2024. március 25., hétfő

Drága Úr Jézus!
Szeretném megköszönni, hogy megismerhettelek, és nap mint nap egyre jobban ismerhetlek, benned, általad és reád nézve a szeretett mennyei Atyánkat is. A Szentlélek Isten jelenlétében, az Ő minden igazságában vezetve – ahogyan kijelentetted – hogy eljön Ő, aki elvezet minket minden igazságra és rólad tesz bizonyságot, belőled merít, és megeleveníti a drága igét – és élővé, hatóvá teszi számunkra.
Köszönöm, hogy hálákat adhatok, hogy Te már akkor szerettél és meghaltál értem is, amikor én még bűnben voltam és nem ismertelek. Milyen nagy volt a Te emberek iránti szereteted már akkor – és azóta sem változott.
Teljes szívből kérlek, Te vezess, vonj magadhoz és cselekedj az életünkben, tisztíts, eleveníts és tarts meg bennünket a Veled együtt létben, hogy minden nap a Te örömödre, dicsőségedre lehessünk.
Köszönöm, hogy teszed. Ámen. (Trezsimama)

Istenem! Nyugtalanít, hogy oly keveset tudok Rólad, de megnyugtat, hogy Te ismersz engem. Adj nekem bölcs szívet, hogy minden nap Rád hagyatkozzam! Ámen


Istenem! Segíts megtanulnom késedelmesnek lenni a szólásra és gyorsnak a hallgatásra! Mutasd meg, hogy mikor melyikre van igazán szükség. Ámen


Istenünk, a megpróbáló időkben adj nekünk erőt hozzád fordulni, mert nálad minden lehetséges. Ámen.



Úr Jézus!
A neved azt jelenti Szabadító!
Neked semmi sem lehetetlen, hogy megszabadíts bennünket a megkötözöttségektől, akár szellemi, akár testi. Sokan nem is tudják például, mennyi babonával, okkult dologgal meg vannak kötözve, mert tudatlanságból cselekszik /horoszkóp, jóslás, halott idézés stb…/ tele van az életük bálványimádással, a legnagyobb bálvány a mai világban a mammon istene /a pénz szeretete, a drog, az ital, a szex, a játékszenvedély/ pedig ez csak gúzsba köt, és nem tesz szabaddá.
Te hoztad a kegyelem ajándékát és kínálod minden ember számára, de vannak feltételeid. Személyes felelőssége mindenkinek, melyik urat kívánja szolgálni, akar szabadon és Isten békességében élni, próbák között is a keskeny utat választva, vagy marad a sok megkötözöttségben, ami tönkre teszi és ugyan biológiailag él, de lelkileg halott!
Könyörülj rajtunk, bűnösökön Uram, hogy senki se utasítsa vissza a szabadság gyönyörű lehetőségét- és az ezzel járó örök életet – amit elhoztál.
Cselekedd meg a szívek átformálást Jézusom! Ámen (Trezsimama)


Úr Jézus köszönöm, hogy meghaltál értünk. Uram néha nem adunk eléggé hálát Neked ezért, de most szeretném ezt pótolni és Téged dicsérni e hatalmas szeretetedért! Ámen


URam! Add, hogy kezedből tudjak mindent venni, amit nekem rendeltél! Ámen
Uram! Add, hogy méltósággal szolgálhassalak Téged! Ámen


URam! Add, hogy munkámat örömmel végezzem, s annak gyümölcsei megelégedést és áldást hozzanak mások számára is! Ámen


Uram! Köszönöm Neked az otthonomat, a közösséget, a családomat, akik körülvesznek engem. Add, hogy felismerjem gondoskodó szeretetedet hétköznapjaim történéseimben, s szolgálni tudjam azokat, akiket mellém rendeltél! Ámen


Uram, köszönöm neked, hogy igéd szava ma is ébresztgeti alvásra hajlamos lelkemet. Te kérsz és hívsz engem is, hogy őrállóvá legyek, de sokszor még a magam lelkét sem tudom vigyázni! Áldj meg éberséggel, hogy lelkem ne szűnjön meg belőled életet meríteni. Ámen


URam! Sok dolgot kértem már Tőled, s Te azt adtad mindig, amire szükségem volt. Adj nekem bölcs szívet, hogy ne pazaroljam múlandó életem drága perceit és óráit hiábavalóságokra, hanem akaratodat megértve, békességet leljek! Ámen


Urunk, köszönjük szeretetedet és kegyelmedet. Legsötétebb óráinkban mutass nekünk ösvényt. Emelj fel minket, hogy láthassuk csodálatos tetteidet. Ámen

Nincsenek megjegyzések: