„… menj, ahová csak küldelek!”
- szól elhívó szavad.
De, Uram,
hogyan is merhetnék én
Teveled követségben járni?
Hogyan is képzelhetném,
hogy hiteles lenne a hitvallás azon a szájon,
mely ezerszer tagadott meg Téged?
Ez vagyok én, Uram!
Íme én, az ember.
De Te más vagy!
Akinek kezében
nem emberi mértékű a mérce.
Aki megszólító, elhívó,
küldetést adó Úr vagy.
Értem, az emberért.
Hogy a napok és évek sora,
Veled, életté legyen.
Ámen
/Hajdú Zoltán Levente/
Mennyei Atyám! Köszönöm legnagyobb ajándékodat, Krisztust és mindazt, ami általa az enyém. Ámen
Mennyei Atyánk!
Mintha az egész életünk advent lenne, mert mindig várunk valamire. Várunk egy jobb életre, várunk gazdagságra, várunk földi javak elérésére, megszerzésére. És bizony olyan sokszor nem vesszük észre, hogy TE napról-napra megajándékozol bennünket. A télben nyarat várunk, a nyárban egy kis hűvöset. Azt, ami éppen van, azt nem akarjuk elfogadni. Pedig a télben ott van a hó tiszta fehérsége, a tavasz reménysége, a barna nyár érkezése, és a gazdag termésű ősz jövetele. Uram, ez mind a te ajándékod évről-évre. Kérlek, Atyám nyisd meg szemeinket, hogy így lássuk és így zárhassuk ezt az esztendőt, hogy a mi várakozásunk nem volt hiábavaló! Add, kérlek URam, hogy ne csak a láthatókra, hanem sokkal jobban és többször figyeljünk a láthatatlanra, várva az Ő eljövetelére, a mi URunkra, Jézus Krisztusra!(M.S.)
URam! Add, hogy ne félelmeim, hanem szereteted világossága irányítsa életemet! Ámen
Uram! Helyes lelki készülődésért könyörgök hozzád, hogy adventem elérje célját, mely nem lehet kevesebb, mint veled találkozni, rád hangolódni, elfogadni, amit, akit Te készítettél nekem is. Ámen
Uram, Istenem! Légy kegyelmes, mert bajban vagyok! Ámen
URam! Jóságoddal körbeölelsz, s ezt oly természetesnek veszem, mintha az "járna" nekem... Bocsásd meg, amikor megfeledkezem, hogy mindent csak Neked köszönhetek! Ámen
Uram! Milyen kishitű vagyok! Csak kis örömökre szeretnék szert tenni, pedig nálad teljes öröm van. Ez persze nem azt jelenti, hogy aki Benned bízik, annak csupa jó dolgok történnek életében. Segíts bíznom, Rád tekintenem erős hittel! Ámen
Uram! Szeretnélek követni, de oly sok minden van életemben, ami elvon engem követésedtől. Adj nekem hűséges szívet, hogy Benned megerősödjek, s cselekedni tudjam akaratodat, s értelmet nyerjenek életem értelmetlenségei is. Vonzásodat enged megéreznem, hogy szereteted hiteles követévé válhassak a világban! Ámen
Urunk! A világ jobbnál jobb dolgokkal bombázza életünket, szívünket, de vajon tudunk-e az egy szükséges dologgal törődni? Szeretnénk. Légy segítségünkre ebben! Ámen

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése