon mi okunk van nekünk erre az esztelen vakmerőségre?! Talán az, hogy megértettük a Te nagy irgalmadat ellenben megfeledkeztünk arról, hogy milyen szigorú a Te igazságod?! „Körülvettek engem a halál fájdalmai” (Zsolt 17,5-6). - Ó! Ó! Ó! Milyen súlyos dolog a bűn, amely elég volt ahhoz, hogy oly kegyetlen fájdalmak közt ölje meg Istent! És most is, Istenem, mennyire körül vagy véve ezektől a fájdalmaktól! Vajon hová tudsz menni, ahol nem kínoznának? Minden oldalról sebeket ejtenek rajtad a halandók.

2. Ó keresztények! Itt az ideje, hogy védelmére keljetek királyotoknak, és hogy hozzá szegődjetek az Ő nagy elhagyatottságában: mert hiszen ugyancsak kevés alattvalója maradt hű hozzá, és annál többen vannak Lucifer kíséretében! A legrosszabb pedig az, hogy nyilvánosan barátainak mutatják magukat, titokban pedig eláruljak, úgyhogy alig van már ember, akiben megbízhatna. Ó, Te isteni jóbarát, milyen hálátlan veled szemben az, aki elárul! Ó, igazi keresztények, sírjatok együtt a ti Istenetekkel, aki nemcsak Lázárért ontotta azokat a drága könnyeket, hanem azokért is, akik nem akarnak föltámadni, akármilyen hangosan hívja is őket Ő Szent Felsége. Ó, én Kincsem, mennyire világosan láttad Te előre azokat a bűnöket, amelyeket én követtem el Ellened; adja Isten, hogy utolsók lettek légyen, Uram, hogy sohase bántsunk meg többé sem én, sem más. Támaszd föl ezeket a halottakat: legyen a Te hangod olyan erős, hogy bár nem kérnek Tőled életet, Te azt mégis megadd nekik, hogy azután, én Istenem, előjöjjenek földi örömeik sírjából!

3. Lázár nem kérte Tőled, hogy támaszd életre. Megtetted Uram, egy bűnös nő kedvéért; íme, Istenem, itt látsz magad előtt egy annál rosszabbat: ragyogtasd fel újra irgalmadat! Akármilyen nyomorult legyek is, ezt kérem Tőled azok nevében, akik nem akarnak kérésükkel Hozzád fordulni. Hiszen látod, én Királyom, nekem kimondhatatlanul fáj, hogy ők annyira nem törődnek azokkal a rettenetes gyötrelmekkel, amelyeket örökké fognak szenvedni, ha nem térnek vissza hozzád. Ó ti, akik annyira megszoktátok az ör0möket és élvezeteket, a kényelmet, és azt hogy mindenben a magatok feje szerint járjatok el, könyörüljetek meg magatokon! Gondoljátok meg, hogy ha így folytatjátok, akkor mindörökre rabszolgái lesztek a pokol fúriáinak. Vegyétek fontolóra, hogy az a bíró fordul most hozzátok kérésével, aki majdan el fog ítélni benneteket, és hogy éltetek egy pillanatra sem biztos. Miért nem akartok örökké élni? Ó milyen kemények ez emberi szívek! Lágyítsa meg őket a Te végtelen jóságod, Istenem.

Nincsenek megjegyzések: