2009. március 12., csütörtök

ELSŐ NAP (HÉT)

BENSŐ BARÁTSÁG

Nézetem szerint a belső ima nem egyéb, mint benső barátság Istennel, amennyiben gyakran maradunk négyszemközt Ővele, tudván azt, hogy szeret bennünket. (Ö 8. fej. 79.old.)
Azután pedig, mivel egyedül vagytok, leányaim, nézzetek valaki után, aki társul szegődjék hozzátok. Már pedig ugyan kiben találhatnátok jobb társat, mint abban a Mesterben, aki maga tanított meg bennünket arra az imádságra, amelyet el akartok mondani. Képzeljétek el tehát, hogy ez a mi jó Urunk ott van az oldalatok mellett, s nézzétek, mily szeretettel és alázatossággal oktat benneteket. Higgyétek el, nem tehettek jobbat, mintha igyekeztek lehetőleg mindig együtt lenni ezzel a hűséges jóbaráttal. Ha megszokjátok, hogy mindig ott tartjátok magatok mellett, s Ő látja, hogy ezt szeretettel teszitek és igyekeztek kedvében járni, akkor - amint mondani szokták - még akarva sem tudtok többé tőle megszabadulni. Sohasem fog többé titeket elhagyni; támogatni fog minden fáradságotokban, veletek lesz mindenütt. (TÚ 26.fej.162.old.)
Nem azt kívánom tőletek, hogy gondolataitokban foglalkozzatok vele, vagy hogy sok következtetést vonjatok le; vagy hogy az értelmetek holmi magasztos és körmönfont elmélkedésbe merüljön: csak arra kérlek, hogy nézzetek Rá. (TÚ 26.fej. 162.old.)
Azt mondják, hogy a házaséletben a nő csak akkor lehet boldog, ha szomorú arcot mutat, amikor az ura szomorkodik, és jókedvűt - még ha különben esze ágában sem volna jókedvűnek lenni -, ha az ura jókedvű. (Ebből is láthatjátok nővéreim, hogy micsoda rabszolgaságból menekültetek meg.) A szó szoros értelmében, csakhogy tettetés nélkül, ezt teszi az Úr velünk. Ő magára vállalja az alattvaló szerepét; alkalmazkodik a ti akaratotokhoz; s titeket elismer úrnőinek. Ha jókedvetekben vagytok, szemléljétek föltámadását (...) Ha nehézségeitek vannak, vagy bú nehezült a szívetekre, képzeljétek el őt, amint a Gethsemani-kert felé halad (...) Vagy pedig szemléljétek az oszlophoz kötözve, rettenetes kínok között, egész teste széjjelmarcangolva, csak azért, mert annyira szeret benneteket. (TÚ 26.fej. 163-164. old.)
Már az első pillanatban adott a hangvétel. Sejthettük volna: Teréz, akinek csodálatos tehetsége van a társasági élethez, beszélgetéshez, nem is képzelheti másképp az Istennel való kapcsolatot. Benső barátságra hív bennünket. Ezzel csatlakozik Illés prófétának, a Kármel atyjának magatartásához: él az Úr, Izrael Istene, aki előtt állok (1Kir 17,1).
Urunk, a belső imához két fél kell. Te mindig itt vagy, nekünk azonban jelenlétedbe kell helyezkednünk és meg is kell maradnunk benne. Minden ezen múlik. Teréz számára azután - és bizonyára számunkra is - felvetődik a kérdés, hogy mit tegyünk jelenlétedben. De minden a maga idejében. Először is legyünk barátodként veled, melletted.
Ez már első pillantásra azt is jelenti, hogy az imában nem az a lényeg, hogy sokat gondolkozzunk, hanem, hogy nagyon szeressünk. (vö. AK 5. fej. 44. old.). Teréz többször elismétli ezt. Sokéves házasok, akik már nagyon egyek és alaposan ismerik egymást, hosszú időt tölthetnek együtt négyszemközt, anélkül, hogy sokat beszélnének egymással. Mégis intenzív szeretet áramlik közöttük. Urunk, így vagyunk mi is veled az imában. Biztosan előfordulnak szórakozott pillanatok: nem tudjuk megakadályozni, hogy képzeletünk elkalandozzon. Amikor észrevesszük, egyszerűen kijavítjuk tévedésünket, visszatérünk hozzád, jelenlétedbe. Némelyek ösztönösen ismét “imájuk témája” felé fordulnak. Ez teljesen jogos magatartás. Teréz azonban nem így tett. Mindazok, akik benne magukra ismernek, hozzá hasonlóan először “Társaságodhoz” térnek vissza.
Ebben a baráti viszonyban elsősorban Te beszélsz, Urunk. Mindig azt gondoljuk, hogy nekünk kell cselekednünk, hogy nekünk kell vezetnünk az egész beszélgetést. Mintha a találkozás sikere csak tőlünk függene! Meg is érdemeljük azt a szelíd szemrehányást, amivel Mártát illetted: Sok minden nyugtalanít (Lk. 10,41), vagy amit egy kármelita apácának mondtál: Nem hagynál engem is szóhoz jutni? Urunk, taníts meg bennünket, hogy hagyjuk magunkat vezetni, hogy megállapodjunk benned mozdulatlanul, békében, mintha lelkünk már az örökkévalóságban volna. Ez az idézet a Szentháromságról nevezett Erzsébettől származik, aki Jézusról nevezett Teréz leánya. Urunk, neked van mondanivalód a számunkra. Szólsz hozzánk már csended által is, amely megbékíti nyugtalanságunkat, és arra késztet, hogy “kitartsunk” a hitben.
Előfordul, hogy a Szentírás egy-egy olyan során keresztül beszélsz, amelyet már sokszor olvastunk, de most olyan mély jelentéssel tárul fel előttünk, mintha először hallanánk, mintha éppen nekünk mondtad volna. S bár ilyesmi ritkán esik meg - csak amikor te úgy akarod -, ha veled való találkozásainkhoz, jelenlétedhez hűségesek vagyunk, ez végül képmásodra formál bennünket. Mint azokat az idős, papokat nevelő édesanyákat, akiknek egy hosszú imádságos élet és alázatos áldozatkészség végül megadta a te intuitív, kimondhatatlan, de néha teológiai diplomával rendelkező fiaikénál sokkal mélyebb ismeretedet, Urunk. Te vagy a mi napunk, Urunk, s a nap azért van, hogy élvezzük ragyogását és engedjük, hogy aranyra barnítson bennünket.
Ennek érdekében fontos, hogy komolyan vegyük a találkozás idejét. Szent Ignác a Lelkigyakorlatokban jelzi, hogy a lelkigyakorlatozó lelkének elégedetten kell távoznia az imádságból, mert megadta Istennek a kitűzött időt. (12. megjegyzés).
Szinte azt mondhatnánk Urunk, hogy a belső ima mindenek előtt - a hálaadás, a dicséret, misztériumaid szemlélése és minden más előtt - neked adott óra, félóra, negyedóra, időpazarlás bizonyos értelemben. Csak az együttlét öröméért. Vagy még inkább pusztán azért, mert tudjuk, hogy te örülsz a társaságunknak. Így hát eljövünk. Hűségesek vagyunk a találkozókhoz. Lelkünket talán gondok, aggodalmak terhelik, érezzük, hogy imánk szegényes. De legalább eljöttünk. Itt maradtunk. Mint a szegény, akinek egyebe sincs, amit odaadhatna, mint saját maga. Lehetünk betegek, fáradtak, szellemünk ellenállhat minden gondolkodásnak. Mindegy! Úgy töltjük el ezt az időt, ahogy akarjuk. Időnként néhány gallyacskát dobunk a tűzre, hogy el ne aludjon - mondja Szent Teréz.
Messze járunk valamiféle nehézkes gyakorlattól, akadékoskodó, bonyolult módszertől. Egy baráti kapcsolatban nincs szükség protokollfőnökre. Urunk, te szövetségre hívsz bennünket, s megvan az esélye, hogy kalanddá váljék. Amikor Terézzel együtt megértettük, miről is van szó, egyszerre, s a lehető legelegánsabb módon oldjuk meg az ima és az élet viszonyának problémáját. Mert mivé is lenne egy szerelmes kapcsolat, ha soha nem találná módját annak, hogy “időt vesztegessen” a Kedvesre? A nagy szerelemmel induló házasságok közül hány nem bírja ki az ilyen bánásmódot! Az imában töltött idő bizonyára hivatás, élethelyzet kérdése is. Nyilván nem ugyanannyi időt szentel neki a kármelita apáca, a plébános és a családanya. A lényeg az, hogy legyen ilyen idő. Ugyanakkor a benső barátság nem korlátozódik a négyszemközt töltött időre. Egész nap tart, bármekkora is a távolság.
Így hát leányaim ne csüggedjünk! Ha engedelmességből külső dolgokkal kellene foglalkoznotok, például a konyhában, jegyezzétek meg, hogy a fazekak közt is ott jár az Úr. (AK 5.fej.48.old.) Az, aki elkötelezi magát követésedre, Urunk, megleli a módját, hogy ott is megtaláljon.

Nincsenek megjegyzések: