Kétféleképpen mondhatjuk valakiről, vagy valamiről, hogy szent: vagy azért, mert Istennek szentelt, vagy pedig azért, mert az erények hősies gyakorlata és személyes életszentsége révén lett azzá.
Édes Szűzanyánk Szeplőtelen Szívéről mind a kettőt elmondhatjuk.
Ha volt a földön Istennek szentelt személy, akkor a Boldogságos Szűz a legkiválóbb értelemben az volt. Isten ugyanis önmagának választotta Őt öröktől fogva, s az időben személyes jelenlétével szentelte meg legtökéletesebb teremtményét. De még a megszentelődés is Szeplőtelen Szívén keresztül történt, hiszen Szent Ágoston szerint szerint boldogabban fogadta Szent Fiát Szívébe, mint hordozta testében. Az angyal szavai ugyanis Szívébe hatottak (egész benső világában), s a kegyelmi megszentelődés már megtörtént, midőn Szent Fiát testében foganta.
Mondanunk sem kell, hogy minden szentek fölött áll a mi édes Szűzanyánk életszentség és erények dolgában. A teremtményi tökéletesség mintaképe Ő ebben. Az életszentség nem külsőségeken alapszik, hanem a lélek Istennel való telítettségén, s ha valamiképpen a külsőn is meglátszik, úgy ez csak a lélekből áradhat a testre. Tehát ismét csak a Szeplőtelen Szív a Boldogságos Szűz életszentségének forrása. “Belül csupa szépség” - mondja róla a zsoltáros.
Hogyan érte el ezt Mária? Mindig Isten akaratához, minden szentség örök Normájához alkalmazkodott, akkor is, ha az emberi természetnek érthetetlen vagy kellemetlen volt. Akarata átölelte Isten akaratát, örömben és szenvedésben egyaránt. Sohasem tagadott meg semmit az Úrtól, de önmagától mindent. A szeretet éltette és érlelte meg az életszentségre ilyenformán, hiszen a szeretet az akarat aktusa. Mily egészséges lesz a mi lelki életünk, ha így törekszünk édes Szűzanyánk nyomában az életszentségre!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése