2010. március 28., vasárnap

2010. március 21. C év, Nagyböjt, 5. vasárnap A nap liturgikus színe: lila

1. Az Egyházért fordulunk hozzád: a szegény és keresztre feszített Krisztus képére a Szentlélek erejéből alkottad, add, hogy evangéliumodat mindig élő módon hirdesse és meg is valósítsa.
2. A gyóntató atyákért fordulunk hozzád, hogy mindig olyan türelemmel és szeretettel legyenek testvéreik felé, ahogy te közeledtél. Add, hogy ne ítélkezzenek a bűnbánók felett, hanem gyógyító hatalmadat közvetítsék a szentségben.
3. Azokért imádkozunk, akik a kormányzatban dolgoznak, hogy tudják a világ sodrában megalkuvás nélkül szolgálni hazánkat, hogy mentesek legyenek a megvesztegetéstől, és minden akaratukkal népünk lelki szabadságáért dolgozzanak!
4. Azokért fordulunk hozzád bizalommal, akik az élettől sok sebet kaptak, akik kábítószerbe, alkoholba menekülnek, mert nem bírják elviselni az őket körbe vevő valóságot. Add, hogy mi ne ítéljük el őket, hanem segítsük szavainkkal és tetteinkkel feléd!
5. Hallgasd meg imádságunkat, eukarisztiát ünneplő közösségünkért, erősíts meg bennünket hitben és reményben, hogy Jézust követve megerősödjünk keresztény küldetésünkben.



1. Erősítsd kegyelmeddel a keresztény családokat, hogy példát mutassanak a házastársi hűségre, a tiszta életre, a családi otthon szépségére, melegére, hallgass meg Urunk!
2. Add kegyelmedet az egyház pásztorainak, hogy lelki hatalmukat bölcsességgel és szelídséggel gyakorolják, hallgass meg Urunk!
3. Segítsd, hogy életünk nehéz helyzeteiben megtaláljuk a helyes megoldást, hallgass meg Urunk!
4. Segítsd, hogy a másik emberben fel tudjuk fedezni a jót, a szépet, az értékeset, és ne csak a rosszat vegyük észre benne, hallgass meg Urunk!
5. Segítsd, hogy bűnbocsátó irgalmad ne könnyelműségre indítson, hanem irántad való szeretetet gyullasszon szívünkben, hallgass meg Urunk!



1. Formálj bennünket készségessé annak az újnak a befogadására, elviselésére, amelyet ma ígérsz! Hallgass meg, Urunk!
2. Engedd, hogy a megújulás Lelke járja át a mai egyházat, szabadítsa meg minden rossztól, és tegye képessé a nekilendülésre újra meg újra! Hallgass meg, Urunk!
3. Formáld újjá és szenteld meg pápánk, püspökeink és papjaink szívét, hogy mindig többre becsüljék az irgalmasságot a törvény betűjénél! Engeszteld ki őket önmagukkal és egymással is! Hallgass meg, Urunk!
4. Minket, akik általában titokban vétkezünk, szembesíts azzal, hogy magunkat a nyilvános bűnösöknél ártatlanabbnak tartjuk! Hallgass meg, Urunk!
5. Add meg újra a börtönbüntetésre ítélt "elítélteknek" az önbecsülés, az újrakezdés, a lelki fölemelkedés lehetőségét! Hallgass meg, Urunk!
6. Te, aki a porba írva megfékezted az ítélkezők gyilkos indulatait, vezess el minket is a lelkiismeret szava által bűnbánatra és a szabadságra! Hallgass meg, Jézusunk!
7. Hogy az irgalom, amely sarjadóban van már, írjon felül minden régi törvényt, és vigye végbe azt az újat, amelyre sóvárogva vár minden megholt és élő! Hallgass meg, Urunk!

Nincsenek megjegyzések: