2025. szeptember 10., szerda

Drága Mennyei Édesatyám.
Köszönet és dicsőség Neked azért a sok jóért, amit az életemben, életünkben tettél és reménység szerint teszel is velünk. Első renden köszönöm a szeretetedet, és a szabadításodat. Köszönöm a kegyelmet. Köszönet a családomért, a bennük végzett munkádért. Köszönet a testvéri közösségért, azért a sokféle emberért, akikkel Fiad vére által összekötöttél, és hogy ebben a közösségben Téged és Neked szolgálhatok. Magasztallak Uram, azért is, hogy tudhatom Te velem vagy a mindennapokban, és hogy a védelmed alatt állok, hogy ha Rád figyelek, semmi baj nem érhet, és bocsásd meg nekem, ha ez nem mindig sikerül nekem. Köszönöm az intést és a botot is, hiszen tudom, hogy javamat szolgálja.
Kérlek, Uram ne szűnj meg gondoskodni rólunk. Könyörgöm hozzád a betegekért. Te adj Uram erőt a szenvedés és a nehézségek elhordozásához, és ahhoz is, hogy ne tévesszék szem elől, hogy Nálad a segítség, Nálad a kegyelem. Jézus Krisztusért kérlek. Ámen


Jézusom! Szeretnék mindig igazat szólni, hogy ezzel is Téged dicsőítselek és azokat a közösségeket építsem, melyeknek tagja vagyok. Legyen szó családról, gyülekezetről, munkahelyi vagy baráti közösségről. Köszönöm, hogy meghallgatsz! Ámen


URam! Add, hogy meg tudjam különböztetni nap mint nap, mi a Te rended szerint való, s mi az, ami nem! Engedd, hogy Tiéd lehessek, s nem a magam esze, hanem a szereteted vezérelje útjaimat! Ámen
Uram! Adj békességet a lelkembe, hogy békében tudjak élni másokkal! Ámen


URam! Adj nekem bátorságot, hogy szembenézzek a valósággal, s Veled együtt győzedelmeskedjek félelmeimen! Ámen
Uram! Könnyelműen ítélkezem mások felett, pedig nem akarom. Kérlek Téged, vedd el tőlem a könnyelmű ítélkezés lelkületét, s ajándékozz meg a segítés készségével, hogy egykoron célba érhessek! Ámen.


Uram! Köszönöm, hogy melletted időzhetek naponta egy kis időt. Nekem van erre szükségem, hogy rácsodálkozzam hatalmadra, kegyelmedre, nagyságodra, szeretetedre és még számtalan más dologra. Köszönöm, hogy a tied lehetek. Áldalak érte. Ámen


Uram! Sokkal jobban szeretnék szeretni, de önzésem sokszor gátat emel elém. Kegyelmeddel támogass engem, hogy tetszésedre élhessem meg Tőled kapott napjaimat, s felfedezzem földi létem értelmét! Ámen


URam! Szeress, hogy tudjak szeretni! Ámen


Uram! Tudom, hogy fontos a munka életemben, különösen, ha még van egészségem annak végzésére, de a családomat szeretni, velük törődni helyettem senki nem fog. Amit rajtam keresztül akarsz adni életükbe, azt nem szabad elhanyagolnom! Segíts ennek meglátására és megélésére! Ámen


Uram, tudom, hogy néha gödörbe fogok kerülni. De tudom, nem kell ott maradnom, és nem kell megpróbálnom kienni magam a gödörből. Köszönöm, hogy időtlen Igéd által mutatod nekem az utat, az igazságot és az életet. Jézus nevében. Ámen

2025. szeptember 9., kedd

Istenem! Ha még nem tudom, akkor kérlek, mutasd meg, hol a helyem a gyülekezetben, hogy mi az, amit én tehetek hozzá a közösséghez. Nem fogyasztó, hanem tevékeny hívő szeretnék lenni! Ámen


Mennyei Atyám, rád hagyatkozom.

Tégy velem tetszésed szerint!
Bárhogyan határozol felőlem,
megköszönöm neked.
Mindenre kész vagyok, mindent elfogadok,
csak a te akaratod teljesedjék bennem
és minden teremtményedben!
Más kívánságom nincs, Istenem.
Életemet kezedre bízom,
neked ajándékozom, Istenem,
szívem egész szeretetével,
mert kereslek téged.
És szeretetem azt sugallja,
hogy odaajándékozom magam
fönntartás nélkül, határtalan bizalommal,
mert te vagy az én Atyám. Ámen


Mennyei Édesatyám a Jézus Krisztusban!

Hálát adok, hogy Te nem vagy személyválogató, és minden embernek adod az üdvözítő kegyelmedet. Köszönöm, hogy elfogadhattam, ebben a boldog reménységben megújulhatok, és várhatom az én üdvözítő Uram, Jézus Krisztus dicsőséges visszajövetelét, és részese lehetek én is az Ő dicsőségének. Köszönöm, hogy velünk vagy Uram minden napon a világ végezetéig, és még gyűjtesz a Tieidhez. Kegyelemben gazdag szeretetedbe ajánlom szeretteimet, a rám bízottakat, Uram! Ámen


(Szalma Józsefné)


Uram! A kihívások között légy velem szereteteddel, hogy erős lehessek, s erősíts meg kegyelmeddel, hogy alázatos maradhassak! Ámen.



URam! Add, hogy Benned élhessem sorsomat! Ámen



Uram! Hányszor próbálok mások kedvében járni, ahelyett, hogy azt keresném: mi kedves Teelőtted! Az előbbi frusztrálttá tud tenni, mert sokszor nem sikerül, az utóbbi megnyugtat, boldoggá tesz. Nem is értem önmagam, amikor nem a Neked való tetszés fontosságára figyelek. Így áldj meg engem és mindenkit, aki Neked óhajt élni! Ámen


URam! Mindennapi kenyerünkre az áldást Tőled kapjuk, add meg hát azt, amire szükségünk van, áldj meg minket! Ámen


URam! Ösvényem világossága Te legyél továbbra is, hordozz, hogy terheimet én is tudjam elhordozni! Ámen



Uram! Szentlelkeddel erősíts, hogy reménységem forrása el ne apadjon! Ámen



Urunk, Istenünk, a megfáradt lelkek gyámolítója! Tégy készségessé minket a Tőled kapott lehetőségek bölcs kihasználására, s növelj minket alázatban, szeretetben és reménységteljes derűvel ajándékozd meg mindennapjainkat! Ámen.


Uram, nehezen tudom csendben tartani a lelkem. Lerakom eléd a csenddel szembeni ellenállásomat, segítségedet kérem, hogy tudjak minden nap csendes perceket tölteni Veled. Előre magasztallak azért, amit mondani fogsz nekem a csendben. Köszönöm az igazi pihenést, amit csak Te tudsz megadni. Jézus nevében. Ámen

2025. szeptember 8., hétfő

Istenem! Te adj életemnek tartalmat a jelenben, hogy a holnapban ne fájjon a múltam! Ámen


Mennyei Atyám!
Tudom, hogy sok mindent kell megbocsátanom másoknak, és nekik is, amikor én vétek ellenük. Kérlek, add, hogy komolyan véve a Jézustól tanult imának ezt a kérését is, őszinte bűnbánatot tartva legyek készen elengedni az ellenem vétők torkát, miképpen Te könyörülsz rajtam, szegény bűnösön. Ámen


Uram! Erősíts meg az életben! Ámen.


Uram! Hálás vagyok az istentisztelet kínálta lelki töltekezésért. Bocsáss meg, ha könnyedén kihagyom az egyik-másik alkalmat, mert valamit fontosabbnak tartok. Pedig mi lehetne fontosabb, mint veled találkozni és a gyülekezetben megtapasztalni a hitbeli megerősödés áldásait? Áldalak mindezekért! Ámen
Uram! Igazságtalansággal átszőtt világodban a Te igazságodat keresem. Add, hogy ebben a kutatásban meg ne lankadjak, s küzdelmeimhez az erőt mindig Tőled kérjem! Add, hogy bizalmamat mindig Beléd vessem, és soha ne reménykedjek a saját képességeimben! Ámen


Uram Jézus! Tudom, hogy Hozzád tartozni azt is jelenti, hogy azokhoz is tartozom, akik szintén hisznek benned. Ezt nem kell szégyellnem, sőt vállalnom szükséges az istentiszteleteken való megjelenésem által. Adj ilyen bizonyságtévő életet! Ámen


Uram, néha megbillen a boldogságom, és az indulataim átveszik az uralmat fölöttem. Segíts, kérlek, hogy mindig Hozzád méltó módon viselkedjem, és ne adjak teret a Sátán mesterkedéseinek. Ámen


URam! Sokszor nyűgnek és kötelességnek érzem, amit Te kiváltságként adsz elém! Add, hogy Rád figyelve bölcsen hozhassam meg döntéseimet életem minden dolgában, s az Általad nyert harmóniában azt tehessem életemben, amire rendeltél! Ámen


URam! Viselj gondot rólam minden nap, hogy segítségére lehessek enyéimnek, s mindazoknak, akiket rám bíztál! Ámen


Urunk, segíts emlékeznünk arra, hogy te tudod, mi a legjobb nekünk és a többieknek. Ámen


Urunk! Te látod életünk zaklatottságát, s a vágyat a szívünkben a biztonságra, a megnyugvásra. Oltalmazó kezeddel vond körbe életünket, hogy áldásodat megérezve és megélve mi magunk is áldás lehessünk környezetünk számára! Ámen.

2025. szeptember 7., vasárnap

Istenem! Alig tudok valamit felfogni teremtett világodból, s ez gyakran nyomaszt engem, s bizonyára embertársaimat is... Adj azért nekem bölcs szívet, hogy csak olyan kérdéseken törhessem fejem, melyekre válaszok is vannak Tenálad, s a megválaszolatlanok elhordázásához pedig adj nekem pont annyi erőt, hogy elhordozhassam azok terhét! Ámen


Mennyei Atyám, még a rossz hírt is könnyebb elviselni, ha Téged magam mellett tudhatlak. Amikor kísértést érzek rá, hogy aggódjam, bosszankodjam, gyötrődjem, éleszd fel bennem a vágyat az imádkozásra, a bizakodásra, az elengedésre. Jézus nevében. Ámen



Mennyei Atyám! Mennyit keseregnek az emberek, hogy egyedül vannak, pedig Te is velünk vagy és mi is ott lehetünk egymás mellett. Segíts ennek felismerésére és megélésére! Ámen


URam! Add, hogy ne lankadjak meg a tanulásban, s egyre jobban megérthessem teremtett világodat, amit látok, s példázataidon keresztül megismerhesselek Téged, s országodat, amit nem látok, csak hiszek! Ámen


URam! Add, hogy növekedjek kegyelmed által szeretetben és alázatban! Ámen


URam! Add szívembe békességedet, hogy mindig tisztán lássam és érezzem határaimat! Ámen


Uram, Istenem! Nyugtalan napjaimba Te hozz békességet, hogy boldogan tudjak hálát adni mindenért! Ámen


Uram, köszönöm, hogy meghallgatsz. Segíts, hogy én is fejlődjek a meghallgatásban. Könnyű fél füllel hallani, mialatt a másikat a számítógépre, a tévére vagy telefonomra fordítom. De én szeretném a meghallgatás ajándékát nyújtani, mert ezzel kifejezem, hogy fontos számomra az, aki szeretné, ha rá figyelnék. Segíts, kérlek, hogy vegyem észre, és küzdjem le ezt a szokást, és úgy tudjak meghallgatni, ahogy Te teszed, Uram. Jézus nevében. Ámen.


Uram, taníts engem imádkozni.
Hiszem, hogy meghallgatod könyörgésemet. Ámen


Uram, a Te Igéd nekem, a sötétben szövétnekem, ezért óhajtom olvasni napról napra, hallgatni az istentiszteleteken a gyülekezet közösségében. Ellenkező esetben eltávolodom Tőled, az pedig rossz útra vinne. Segíts melletted maradnom és ne a saját fejem, vagy más befolyásoló tényezők után mennem! Ámen


Uram! Te látod, hogy milyen sokszor nem értem a világot, s önmagamat. Engedd, hogy jobban megismerhesselek Téged, s magamban megtaláljam a belémplántált istenképűséget, s aszerint is éljek mások hasznára. Ámen.


Uram! Vedd életemet a kezedbe, és tedd vele azt, ami Neked tetszik. Ezentúl nem utasítom el magamtól sem az örömöket, sem a nehézségeket, amiket beleszőttél életembe. Elég, ha azt tudom, hogy minden dicsőségedre szolgál. Minden terved jó. Mert minden szeretet. Csak önmagamtól szabadíts meg! Add, hogy hallgatagon, csöndesen belenyugodjak szent akaratodba. Akkor majd fölgyullad szívemben örömöd fénye. Lángja a Te dicsőségedre lobbanjon. Csak ezért éljek! És töltse be egész életemet a szeretet egyetlen gondolatával, és egyetlen kívánságával, hogy szerethessek, nem az érdemért, nem is a tökéletesség, az erény szentségéért, hanem egyedül Érted Istenem! Ámen

2024. március 22., péntek

Felajánlás a Mennyei Atyához

 

Örök Atya! A végtelen szeretet Atyja, Jóság és Irgalom!
Mária Szeplőtelen és fájdalmas Szíve által ­egyesülve Jézus dicsőséges nevelőatyjával, Szent Józseffel és minden angyallal és szenttel - most, minden ember és a tisztítóhelyen szenvedő lelkek nevében, fölajánlom Neked szeretet Fiadat, Jézus Krisztust - istenségével és emberségével együtt.
Örök Atya - szeretettel, hálával és engesztelésül -, fölajánlom Neked Jézus megsebzett, vérző és megtört Szívét.
Örök Atya - szeretettel, hálával és engesztelésül -, felajánlom Neked Jézusnak értünk ontott min­den csepp drága Vérét.
Örök Atya - szeretettel, hálával és engesztelésül -, felajánlom Neked isteni Fiad szörnyű haláltusá­ját és elhagyatottságát halála előtt az Olajfák he­gyén.
Örök Atya - szeretettel, hálával és engesztelésül -, felajánlom Neked Krisztus tövissel koronázott szent Fejét, az isteni Bölcsesség székhelyét - ki­mondhatatlan Szépségben és fenségben. Tekints, örök Atya, mindenekfölött szeretett leá­nyodnak, Máriának, a Szentlélek Mátkájának orcá­jára. Fogadd, örök Atya, Mária könnyeit, Szíve fáj­dalmát, és szenvedéseit - erényeit, érdemeit és tökéletességét.
Örök Atya - szeretettel, hálával és engesztelésül -, felajánlom Neked mindazt a szeretetet, amellyel isteni Fiad, a boldogságos Szűz Mária és az összes szentek érdemszerző cselekedeteiket véghezvitték.
Örök Atya - szeretettel, hálával és engesztelésül -, felajánlok Neked minden szentmisét, amelyet eddig már bemutattak, s amit majd eztán mutatnak be.
Örök, jóságos és irgalmas mennyei Atya, fogadd el Jézus és Mária egyesült Szívét, engesztelésül az egész világ bűneiért, isteni haragod csillapítására, a legszentebb Szentháromság megdicsőítésére, a Szentatya, a püspökök, papok és szerzetesek meg­világosítására, s a tisztítóhelyen szenvedő lelkek - köztük hozzátartozóim, barátaim és ellenségeim - váltságára.
Ámen

2020. december 27., vasárnap

Imádság az Úr Jézus Dicsőséges Visszajöveteléért

 

Imádság az Úr Jézus Dicsőséges Visszajöveteléért: Az Úr Jézus folytatta: „Drága gyermekeim! Most a világ mélyponton van. Ebből csak az Én dicsőséges visszajövetelem által szabadul meg. Kérjetek Engem mindennap ezzel az imával:

„Drága Jézusom! Leborulok Előtted és hálát adok Neked azért, hogy megváltottál. Szeretlek Téged önmagadért és köszönöm, hogy velünk maradtál. Köszönöm, hogy nem hagytál el bennünket a végső harcban, amikor a sátán minden eszközt bevet, hogy a lelkeket kárhozatba taszítsa. Jézusom, jöjj! Jöjj minél előbb vissza az ég felhőin úgy, ahogy megígérted. Jöjj vissza dicsőséges fényedben, hatalmadban, jóságodban és szeretetedben! Jöjj, és ítéld meg a földet! Szabadíts meg a gonosztól! Áradjon ki a Te jóságod, igazságod, szereteted, fényességed! Áraszd ki ránk megváltásunk dicsőségét: hatalmas szeretetedet! Jöjj vissza, Jézus, tégy rendet ebben a zűrzavaros világban! Tégy minket olyan ártatlanokká és tisztákká, mint a gyermekek! Tisztíts meg minket bűneinktől, hogy gyermeki lélekkel emeljük Hozzád kezünket és lelkünket, hogy Téged méltóképpen imádjunk és szeressünk úgy, hogy megtesszük akaratodat! Jöjj vissza, Jézus, az ég felhőin, és szád leheletével semmisítsd meg a gonoszt! Ne engedd, hogy tovább uralkodjon rajtunk! Mentsd meg a Te ártatlan kicsinyeidet, akik Benned remélve Hozzád kiáltunk! Tebenned hiszünk és Tőled várjuk életünk jobbra fordulását és megváltásunkat. Jöjj, Jézus, jöjj! Szent angyalaiddal és az üdvözült seregekkel kiáltjuk: Marana Tha! Jöjj el, Uram, Jézus! Tisztítsd meg a földet, kötözd meg a sátánt úgy, ahogy a Szentírásban megígérted: ezer évre! Újítsd meg a földet, s hozd el nekünk az ezer éves béke uralmát! Jöjj, Uram, Jézus, jöjj, jöjj! Szentlélek, áradj ki ránk! Te imádkozz bennünk és általunk, Te kérleld bennünk a szentséges Urat, hogy méltóztasson leszállni az Atya öléből, és mielőbb megtisztítsa és megújítsa ezt a siralomvölgyet! Az Ő dicsősége és fényessége ragyogja be a világot, és az emberek szüntelenül magasztalják, dicsőítsék és megvallják az Úr nevét. Jöjj, Jézus, jöjj! Aki vértől ázott ruhát viselsz, Aki meghaltál, és most örökké élsz. Jöjj, feltámadott Urunk! Kérve kérünk! A lelkünkkel kérünk, mert ajkunk elégtelen arra, hogy kérleljen. Égig érő vággyal kérünk, jöjj vissza Urunk! Jöjj a te népedhez, aki hív Téged, mint egyedüli reményét, végső menedékét! Uram, csak Te tudod megadni egyedül, amit megígértél. Semmisítsd meg a gonoszt szád leheletével! Jelenj meg ragyogva, feltámadott, dicsőséges Testeddel! Szégyenítsd meg az antikrisztust, aki bitorolni akarja a Te Nevedet! Semmisítsd meg a gonoszt, állítsd helyre a békét, a szeretetet úgy, ahogy azt öröktől fogva megteremtetted! Boldogságos Szűz Anyánk, leghatalmasabb közbenjárónk az Úr Jézus Krisztusnál! Kérleld meg Őt, ahogy a kánai menyegzőn tetted, hogy jöjjön el az Ő Országa, legyen meg az Ő akarata, amely elhozza a Te Szeplőtelen Szíved diadalát, ami beragyogja a Mennyet és a Földet. Ámen.”

Szentírási megerősítés: Máté 27, 50: „Most Jézus még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.”

2020. május 14., csütörtök

Ima a Szentlélek által:

„Drága Jézusom! Magasztalom és dicsőítem a Te legszentebb Nevedet. Hálát adok Neked azért, hogy köztünk maradtál a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, az igében, ami a Te tanításod, és a szeretetben, mert egyedül Benned tudunk igazán szeretni.
Ó, Jézusom, imádott Királyom! Kérlek, végy körül bennünket szent angyalaiddal, vezess minket az igaz úton, hogy mindig Téged kövessünk, és soha le ne térjünk a Te ösvényedről! Te vagy az Út, az Igazság és az Élet. Az Út, amelyen járnunk kell úgy, hogy követjük példádat. Formálj minket egyre jobban képmásodra! Tanításod az egyetlen Igazság, amit ha megtartunk, üdvözülünk. Te vagy örök Életünk, imádott Királyunk. Te mondtad: aki eszi az Én Testemet és issza az Én Véremet, annak örök élete van. De aki nem eszi, és nem issza, annak nincs élete. Ha Benned élünk, olyanok vagyunk, mint a szőlővesszők, amelyek dús termést hoznak. De ha elutasítanánk Téged, száraz ágak lennénk, amelyek nem valók egyébre, csak tűzrevalónak.
Jézusom, Királyom, örök Boldogságom! Te mondtad: „Legyetek szentek, amint Én Szent vagyok.” Formálj engem Magadhoz méltóvá! Olyan akarok lenni, mint Te! Mindenben hasonlóvá szeretnék válni Hozzád, hogy ha a Mennyei Édesatya letekint rám, rólam is el tudja mondani, amit Rólad: „Ez az Én szeretett gyermekem, akiben kedvem telik.”
Égi Édesanyám! Ma van fatimai jelenésed 103. évfordulója. Téged elküldött Szent Fiad ebbe a siralomvölgybe, hogy figyelmeztesd gyermekeidet, és vezesd őket Hozzá. Vérkönnyeket sírsz azok miatt, akik nem akarják meghallani szavadat. Sajnos, ma is sokan menetelnek a széles úton, amely a kárhozatra visz. Még sokkal többen, mint amikor megjelentél Fatimában. Tudom, Szűzanyám, hogy az idő egyszer lejár. Kérlek, imádkozz gyermekeidért, hogy meghallják szavadat, megfogadják tanácsaidat, elforduljanak a rossztól, és Szent Fiadat kövessék a keskeny úton, amely az életre visz. Szűzanyám, ments meg minket a sátán minden cselszövésétől, csapdájától! Ölelj magadhoz, terítsd ránk istenanyai palástodat! Helyezz minket Szent Fiad irgalmas Szívébe! Esdd le számunkra a megtérés kegyelmét! Mert csak ott van szeretet és béke, ahol befogadjuk Jézus tanítását, és tettekre váltjuk.
Fatimai Királynőnk, kérlek, könyörögj érettünk, hogy megfogadjuk szavadat, és üdvözüljünk! Drága Szűzanyám! Veled együtt akarom kimondani életem minden helyzetében: „Íme, az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a Te igéd szerint.” Kérlek, esdd le számunkra az alázat, a tisztaság és az engedelmesség erényét, hogy Hozzád hasonlókká váljunk, és elnyerjük az örök életet!
Jézusom, imádott Királyom! Egyedüli örömöm, békém, boldogságom! Vonzzál mindig Magadhoz! Boríts be minket értünk kiontott drága Szent Véreddel, hogy mindig felismerjük és megtegyük akaratodat, és maradéktalanul teljesítsük ránk vonatkozó örök szent tervedet. Kérlek téged, áldj meg minket, imádott Főpapunk, örök üdvösségünk Szerzője, végtelenül szerető áldásoddal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”