2009. március 12., csütörtök

7. A rózsafüzér titkai: Mária meglátogatja Erzsébetet

Van valami, aminek a szentek sem tudtak ellenállni - igaz, nem is akartak! -, és ez a szeretet áldozatokra serkentő ösztönzése. Az Isten szeretetétől égő lélek olyan, mint tavasszal az áradásig megduzzadt folyó: ki kell lépnie a medréből. Az ilyen lélek nem maradhat magában a benne eláradó, lobogó isteni élettel. Mennie kell, hinteni szerteszét ezt az életet, adni, és ismét adni, elmondani túláradó szeretet-örömét olyanoknak, akik megértik őt.
Ilyesvalami történt Máriával is. Isten eleven temploma lett, a Szentlélek jegyese, a Megváltó Édesanyja, csordultig telve a szeretet életével. Milyen boldogan kiáltana bele most az emberek lelkébe: ébredjetek, eljött közénk Isten, a mi Megváltó Istenünk, vége a sátán rabságának, már közöttünk van a mi Megszabadítónk!
Az angyal ajkáról értesült, hogy rokonával, Erzsébettel is valami csodálatos dolog történt. Fiat fogant örökségében, mivelhogy “Istennél semmi sem lehetetlen” (Lk 1,37).
Érdekes dolgokat mond azután az evangélista. Mária “Zakariás házába érkezve köszöntötte Erzsébetet. Alighogy Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, fölujjongott méhében a magzat és Erzsébetet eltöltötte a Szentlélek.” (Lk 1,40-41). Nem előbb, hanem abban a pillanatban midőn Mária köszöntését meghallotta, akkor árasztotta el a Szentlélek, sőt az édesanyja méhében lévő magzat is felujjongott erre a hangra.
Érdemes erre a körülményre felfigyelni egy kissé. Megszólalt az, akiben az Isten élt, akinek a lelkében a kegyelem teljessége megvolt és szavának hangja kegyelmet közvetített, a Szentlelket közölte, örömöt árasztott és megszentelte az anyja méhében fejlődő magzatot. Milyen hatalom birtokosai lehettek, ti is lelkek, ha a kegyelem életét élitek, ha titeket is eltölt a Szeretet Lelke! Nem az a nagy, aki sokat tud, akinek fényes tehetségei vannak, aki szép és egészséges, hanem az az igazi nagyság, aki elhősít a sátántól egy lelket a szeretetével, aki az életével győz meg másokat a krisztusi élet igazi voltáról, aki örömet, benső lelki örömet tud árasztani maga körül, akinek példája vagy egy-két egyszerű szava megtéréseket eszközöl. Ilyen volt Mária földi életében, mert élt benne az Isten.
Lehet-e ennél nagyobb öröm? Itt a földön nem létezik ennél igazabb öröm. Mária is ezt élte át, mert amikor Erzsébet boldognak mondta őt, mert hitt az Úr szavának, akkor a Boldogságos Szűz lelkéből tényleg kicsordult a túláradó boldogság szava és elhangzott az első Magnificat.

Nincsenek megjegyzések: