2009. október 25., vasárnap

Rózsafüzér a boldogságos Szűz Mária hét öröméről II.

Szienai szent Bernardin és boldog Kapistrán János idejében élt egynémely ifjú, a ki a mennyország királynéjához különös ájtatossággal viseltetvén, ennek bizonyságául gyakorta virágkoszorút kötött, hogy ezzel a boldogságos Szűznek képét fölékesítse. Belépett szent Ferencz szerzetébe, de rövid idő múlva úgy megunta, hogy kilépni szándékozott. Azonban nem kapott semmi fontosabb ügybe a nélkül, hogy a legbölcsebb szűz Anyának tanácsát ne kérte volna, s így ez alkalommal is tőle kért segélyt; ki meg is jelenvén neki, a következő rózsafüzérnek elmondására tanította meg, azon megjegyzéssel, hogy ezen koszorú sokkal kedvesebb neki, mint a mely természetes virágokból lett kötve, a milyennel őt mindeddig tisztelni szokta.

E rózsafüzéri ájtatosság mindenfelé elterjedvén, igen kedves leve. Szalezi szent Ferencz azt naponkint el szokta mondani s a mint Barie Pál jesuita atya bizonyítja, közönségesen csaknem egy egész órát szokott ráfordítani.

Az apostoli szent szék nem csak helybenhagyta ezen ájtatosságot, hanem a vele történt sok csodának*) tekintetéből a hármas szerzet tagjainak, valamint azoknak, kik szerafikus szent Ferenc anya-társulatába be vannak írva, valahányszor a boldogságos szűz Mária hét örömének tiszteletére a rózsafüzért elmondják s annak végén a római pápa ő szentsége szándékára 1 Mi-Atyánkot a 1 Üdvözletet elmondanak, teljes búcsút nyernek Így X. Leo pápa 1517-iki Prae excelsa nobis kezdetű, valamint V. Pál pápa 1617-ki Exponi kezdetű másik levelében és XI. Ince 1678-ik évi Május 5-ki Exponi nobis kezdetű levelében kijelentetik.

Az említett búcsút könyörgésképpen a tisztító tűzben szenvedő lelkekre is alkalmazhatni. A kik gyöngék vagy betegek, a kik nagy erőltetéssel mondhatnák el e rózsafüzért, szintén megnyerik a búcsút, ha a boldogságos Szűznek tiszteletére más dicsérő éneket mondanak, például a Magnificatot, vagy a kis officiumnak hymnusait.


*) Wadding, könyve 5-ik része 149 s következő lapjain 16 csodát említ.


Előző ima.


Nyisd meg, Uram! Szájamat, hogy szent nevedet dicsérjem, tiszteljem és magasztalhassam. Tisztítsd meg szívemet minden hiú, rendetlen és vétkes gondolattól, világosítsd meg elmémet, gyullaszd föl akaratomat, hogy méltólag és ájtatosan végezzem ezen imádságot, hogy megérdemeljem, miszerint isteni szent színed előtt meghallgattatván, részesüljek a teljes búcsú kegyelmében, mely ezen rózsafüzérre engedélyeztetett. De hogy annál bizonyosabban megnyerhessem azt, szánom bánom bűneimet teljes szívemből és fájlalom, hogy téged Istenemet, a legfőbb, legtökéletesebb és szeretetre legméltóbb jót, megbántottalak, erősen föltevén magamban, hogy téged Uramat, Istenemet, többé meg nem bántalak. Hozzád viseltető szeretetből és a tisztító helyben levő szegény lelkek iránti szánakozásból átengedem a teljes búcsút N. N. lelkének. Légy Uram kegyes és irgalmazz neki. Amen.


Következik: Hiszek egy Istenben sat.

Mi Atyánk ki vagy sat.

3 üdvözlet e mondatokkal:


Jézus, ki hitünket nevelje.

Jézus, ki reményünket erősítse.

Jézus, ki szeretetünket ébreszsze.


Következik most 7 tized, azaz: hétszer Mi-Atyánk, 10 Üdvözlettel s ezen titkokkal:

      1. Jézus, kit a szeplőtlen Szűz a Szentlélektől örömmel fogadott.

      2. Jézus, kit te szeplőtlen Szűz szent Erzsébetet látogatván örömmel hordoztál.

      3. Jézus, kit te szeplőtlen Szűz örömmel e világra szültél.

      4. Jézus, kit te szeplőtlen Szűz a három szent királynak imádására örömmel mutattál.

      5. Jézus, kit te szeplőtlen Szűz a templomban örömmel megtaláltál.

      6. Jézus, kit te szeplőtlen Szűz, midőn halottaiból föltámadott, örömmel láttál.

      7. Jézus, ki téged szeplőtlen Szűz örömmel fölvett mennyekbe s megkoronázott.


Végre: 1 Mi-Atyánk s 1 Üdvözlet a szentséges atyának szándékára.


Befejező ima.


Elvégeztem e szent rózsafüzért. Legyen Uram tetszésedre s bocsásd meg a hibákat, melyeket ezennel elkövettem. Egyesítem az én imádságomat üdvözítő Jézusomnak, szűz Máriának és minden szentek és választottaknak érdemeivel, hogy helyre pótoltassanak hiányaim. Légy Uram kegyes és irgalmas nekem. Adj a szegény szenvedő léleknek, a kinek a teljes búcsút ajándékoztam, örök nyugalmat és az örök világosság fényeskedjék neki. Nyugodjék Uram! Békében. Amen.

Nincsenek megjegyzések: