2010. április 29., csütörtök

Áldunk Uram, hogy Hozzád jöhetünk teljes szívünkkel, minden gondolatunkkal, egyedül csak Hozzád, és kérhetünk arra, szólj hozzánk, töltsd be Magaddal, és Te indíts útnak bennünket. Ámen.


Áldunk Uram, hogy itt lehetünk. Kérünk, mondj el mindent ezen a napon, amit elterveztél, és amit akarsz. Kérünk, tedd meg azt a csodát, hogy Téged hallunk, amíg az Igét hallgatjuk. Beszélj velünk egész napon át. És segíts, hogy engedhessünk szavadnak. Ámen.


Az egész hét üzenetét hadd köszönjük most meg Urunk. Köszönjük azokat az igéket, amelyek utolértek. Áldj meg most még ezen a napon, hogy végtelen kegyelmed is utolérhessen. Készíts még fel bennünket az egész napra, hogy elvégezhesd bennünk munkádat, nevedért. Ámen.


Azért kérünk Urunk, hogy megtalálhassuk azt a nagy értéket, Téged, magadat, akivel szemben minden kár és szemét. Áldj meg így a héten, hogy az egész életünk megfordulhasson Benned, és Veled. Ámen.


Azt mondtad Uram, hogy szeretetet kívánok, és nem áldozatot. Nincs az az áldozat a világon, amivel Téged ki lehet elégíteni. Köszönöm, hogy van Valaki, Aki halálosan szeretett, aki nemcsak mondta, hogy meghalok érted, hanem meg is tette. Könyörülj rajtunk, segíts megadni magunkat ennek a szeretetnek. Kicsi korunktól kezdve mindig ezt kerestük. Hadd engedjünk most kérésednek, hadd adjuk oda, amit kérsz, önmagunkat, az életünket, a Te dicsőségedre, és a mi mérhetetlen, soha el nem múló boldogságunkra. Ámen.


Bocsásd meg Uram, amikor más forrásaim voltak és vannak. Amikor tönkre tudott tenni, hogy emberektől nem kaptam hálát, megértést. Köszönöm, hogy egyre inkább tanítasz arra, hogy csak Tőled várjak. Köszönöm, hogy a Te arcod ragyog nekem. Ha újra felragyog nekem a Krisztus, senkire és semmire nincs szükségem. Hadd magasztaljalak Uram, hogy Te vagy. Köszönöm, hogy nem vagy személyválogató. Köszönöm, hogy mindenkire sütni akarsz. Kérlek, adj készséget minden ajtót, ablakot kinyitni, hogy egyre teljesebben belém, és átsüss rajtam. Kérünk, hogy ebbe a sötét és reménytelen világba hadd tudjunk Téged vinni. Segíts, hogy ne késedelmezzünk. Kérünk, dicsőítsd meg magadat bennünk, hogy ahova megyünk, áldássá lehessünk. Köszönjük, hogy benned van minden forrásunk. Hadd dicsőítsünk ezért. Ámen.


Bocsásd meg Uram, hogy a legkisebb szenvedéstől is félünk, pedig ezen van a legnagyobb áldás, és a legnagyobb dicsőség. Bocsásd meg, hogy mindig igyekeztünk kikerülni minden nehezet. Könyörülj rajtunk, hadd menjünk most bátran, egyenesen, Veled. Köszönöm a keskeny útat, köszönöm, hogy aki most igazán akarja, bocsánatot kaphat a múltjára, jövőjére nézve pedig erőt, örömöt, győzelmet. Köszönjük, hogy kegyelmesen meg akarod áldani jövőnket, hogy életünk lehessen magasztalására a Te dicsőségednek. Ámen.


Bocsásd meg Urunk a felemás életünket. Szeretnénk most nagyon őszintén beszélni Hozzá, és elmondani, hogy életünknek nagy százaléka nem a Tiéd. Van más is, amit szeretünk, ami fontos. Úr Jézus, hadd kérjünk, hogy a döntő fordulat történjen meg az életünkben. Hadd legyenek itt egyesek egészen áldássá, hogy egészen használhasd őket. Uram! Olyan nagy szüksége van ennek a világnak átadott életű emberekre. Uram, hadd legyünk mi azok. Segíts, hogy egy kis örömért, egy kis dicsőségért ne veszítsünk most el mindent. Köszönjük, hogy szólsz az igén keresztül, hogy döntés elé állítasz bennünket. Kérünk, áldj meg bennünket, és cselekedj velünk, a Te nevedért. Ámen.


Egyedül Te tudod Uram, hogy igaz-e ez az ének most már nemcsak a szánkon, hanem a szívünkben is. Te tudod, hogy megbékélhettél-e már velünk az Úr Jézus véréért. Kérünk, ha ez eddig nem történt meg, vidd véghez bennünk ma. Kérünk, senki ne menjen el úgy, hogy nincs rendben Veled a dolga, és ha váratlanul hazahívnád, akkor nem tudná, hogy hova megy. Tedd komollyá számunkra életünk egyetlen nagy kérdését, hogy Veled, vagy Nélküled folytatjuk tovább az életünket. Köszönjük, hogy kérhetünk téged, hogy amit még el akarsz végezni bennünk, abban engedhessünk Neked. Köszönjük, hogy megteszed. Ámen.


Hadd adjunk hálát Urunk azért a mérhetetlen türelemért, amellyel elhordoztál bennünket, akik járunk az ügyedben, a Te munkád körül. Hadd kérjünk most, hogy könyörülj rajtunk. Segíts, hogy egészen lehulljon a lepel minden mást mutatásunkról, hazugságunkról hogy végre fedetlen legyen az arcunk. Hadd tudjunk majd úgy térdelni előtted, hogy lássunk Téged, és hogy új életet nyerjünk kegyelmed által. Ámen.


Hadd adjunk hálát Uram azért, hogy hiába menekültünk előled, utolértél bennünket. Dicsérünk Téged azért, hogy tudhatjuk, semmi használható nincs bennünk. Segíts egészen odaadni magunkat. Köszönjük, hogy ugyanakkor meg akarsz ajándékozni az élettel. Könyörülj rajtunk, hogy először, vagy újra igazán befogadjunk, hogy szabadon élhess bennünk. Uram, szeretnénk újra az egész életünket, a tagjainkat, a gondolatvilágunkat, az érzésvilágunkat, egész önmagunkat átadni, hogy szabadon használhass. Uram, hadd legyünk ma sokan, akik ezt egészen megtapasztaljuk, és úgy mehetünk asztalodhoz, hogy a múlt nincs már bennünk, és egészen Te élhetsz bennünk. Ámen.


Hadd áldjalak Uram, azért, hogy egyszer a lelki szemeimmel megláthattam a Te testet öltött szeretetedet ott függni a fán. Áldalak Téged azért, hogy ez az, ami gyógyít. Hadd kérjünk most Uram, segíts, hogy az igéd mind a két élével belevághasson a szívünkbe, hogy utána bekötözhess, és meggyógyíthass. Ámen.

Nincsenek megjegyzések: