2010. január 22., péntek

Uram! Te jól látod erőtaralékaimat, akaratomat, s lehetőségeimet. Te tudod egyedül, s én érzem igazán, hogy Nélküled nem juthatok el a célba... Ezért kérlek, adj nekem Benned való erőt, kitartást a bennem lévő rossz naponkénti legyőzésére! Villantsd fel néha örömes pillanataimban a Nagy Célt, hogy meg ne lankadjam, s be tudjam végezni futásomat - akaratod szerint! Ámen

Uram! Te látod életem kívánságait, s látod reménytelen vállalkozásaimat is. Igédben taníts, hogy döntéseimmmel ne csak a magam, hanem mások hasznát is szolgáljam! Ámen

Uram! Te látod életemben, mit tartok fontosnak, s mit nem, miért hozok olykor túlságosan nagy áldozatot, s mik azok a dolgok, amikért semmit sem teszek. Istenem, rendezd át életemet a Te akaratod szerint, hogy megérthessem és megélhessem minden ajándékodat! Ámen.

Uram! Te látod hányszor bátortalanodok el, mert saját életemben sem merem következetesen megvalósítani akaratodat. Kérlek segíts meg a mindennapok szavas és cselekedetes vallástételei között, hogy a Benned megtalált harmóniát másokra is sugározhassam! Ámen

Uram! Te látod hányszor bizonytalanodtam már el... Hála Neked, hogy kegyelmeddel mindig támogattál, s megerősítettél. Most sem kérek mást, mint azt, légy velem küzdelmeimben, hogy a külső békétlenség ellenére is megőrizhessem belső békémet! Ámen

Uram! Te látod, hányszor elmegyek csodáid mellett... Közömbösségemet csitítsd bennem, hogy jeleidet meglátva szívembe zárhassalak és dícsérhesselek Téged lelkem békességében! Ámen

Uram! Te látod, hogy hová fejlődött a világ, Te látod, hogy hol tartok benne én magam is. Haszontalanságokra pazarolom erőmet és időmet, belesüppedek az anyagvilágba ahelyett, hogy Hozzád igyekeznék... Uram, segíts nekem akaratod szerint élni rövidke életemet, hogy élni tudjak azokkal a kincsekkel, amikkel elhalmozol naponta! Ámen.

Uram! Te látod, hogy hová fejlődött ez a világ - Nélküled... Szánj meg minket, hogy szereteted igazsága megnyilvánuljon mihamarabb! "Jövel, Uram Jézus!" Ámen

Uram! Te látod, hogy még most keresem helyemet a világban. Nyugtasd meg szívem, s lelkem, hogy ahol vagyok, az az a hely, amit nekem rendeltél! S ha nem így lenne, úgy kérlek Téged, adj nekem bölcsességet, hogy átgondolva életemet helyes döntést hozzak a váltáshoz, s megérezzem, hogy Te mindenütt velem vagy! Ámen

Uram! Te látod hova jutunk Nélküled... Segítsd meg mindazokat, akik Hozzád menekülnek, hogy élhessünk a Te tetszésedre! Ámen

Uram! Te látod kelésemet és fekvésemet, rohanásomat, és küzdelmeimet, hogy az enyéimnek biztonságot teremthessek. Láttasd meg velem, hogy Nélküled semminek sincs értéke, de Veled együtt, s általad életem minden dolga tartalmat nyer. Ámen

Uram! Te látod küzdelmeimet, Te tudod mit akarsz velem tenni. Kérlek segíts engem akaratod elfogadásában, hogy megnyugodjék lelkem, s békességgel tudjam végezni feladataimat! Ámen

Nincsenek megjegyzések: