Imaszándékunk kettős. Egyrészt bocsánatkérés és engesztelő szeretetünk kinyilvánítása magyar népünk identitászavara, keresztény gyökerei iránti közömbössége, az arról való megfeledkezés bűne miatt, valamint a keresztény élet elhanyagolásával, sőt megtagadásával, az anyagi javak és élvezetek mértéktelen hajszolásával elkövetett megbántásokért. Másrészt könyörgés a bölcsesség és erő kegyelméért hazánk vezetői számára, hogy az igazság, a keresztény szeretet és szociális igazságosság szellemében munkálkodhassanak, a jóban állhatatosan kitarthassanak, alázatosan szolgálhassanak.
A kilenced imái: Jézus Szíve litánia, felajánló ima, Hiszekegy, Miatyánk és Üdvözlégy. Akinek módjában áll naponta részt venni szentmiseáldozaton és szentáldozáshoz járulni, az tegye alázatos szeretettel, de ez nem feltétlenül szükséges. Törekedjünk a szelíd, alázatos és irgalmas szívű Jézus lelkiségében növekedni, és bőséges gyümölcsöt teremni azáltal, hogy embertársainkat megörvendeztetjük szeretetből fakadó jótetteinkkel.
A felajánló ima szövege: Úr Jézus, a Szentlélek segítségével, Boldogasszonyunk szívével egyesülve, isteni Szívednek ajánlom fel mai napom minden imáját és munkáját, örömét és szenvedését. Egyesítsd mindezt áldozatoddal, amelyet a keresztfán Atyádnak bemutattál és oltárainkon szüntelen jelenvalóvá teszel. Fogadd el engesztelésül vétkeinkért, szándékaid és a pápa havai imaszándékainak megvalósítására.
A kilencedek kezdőnapjai: 2010-ben október 27, november 24, december 29, 2011-ben január 26, február 23, március 23, április 27, május 25. és június 22.
Az elsőpéntekek: 2010-ben november 5, december 3, 2011-ben január 7, február 4, március 4, április 1, május 6, június 3. és július 1.
A Magyarok Nagyasszonya és Szent Imre, a magyar ifjúság példaképe segítsen és oltalmazzon minket, hogy nagykilencedünk imáit kellő összeszedettséggel, buzgósággal, állhatatos szeretettel végezzük, és így kedves legyen hódolatunk Jézus Szentséges Szíve előtt, meghallgatásra találjon kérésünk és engesztelő szeretetünk a végtelen fölségű Szívnél.
Tarján Elvira SJC
Litánia Jézus Szent Szívéről | |
Uram, irgalmazz nekünk! | Uram, irgalmazz nekünk! |
Krisztus, kegyelmezz nekünk! | Krisztus, kegyelmezz nekünk! |
Uram, irgalmazz nekünk! | Uram, irgalmazz nekünk! |
Krisztus, hallgass minket! | Krisztus, hallgass minket! |
Krisztus, hallgass meg minket! | Krisztus, hallgass meg minket! |
Mennybéli Atyaisten | Irgalmazz nekünk! |
Megváltó Fiúisten | Irgalmazz nekünk! |
Szentlélek Úristen | Irgalmazz nekünk! |
Szentháromság egy Isten | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, az örök Atya Fiának Szíve | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, Szűz Mária méhében a Szentlélektől alkotott Szív | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, az Isten Igéjével lényegileg egyesített Szív | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, végtelen fölségű Szív | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, Isten szent temploma | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, a Magasságbelinek szent szekrénye | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, Isten háza és a mennyország kapuja | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, a szeretet lángoló tűzhelye | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, az igazságosság és szeretet tárháza | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, jósággal és szeretettel teljes Szív | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, minden erény mélysége | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, minden dicséretre legméltóbb Szív | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, minden szív királya és központja | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, amelyben a bölcsesség és tudomány összes kincsei megvannak | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, amelyben az Istenség egész teljessége lakozik | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, amelyben a mennyei Atyának kedve telt | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, amelynek teljességéből mindannyian merítettünk | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, az örök halmok kívánsága | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, béketűrő és nagyirgalmasságú Szív | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, dúsgazdag mindazok iránt, akik hozzád folyamodnak | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, az élet és szentség forrása | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, vétkeinkért engesztelő áldozat | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, gyalázatokkal tetézett Szív | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, gonoszságainkért megtört Szív | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, mindhalálig engedelmes Szív | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, lándzsával átdöfött Szív | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, minden vigasztalás kútfeje | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, életünk és feltámadásunk | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, békességünk és engesztelésünk | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, bűnösök áldozata | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, benned bízók üdvössége | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, benned kimúlók reménysége | Irgalmazz nekünk! |
Jézus Szíve, minden szentek gyönyörűsége | Irgalmazz nekünk! |
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit! | Kegyelmezz nekünk! |
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit! | Hallgass meg minket! |
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit! | Irgalmazz nekünk! |
Szelíd és alázatos szívű Jézus! | Alakítsd szívünket a te szent Szíved szerint! |
Könyörögjünk! Mindenható örök Isten! Tekints szeretett Fiad Szívére és arra a dicséretre és elégtételre, amelyet a bűnösök nevében irántad lerótt. Adj megengesztelődve bocsánatot azoknak, akik irgalmasságodért esdekelnek. Szent Fiad, Jézus Krisztus nevében, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen. TÖRTÉNETE: Szentségimádás alatt Jézus Alacoque Szent Margit-Mária vizitációs nővérnek ezt monda: "Isteni szívem annyira szereti az embereket és téged kiváltképpen, hogy szeretetének tüzét már nem zárhatja magába." A fiatal apáca befogadta a látomásokat, és jezsuita gyóntatója segítségével értelmezte és továbbadta őket. A nővérnek három éven keresztül (1673-1675) voltak látomásai Jézus Szívével kapcsolatban.
A tisztelet fontos formája a rendszeres gyónás (havonta, elsőpénteken) és a gyakori szentáldozás. Mindennapi imádság Jézus Szívéhez Jézus Szentséges Szíve, a mai napon Tebenned, a Te kegyelmedben akarok élni, benne megmaradni, akármi történik is. Tarts távol a bűntől, és erősítsd akaratomat, hogy ügyelni tudjak érzékeimre, képzeletemre és szívemre. Segíts, hogy megszabaduljak bűnre vezető hibáimtól. Kérlek, add meg ezt nekem a Szeplőtelen Szűzanya által. |
+ Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Ámen.
Az Apostoli Hitvallás (Hiszekegy)
Hiszek Egy Istenben,
mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében.
És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban;
aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától;
szenvedett Poncius Pilátus alatt;
megfeszítették, meghalt és eltemették.
Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül;
fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján;
onnan jön el ítélni élőket és holtakat.
Hiszek Szentlélekben.
Hiszem a katolikus Anyaszentegyházat;
a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát;
a test feltámadását és az örök életet.
Ámen.
Az Úr imádsága (Miatyánk)
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól!
(Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.)
Ámen.
Az angyali üdvözlet (Üdvözlégy)
Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled,
áldott vagy te az asszonyok között,
és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. (+titok)
Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja,
imádkozzál érettünk, bűnösökért,
most és halálunk óráján.
Ámen.
(Az első mondat az angyaltól tanult üdvözlés,
és Erzsébet köszöntése (Lk 1, 28. 42).
Az imádság második fele az Egyház által hozzáfűzött esedezés.)
A Szűzanya kérése az Üdvözlégy imádkozásáról:
(Szeretetláng)
"Az Engem tisztelő imába foglaljátok bele ezt a kérést a következő módon:
Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van te veled,
áldott vagy te az asszonyok között
és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus.
Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja,
imádkozzál érettünk, bűnösökért,
és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre
most és halálunk óráján.
Ámen."
(1962. okt. Szeretetláng Lelki napló)
A Szentháromság dicsőítése (Dicsőség - Kis doxológia)
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben, most és mindörökké.
Ámen.
A fatimai fohász
Ó, Jézusom, bocsásd meg bűneinket,
ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket,
különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra!
története:
A fatimai fohász a portugáliai, fatimai Szűz Mária-jelenésekhez kapcsolódik,
ami a 20.század egyik legjelentősebb,
az Egyház által igazoltnak tekintett Szűz Mária-jelenés volt.
A Szűzanya kérte a gyermek látnokokat,
hogy imádkozzák minden tized végén ezt az imát,
az emberiségért és a tisztítótűzben szenvedő lelkekért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése