2009. október 25., vasárnap

rózsafüzér a teljes Szentháromság imádására.

Figyelmeztetés

Ezen három tizedből álló rózsafüzér angyalinak is neveztetik, mivel azt mennyekben az angyalok is mondják s pedig nem csak három tizedben, hanem vég nélkül és szüntelenül zengedezik. Lásd Isaiás prófétálása 6. r. 3. v. Sz. János apost. Titk. Jelenés. 4. r. 8. v.

Jó szándék

Örök mindenható Atya Isten, ki engemet képedre és hasonlatosságodra teremtettél; örök mindenható Fiú Isten, ki emberi halandó testbe öltözvén, szentséges véred árán és kínos halálod által váltottál meg engem az ördögnek rabságától s az örök kárhozattól, hogy az Isten fiainak szabadságára hoznál s egyszersmind az örök életnek örömeiben részesítenél; örök mindenható Szentlélek Isten, ki lelkemet isteni kegyelmeddel fölékesítvén, engem az Isten fogadott fiainak méltóságára emeltél; teljes Szentháromság egy Isten, Atya, Fiú, Szentlélek! elmondom íme szent nevednek dicséretére az angyali rózsafüzért.

Az Atyának, és Fiúnak, és Szentlélek Istennek nevében. Amen.

V. Dicsőség az Atyának, és Fiúnak, és Szentlélek Istennek.

R. Miképpen vala kezdetben, most és mindenkor, és mindörökkön örökké. Amen.

Előimádkozó: Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében, és Jézus Krisztusban, ő egy Fiában, mi Urunkban, ki fogantaték Szentlélektől, születék szűz Máriától, kínzaték Pontzius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemetteték; szála alá poklokra, harmad napon halottaiból föltámada, méne mennyekbe, ül a mindenható Atya Istennek jobbja felől, onnét lészen eljövendő, ítélni eleveneket és holtakat.

R. Hiszek Szentlélekben, egy közönséges keresztény anyaszentegyházat, szenteknek egyességét, bűnöknek bocsánatját, testnek föltámadását, és az örök életet. Amen.

V. Áldjuk az Atyát, és a Fiút. a Szentlélekkel.

R. Dicsérjük és magasztaljuk őtet örökké.

V. Áldott vagy Uram az égnek erősségében.

R. Dicséretes, dicsőséges és fölmagasztaltatott örökké.

V. Dicsőség az Atyának sat.

R. Miképpen vala sat.

V. Áldjuk az Atyát, és a Fiút, a Szentlélekkel.

R. Dicsérjük és fölmagasztaljuk őtet örökké.

V. Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék a te neved; jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, miképpen mennyben, azonképpen a földön is.

R. Mindennapi kenyerünket adjad nekünk ma, és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétetteknek, és ne vígy minket a kisértetbe, de szabadíts meg a gonosztól. Amen.

V. Áldjuk az Atyát, és a Fiút. a Szentlélekkel.

R. Dicsérjük és magasztaljuk őtet örökké.

V. Áldott vagy Uram az égnek fényességében.

R. Dicséretes, dicsőséges és fölmagasztaltatott örökké.

V. Dicsőség az Atyának sat.

R. Miképpen vala kezdetben sat.

Tízszer: V. Szent, szent, szent a seregeknek Ura Istene, teljes az ég és a föld az ő dicsőségével.

R. Áldás, fényesség és hálaadás, tisztelet, erősség a mi Istenünknek örökkön örökké.

Azután: V. Áldjuk az Atyát, és a Fiút, a Szentlélekkel.

R. Dicsérjük és fölmagasztaljuk őtet örökké.

V. Áldott vagy Uram az égnek erősségében.

R. Dicséretes, dicsőséges és fölmagasztaltatott örökké.

V. Dicsőség az Atyának sat.

R. Miképpen vala kezdetben sat.

V. Mi Atyánk sat.

R. Mindennapi kenyerünket sat.

Ima.

Üdvözlégy Mária! Atya Istennek leánya. Üdvözlégy Mária! Fiú Istennek szent anyja. Üdvözlégy Mária! Szentlélek Istennek jegyese. Üdvözlégy Mária! a teljes Szentháromság egy Istennek temploma. Amen.

Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus.

Asszonyunk szűz Mária, Istennek szent anyja, imádkozzál mi érettünk bűnösökért, most és halálunk óráján. Amen.

Az Atyának, és Fiúnak, és Szentlélek Istennek nevében. Amen.

Áldott legyen a teljes és megoszthatatlan Szentháromság mindörökkön örökké. Amen.

Jegyzetek

1.

XIV. Kelemen pápa azon czélból, miszerint a keresztény híveket ezen angyali ismétlésére buzdítsa, 1770-dik évnek Június hó 26-án kiadott levelében örök időkre megerősítette azon bucsut, melyet e részben már elődje, XIII. Kelemen pápa, a híveknek engedett, miszerint azok, kik töredelmes szívvel*) a Szentháromságot imádják s a föntebb megírt hármas "szent szent"-et ájtatosan elmondják, azon napon egyszer 100 napi búcsút nyerhetnek. De az egész évnek folytán minden vasárnapon, a Szentháromság ünnepén és ennek nyolczadában is, napjában háromszor lehet nyerni ezen búcsút. Ugyanazon szentséges római pápa örök időkre érvényes teljes búcsút engedett a keresztény híveknek, kik egy egész hónapon át mindennap a hármas "szent szent"-et elmondván tisztelik az imádandó Szentháromságot, és szabad tetszésök szerint választott napon meggyónván, megáldozván s valamely szentegyházat látogatván, ott ő Szentségének, a római pápának szándékára imádkoznak**)

2.

VII. Pius pápa az 1815-ik évi Július 11-kén kiadott levelében a keresztény híveknek, kik mindennap a teljes Szentháromság imádására háromszor - reggel, délben és estve - mondják: Dicsőség az Atyának sat., hálaadásul ama sok kegyelmekért, melyekkel a boldogságos szűz Mária, főképpen mikor a mennyei dicsőségbe fölvétetett, meg lett ajándékozva, örök időkre 300 napi búcsút engedett. A ki napjában egyszer mondja el, az 100 napi búcsút nyer; a ki pedig egész hónapon át mindennap elmondja a föntebbi dicsőítő imát, az azon napon, melyen e hónapban meggyónt és megáldozott, teljes búcsút nyer. Mind ezen búcsúkat könyörgésképpen a megholt hívek lelkeiért is föl lehet ajánlani.

*) Azaz: bűneik fölötti tökéletes bánattal.

**) A szent congregációnak 1841-dik évi Május hó 29-én kiadott értelmezése szerint ezen ő Szentségének szándékára elmondandó ima kinek-kinek saját választására bízatik, csupán az parancsoltatván, hogy az ima ne csak gondolatbeli vagyis belső hanem szóbeli azaz külső is legyen, miként azt XIV. Benedek pápa nyilván rendelte. Lehet ez akármilyen imádság avagy letenye is, de a hívek mégis legörömestebben a legjelesebb, legszentebb imákat mondják el, tudniillik: a Mi-Atyánkot, Üdvözletet, Dicsőség az Atyának ......... s ezt teszik ötször hatszor a szent Atya szándékára, végre pedig még egy Mi-Atyánkot hozzá adnak, ezt maga ő szentségéért ajánlván föl Istennek.

Nincsenek megjegyzések: