2010. április 20., kedd

Hallottad Uram, hogy az énekben is imádkoztunk. Kérünk, hallgass meg minket! Vidd véghez mindazt, amiért idehoztál. Hadd mehessünk úgy el, hogy járhassunk most már az utadon. Ámen.


Kérlek Uram, vidd véghez bennünk, hogy gyermekként bízzunk benned, és a szemünk valóban Téged nézhessen. Áldd meg ezt a napot, és teremts mindegyikünkkel egészen személyesen kapcsolatot. Hadd tudjunk majd innen Veled továbbmenni. Kérünk, végezd el ezt bennünk, neved dicsôségére. Ámen.


Köszönjük Úr Jézus, hogy eljöttél erre a földre. Köszönöm, hogy szólhatunk Hozzád. Kérünk, áldj meg még ezen a napon, beszélj velünk és áldd meg számunkra az úrvacsorát. Segíts, hogy igazi közösségünk lehessen Veled, nemcsak az Igében, hanem a szent jegyekben, véredben és testedben. Hadd legyen ez a nap sokunk számára egy új élet kezdete. Ámen.


Köszönjük Úr Jézus, hogy itt lehetünk. Áldunk mindazért, amit ezen a héten szeretnél elvégezni bennünk. Kérünk, áldd meg számunkra az Igét. Segíts, hogy értsük, befogadjuk, és hogy munkálkodhassék bennünk. Ámen.


Köszönjük, Úr Jézus, hogy jöttél. Köszönjük, Édesatyánk, hogy úgy szeretted ezt a világot, hogy odaadtad érte az Egyetlent, az Igazat, az Embert, hogy mi emberré lehessünk. Könyörülj meg rajtunk, hogy egy picit, amennyire a kis emberi eszünk meg tudja érteni, megértsük, megközelítsük ezt a végtelen szeretetet. Kérünk, cselekedd meg velünk, hogy úgy menjünk el innen, mint aki már se nem vallásos, se nem világi, hanem a Te gyermeked. Ámen.


Köszönöm Uram, hogy a bejáratnál ott áll a kereszt. Uram, csak Te tudod igazán, kinek volt már valóság az a Jézus, aki értünk és helyettünk mindent engedett magával tenni. Köszönjük azokat, akiket már utolért a bűnei büntetése, és ha elmentünk a kereszt alatt, nem tudjuk már folytatni a régit. Segíts nekünk Uram, hogy akikkel eddig ez nem történt meg, ma megtörténhessen, neved dicsôségére. Ámen.


Köszönöm Uram, hogy a Te követésed egészen más, mint a világé. Olyan élesen más, mint ahogy különbözik a nappal az éjszakától. Kérünk, segíts, hogy felragyogjon nekünk ez a csodálatos élet, a kegyelem élete, ez a sokkal több, sokkal erősebb. Bocsásd meg, hogy olvastuk, hallottuk az Igét, és nem éltük. Bocsáss meg, hogy annyi alkalmat elmulasztottam, amikor lehetett volna a gonoszt jóval viszonozni. Bocsásd meg, hogy észre sem vettem sokszor, hogy most lehetne felemelni a keresztet, megláttatni Téged emberekkel, akik eddig sosem láttak. Áldd meg az életünket úgy, hogy elvégezhesd ezt bennünk, a Te dicsőségedre. Ámen.


Köszönöm, Uram, hogy az állampolgárságot nem lehet megvenni. Se templomba járással, se imádkozással, se jócselekedetekkel. Dicsérünk érte, hogy Te szerezted, és hogy sokkal drágább annál, hogy meg lehessen venni. Hadd áldjunk azért, hogy nekünk ingyen van. Segíts elfogadni, megköszönni, és benne élni. Hadd kérjelek most mindenkiért, aki indulóban van ezen az úton befelé, segíts Úr Jézus egészen bemenni, hogy a többiek is bemehessenek utánunk. Ne legyünk mi akadályok mások életében. Kérlek, könyörülj rajtunk, adj új, vonzó életet. Hadd tudjunk sok mindenkit Hozzád vinni, Jézus. Köszönöm, hogy hallod a kérésünket, és hogy meg akarod adni a teljes engedelmességet, neved dicsőségére. Ámen.


Köszönöm, Uram, hogy az életem egy napján jöttél hozzám, és Szentlelked által kijelentetted az evangélium titkát. Köszönöm, hogy egy pillanat alatt megoldódott minden az életemben. Bocsáss meg, hogy sokszor nem úgy sáfárkodtam vele, és nem úgy adtam tovább, ahogy kellett volna. Kérlek, könyörülj sáfáraidon, hogy sok ember számára felemeltessék a kereszt, és sokan hadd lehessenek az evangéliumnak, az azon keresztül áradó szeretetednek a sáfárai. Áldj meg, és tégy azzá Uram, amik eddig nem voltunk. Tedd az életünk középpontjává csodálatos szeretetedet. Áldd meg a hátralevő időnket, hogy hű sáfárok lehessünk a kicsi dolgokon, és a legnagyobbon. Neved dicsőségére. Ámen.


Köszönöm Uram, hogy az én hitetlen, önimádó, önmagamnak élő életem fölött kimondtad a döntő "legyen" szót. Áldalak, hogy mondtad, és lett. Áldalak az új életért, amivel megajándékoztál. Hadd kérjelek arra, hogy mindig tökéletesen, teljesen tudjak engedelmeskedni, Őrizz meg a félig-meddig élettől. Milyen rettenetes, hogy sok gyermeked csak félig-meddig a Tied. Senki nem kereshet Téged rajta keresztül, mert nem árad ki semmi, csak önmaga. Kiáltva kérünk arra, akik most fogadtunk el Téged: Úr Jézus, könyörülj. Mondd ki a "legyen" szavadat, hogy lehessünk egészen gyermekeiddé, a Te követőiddé, szolgáiddá. Áldj meg minket így, a Te nevedért! Ámen.


Köszönöm Uram, hogy gondod van ránk. Köszönjük annak a valóságát, hogy véghezviszed, amit elkezdtél bennünk, amikor megismertünk Téged, amikor elkezdődött ez az út. Áldunk, hogy a végére boldog, szabad emberek leszünk. Kérünk, segíts benne maradni abban, amit most cselekszel, a teher alatt, a kötelékekben, a tűzben. Adj reménységet, hitet és örömöt. Köszönöm, hogy amit Te kezdtél, azt mindig elvégzed. Áldj meg minket ezen a napon. Nyisd meg a szemeinket, hogy lássunk. Segíts elfogadni mindent, amit most adsz. Ámen.


Köszönöm, Uram, hogy hosszú évekkel ezelőtt megkezdődött életemben a mennyország. Bocsáss meg, hogy az óta is annyit lőttem már. Áldalak, hogy mindig megengedted, hogy visszahulljon rám. Köszönöm Neked mindazt, ami ezért nem maradt igazi, belső öröm. Kérünk, hadd értsük most meg, hogy egyszer el kell jutni oda, hogy elfogadjuk ezt a Te áldozatodat, hogy egyszer igazán minden bűnünket, gondunkat Reád kell, hogy vessük. Hadd engedjük, hogy kijelentsd magadat, hogy Te magad mutasd meg nekünk sebeidet, úgy, ahogy a tanítványoknak mutattad, amikor feltámadtál. Köszönjük, hogy azt is mondtad, hogy békességet hirdetsz most is. Köszönjük, hogy mindnyájunknak hirdeted: béküljetek meg az Istennel! Ámen.

Nincsenek megjegyzések: