Nyolcadik nap

Egyszerűség

Mi köze az egyszerűségnek a bizalomhoz? Sokkal több köze van hozzá, mint azt az első pillanatra gondolnánk. Miként a bizalom, az egyszerűség is a gyermek lényeges tulajdonsága.
Mi az egyszerűség? Ki tudná azt pontosan meghatározni, hiszen annyira egyszerű valami. Nem lehet szétboncolni és újra összetenni.
Isten maga az egyszerűség. S minél egyszerűbb leszek majd, annál jobban hasonlítok hozzá. - Az egyszerűség egyenes vonalat jelent, célirányosságot.
A hegyi patak is egyszerű. Nyílegyenesen tör a célja felé. Nem kalandozik el. Átbukfencezik köveken, beleüti a fejét-habjait a sziklákba, vízesésbe omlik-porzik, de nyargal, siet, fut, minél előbb le a tengerbe.
A fűszál kibúvik a földből a többivel együtt; növekszik, hajlong a szél fuvallatára, aztán elfonnyad, elszárad. Olyan egyszerű! Célját betöltötte, egészen úgy, ahogy Isten akarta. S a csillag is ragyog és el-elsötétedik nekünk. Aztán egyszer majd ez is eltűnik, talán elég, lesepri valami az égről. Betölti hivatását. Ez is oly egyszerű!
És minden állat teszi azt, amit isten számára rendelt. Ez is oly egyszerű! Egészen úgy, amint Ő rendelte. Semmi bonyolódottság! A virág színe-illata, a madár röpte-hangja, a tengerszem tiszta tükre - mind oly egyszerű! És a mi földi életünk: születünk, élünk, aztán elmúlunk, egészen úgy, ahogyan Isten kitervezte. Ez is egyszerű!
És a lelkünk?!... Miért nem engedjük, hogy törjön az is nyílegyenesen a cél felé? Miért okoskodunk? Minek a sok filozófia? A temérdek görbe út, a félreutak, a bujkálások a gondolatok, okoskodások dzsungelében?! Miért tetszik az érthetetlen, a homály, az értelem köde - a káosz?! Elveszünk a temérdek ellentmondásokban. Ellentmondunk másoknak, Istennek, mindenkinek, de a legtöbbször - önmagunknak. Miért? Mert nem vagyunk egyszerűek. S miért nem vagyunk egyszerűek? Mert nem a célt nézzük, a végső, örök célt, Istent!
Vissza kell tehát egyszerűsödnünk. Hogyan? Legyünk, miként a gyermek! Mindene a szülők. Egészen rájuk bízza magát s náluk mindent megtalál: ruhát, élelmet, életet. Bízzuk magunkat egészen Istenre. S leszünk Isten gyermekei - egyszerűek. Mint Kis Teréz!
Kis Terézben nincs semmi rendkívüli. Vagy talán - X. Piusz, a szent pápa hasonlatával élve - az az egy rendkívüli, hogy nincs benne semmi rendkívüli: a nagy egyszerűség.
Az egyszerűség kizárja nemcsak a rendkívülit, de minden feltűnőt is. Elrejti önmagát. A nagy, szembetűnő önmegtagadások teljesen hiányoztak nála: “Az én önmegtagadásom abban állott, hogy megtörtem akaratomat, elfojtottam egy-egy ellenkezést, észrevétlenül apró figyelmességgel halmoztam el környezetemet és még sok ezer ilyen apróságból.” - Ki látta ezeket, ki vette észre?
Rejtett erényeket gyakorol, olyanokat, amelyekre százával adódik alkalom - naponta. A szürke hétköznapok perceit használja föl, alkalmakat, amelyekre senki sem gondol, amelyek tömegével hevernek a földön, de amelyek gyémántszemek, csak le kell hajolni értük és fölemelni - szeretetből Jézusért! Összehajtogatja az ottfelejtett köpenyeket, szürcsöli az undorító orvosságot, szívesen megeszi - bár gyönge a gyomra - az agyonszáradt halmaradékokat; az elmélkedési idő csendjében a mellette lévő nővér olvasócsörgését édes zenének veszi, Jézusnak ajánlja; engedi, hogy a mosókonyhában ráhulljon a szappanvíz, s a sűrű cseppeket, mint drágagyöngyöket hagyja legördülni arcáról - önmegtagadásból és szeretetből.
Az igazán egyszerű emberben nincs semmi ravaszság, félrevezetni akarás. Tiszta szándékú. Egyenesen megható e tekintetben a mi Szentünk engedelmessége. Elöljáróinak személyében valóban Istennek engedelmeskedik. Nem is gondol arra, eszébe sem jut kutatni: hasznos-e, szükséges-e, jó-e a parancsuk, utasításuk!
Mily végtelenül egyszerű az imája, Istenhez való viszonya, egész lelkiélete! Gyönyörűség és kimondhatatlan vigasztalás olvasni ezeket a sorokat: “Ó, mily könnyű Jézusnak tetszeni, az Ő szívét elragadni! Csak szeretni kell Őt úgy, hogy ne nézzünk magunkra, ne kutassuk túlságosan hibáinkat”
Csak szeretni! Mily egyszerű ez s mily tökéletes! Nincs, nincs többre szükség: csak szeretni! “Mindent jóvátesz egyetlen egy tekintet Jézusra és saját nyomorúságunk tudata.” Mily sokat mond ez a pár szó, mennyire eltörpülnek mellettük a nagyképű, tudós, érthetetlen s lelket megzavaró értekezések a különböző imamódokról. - Mekkora egyszerűség, s mégis mily mélység! Mélyebb, tisztább és átlátszóbb, mint a tengerszem.
Olvasni kell őt az egész világnak, amely minden, csak nem egyszerű. Ő csupa egyenesség és nyíltság, a világ csupa hazugság. Ő alázatos, mint a kisgyermek, a világ csupa hiúság. Ő természetes és közvetlen, a világ pedig mesterkélt. Kis Teréz vidám és könnyed, a világ nehézkes és töpreng. Az Ő szíve, mint a mezők lilioma, oly egyszerű és bájos; a világ gondolkodása, mint a gépszerkezet, oly bonyolult: és a szíve? - az nincs!...
De olvasniuk kell a kis lelkeknek is, az egyszerűeknek; vigasztalásul, gyönyörködtetésre és - követésre. Jézus a kicsinyekkel akarja megszégyeníteni a világ nagyjait; Kis Terézekkel, az egyszerű, alázatos lelkekkel megmenteni, boldoggá tenni az emberiség boldogtalan millióit.
Van ehhez bizalmunk? Attól függ: mekkora bennünk a gyermeki egyszerűség!
* * *
Minden vágyam ez lesz: teljes egyszerűség 1. gondolkozásomban; 2. szavamban-beszédemben és 3. minden cselekedetemben.