Jól küzdj, ha az Úr kegyelme megtérit s magához von,
Vétessék le lelked terhe s minden, ami téged nyom.
Mert az élet útja keskeny és a kapu oly szoros,
Nem mehet át rajta senki, aki bűnterhet hordoz!
Küzdj a vérig, a halálig, a mennybe fel úgy nyomulj!
Ha a sátán támad s csábit, ne lankadj és ne puhulj!
Küzdj, lángoljon buzgóságod és első szereteted
Vettesse meg e világot, félszeretet mit tehet?
Küzdj imával, könyörgéssel, ebben buzgó légy nagyon!
Az időt ne tékozold el, küzdj éjjelen, nappalon!
És ha megkaptad gyöngyödet, a szivedben igy ne szólj,
Hogy: a gonoszt már legyőztem, nincs tehát veszély sehol!
Munkáld lelked üdvét ébren, vigyázz és ne légy kevély,
Mig itt időzöl e testben, addig érhet baj, veszély!
Tartsd meg jól, ami nálad, férfiasan viselkedj, Őrködj és a koronádat senkinek át ne engedd!
2009. augusztus 18., kedd
8. (HH165)
Jézus, te égi szép, tündöklő fényű név, legszentebb itt alant a föld szinén!
Benned van irgalom, Terólad zeng dalom. Erőd magasztalom, ragyogj felém!
Az élet száz veszély, én lelkem, mégse félj! Mig Ő tart karjain, hű Mestered!
Elhagynak emberek, mit árt, ha Ő veled? Töröld le könnyedet, Jézus szeret!
Akaratod nekem mutasd meg szüntelen, ne rejtsd el, Mesterem, tetszésedet!
Alázattal tele, hadd merüljek bele, hisz idegenben jár itt gyermeked!
Tisztits meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen fényedből fénysugár az életem.
Mig a homályon át a lelkem otthonát, világosságodat elérhetem!
Benned van irgalom, Terólad zeng dalom. Erőd magasztalom, ragyogj felém!
Az élet száz veszély, én lelkem, mégse félj! Mig Ő tart karjain, hű Mestered!
Elhagynak emberek, mit árt, ha Ő veled? Töröld le könnyedet, Jézus szeret!
Akaratod nekem mutasd meg szüntelen, ne rejtsd el, Mesterem, tetszésedet!
Alázattal tele, hadd merüljek bele, hisz idegenben jár itt gyermeked!
Tisztits meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen fényedből fénysugár az életem.
Mig a homályon át a lelkem otthonát, világosságodat elérhetem!
7. (HH153)
Im fel vagyok a mennyben irva s a menny népéhez tartozom,
Isten szerelme által hiva s elválasztva már rég nagyon.
Ime, most nyugszom az ölében és nyájasan tekint reám.
Irgalom ez és más egyébb nem, hogy Ő szeret s hogy Ő Atyám!
Isten kegyét birom most – érzem, ki foszt meg ettől engemet?
Gyarló vagyok, de Ő van velem és tűrve védi éltemet.
Minél jobban vizsgálom éltem, irgalma annál szebb, dicsőbb,
S aztán, ha meghajtom a térdem, félelmem oszlik szerteszét!
Igy folytatom itt vándorútam Sion dicső halmára fel!
Csak keskeny úton jutok túlnan, lelkemnek nyugalmára fel.
Majd ott hangzik az égi karral szivem dicsérő éneke,
Megdicsőült nyelvvel és ajkkal, Uram, tégy méltóvá erre!
Isten szerelme által hiva s elválasztva már rég nagyon.
Ime, most nyugszom az ölében és nyájasan tekint reám.
Irgalom ez és más egyébb nem, hogy Ő szeret s hogy Ő Atyám!
Isten kegyét birom most – érzem, ki foszt meg ettől engemet?
Gyarló vagyok, de Ő van velem és tűrve védi éltemet.
Minél jobban vizsgálom éltem, irgalma annál szebb, dicsőbb,
S aztán, ha meghajtom a térdem, félelmem oszlik szerteszét!
Igy folytatom itt vándorútam Sion dicső halmára fel!
Csak keskeny úton jutok túlnan, lelkemnek nyugalmára fel.
Majd ott hangzik az égi karral szivem dicsérő éneke,
Megdicsőült nyelvvel és ajkkal, Uram, tégy méltóvá erre!
6. (HH126)
Én irgalomban részesültem, bár érdemes rá nem voltam.
Ez csoda, mert hogy felüdültem, azt szivben nem óhajtottam.
Most értem, mi az irgalom, melyért Istent magasztalom.
Csak harag az, mit érdemeltem, most Isten kegye vár reám.
Megengesztelést nyertem, mert Fiában megváltatám.
Mért van ez igy? – Honnan vagyon? Nem más ez, csupán irgalom!
Ne vegye ezt el senki tőlem, ezzel dicsekszem folyton én.
A hitemet erre helyeztem, bizalmamat és a reményt.
S ha rám törnek a vészhabok, én irgalomra gondolok.
Ó irgalomban gazdag Isten, ne vond meg tőlem irgalmad!
Vezess át a halálon engem, magadhoz, hol van szent Fiad.
Ott leszen örök vigságom, nálad, végtelen Irgalom!
Ez csoda, mert hogy felüdültem, azt szivben nem óhajtottam.
Most értem, mi az irgalom, melyért Istent magasztalom.
Csak harag az, mit érdemeltem, most Isten kegye vár reám.
Megengesztelést nyertem, mert Fiában megváltatám.
Mért van ez igy? – Honnan vagyon? Nem más ez, csupán irgalom!
Ne vegye ezt el senki tőlem, ezzel dicsekszem folyton én.
A hitemet erre helyeztem, bizalmamat és a reményt.
S ha rám törnek a vészhabok, én irgalomra gondolok.
Ó irgalomban gazdag Isten, ne vond meg tőlem irgalmad!
Vezess át a halálon engem, magadhoz, hol van szent Fiad.
Ott leszen örök vigságom, nálad, végtelen Irgalom!
5. (HH125)
Im rátaláltam az alapra, mely mindig tartja horgonyom.
Nincs is vihar, mely elszakassza e sziklától hithajóm!
Jézus ez, ki mozditlan áll, ha ég s föld semmiségbe száll.
Irgalom ez, a végnélküli, mely minden elmén túlhalad,
Kinek kiterjesztett karjai a bűnöshöz lehajolnak.
A szive vérzik érettünk, jövünk Hozzá vagy nem jövünk?
Hogy el ne kárhozzunk örökre, Isten megadta a segélyt,
Leküldte szent Fiát e földre, ki aztán ismét mennybe tért.
Evégett zörget szüntelen szivünk ajtaján erősen!
Ezen alapnál állok én meg, mig itt e földön létezem,
Ezt hirdetem s erről éneklek, ezt szólja minden érzetem.
De fent is ez lesz énekem: Ó irgalom, ó kegyelem!
Nincs is vihar, mely elszakassza e sziklától hithajóm!
Jézus ez, ki mozditlan áll, ha ég s föld semmiségbe száll.
Irgalom ez, a végnélküli, mely minden elmén túlhalad,
Kinek kiterjesztett karjai a bűnöshöz lehajolnak.
A szive vérzik érettünk, jövünk Hozzá vagy nem jövünk?
Hogy el ne kárhozzunk örökre, Isten megadta a segélyt,
Leküldte szent Fiát e földre, ki aztán ismét mennybe tért.
Evégett zörget szüntelen szivünk ajtaján erősen!
Ezen alapnál állok én meg, mig itt e földön létezem,
Ezt hirdetem s erről éneklek, ezt szólja minden érzetem.
De fent is ez lesz énekem: Ó irgalom, ó kegyelem!
4. (HH116)
Ó Isten, tekints reám, kérlek Jézusom nevében!
Légy irgalmass énhozzám, moss meg szent Fiad vérében.
Lásd, itt fekszem bűnömben, irgalmadba végy engem!
Isten Fia, legszentebb, éltem egyedüli élte!
Jöjj le ide, közelebb, neked adom magam végre.
Ó ne menj el mellettem, hallgass meg, esedezem!
Földi kincs és földi jó, már nekem nem sokat érnek,
Részemre csak egy a jó, ezt keresem amig élek,
Ezt kereste Mária: ez Jézus, Isten Fia!
Im a bűnben holt vagyok, ámde veled újra élek.
Ó ha Szentlelked adod, távozik a gonosz lélek.
Ő hatalmas ellenem, őt segits leküzdenem.
Hogyha Téged birlak én, könnyen nélkülözök mindent!
Hogyha Te vagy az enyém, birhat más bármit is itt lent.
Veled gazdag vagyok én, bárha egyébként szegény.
Légy irgalmass énhozzám, moss meg szent Fiad vérében.
Lásd, itt fekszem bűnömben, irgalmadba végy engem!
Isten Fia, legszentebb, éltem egyedüli élte!
Jöjj le ide, közelebb, neked adom magam végre.
Ó ne menj el mellettem, hallgass meg, esedezem!
Földi kincs és földi jó, már nekem nem sokat érnek,
Részemre csak egy a jó, ezt keresem amig élek,
Ezt kereste Mária: ez Jézus, Isten Fia!
Im a bűnben holt vagyok, ámde veled újra élek.
Ó ha Szentlelked adod, távozik a gonosz lélek.
Ő hatalmas ellenem, őt segits leküzdenem.
Hogyha Téged birlak én, könnyen nélkülözök mindent!
Hogyha Te vagy az enyém, birhat más bármit is itt lent.
Veled gazdag vagyok én, bárha egyébként szegény.
3. (HH107)
Földi hiúságok, néktek végkép búcsút mondok én,
Bánni fogom amig élek, hogy néktek is éltem én!
Ó, ha nézem bűnömet, melyek nyomják lelkemet,
Fáj a szivem és restellem, hogy azokat elkövettem.
Gyűlölnöm kellett volna a bűnt, mint mérget mely megöl,
Elhagynom kellett volna a bűnt s abban leltem gyönyört.
Éltem a sötétségben, amit amit kellett nem tettem,
A sok balga cselekedet, szivet, érzést beszennyezett.
Csak a világot szerettem, de Istennek Igéjét
és tanácsát megvetettem, Ah mily nagy esztelenség!
Bár ezt most beismerem, de mi történik velem?
Minden, mit egykor szerettem, most csak kinoz s gyötör engem.
Fáj nekem, hogy éltem legjobb részét bűnnek éltem én,
Mindenféle tehetségem e világnak szentelém.
Ah, ha ez eszembe jut, arcomba szégyenpir fut,
Kérlek Jézus, vedd el bűnöm, kérni ezt én meg nem szűnöm.
Bánni fogom amig élek, hogy néktek is éltem én!
Ó, ha nézem bűnömet, melyek nyomják lelkemet,
Fáj a szivem és restellem, hogy azokat elkövettem.
Gyűlölnöm kellett volna a bűnt, mint mérget mely megöl,
Elhagynom kellett volna a bűnt s abban leltem gyönyört.
Éltem a sötétségben, amit amit kellett nem tettem,
A sok balga cselekedet, szivet, érzést beszennyezett.
Csak a világot szerettem, de Istennek Igéjét
és tanácsát megvetettem, Ah mily nagy esztelenség!
Bár ezt most beismerem, de mi történik velem?
Minden, mit egykor szerettem, most csak kinoz s gyötör engem.
Fáj nekem, hogy éltem legjobb részét bűnnek éltem én,
Mindenféle tehetségem e világnak szentelém.
Ah, ha ez eszembe jut, arcomba szégyenpir fut,
Kérlek Jézus, vedd el bűnöm, kérni ezt én meg nem szűnöm.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
