2024. március 12., kedd

Istenem! Csak Te vagy méltó arra, hogy imádjalak, szeretném is ezt tenni életem minden napján! Ha ez sikerül, akkor annak hatásai jól láthatóak lesznek kapcsolataimban, munkámban, életem minden területén. Ámen


Istenem! Taníts engem megvalósítani azt, hogy ellenségeimben is felfedezzem a Te arcodat! S ha ezt megélem, nem fogok haragudni senkire, és ha rám haragszik valaki, én arra is tudok krisztusi szelídséggel, békességgel tekinteni. Ámen


Jézusom! Bevallom neked, hogy sokat idegeskedem. Teszem mindezt feleslegesen, mert jelentős részben nem történnek meg velem az általam rettegett helyzetek. Taníts bízni benned napról napra, őszintén és feltételek nélkül. Ámen


Örökkévaló Urunk, nyisd meg a fülünk, elménk és szívünk, hogy felismerhessük az alkalmakat, amikor másokat közel vonhatunk hozzád. Ámen


URam! Add, hogy megmaradjak Benned, s gyömölcsöt teremhessen az életem! Ámen

Uram! Adj nekem látást! Ámen
Uram! Köszönöm az erőt, amivel naponta megajándékozol. Add, hogy kegyelmed által másoknak is hasznára válhassak, s eközben ne váljak teherré sem magam, sem enyéim számára! Ámen


Uram! Köszönöm, hogy szabad akarattal ajándékoztál meg, s dönthetek úgy, ahogyan azt jónak látom. Kérlek, adj nekem értelmes, bölcs szívet, hogy azt válasszam, ami jó és épít, s elvessem mindazt, ami rombol engem, a közösséget, s a Veled való kapcsolatot! Ámen


URam! Nem szeretünk szenvedni, s Te is örömre teremtettél minket... Add, hogy a Te félelmedben tudjuk élni életünket, s olyanná formálódhassunk gondviselő kezed alatt, hogy tükröződhessen életünkben a Te szereteted! Istenünk, adj nekünk kitartást a munkánkban, s megerősítő reménységet az elhivatottságunkban! Erőddel szentelj meg minket, hogy békességet nyerjen a lelkünk! Ámen


Uram! Összecsaptak a hullámok a fejem felett, kérlek segíts! Nem látok más megoldást, csakis Téged, nincs más reménységem, csakis a Te szereteted. Irgalmad palástjával takarj be engem, hogy meg ne fagyjon lelkem a bűn fogcsikorgató hidegében, s követésed helyett, nehogy a magam bűnös esze szerint éljek! Ámen


URam! Segítsd boldogulásomat, hogy szeretni tudjak! Ámen


Uram Téged akarlak imádni egyedül! Mutass rá életem bálványaira és távolítsd el azokat szívemből bármi legyen is az! ÁmenÚtaid, Uram, mutasd meg, hogy el ne tévelyedjem, ösvényeidre taníts meg, miken intézd menésem. És vezérelj engemet a te szent igaz igédben; oltalmazd életemet, mert benned bízom Úr Isten. Ámen.

Nincsenek megjegyzések: