2009. március 12., csütörtök

AVILAI SZENT TERÉZ: A LÉLEK FOHÁSZAI ISTENHEZ

IX.

1. Ó, lelkemnek irgalmas és szerelmes Ura! Azt is mondod: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik szomjúhoztok, és: én megitatlak titeket” (vö. Mt 11,28; Jn 7,37 valamint A tökéletesség útja 19.15). Hát hiszen hogyan is ne szomjúhozzék az, aki elevenen ég ezen nyomorult földi dolgokra vonatkozó vágyak tüzében, az ilyennek van csak igazán szüksége vízre, nehogy ebben a tűzben végleg porig égjen! Hiszen tudom, Uram, hogy milyen jó vagy Te, megadod ezt nekik. Te magad ígérted és Te nem szegheted meg szavadat. Természetesen, ha valaki már hozzászokott ahhoz, hogy ebben a tűzben éljen; ha nélküle már meg se tudna lenni: az ilyen természetesen már nem is érzi azt és esztelenségében nem is veszi észre rettenetes helyzetét. Természetes, Istenem, hogy az ilyenen bajos segíteni. De hát hiszen Uram, Te éppen azért jöttél a világra, hogy e nagy bajokon segíts; kezdd tehát ezeken: úgy illik, hogy a Te jóságod a legnehezebb dolgokban nyilvánuljon. Ne felejted ezt, Uram, mert különben a Te ellenségeid igen sokat nyernének. Légy irgalmas azokkal, akik irgalmatlanok önnön magukkal szemben: s ha már ők abba a szerencsétlen lelki állapotba jutottak, hogy nem is óhajtanak hozzád közeledni, menj hozzájuk Te, én Istenem. Az ő nevükben kérem ezt Tőled, és tudom, hogy ha egyszer tudatára ébrednek szomorú állapotuknak, ha észbe kapnak, ha elkezdik benned örömüket találni, akkor ezek a halottak fel fognak támadni.

2. Ó életem, aki életet adsz mindennek! Ne tagadd meg tőlem azt az édes vizet, amelyet megígértél mindazoknak, akik kérnek belőle. Én kérek belőle, Uram, én esedezem érte, én lemegyek értük Tehozzád; ne rejtőzzél el, Uram, előlem, mert hiszen tudod, hogy milyen szükségben vagyok: mert hiszen ez a víz az egyetlen orvosság erre a lelki sebre, amelyet Te ütöttél. Ó, Uram, mennyi mindenféle tűz van ebben az életben! Mennyi okunk van arra, hogy félelemben éljünk! Van tűz, amely megsemmisíti a lelket és van olyan, amely megtisztítja, hogy örökké éljen és gyönyörködjék Tebenned. Ó, ti szent sebei az én Istenemnek és forrásai az élet vizének! Milyen bőségesen árasztjátok ezt az éltető nedvet számunkra, és milyen biztonságban halad e nyomorult élet veszedelmei között az, aki ezen isteni itallal tartja fenn erejét!

Nincsenek megjegyzések: