2012. február 21., kedd

A csendben,
a napsütésben,
ahogy
a völgyet nézem:
a fákat,
a kúszó felleget,
a lelkemmel
szinte látom,
ahogy áldón
a láthatáron
ott nyugszik
teremtő kezed.
Ámen

Hajdú Zoltán Levente


Atya Fiú, Szentlélek Úr Isten! Köszönjük, hogy most is tanítottál bennünket. Bocsáss meg nekünk, hogy oly sokszor akarunk bizonyságot kérni arról, hogy ki is vagy te. Pedig oly világos és egyenes a te beszéded. Tedd a mi gondolatainkat, a mi anyagiakhoz való hozzáállásunkat olyanná, hogy méltó legyen a te határtalan szeretetedhez, és irgalmadhoz. Megvalljuk most, hogy te vagy a mi gondviselőnk, aki minden szükségletünket be akarja és be tudja tölteni. Engedd, hogy alázatos szívvel tudjunk megállni előtted naponta, hálaadással a szívünkben. Jézusért kérünk. Ámen
/P.Á./


Atyám, én is vétkeztem. Nem voltam megelégedve azzal, hogy eszköze legyek szeretettörvényednek. Magam akartam sikeres és boldog lenni. Nem sikerült. Minden, amit nélküled vagy akaratod ellen tettem, engem szennyezett be, engem szégyenített meg. Most látom, mennyivel gazdagabb lennék, ha kezdettől fogva a Te utaidat járom. Értékes életre vágyom, Krisztusért töröld el bűnös múltamat, fogadj be szolgálatodba! Krisztus engem is a Te szeretett gyermekednek nevez. Tudom, nem vagyok erre méltó, de szeretnék azzá lenni. Használj fel gyönyörű céljaid eszközeként, hogy fényt, boldogságot, a Te szeretetedet terjesszem embertársaim felé! Ámen.
/V.L./


„Atyám, Jézus nevében elkötelezem magam, hogy az Igédben járok. Felismertem, hogy az Igéd maga a feddhetetlenség - szilárd, biztos, örök -, és rábízom az életemet. Elküldted az Igét a szívembe. Hagyom, hogy bennem lakozzon gazdagon. Nem távozik el a számtól, éjjel és nappal erről elmélkedem, hogy szorgalmasan cselekedjem ez alapján. Az Igéd romolhatatlan mag, a lelkemben él, hatalmasan növekszik bennem, és megteremti a Te természetedet és életedet bennem. Köszönöm, Atyám, hogy az Igéd a tanácsadóm, védelmem, pajzsom, erős fegyverem a harcban. Lábam szövétneke és ösvényem világossága. Egyenessé teszi az utat előttem, soha nem botlom meg, és a lépéseimet a Te Igéd irányítja. Felismerem a Sátán stratégiáit és megtévesztéseit, és leállítom azokat azáltal, hogy az Igédet szólom hittel. Biztosan tudom, Atyám, hogy munkálod bennem az akarást és a cselekvést a Te jókedvedből. Felmagasztalom az Igédet. Nagy becsben tartom, és első helyre teszem az életemben. Bátran és teljes bizonyossággal mondom, hogy a szívem szilárd alapon áll - Isten élő Igéjén. Ámen!”
/B.L./


Atyám, szerető Istenem, nem értem, miért szeretsz engem. Igazán nem látom és ítélem magam méltónak a szeretetedre. Az emberek között is kevés van, aki valóban áldozatra is készen szeret, és én nem tudok másokat úgy szeretni, ahogy kellene. De nagyon köszönöm, hogy minden érdemem nélkül engem is úgy szerettél, hogy Jézus értem is vállalta a keresztet. Add, Uram, hogy ne legyen hiábavaló a szereteted! Segíts, hogy úgy tudjak élni, hogy ne hozzak szégyent a nevedre, hanem én is legyek képes tenni valamit hálából számtalan ajándékodért! Lelkeddel erősíts, hogy keressem igazságodat, és megtaláljam a hozzád vezető utat! Ámen.
/V.L./


Csodálom Uram Szent Felségedet! Mi mindenre volt gondod! Előre elkészítetted a mi megváltásunkat is. Nem vártad, hogy alkalmasak legyünk, hogy eléggé okosak, kiműveltek, megértőek, hanem amikor még erőtlenek voltunk, Krisztust értünk adtad. Tied a dicséret és dicsőség ezért! Bocsásd meg, ha mi gyarló, bűnös magatartásunkkal, süket füleinkkel eltávolodunk Tőled, s nem becsüljük meg az értünk hozott áldozatot. Adj világosságot Szentlelkeddel a mi gondolatainkba, hogy érthessük Igédet, akaratodat, tervedet, s alkalmas eszközeid lehessünk, kik hirdetik e csodát másoknak is: Krisztus érettünk már akkor meghalt, amikor még erőtlenek voltunk! Ez adjon erőt a mindennapok küzdelmeihez. Ámen
/P. Tóthné Szakács Zita/


Dicsőítelek Téged Istenem az életemben eddig megtapasztalt számtalan áldásodért, segítségedért! Köszönöm azt is, amit ezután fogok megtapasztalni kegyelmedből! Magasztallak Uram, mert méltó vagy rá. Ámen


Dicsőítünk Téged, Szentlélek, élő Isten Lelke!
Légy áldva minden kegyelemért, mellyel életünkben megajándékoztál. Jöjj Szeretet, Békesség, Jóság, Öröm, Igazság, Erősség és Bölcsesség Lelke, jöjj! Oszlasd el kételyeinket, kishitűségeinket, gyávaságainkat a sötétség óráiban! Gyógyítsd be sebeinket, szüntesd meg bátortalanságainkat! Köszönjük, hogy Te mindig türelemre, békére, megértésre és egységre buzdítasz, hogy fényességeddel megvilágosítod lelkünkben az örök Igazságot. Hass át bennünket hittel, reménységgel, és szereteted izzó tüzével! Kérünk, segíts, hogy amint Te, mi is a Szentlélek világító lámpása lehessünk az emberek között! Ámen
/P.Á./


Drága Mennyei Édesatyám!
Áldalak és magasztallak, személyes életem áldásaiért. Köszönöm a szolgálat örömét, a hozzá adott erőt és szeretetet. A dicsőség a Tied Uram. Kegyelmes Istenem, add, hogy mások is megtapasztalhassák szabadításodat, és a Veled való élet gyönyörűségét. Első renden könyörgöm hozzád a gyógyító konferencia betegeiért, hogy Ők is átadhassák életüket Neked Uram, az áldott orvosnak. Add Uram, hogy gyógyulhassanak. Kérlek, Szentlelkeddel támogasd az Igehirdetők, és a Bizonyságtevők szavait, hogy Rólad és általad szólhassanak. Ámen


Drága Mennyei Édesatyám!
Fogadd hálaénekemet! „Ó érthetetlen kegyelem…” Érthetetlen és felfoghatatlan a Te kegyelmed, amivel engem a porszem embert szereted. Köszönöm, ahogyan vigyázol, óvsz és védesz. Köszönöm, ahogyan vigasztalsz és ajándékozol. Köszönöm, ahogyan megszabadítottál és megtartottál, és köszönöm, ahogyan szolgálatodba állítottál. Add Uram, hogy ne akarjak nagyobbnak lenni és nagyobbnak látszani, mint a porszem. Ámen


Drága Mennyei Édesatyám!
Köszönet és hála tölti be szívemet, azért hogy Veled élhetem az életemet. Köszönet Néked a szabadításért, a megtartásért, a növekedésért és az Örök élet reménységéért. Uram, olyan jó a Te vezetésed alatt tudni az életemet. Tudni, hogy Te viseled gondomat, hordod a terheimet. Jó tudni azt, hogy a küzdelmekben velem vagy, erőt és biztonságot nyújtasz, ha a gyengeség, ha a szomorúság, ha a nyomorúság, ha a betegség, vagy az óemberem jelenik meg életemben. Te segítesz megállni a hitben. Vigasztalsz, áldasz, és megigazítasz. Jó nekem a Te kezedben tudni az életemet. Ezért viszem, és bizton tudom, hogy vihetem eléd a mások életét is. Azokét, akik most betegek, azokét, akik most nyomorúságosnak élik meg az életüket, azokét, akik most szomorúak, mert veszteség érte Őket, azokét, akik még meg nem ismernek Téged. Add Uram, hogy Ők is eljussanak hozzád. Hallgasd meg az értük való könyörgésemet az Úr Jézus Krisztus érdeméért. ÁMEN
/M.D./


Drága Mennyei Édesatyám!
Köszönöm a reggelt. Köszönöm, hogy megőriztél a családommal együtt ezen az éjszakán is. Köszönöm, hogy világosságodra, verőfényes napsütésre ébredhettünk, és Igéddel kezdhetem a mai napomat is. Köszönöm a szeretetedet, és köszönöm a hálás szívem jó érzését. Engedd Ó Uram, hogy tanításodat magammal vigyem a mai nap minden percében, hogy egyetlen pillanatra se feledkezzem meg Rólad, hogy mindig tudjam, kié vagyok. Őrizz meg Uram a gonosztól. Légy velem a világban ma is a Te kegyelmeddel. Köszönöm, ha ezt megteszed Jézus érdeméért. Ámen

2012. február 20., hétfő


(33) Álljatok most fel, és fogadjátok Pecsétemet, az Élő Isten Pecsétjét.

Imádkozzátok, hogy pecsétemet méltányoljátok, és fogadjátok azt szeretettel, örömmel és hálával.

„Ó, Istenem, szerető Atyám,
Szeretettel és hálával elfogadom a Te védelmed Isteni Pecsétjét.
Istenséged körülveszi testemet és lelkemet, az örökkévalóságig.
Alázatos hálával meghajolok, és felajánlom Neked, szeretett Atyámnak Irántad való mély Szeretetemet és hűségemet.
Könyörgök Hozzád, hogy ezzel a különleges pecséttel védj meg engem és szeretteimet,
És én megígérem Neked, hogy életemet a Te Szolgálatodban élem, most és mindörökké.
Szeretlek drága Atyám,
Megvigasztallak Téged, ezekben az időkben, kedves Atyám.
Felajánlom Neked, szeretett Fiad testét és vérét, lelkét és Istenségét, engesztelésül a világ bűneiért és minden gyermeked üdvösségéért. Ámen.”

Menjetek gyermekeim, és ne féljetek. Bízzatok Bennem, szeretett Atyátokban, aki szeretettel teremtett meg mindnyájatokat.

2012. február 17., péntek

(32) – Ima az Ír gyermekeknek – hogy meg tudják akadályozni az abortusztörvényt

„Ó, Üdvösség Anyja,
Imádkozz írországi gyermekeidért, hogy az abortusz gonosz cselekedete, melyet ránk erőltetnek, meg legyen akadályozva.
Védd meg ezt a szent nemzetet attól, hogy még mélyebbre süllyedjen a kétségbeesésben, és védd meg a sötétségtől, mely beborítja országunkat.
Szabadíts meg minket a Gonosztól, aki el akarja pusztítani a meg nem született gyermekeidet.
Imádkozz, hogy a vezetőknek legyen elég bátorságuk azokra hallgatni, akik szeretik Fiadat, hogy majd ők is kövessék Urunk, Jézus Krisztus tanításait. Ámen.”

2012. február 16., csütörtök

(31) – Ima a Gonosz Csoport megállításáért

„Ó, Jézus!
Engedd, hogy imám Szent Lelkedet hívja,
Hogy szálljon azokra a vezetőkre, akiket a kéjvágy, a kapzsiság, a fösvénység, és a büszkeség vezet;
Hogy megállítsa ártatlan gyermekeid üldözését.
Kérlek téged, állítsd meg, hogy a szegénység, az éhínség és a háborúk felfalják gyermekeidet.
És imádkozom, hogy az európai vezetők megnyissák szívüket Szereteted igazsága előtt. Ámen.”

2012. február 14., kedd


(30) – Különleges ima a Mennyei Atyához

„Ó, Örök Atyám, a Mindenség Teremtő Istene,
Drága Fiad nevében kérlek, add, hogy jobban szeressünk Téged.
Segíts nekünk, hogy a nehézségekben bátrak, rettenthetetlenek és erősek maradjunk.
Fogadd el áldozatainkat, szenvedéseinket és megpróbáltatásainkat trónod elé vitt ajándékként, hogy megmentsd gyermekeidet a Földön.
Lágyítsd meg a tisztátalan lelkek szívét
Nyisd meg szemüket Szereteted igazságára, hogy a földi Paradicsomban minden gyermekeddel egyesülhessenek, amelyet Te, Isteni Akaratodnak megfelelően, szeretettel teremtettél a számukra. Ámen.”

2012. február 12., vasárnap

(29) – Ima a keresztény hit gyakorlásának védelméért

„Ó, Uram, Jézus Krisztus!
Hozzád esedezem, hogy áraszd ki Szentlelkedet minden gyermekedre.
Hozzád könyörgök, hogy bocsáss meg mindazoknak, akiknek lelkükben gyűlölet van Irántad.
Imádkozom, hogy a Nagyfigyelmeztetés alatt az ateisták megnyissák megkeményedett szívüket, hogy azon gyermekeid, akik szeretnek Téged, méltósággal tisztelhessenek, és hogy majd minden üldöztetésen felül tudjanak emelkedni.
Kérlek, töltsd el minden gyermekedet a Szentlélek ajándékával, hogy bátorsággal felemelkedhessenek és a végső csatában hadseregedet vezetni tudják a sátán, démonai és azon lelkek ellen, akik az ő hamis ígéreteinek rabjai lettek. Ámen.”

2012. február 8., szerda

(28) – Ima Isten minden gyermekének újra egyesítéséért

„Ó, Legmagasságosabb Isten,
Térdre borulunk Előtted, és könyörögve kérünk, egyesítsd gyermekeidet és őrizd meg a Keresztény Egyházakat a harc közepette a Földön.
Ne engedd, hogy különbözőségeink megosszanak bennünket a világban lévő eme nagy hitehagyás idején.
Irántad való szeretetünk által, esedezünk Hozzád, hogy szeretett Fiad, a mi Megváltónk, Jézus Krisztus Nevében add meg nekünk azt a kegyelmet, hogy szeressük egymást.
Imádunk Téged.
Szeretünk Téged.
Egyesülvén egymással harcolunk azért az erőért, mely megőrzi majd a Keresztény Egyházakat a megpróbáltatások idején, a Földön, és amelyekkel lehet, hogy mi is szembesülni fogunk az elkövetkezendő évek során. Ámen”