2023. szeptember 5., kedd

Erőtlenségemben segíts meg, Uram! Ámen.


Istenem! Édes Atyám!

Mennyit reménykedtem Benned, és most mégis más dolgozik azon a számomra áhított helyen - amiért 2 éven keresztül - kisgyermek mellett keményen tanultam. Istenem, taníts meg elfogadni az akaratodat, adj békét a szívembe, add, hogy megláthassam, hová küldesz majd el. Taníts Uram, alázatra, szeretetre, türelemre, és hálára irántad. Taníts a te utadon járni, és kikérni a te véleményed, és útmutatásod. Add, hogy megélhessem, és örömet találjak abban, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van, még a sikertelenség, még a bánat is. Mert ami a világ szemében jó, az csak a te áldásoddal válhat jóvá, és hasznunkra, nélküled mit sem ér. Taníts, kérlek az odafennvalókkal törődni. Ámen

/Sáriné Andrea/


Istenem! Mennyiféle tanítás, szellemi áramlat ér engem és valamennyi embertársamat. Ám szeretném, ha a Tőled jövő egészséges tanításra tudnék figyelni úgy, hogy az által kerüljön minden a helyére életemben, hogy az kedves-e előtted vagy sem. Ennek pedig egy útja van: Igédet olvasni és komolyan venni. Segíts engem ebben! Ámen


Istenünk, vezess bennünket, hogy felfedezzük az ajándékokat, amiket elrejtettél bennünk, hogy a legjobbat adhassuk neked és országodnak. Ámen


Mennyei Atyám! Te vezérelni akarod a rád figyelők életét napról napra. Kész vagyok Neked mindenben engedelmeskedni ma is. Tudom, olykor elbukok, de segíts felállni a padlóról és kegyelmed által tovább indulnom. Ámen


URam! Add, hogy naponta visszatérhessek Hozzád, s Benned megújulhassak! Ámen



Uram! Ígéreteidet töltsd be rajtam, hogy ajkam boldogan dícsérjen! Ámen


Uram, Istenem! Balga voltam, mert nem fogadtam el, amit adtál, nem tettem azt, amit akartál, nem engedtem, hogy azzá formálj, amivé magam is mindig válni szerettem volna. Tisztítsd meg lelkemet, hogy Benned felszabadulva, örömmel töltsem be küldetésemet. Ámen.


Uram, mutasd meg, kérlek, milyen területen tudnék kevesebbet költeni magamra, és többet másokra. Amim van, mind a Tiéd. Add, hogy dicsőségedre tudjam használni. Jézus nevében. Ámen.


Uram! Te légy az én gazdagságom! Szereteteddel védj meg a világ csillogásától, hogy meg ne vakuljak, s gödörbe ne essek! Ámen



URam! Te mindenütt jelen vagy... lakozz hát az én szívemben is, hogy mindig érezzelek! Ámen

Nincsenek megjegyzések: