2010. március 16., kedd

2010. március 15. Nagyböjt, 4. hét, hétfő A nap liturgikus színe: lila

1. Hálát adunk a teremtésért, a levegőért, a napfényért és a vízért, amelyek nélkül nem élhetünk. Segíts takarékosan és gazdaságosan bánni velük, hogy a világon mindenhová jusson napfény, levegő és víz, hallgass meg, Urunk!
2. Köszönjük a keresztség vizét, amely által újjászülettünk. Add, hogy az igazi bűnbánat által megint újjá születhessünk! Mosd le általa minden bűnünket, hallgass meg, Urunk!
3. Ha minden figyelmünkkel a te hullámhosszodat keressük, bele ne fáradjunk ebbe; sikerüljön ma végre ráhangolódnunk, hallgass meg, Urunk!
4. Bocsásd meg, hogy olyan figyelmetlenek voltunk mások égető szükségletei iránt. Segíthettünk volna, de nekünk eszünkbe sem jutott. Hogy egymás emberei lehessünk, hallgass meg, Urunk!
5. Hogy egyházunkban mindig érvényes legyen a törvény szelleme szerinti szabály: a szombat van az emberért, s nem az ember a szombatért! Hallgass meg, Urunk!
6. Hálát adunk a gyógyulásokért, akár csodás, akár természetes úton történtek. Áldd meg a gyógyításban fáradozók és az arra készülők munkáját! Hallgass meg, Urunk!

Nincsenek megjegyzések: