Tanits, Uram, meghajlani, mint szélben az aranykalász!
Hajoljak meg, ha Szentlelked reám fuvall s porig aláz!
S dacos szivem, ha ellenáll, midőn a Lélek rálehel,
Jöjj tűz gyanánt, s a dac, a gőg Lelked tüzében égjen el!
Mint bősz hullám, mely megtörik, ha parthoz űzi zúgó szél,
Úgy törjön össze szivem is, amint Tebenned partot ér!
2009. augusztus 18., kedd
10. (HH184)
Uram, milyen sok még bennem a gyarlóság, a hiány!
Pedig mindennap törekszem, hogy szent legyek igazán.
Ó csak megállhatnék már egyszer szilárdan, Lennék állhatatos s buzgó az imában!
Mikor leszek hitben férfi és vitéz? Mikor győzhetem le lelkem ellenét?
Ha egy ellent visszavertem, a helyébe másik jött,
mintha lelkem élte ellen szövetkeztek volna ők.
Sietnek nyilukat csak oda találni, ahol gyenge vagyok még ellenük állani,
Alig gondoltam, hogy egytől ment legyek, már meg a másiktól kaptam új sebet!
A világba csak nem megyek, nyugalmat az úgysem ad,
Mégegyszer az Úrhoz megyek, megalázva magamat.
Érzek én még bennem fel a mennybe vágyat, megkeresni hitben mennyei Atyámat,
Elmegyek Hozzá s megnyitom az ajkam, elmondom neki: Ó, könyörülj rajtam!
Egyetlen egy kivánságom, hogy tied legyek, Atyám.
Nincsen senkim e világon, akiben megbizhatnám.
De mihez is fognék még saját erőmmel? Benned bizom teljes lélekkel és szivvel!
Add, Megváltóm, bőven a hit erejét, hogy legyőzhessem lelkem minden ellenét!
Pedig mindennap törekszem, hogy szent legyek igazán.
Ó csak megállhatnék már egyszer szilárdan, Lennék állhatatos s buzgó az imában!
Mikor leszek hitben férfi és vitéz? Mikor győzhetem le lelkem ellenét?
Ha egy ellent visszavertem, a helyébe másik jött,
mintha lelkem élte ellen szövetkeztek volna ők.
Sietnek nyilukat csak oda találni, ahol gyenge vagyok még ellenük állani,
Alig gondoltam, hogy egytől ment legyek, már meg a másiktól kaptam új sebet!
A világba csak nem megyek, nyugalmat az úgysem ad,
Mégegyszer az Úrhoz megyek, megalázva magamat.
Érzek én még bennem fel a mennybe vágyat, megkeresni hitben mennyei Atyámat,
Elmegyek Hozzá s megnyitom az ajkam, elmondom neki: Ó, könyörülj rajtam!
Egyetlen egy kivánságom, hogy tied legyek, Atyám.
Nincsen senkim e világon, akiben megbizhatnám.
De mihez is fognék még saját erőmmel? Benned bizom teljes lélekkel és szivvel!
Add, Megváltóm, bőven a hit erejét, hogy legyőzhessem lelkem minden ellenét!
9. (HH180)
Jól küzdj, ha az Úr kegyelme megtérit s magához von,
Vétessék le lelked terhe s minden, ami téged nyom.
Mert az élet útja keskeny és a kapu oly szoros,
Nem mehet át rajta senki, aki bűnterhet hordoz!
Küzdj a vérig, a halálig, a mennybe fel úgy nyomulj!
Ha a sátán támad s csábit, ne lankadj és ne puhulj!
Küzdj, lángoljon buzgóságod és első szereteted
Vettesse meg e világot, félszeretet mit tehet?
Küzdj imával, könyörgéssel, ebben buzgó légy nagyon!
Az időt ne tékozold el, küzdj éjjelen, nappalon!
És ha megkaptad gyöngyödet, a szivedben igy ne szólj,
Hogy: a gonoszt már legyőztem, nincs tehát veszély sehol!
Munkáld lelked üdvét ébren, vigyázz és ne légy kevély,
Mig itt időzöl e testben, addig érhet baj, veszély!
Tartsd meg jól, ami nálad, férfiasan viselkedj, Őrködj és a koronádat senkinek át ne engedd!
Vétessék le lelked terhe s minden, ami téged nyom.
Mert az élet útja keskeny és a kapu oly szoros,
Nem mehet át rajta senki, aki bűnterhet hordoz!
Küzdj a vérig, a halálig, a mennybe fel úgy nyomulj!
Ha a sátán támad s csábit, ne lankadj és ne puhulj!
Küzdj, lángoljon buzgóságod és első szereteted
Vettesse meg e világot, félszeretet mit tehet?
Küzdj imával, könyörgéssel, ebben buzgó légy nagyon!
Az időt ne tékozold el, küzdj éjjelen, nappalon!
És ha megkaptad gyöngyödet, a szivedben igy ne szólj,
Hogy: a gonoszt már legyőztem, nincs tehát veszély sehol!
Munkáld lelked üdvét ébren, vigyázz és ne légy kevély,
Mig itt időzöl e testben, addig érhet baj, veszély!
Tartsd meg jól, ami nálad, férfiasan viselkedj, Őrködj és a koronádat senkinek át ne engedd!
8. (HH165)
Jézus, te égi szép, tündöklő fényű név, legszentebb itt alant a föld szinén!
Benned van irgalom, Terólad zeng dalom. Erőd magasztalom, ragyogj felém!
Az élet száz veszély, én lelkem, mégse félj! Mig Ő tart karjain, hű Mestered!
Elhagynak emberek, mit árt, ha Ő veled? Töröld le könnyedet, Jézus szeret!
Akaratod nekem mutasd meg szüntelen, ne rejtsd el, Mesterem, tetszésedet!
Alázattal tele, hadd merüljek bele, hisz idegenben jár itt gyermeked!
Tisztits meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen fényedből fénysugár az életem.
Mig a homályon át a lelkem otthonát, világosságodat elérhetem!
Benned van irgalom, Terólad zeng dalom. Erőd magasztalom, ragyogj felém!
Az élet száz veszély, én lelkem, mégse félj! Mig Ő tart karjain, hű Mestered!
Elhagynak emberek, mit árt, ha Ő veled? Töröld le könnyedet, Jézus szeret!
Akaratod nekem mutasd meg szüntelen, ne rejtsd el, Mesterem, tetszésedet!
Alázattal tele, hadd merüljek bele, hisz idegenben jár itt gyermeked!
Tisztits meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen fényedből fénysugár az életem.
Mig a homályon át a lelkem otthonát, világosságodat elérhetem!
7. (HH153)
Im fel vagyok a mennyben irva s a menny népéhez tartozom,
Isten szerelme által hiva s elválasztva már rég nagyon.
Ime, most nyugszom az ölében és nyájasan tekint reám.
Irgalom ez és más egyébb nem, hogy Ő szeret s hogy Ő Atyám!
Isten kegyét birom most – érzem, ki foszt meg ettől engemet?
Gyarló vagyok, de Ő van velem és tűrve védi éltemet.
Minél jobban vizsgálom éltem, irgalma annál szebb, dicsőbb,
S aztán, ha meghajtom a térdem, félelmem oszlik szerteszét!
Igy folytatom itt vándorútam Sion dicső halmára fel!
Csak keskeny úton jutok túlnan, lelkemnek nyugalmára fel.
Majd ott hangzik az égi karral szivem dicsérő éneke,
Megdicsőült nyelvvel és ajkkal, Uram, tégy méltóvá erre!
Isten szerelme által hiva s elválasztva már rég nagyon.
Ime, most nyugszom az ölében és nyájasan tekint reám.
Irgalom ez és más egyébb nem, hogy Ő szeret s hogy Ő Atyám!
Isten kegyét birom most – érzem, ki foszt meg ettől engemet?
Gyarló vagyok, de Ő van velem és tűrve védi éltemet.
Minél jobban vizsgálom éltem, irgalma annál szebb, dicsőbb,
S aztán, ha meghajtom a térdem, félelmem oszlik szerteszét!
Igy folytatom itt vándorútam Sion dicső halmára fel!
Csak keskeny úton jutok túlnan, lelkemnek nyugalmára fel.
Majd ott hangzik az égi karral szivem dicsérő éneke,
Megdicsőült nyelvvel és ajkkal, Uram, tégy méltóvá erre!
6. (HH126)
Én irgalomban részesültem, bár érdemes rá nem voltam.
Ez csoda, mert hogy felüdültem, azt szivben nem óhajtottam.
Most értem, mi az irgalom, melyért Istent magasztalom.
Csak harag az, mit érdemeltem, most Isten kegye vár reám.
Megengesztelést nyertem, mert Fiában megváltatám.
Mért van ez igy? – Honnan vagyon? Nem más ez, csupán irgalom!
Ne vegye ezt el senki tőlem, ezzel dicsekszem folyton én.
A hitemet erre helyeztem, bizalmamat és a reményt.
S ha rám törnek a vészhabok, én irgalomra gondolok.
Ó irgalomban gazdag Isten, ne vond meg tőlem irgalmad!
Vezess át a halálon engem, magadhoz, hol van szent Fiad.
Ott leszen örök vigságom, nálad, végtelen Irgalom!
Ez csoda, mert hogy felüdültem, azt szivben nem óhajtottam.
Most értem, mi az irgalom, melyért Istent magasztalom.
Csak harag az, mit érdemeltem, most Isten kegye vár reám.
Megengesztelést nyertem, mert Fiában megváltatám.
Mért van ez igy? – Honnan vagyon? Nem más ez, csupán irgalom!
Ne vegye ezt el senki tőlem, ezzel dicsekszem folyton én.
A hitemet erre helyeztem, bizalmamat és a reményt.
S ha rám törnek a vészhabok, én irgalomra gondolok.
Ó irgalomban gazdag Isten, ne vond meg tőlem irgalmad!
Vezess át a halálon engem, magadhoz, hol van szent Fiad.
Ott leszen örök vigságom, nálad, végtelen Irgalom!
5. (HH125)
Im rátaláltam az alapra, mely mindig tartja horgonyom.
Nincs is vihar, mely elszakassza e sziklától hithajóm!
Jézus ez, ki mozditlan áll, ha ég s föld semmiségbe száll.
Irgalom ez, a végnélküli, mely minden elmén túlhalad,
Kinek kiterjesztett karjai a bűnöshöz lehajolnak.
A szive vérzik érettünk, jövünk Hozzá vagy nem jövünk?
Hogy el ne kárhozzunk örökre, Isten megadta a segélyt,
Leküldte szent Fiát e földre, ki aztán ismét mennybe tért.
Evégett zörget szüntelen szivünk ajtaján erősen!
Ezen alapnál állok én meg, mig itt e földön létezem,
Ezt hirdetem s erről éneklek, ezt szólja minden érzetem.
De fent is ez lesz énekem: Ó irgalom, ó kegyelem!
Nincs is vihar, mely elszakassza e sziklától hithajóm!
Jézus ez, ki mozditlan áll, ha ég s föld semmiségbe száll.
Irgalom ez, a végnélküli, mely minden elmén túlhalad,
Kinek kiterjesztett karjai a bűnöshöz lehajolnak.
A szive vérzik érettünk, jövünk Hozzá vagy nem jövünk?
Hogy el ne kárhozzunk örökre, Isten megadta a segélyt,
Leküldte szent Fiát e földre, ki aztán ismét mennybe tért.
Evégett zörget szüntelen szivünk ajtaján erősen!
Ezen alapnál állok én meg, mig itt e földön létezem,
Ezt hirdetem s erről éneklek, ezt szólja minden érzetem.
De fent is ez lesz énekem: Ó irgalom, ó kegyelem!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
