2023. november 21., kedd

Bocsáss meg Istenem, amiért azt hiszem, hogy szögeket verhetek embertársaim lelkébe, majd kihúzva azokat, úgy gondolom, hogy semmi nem történt. De, nagy bajt, kárt csináltam. Nem ezt bízod rám. Tanulgatom, mit jelent szeretni. Taníts engem ma is! Ámen


Istenem! Bocsásd meg felületességemet, mely jellemez az igeolvasásaimban. Sokszor csak gépies vagyok. Olvasom szavad, de el nem mélyülök benne. Pedig így magamat és másokat is megrövidítek. Segíts nekem időt szánnom az igetanulmányozásra, hogy növekedésem lehessen hitemben! Ámen


Istenem! Köszönöm, hogy minél közelebbi kapcsolatot akarsz velem létesíteni, és ennek gátja csak én magam vagy a bűneim lehetnek. Hálás vagyok azért, mert Te mindent megtettél értünk, emberekért hogy a bűnbocsánat és az örök élet boldog bizonyosságában élhessünk. Ámen

Jézus Krisztus, nem tudom hogyan tetted mindezt, de magadra vállaltad a világ összes bűnének büntetését – amelyeket felém elkövettek, vagy amelyeket én elkövettem. Magadra vállaltad ezt a bántalmazást. Meg akarlak tanulni szeretni. És azt akarom, hogy gyere be és gyógyítsd meg a szívemet, az elmémet és a testemet. Ámen


Mennyei Atyám, hatalmadra és irgalmadra kérlek,
gyűjtsd egybe juhaidat, bocsáss meg nekik,
és engedd visszatérni őket szeretett Házadba.
Tekints rájuk, mint gyermekeidre, és áldd meg őket kezeddel. Ámen


Segíts, hogy szívemmel és elmémmel csak rád figyeljek. Ámen
URam! Add, hogy szavak nélkül is értsem, s élni tudjam akaratodat! Ámen


Uram! Csitíts el bennem minden lázadást, hogy megtapasztalhassam szereteted nagyságát, s annak elkötelezettségében élhessek! Ámen.


Uram! Jól tudod, hogy eleget szenvedünk elmúlásunk miatt is, de azt is tudod, hogy kívánjuk az örök életet. Emberlétünk hiábavalóságaitól szabadíts meg mindannyiunkat, hogy ne keserítsük, hanem segítsük egymás életét! Ámen


Uram! Kezedben a világ, de nekünk adtad sorsunk irányításának a lehetőségét. Segíts meg minket, hogy egymásban testvért leljünk, s megtaláljunk Téged, már itt lent a Földön! Ámen


URam! Szeretnék bölcs lenni, de tudom és tapasztalom, hogy Nélküled nem tudok azzá válni. Add, hogy mindig féljelek és szeresselek Téged, hogy türelemmel hordozzam sorsomat, s kegyelmedben minden nap reménykedni tudjak! Ámen


Uram! Terméketlen ágait életemnek tedd termővé, hogy hasznára váljak környezetemnek, s betölthessem mennyei akaratodat! Ámen

Nincsenek megjegyzések: