2014. október 27., hétfő

„Isten jó. Ő öröktől fogva jó. Ő a jóság, a szeretet, a kiengesztelődés és a béke. Őbenne nincs homály. Ő a kristálytiszta erény, igazság és szeretet. Az Isten Nevét csak nagy tisztelettel és szeretettel szabad kimondani. Ő a felfoghatatlan és a megközelíthetetlen. Azért, hogy felfedje, megismertesse Magát az emberiséggel, elküldte egyszülött Fiát a földre, Aki Szűztől született. Elrejtette Istenségét, és olyanná lett köztünk, mint egy Ember. Ám csodái igazolták Istenségét és rendkívüliségét. Amikor pedig elsőnek feltámadott a halottak közül, tanítványai szeme láttára ment fel a mennybe. Feltámadásával és mennybemenetelével nyilvánította ki egészen Isteni mivoltát tanítványainak, akik hittek Benne. Ma is köztünk él. Igaz, hogy láthatatlanul, de akik hiszünk Benne, megtartjuk parancsait, és így szeretjük Őt, azoknak kinyilatkoztatja Magát. Megtapasztaltatja velünk jelenlétét. Cselekszik az életünkben, ha kérjük. Vigyáz ránk. Megoldja gondjainkat, és meggyógyítja lelkünket, testünket. Ő adja meg nekünk a Belé vetett hitet, bizalmat és reményt, ha keressük Őt, és kérjük kegyelmét. A hit a mi lelkünk szeme, amellyel láthatjuk Őt. Imádhatjuk, szerethetjük és szolgálhatjuk. Szent János apostol írta: „A világ Ő általa lett, mégsem ismerte föl Őt a világ. Tulajdonába jött, De övéi nem fogadták be. Mindannak azonban, aki befogadta, hatalmat adott, hogy Isten fiává legyen, annak, aki hisz Őbenne. Istent sohasem látta senki. Az egyszülött Isten, Aki az Atya keblén nyugszik, Ő nyilatkoztatta ki.” (Jn.1,10-12.18.) Módfelett nagy kegyelem ez. Áldjuk és imádjuk az Atyát, Akit drága Jézusunk adott nekünk! Adjunk hálát Neki, örök életünk Szerzőjéért, Aki leszállt a menny örök boldogságából, az Atya öléből. Megtestesült a Szentlélek által, és Emberré lett azért, hogy Magára vegye bűneinket, és kínhalált szenvedjen a mi megváltásunkért. Mi mindannyian meg vagyunk váltva. Csak rajtunk múlik, hogy elfogadjuk-e a megváltás kegyelmét, vagy ellene mondunk. Merüljünk el Jézus irgalmas Szívében, mint kristálytiszta szeretet-óceánban! Legyünk parányi vízcseppek, így egyesüljünk teljesen Vele! Soha ne akarjunk mást, mint Őt követni a keresztúton! A földön ugyanis a kereszt van. A pokolban az igazságosság. A mennyben pedig az irgalom. Merüljünk el Isten irgalmában! Fogadjuk el az Isteni átszúrt Szívből kifolyó Vért és Vizet, amely az üdvösségre visz! Adjunk hálát az Isten irgalmáért és végtelen szeretetéért, és viszonozzuk ezt a hatalmas szeretetet! Ehhez kérjük a Szentháromságos Isten áldását! Ámen.”

Nincsenek megjegyzések: