AVILAI SZENT TERÉZ: A LÉLEK FOHÁSZAI ISTENHEZ

VII.

1. Ó, én Reménységem, Atyám és Teremtőm, én igazi Uram és Testvérem! Valahányszor eszembe jut az a mondásod, hogy gyönyörűséged az emberek fiaival lenni (vö. Péld 8,31), mindig örvendez az én lelkem. Ó, Ura az égnek és a földnek, ezen kijelentésed bizalmat önt még a legnagyobb bűnös lelkébe is! Hogyan is tudsz ennyire leereszkedni? Talán nincs egyéb kellemes társaságod, Uram, hogy egy ilyen magamforma hitvány földi féregét keresed? Hiszen az a szózat, amely a keresztség alkatmával hallatszott, azt mondotta, hogy szerelmes Fiadban telik kedved (vö. Lk 3,22). Vagy talán minket egy sorba helyezel Ővele, Uram?! Ó mekkora irgalom! mekkora kegyelem, s mennyire érdemtelenek vagyunk reá! És mi, halandók mindezt képesek vagyunk elfeledni! Emlékezzél meg Istenem erről a mi nagy nyomorúságunkról és tekintsd gyöngeségünket, mert hiszen Te mindentudó vagy.

2. Ó, én lelkem, gondold csak meg, hogy mekkora gyönyörűséget talál az Atyaisten a Fiúistennek és a Fiúisten az Atyaistennek megismerésében, és mennyire szeretik egymást; hogy mekkora lángoló szeretettel egyesül velük a Szentlélek; hogy közülük egy sem hagyhatja abba ezt a szeretet és megismerést, mert hiszen egy a lényegük. Ezek a felséges Személyek tehát ismerik egymást, szeretik egymást, és gyönyörűséget találnak egymás társaságában. De hát akkor ugyan mi szükség van az én szeretetemre? Miért kívánod azt, Istenem? Mi hasznod van belőle? Ó áldott légy! Áldott légy mindörökké én Istenem! Dicsérjenek vég nélkül az összes teremtmények azért, mert vég nem létezik benned!

3. Örülj annak, én lelkem, hogy van olyan, aki a te Istenedet úgy szereti, amint Ő megérdemli. Örülj, hogy van, aki ismeri jóságát és hatalmát. Adj neki hálát azért, hogy az Ő egyszülött Fiában olyan földi teremtményt adott nekünk, aki úgy ismeri Őt. Ezen Istenember vezetése és védelme alatt te is előbbre juthatsz, és esdve kérheted, hogy mivel Ő Szent Felsége örömét találja benned, a föld összes kincsei ne legyenek többé képesek téged elvonni a benne való gyönyörködéstől; hogy örömedre szolgáljon Istenednek nagysága, s az, hogy mekkora szeretetre és dicsőítésre méltó; hogy az Ő segítségével te is hozzájárulhass valami kevéssel ahhoz, hogy az Ő szent nevét mindenki dicsőítse; s hogy őszintén mondhasd: „Magasztalja és dicséri az én lelkem az Urat” (vö. Lk 1,46).