2018. június 30., szombat

Istenem! Mennyire megnyugtat, hogy Hozzád bármikor, bármivel fordulhatok, hogy nincs semmi, ami ne érdekelne Téged velem kapcsolatban. Köszönöm, hogy ennek tudatában bízhatom benned. Ámen


Köszönöm Uram, hogy a Tied lehetek! Szeretnék Neked engedelmes, Hozzád hűséges módon élni! Tudom, ez dicsőít Téged és ez von másokat is közel Hozzád. Ámen


Mennyei Atyám! Szereteted áldozatos. Nemcsak szavak, hanem tettek is vannak mögötte, sőt Jézus vére és golgotai áldozata is. Szeretlek Téged, sőt imádlak, mert méltó vagy rá. De csak Te, senki más! Segíts, hogy mindez áthassa életemet és mindennapjaimat és a gondok idején se feledkezzem meg feltétel nélküli szeretetedről! Ámen


Teremtő Istenem! Naponta érzem közelséged, s a hiányodat is, amit vétkeimmel és mulasztásaimmal okozok! Uram, nehéz nekem az egyensúlyt megtalálnom, Nélküled nem is tudom meglelni azt. Ezért kérlek, Lelkeddel gyámolíts napról napra, óráról órára! Küldj jeleket, s adj nekem értelmes és bölcs szívet, hogy megértsem formáló üzeneteidet - ne csak a halállal, de az élettel kapcsolatban is!
Ámen




Úgy élj



Úgy élj, hogy az egész világ

figyeli minden léptedet.

Látja, hogy őszintébb, tisztább vagy,

s kutatja békességedet.



Úgy élj, hogy az egész világ

ítéli minden léptedet.

Látja, hogy nem egyedül vagy,

s kutatja gyengeségedet.



Úgy élj, hogy az egész világ

benned Jézust ítéli meg.

Szemükben Ő nem több, csak az,

Akinek te képviseled.



Bálint Zoltán



Úr Jézus, köszönjük neked a szeretetedet és az imádságaidat, és hogy életedet adtad a bűneinkért. Ámen


Uram! Add, hogy hűséges tudjak maradni Hozzád, s hűséges lehessek életem minden dolgában! Ámen


URam! Add, hogy mindig hálával válaszoljak gondviselő kegyelmedre! Ámen



Uram! Hálát adok Neked azért, hogy láthatok. Bocsásd meg, hogy oly sokszor mégsem látom meg azt, amit meg akarsz láttatni velem. Távolítsd el szememből az önzés hályogát, hogy tisztán láthassam akaratodat, s aszerint élhessek! Ámen.



Uram! Igéd megnyugtat engem. Minden a javamra van. De jó ezt tudnom, csak olykor elfelejtem. Pedig Te mindig tudod, hogy mit miért csinálsz és az miért jó nekem, miért van hasznomra. Áldalak megnyugtató, békét adó üzenetedért! Ámen
Uram! Munkáld bennem a megbocsájtás készségét, hogy emberüljek és boldoguljak! Ámen

2018. június 29., péntek

Istenem! Fáradt léptek, hosszú magányos szakaszok vannak mögöttem. Nagyon elfáradtam, leülnék... Tudom, hogy mennem kell, de úgy érzem nem bírom tovább! Terhek nyomasztanak, sokasodó kihívások szorongatnak egyre gyakrabban... Könyörülj rajtam Uram! Add nekem megújító erődet, hogy futásomat folytathassam, s eljuthassak Tehozzád! Ámen.
Istenünk, könyörülj rajtunk, és támogass kegyelmeddel, hogy hűségesek legyünk az imádságban. Ámen


Köszönöm Krisztusom, hogy Benned és Általad élhetek! Ámen


Uram!
Elégedettségem, boldogságom, örömöm forrása Te vagy. Tévút, ha máshol keresem. Bocsásd meg, ha ezt elfelejtem és loholok emberi érdekek, Téged figyelmen kívül hagyó célok felé. Köszönöm, hogy Rád tekintve élhetek! Ámen


Uram! Gyötrő szárazságodat vedd el, s ajándékozz meg minket az Élet Vizével, hogy dicsérjünk Téged gondviselő jóságodért!
Ámen



Uram! Ha belegondolok, hogy hányszor emelem szavaimat gyermekeimre, mert valamit nem úgy tettek, ahogy az szerintem jó, és milyen keveset hallják tőlem, hogy szeretem őket, akkor szégyenkeznem kell. Segíts magamba nézni és meglátni a Tőled kapott gyermekeim irányába tanúsítandó helyes magatartást, és hogy ne sajnáljam kimondani nekik: szeretlek és elfogadlak titeket olyannak, amilyenek vagytok. Sőt, elfogadom és komolyan veszem a szülői felelősséget is, mert az Tőled van. Köszönöm gyermekeimet Neked: szeretlek Téged, Uram és őket is! Ámen
Uram! Hiába is szépítenénk - eltávolodtunk Tőled! Megtépázott lelkű, szíve mélyén azért Téged követni kívánó népeden könyörülj meg! Gyújtsd meg bennünk szereteted tüzét, hogy Neked szolgálva mi is a megbocsájtás útján járhassunk! Ámen



Uram! Légy velem, taníts, add hogy soha ne kínozzon a szeretet hiánya! Ámen


URam! Szánj meg, amikor válaszokat keresek, s adj erőt, hogy mindeközben ne felejtsek el szeretni! Ámen


URam! Szereteteddel egykoron emelj át ebből a világból a Te világodba, s add, hogy amíg itt vagyok, úgy élhessek, hogy higgyem és tudjam, országodba is elhívtál! ÁmenUram! Te bárkinek a szívét a jó irányba, önmagad felé tudod fordítani. Add, hogy ne csüggedjünk el emberileg reménytelen eseteket látva, hanem buzgón hozzuk őt, őket színed elé. Ámen

2018. június 28., csütörtök

Istenem! Fáradt léptek, hosszú magányos szakaszok vannak mögöttem. Nagyon elfáradtam, leülnék... Tudom, hogy mennem kell, de úgy érzem nem bírom tovább! Terhek nyomasztanak, sokasodó kihívások szorongatnak egyre gyakrabban... Könyörülj rajtam Uram! Add nekem megújító erődet, hogy futásomat folytathassam, s eljuthassak Tehozzád! Ámen.



Istenünk, segíts megnyugodnunk a tudásban, hogy hallod és megérted imáinkat. Ámen


URam! Add, hogy ne aggódjam azért, aminek teljesítésére csak Neked van hatalmad! Adj bölcsességet nekem, hogy amit megtehetek a magam erejéből is, azt jókedvvel és örömmel végezzem, felebarátaim hasznára, s a magam örömére! Ámen
Uram! Engedd, hogy titkaidból élhessek! Ámen


Uram! Fohászkodom a betegekért, hogy közel kerüljenek Hozzád a szenvedés helyén és idejében, de könyörgöm a gyógyulásukon fáradozó orvosokért is, hogy eszközök lehessenek kezedben. Ámen


URam! Hatalmaddal ölelj át! Ámen


Uram, Istenem! Segíts úgy élnem mindennapjaimat, hogy bennük Rád találjak és magamra, hasznára legyek ennek a világnak, s örömére embertársaimnak és szeretteimnek!
Ámen


Uram! Köszönöm a házastársamat! Áldalak érte! Életem teljesebb és boldogabb általa. Ezért is rendelted a házasságot, mert Te állapítottad meg: nem jó az embernek egyedül lenni. Ezzel együtt is vannak, akik házastárs nélkül le tudnak élni egy földi életet. Minden tiszteletünk az övéké. Áldd meg őket! Miképpen a Tőled rendelt társukat még meg nem találókat is! Enyhíts nyugtalanságukon és mutass utat számukra! Ámen


Uram! Köszönöm a Tőled kapott békességet! Segíts, hogy előrehaladjak napról napra a megszentelődés útján. A Te dicsőségedre! Ámen


Uram! Tégy engem együtt-munkálkodásra késszé! Ámen

2018. június 27., szerda

Drága Istenünk, add, hogy hitünk szüntelen növekedjék, tudván, hogy te soha nem hagysz el bennünket. Ámen


Istenünk, add nekünk a te szeretetedet, hogy mi is úgy tudjunk szeretni, ahogyan te.
Add nekünk a reménységet, hogy mi is reménykedni tudjunk benned kétségbeesett helyzetünkben is.
Adj nekünk hitet, hogy mindezt hittel tudjuk tőled kérni. Krisztusért kérünk. Ámen


/T.M./



Teremts bennünk tiszta szívet és adj tanítható lelket nekünk Uram! Ámen

Uram! A Te ígéreted miatt nem fogyatkozik el a hitem, mert Te velem vagy minden napon... A Te kegyelmedben bízva élem napjaimat, s bátorítok másokat, miközben magam is bátorításodra szorulok. Légy velem, segíts meg ezen a mai napon is, hogy minden dolgom a tetszésedre és dicsőségedre történjen! Ámen.


URam! Add, hogy felismerjük akaratodat, s tudjunk egymásnak szolgálni: Érted és Általad! Ámen


Uram! Add, hogy képes legyek kegyelmed által legyőzni önzésemet, s megvalósíthassam akaratodat, s mindeközben kiteljesedhessen az életem! Ámen


Uram! Hálás vagyok érte, hogy ismersz és segítesz rajtam. Ismered gondjaimat, fájdalmaimat és Te magad vagy a megoldás is ezekre! Köszönöm, hogy Benned bízhatom! Ámen


Uram! Mutasd meg életemben a helyes irányt, hogy ne elszaladjak, hanem Hozzád
URam! Segíts meg minket, hogy tükrözhessük szeretetedet! Ámen


URam! Szeress, hogy szerethessek! Ámen


Uram! Tégy engem együtt-munkálkodásra késszé! Ámen

2018. június 26., kedd

Istenem! Te látod, hogy olykor akarva, máskor akaratlanul is, de engedetlen vagyok Hozzád és szavadhoz. Szeretnék elkötelezettebb, hűségesebb gyermeked lenni, aki figyel szavadra, megérti és meg is cselekszi azt! Jézusért kérlek! Ámen
URam! Add, hogy helyesen döntsek, amikor döntenem kell! Ámen


Uram! Add, hogy képes legyek kegyelmed által legyőzni önzésemet, s megvalósíthassam akaratodat, s mindeközben kiteljesedhessen az életem! Ámen


Uram! Csak az éri meg, ha Téged követlek és mindent az irántad való engedelmességből cselekszem. Minden más hiábavalóság. Segíts ezt komolyan vennem és megélnem! Ámen



Uram! Köszönöm, hogy a legnagyobb terhet Te hordoztad el, s velem vagy ma is, s nem terhelsz erőmön felül! Ámen.


URam! Nehéz nekem naponta formálódó hitemet hordozni, ezért kérlek légy segítségemre, amikor elgyengülök! Ámen


Uram! Teremtett világodat a magunk megromlott természetére alakítjuk... Eget ostromló nagy ötleteink mélységes kudarcokat teremnek, a Téged megillető helyre hiába vágyakozunk a bűneset óta, megistenülésünk ígéretébe kapaszkodásunk tébolyodottság marad mindvég! Kérünk Téged, szánd meg ezt a megromlott embervilágot, hogy az aranyborjúnak többé ne hódoljon, csakis Téged imádjon! Ámen


Uram! Vannak rendezetlen dolgaim olyan emberekkel, akiket mellém rendeltél. Adj erőt, hogy ne halogassam megtenni, ami rajtam áll! Ámen


Urunk, köszönjük megbocsátásodat, amely teljes és végleges. Segíts, hogy mi is megbocsássunk másoknak. Ámen

2018. június 25., hétfő

Istenem! Add, hogy ne kísértsen a bánat árnyéka! Add, hogy tudjak örülni másokkal - Általad! Uram! Fordítsd szíveinket egymás felé és Tefeléd, hogy örömünk teljes legyen! Ámen
Istenem! Semmi nem a véletlen műve ezen a világon, azon belül az én személyes életemben. Ezt képviselni és felvállalni óhajtom mások előtt is, mert az Úr Jézus Krisztus tulajdona vagyok, kinek tudta és akarata nélkül egyetlen hajszál sem eshetik le a fejemről. Ez megnyugtat és boldoggá tesz, sőt nem szégyellem, hogy a Tied vagyok. Ámen


Istenünk, segíts meglátnunk, milyen keresztet kell felvennünk, s adj erőt az engedelmességre. Ámen


Köszönöm Istenem az engem is megváltoztató, formáló szavadat! Gyógyít, vigasztal, erősít, bátorít, megfedd, irányt mutat. Mikor melyikre van szükségem. Áldd meg napi szintem az igeolvasásaimat! Ámen


Mennyei Atyám! Semmi nem lehet fontosabb a tudatosan Veled töltött időnél! Köszönöm minden percét! Ámen



Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma... s ne vígy minket a kísértésbe! Ámen


URam! Add békédet a szíveinkbe, mert szereteted nélkül elpusztulunk! Ámen
URam! Áldunk Téged jóságodért, megtartó kegyelmedért. Kérünk Téged, bocsásd meg türelmetlenségünket, szeretetlenségünket, s meg-megkísértő erőtlenségünket! Add Szentlelked megújító erejét mindannyiunknak, hogy Neved dicsőségére élhessünk, feleberátainknak hasznára váljunk, s örömet szerezhessünk mindazoknak, akiket mellénk rendeltél! Ámen



Uram!
Gyarló nekem még a szeretetem is. Bocsásd meg, ha időnként fontosabbnak látom ajándékaidat, mint Téged magadat. Pedig semmi sem lehet Hozzád hasonlatos, semmi nem lehet Tőled fontosabb, még az áldásaid, az ajándékaid sem. Segíts mindent a helyén kezelni életemben. Ámen

URam! Nem is tudom, hogyan szólítsalak, így inkább csak kitárom szívemet... Költözz be, lakozz bennem, erősíts, hogy erősíthessek másokat! Ámen


Uram! Sokszor szólok, pedig hallgatnom kellene, s amikor minden elkészítesz, hogy szóljak - akkor meg hallgatok vagy még rosszabbat teszek, azt szólom, ami nem is a Tiéd... Uram, Te látod a készséget, s a lehetőségeimet életemben, Te ismered lelkemet, s minden lépésemet. Kérlek segíts, gyámolíts Szentlelkeddel, hogy megállhassak a hétköznapok kísértései között, s Veled járjak, Benned örvendezzék, s Általad élhessek embertársaim javára, magam békességére, s amennyire tudok, és kegyelmeddel engeded, a Te dicsőségedre is! Ámen.


Uram! Tedd látóvá szememet, hogy megláthassalak Téged minden ajándékodban, s eggyé válhassak Veled könyörületes szereteted által! Ámen

2018. június 24., vasárnap

Hozzád szeretnék tartozni Uram! Nemcsak tudni, hogy velem vagy, de érezni is... Kérlek tompítsd életemben az önzést, add hogy ne birtokolni akarjak, hanem részesedni! Ámen.
Istenem! Tudom, hogy kísértések között élek. Sőt, nem ritkán el is bukom ezek között. Légy segítségemre a napi küzdelem során! Jézusért! Ámen
Jézusom! Mindent űzz ki életemből, ami elválaszt, vagy elválasztani akar Tőled. Ámen


Jézusom! Te azért jöttél, hogy megkeresd, ami elveszett. Már pedig Nálad nélkül elveszett már bűnös életem, Nálad nélkül élni is kár hosszú éveket. Köszönöm, hogy megtaláltál és nyájadhoz vezettél - szeretetből. Ámen
URam! Add, hogy meglássam nap mint nap dicsőségedet, s hálás szívvel dicsérjelek megtartó kegyelmedért és gondviselő jóságodért! Ámen


Uram! Adj nekem erőt akaratod teljesítésére, hogy minél többször megnyilvánuljon szereteted az én életemen is keresztül! Ámen



URam! Sok keserűséget okozunk magunknak, hogy nem Rád, csak magunkra figyelünk. Józanítsd ki végre embervilágodat, hogy észrevegyük: ha nem Téged keresünk, s csak a világot akarjuk mindenáron megnyerni, akkor mindent(!) elveszítünk... Ámen


Uram! Titkaidat ismertesd velem, hogy megelégedve, s hasznosan élhessek általuk! Ámen


Urunk, segíts minket, hogy a te szemeiddel lássuk az embereket, és önzetlenül forduljunk feléjük. Ámen