2009. március 12., csütörtök

8. A rózsafüzér titkai: Jézus születése

Nemcsak maga az első karácsony, de annak előzményei és az azt követő események is komoly megfontolásra késztetnek bennünket. Ha tőlünk kért volna tanácsot a Jóisten, mi bizony egészen másként intéztük volna - gondolom - mindent, s így természetesen a gyakorlati lelki életünket legmélyebben érintő tanulságoktól is elestünk volna. Szerencsére az örök Bölcsesség mindent az Ő remek elgondolásai szerint intézett, s így most alkalmunk van ebben is megcsodálni.
Mikeás jövendölése szerint Betlehemben kell megszületnie a Magváltónak. Igen ám, de Mária és József Názáretben laknak, és az idő sürget, hiszen lassan kilenc hónapja már annak, hogy elhangzott az angyali üdvözlet.
Ez igazán nem probléma a Mindenhatónak. Feltétlen akaratával int Róma akkori urának, a Birodalom császárának, és Augusztusz kiadja a népszámlálási rendeletét. Így Máriának és Józsefnek, akik a betlehemi Dávid király leszármazottai, Betlehembe kell menniük, hogy ott jegyezzék fel őket a népszámlálók. A maga akaratából nem kelt volna útra Mária, de az események úgy alakultak, hogy neki el kellett mennie Betlehembe, és ebben már Isten akaratát látta, mint tudjuk, nagyon helyesen. Az események a mi életünkben sem vak véletlenek. Mindig megláthatjuk azokban Isten akaratát.
Betlehemben nem tudnak Máriának szállást szerezni, mert nagy sokaság gyűlt már össze a népszámlálásra. A város mellett egy barlangistálló fogadja be őket. Itt születik a Megváltó! Mi nagy oktalanul megcsóváljuk a fejünket: hát ezt azért még sem kellett volna így intézni! Isten azonban nagyon jól tudja, mit tesz. Azt akarta, hogy a Szűz szülése tanúk nélkül történjék, és csak kevesen tudhattak róla a születés után is. A Gyermeknek ugyanis majd hamarosan menekülni kell, éspedig észrevétlenül, hiszen Heródes gyilkos terve már-már a megvalósítás küszöbén áll.
No és a betlehemi istálló az igénytelenség örök mintája marad és millió szegénynek válik vigasztalásává. Mária ajkán nincs zúgolódás, arcán a Lélek mélyéről fakadó béke és természetfölötti boldogság sugárzik. Ezek mind múló dolgok és ha a Mindenható így látja jónak, akkor ő is így akarja. Különben is a kicsi Gyermekében minden az övé, a többi úgy sem számít. Az Ő ügyüket egészen az Isten intézi, minek nyugtalankodjék!
Gyönyörűséges Istenre hagyatkozás! Vajon mikor értjük meg mi is úgy, mint Mária? Mikor lesz nekünk is egyetlen gondunk Isten akaratának tökéletes teljesítése? Mikor tudunk mi is odabújni Isten ölébe, mint egy gyermek, hogy ne féljünk a föld bajaitól, hiszen az Ég Ura velünk van!
Máriát csak a kicsi Jézus érdekli. Szinte látom, mint mosolyog vissza arra a szempárra, amelyikből maga Isten mosolyog rá. Pólyába takargatta kis fiát, - mennyi gyönyörűséggel és szeretettel - és jászolba fektette. Ezt a jászolba fektető mozdulatot remekül fejezi ki a latin szöveg: “et reclicavit cum in praesopio”. Nem lehet ezt egy szóval lefordítani, de körülbelül azt fejezi ki, hogy gyengéden föléje hajolva fektette bele a kis jászolba. Nézte, szerette, imádta. A szemlélődő imádság örök mintája!
Csendes elmerüléssel szemlélte és hallgatta az egyszerű pásztorok hódolatát, a hívő zsidóság zsengéje voltak ők. Majd napkelet három fejedelme mutatta be ajándékait a királyok Királyának, mintegy a pogányságot képviselve a jászol előtt.
Ki tudja, megértette-e Mária mindezt a maga tejes egészében, de bizonyára hallgató figyelemmel élte át ezeket az eseményeket, és mint megannyi Isten-üzeneten: el-elgondolkodott rajtuk.
Minden egyes eseményben hozzánk is szól az Úr; vajon meghalljuk és megérthetjük-e szavát mindig?

Nincsenek megjegyzések: