2009. október 25., vasárnap

Az isteni szeretet gyakorlásának KORONÁJA (rózsafüzére)

Intés


Ezen ájtatossághoz öt-táblás rózsafüzér kívántatik s elvégzésének módja abban áll, hogy az apró szemekre egy-egy mondat tétetik az alább következő táblákból; minden öreg szemre pedig mondatik: Dicsőség az Atyának, és Fiúnak, és Szentlélek Istennek; miképpen vala kezdetben, most és mindenkor, és mindörökkön örökké Amen.



Az Atyának, és Fiúnak sat.


Első tábla


  1. Én Istenem! te legfőbb jó! bár mindig szerettelek volna.

  2. Én Istenem! fájlalom azt az időt, melyben nem szerettelek.

  3. Hogy tudtam élni, mikor nem szerettelek?

  4. És te, én Istenem! hogy tudtál engem ennyi ideig eltűrni?.

  5. Hálát mondok, Istenem! hosszú várakozásodért.

  6. Mostantól fogva már szeretlek.

  7. Készen vagyok inkább meghalni, mintsem téged nem szeretni.

  8. Engedj uram inkább meghalnom, ha azt látnád, hogy valamikor nem szeretnélek.

  9. Kérlek, add kegyelmet, hogy mindig szerethesselek.

  10. Téged szeretve bizonyosan üdvözülök.

Dicsőség az Atyának, és Fiúnak, és Szentlélek Istennek.

Miképpen vala kezdetben, most és mindenkor, és mindörökkön örökké. Amen.


Második tábla


  1. Kívánom Istenem! hogy téged mindenek szeressenek.

  2. Mily boldog lennék, ha véremet onthatnám azért, hogy téged mindenek szeressenek.

  3. Valóban meg vannak vakulva, a kik nem szeretnek téged.

  4. Istenem! világosítsd meg őket.

  5. Iszonyú szerencsétlenség, téged, a legfőbb jót, nem szeretni.

  6. Istenem! távol legyen tőlem, hogy azon szerencsétlen vakok közé tartozzam, kik nem szeretnek téged.

  7. Te vagy egyetlen örömem és legfőbb jóm, én Istenem.

  8. Tied vagyok örökre.

  9. Kicsoda választ el engem a te szent szeretetedtől?

  10. Minden teremtmények jöjjetek és Istent szeressétek.

Dicsőség az Atyának, és Fiúnak, és Szentlélek Istennek.

Miképpen vala kezdetben, most és mindenkor, és mindörökkön örökké. Amen.


Harmadik tábla


  1. Én Istenem! ezer szívvel óhajtlak szeretni.

  2. Bár minden ember szíve enyim volna, hogy velök szerethesselek.

  3. Mint örülnék rajta, ha több világaid levén, azok mind szeretnének téged.

  4. Akkor tartanám legboldogabbnak magam, hogyha minden képzelhető okos teremtményeid szívével szerethetnélek.

  5. Te arra bizony legméltóbb vagy, Istenem!

  6. Az én szívem annyira tehetetlen s oly hanyag, hogy nem tud igazán szeretni tégedet.

  7. Valóban szomorú azt látni, hogy hidegek az emberek, midőn a legfőbb jót kellene szeretniök.

  8. Vajmi rettenetes a világ férfiainak vakoskodása, hogy nem tudják mi az igazi szeretet!

  9. Ti, a menyországnak lakosai! ti boldogok vagytok, mert ismeritek az Istent és szeretitek.

  10. Áldott kénytelenség! mely parancsolja, hogy szeressük az Istent.

Dicsőség az Atyának, és Fiúnak, és Szentlélek Istennek.

Miképpen vala kezdetben, most és mindenkor, és mindörökkön örökké. Amen.


Negyedik tábla



  1. Mikor lessz az az idő, hogy irántad való szeretettől égjek.

  2. Ez volna rám nézve a legboldogabb, a legkívánatosabb állapot.

  3. Ámbár én igazán szeretni nem tudlak, mégis örülök, tudván, hogy vannak, kik téged igazán és teljes szívből szeretnek.

  4. Örülök, hogy angyalaid és szenteid szeretnek tégedet.

  5. Mindezeknek szívével egyesítem szívemet.

  6. Különösen úgy óhajtalak szeretni, mint azon szenteid, kik leginkább föl vannak gyulladva szeretetedre.

  7. Úgy óhajtalak szeretni, miként Mária Magdolna, szent Katalin és szent Terézia szeretnek téged.

  8. Úgy óhajtalak szeretni, miként szent Ágoston, szent Domokos, assziszi és xavéri szent Ferenc, nérei szent Fülöp és gonzagai szent Alajos szerettek téged.

  9. És olyan szeretettel, milyennel szent apostolaid, különösen Péter és Pál s a szeretett tanítvány szerettek.

  10. És azon buzgó szeretettel, melylyel a nagy pátriárka, Jézus gyámatyja, szent József szeretett téged.

Dicsőség az Atyának, és Fiúnak, és Szentlélek Istennek.

Miképpen vala kezdetben, most és mindenkor, és mindörökkön örökké. Amen.


Ötödik Tábla


  1. Még inkább óhajtlak szeretni, úgy, a hogy téged a boldogságos szűz Mária szeretett e földön.

  2. Oly hő szeretettel, milyennel szűz Mária szeretett, midőn szent fiát méhébe fogadta, megszülte, szoptatta, s végre meghalni is látta.

  3. És oly szeretettel óhajtlak szeretni, milyennel ő téged szeret a mennyben.

  4. De még ennyi szeretet sem elegendő, mert jóságod végtelen.

  5. Azért úgy óhajtlak szeretni, a mint a te egyszülött fiad szeretett, maga az isteni Ige, mikor testé lőn.

  6. A hogy szeretett, mikor e világra jött.

  7. Úgy a mint szeretett, midőn a keresztfán meghalt.

  8. A mint téged szünet nélkül szeret, elrejtve levén a szentségházban.

  9. Oly szeretettel, milyennel, mennyekben szeret és fog szeretni örökké.

  10. Végre azon szeretettel óhajtlak szeretni, melylyel te önmagadat szereted; de átlátván, hogy erre képes nem vagyok, azt kérem irgalmas Istenem! hogy engedjed, miszerint legalább is úgy szeresselek, a mint csak kitelik tőlem és előtted kedves. Úgylegyen. Amen.

Dicsőség az Atyának, és Fiúnak, és Szentlélek Istennek.

Miképpen vala kezdetben, most és mindenkor, és mindörökkön örökké. Amen.


Ima


Úr Istenem! ki a téged szeretőknek láthatatlan kincseket készítesz, öntsd szíveinkbe a te szeretetednek tüzét, hogy mindenben és mindenek fölött szeretve tégedet, a te ígéreteidben, melyek minden kívánságainkat meghaladják, részesülhessünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen.


Jegyzet: A búcsúk szent congregációjának 1848-ik évi Augusztus hó 11-én kelt Urbis et Orbis kezdetű rendeletében VII. Pius pápa naponkint egyszer nyerhető 100 napi búcsút engedett mindazon keresztény híveknek, kik a föntebbi "Koronát", melyet a szertartások szent congregációja megvizsgált és jóváhagyott, töredelmes szívvel ájtatosan elimádkozzák, hozzá mondván, a mint jegyezve van, ötször: Dicsőség az Atyának sat.


Azok pedig, kik hónaponkint legalább tízszer elmondják e Koronát, még fölül rá egyszer teljes búcsút is nyernek évenkint azon napon, melyen szent gyónás- és áldozásban részesülnek s ő Szentségének a római pápának szándékára imádkoznak.

Nincsenek megjegyzések: