2025. november 1., szombat

Istenem! Hálás vagyok az általad rendelt, megszabott időért! Szeretném mindig a Te dicsőségedre felhasználni életem idejét, kérlek, segíts ebben! Ámen


Istenem! Köszönöm, hogy szereteteddel vigasztalsz, s kegyelmeddel támogatsz! Ámen


Nem, Uram, nincsenek válaszaim.
Már kérdezni sem akarok.
Csak lerogyni eléd,
a fájdalom súlyát tovább nem cipelni.

Magamra maradtam. Egyedül vagyok.
Olyan távoli lett minden.
Nem értem, nem értem meg
a vigasztaló szavakat.

Csak arra kérlek, hogy gyújts fényt,
egy kicsiny fénysugarat legalább,
abban a keserű sötétben,
bennem.

Ámen

/Hajdú Zoltán Levente/


Uram! Áldott légy a mai nap minden öröméért és küzdelméért, melyekben megmutatod gondviselő jóságodat! Ámen.


Uram! Életemet szeretném úgy élni, hogy az Neked tetszésedre lehessen. Önerőből ez nem fog menni, de Jézus által sikerülhet. Akkor, ha én is elmondhatom magamról: élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus, és ezt az életet, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem. Add, hogy rám minél inkább igaz lehessen ez. Ámen



Uram! Hálás a szívem azért, hogy megbánt bűneimre van bocsánat Nálad és ez felettébb örvendezővé, boldoggá tesz engem. Ámen
Uram, Istenem! Megállítasz most is, s azt akarod, hogy fontos dolgaimat félretegyem, s csak Rád figyeljek. Jól tudom Uram, hogy Te nem válogatsz a módszerekben, számodra csak az a fontos, hogy én is Hozzád térjek. Kérlek, szánj meg engem! Könyörülj esendőségemen, gondolataim zárt világát Te nyisd meg, hogy felfedezzem az Élet Teljességét Tebenned, s örömmel tudjam szolgálni mindazokat, akiket mellém adtál, s naponta elém hozol! Ámen


URam! Köszönöm Neked életemet, s az erőt, amit adsz hozzá naponta. Áldalak Téged a múltért, dicsőítelek a jelenért, s fohászkodom Hozzád a holnapért... Kegyelem Istene légy velünk! Ámen


Uram! Nehézségeim közepette hajolj le hozzám, s védelmezz szereteteddel! Ámen.


Uram! Segíts abban, hogy megválogassam a szavaimat! Mindig, mindenkivel szemben. Téged szeretnélek dicsőíteni akkor is, ha embertársaimmal beszélgetek. Nagy feladat ez, nekem egyedül nem fog menni, de jöjj, és nyújtsd segítő jobbodat felém! Ámen


Uram!

Te hatalmas Isten vagy. Nagyobb vagy az elmúlásnál is. Köszönöm, hogy tovább láthatok hit által a halálnál is. Magasztallak azért, hogy elhunyt szeretteimet és majd engem is a feltámadás vár Krisztusban. Ámen


URam! Tudom, hogy Te akkor is adsz, amikor elveszel, s oda is juttatsz, ahol kegyelmed semmilyen gyümölcsöt nem terem. Könyörülj meg mindannyiunkon! Ámen

2025. október 31., péntek



Istenem! Köszönöm a hit ajándékát! Ámen.


Köszönöm Uram a drága kegyelmet, melyet Jézus fizetett meg értem! Hálás vagyok a Te megújító Igédért, mely naponta szól hozzám. Dicsőítelek napról napra és igyekszem Igéd tükrébe belenézni, hogy olyannak lássam önmagam, mint amilyennek Te látsz engem. Ámen


Mennyei Atyám! Nálad van az élet forrása és köszönöm, hogy részesülhetek belőle. Köszönöm, hogy kijelentetted önmagad és akaratodat a Bibliában. Ehhez szeretném életemet igazítani, nem pedig hagyományokhoz vagy a világ egyéb elemeihez! Jézusért kérlek! Ámen



Uram! Add életembe Jóságodat, hogy az igazság ösvényén járhassak, s kiszámíthatóvá váljak a Te Mennyei Országod, mások és önmagam számára is. Ámen.
URam! Add, hogy bölcsen tudjam élni napjaimat! Ámen


Uram, Istenem! Sokszor nehéz helyzetben találom magamat... Magam sem tudom, hogy mit válasszak, mert mást diktál az értelmem, s megint mást a szívem. Egyedül oly nehéz a választás! Kérlek Téged, segíts nekem! Adj nekem bátorságot és bölcsességet döntéseimhez, apró jeleket, hogy ne csak tudjam, de érezzem is, hogy Te mindig velem vagy minden utamon! Ámen


Uram! Köszönöm, hogy Igéddel akarod megreformálni mind az én életemet, mind az anyaszentegyházat! Add, hogy szívünket ne keményítsük meg akkor, amikor olvassuk, vagy hallgatjuk szavadat! Ámen


Uram, ma valóban nyitott mindenféle határ, bárhová eljuthatunk, bármit megkaphatunk, bármit elérhetünk, bármit megismerhetünk. Ebben a nagy nyitottságban és szabadságban azonban elveszni látszik a lényeg, az a keresztyén alap, melyre nemzetünk épült; a gyökér, mellyel ebbe a földbe, magyarként belegyökereztünk. Szél ingatta nádszálként csapódunk ide s oda, mint kicsiny ország, mint megtépázott egyház, mint Krisztus-követő emberek. Őrizz meg bennünket a tévutaktól, vagy ha már elindultunk, segíts, hogy meghalljuk a hazahívó szót. Ámen



URunk! Köszönjük a bátrakat, aki szólni merték és merik ma is, szeretet-igazságaidat! Ámen

Urunk! Mennyi balgaságnak adunk hitelt! Olvasunk szennylapokat, kezünkbe veszünk olyan kiadványokat, melyeknek semmi köze Tehozzád, s bizony pironkodva valljuk be, hogy nem vesszük kezünkbe és nem olvassuk eleget Igédet. Bocsáss meg nekünk és adj számunkra vágyat, odaszántságot a Neked való szolgálatban! Add, hogy Igéd üzenetét komolyan véve szolgálhassunk Téged és ezáltal mások is közel kerüljenek Hozzád! Tudjuk, hogy egyénileg és közösségileg is fontos, hogy szavadra figyeljünk, mert egyébként a megújulás csak üres fogalom marad. Újíts meg bennünket kegyelemből, hit által! Jézusért, a mi egyetlen közbenjárónkért! Ámen

2025. október 30., csütörtök

Gazdám, Uram, jó Édesatyám, adj erőt, hogy ezt a csodálatos igét magaménak mondhassam. Ha csak egyik végletben éltem, nehezen tudom elképzelni, hogyan élnék a másikban. Köszönöm, ha mindkettőre, a jólétre is, a nyomorúságra is megtanítottál, mert akkor tudom igazán értékelni a te segítségedet mindkettőben. Segítségedet kérem, hogy el ne bizakodjam a jólétben, kétségbe ne essek a nyomorúságban, tanuljam meg, hogy mindkettő a te iskolád, s oda teszel, ahol éppen az én szolgálatomra van szükség. Azt szeretném elvégezni a te akaratod szerint. Lelkedet kérem, tanítson meg rá. Ámen

(Varga László)


Hát becsaphatlak-e
Téged, Uram?
Járhatok-kelhetek-e
álarcban Teelőtted?

Ha tévedéseimben álarctalanul,
bűneimben Téged becsapni nem akarva
Előtted megállok,
Rád – és magamra – akkor találok.

Őrizz, Uram,
hogy innen, Tetőled,
ettől a bűnbánó őszinteségtől
soha nem tévedhessek el!
Ámen


/Hajdú Zoltán Levente/


Istenem! Irgalmaddal ölelj ál engem, hogy magam is irgalmassá váljak, s szeretni tudjam embertársaimat, s az egész teremtettségedet! Ámen


Köszönöm Uram, hogy őszintén eléd hozhatom, Neked megvallhatom elkövetett vétkeimet. Te külön tudod választani az embert és az általa elkövetett bűnöket. Hálás vagyok ezért, de tudom, hogy nekem mennyire nem sikerül. Én bizony tüskéket hordozok magamban nem ritkán másokkal kapcsolatban. Pedig tisztában vagyok vele, hogy nem ez a jó megoldás, ez nem teljes bocsánat. Kérlek, taníts igazán megbocsátanom! Úgy, hogy nem hánytorgatom fel, nem hányom a szemére a másiknak sem hetek, sem hónapok, vagy évek múlva az elkövetett, de általam megbocsátott vétkeit. Köszönöm, hogy ezzel is Hozzád jöhetek! Jézusért! Ámen
Uram! Add, hogy mindig tiszteljelek, féljelek Téged, hogy őszintén tudjak szeretni! Ámen


Uram, emelj fel minket a karodba vágyainkkal, félelmeinkkel, aggódásainkkal és terheinkkel együtt. Elismerjük, mennyire értelmetlen mindezeket magunknak cipelnünk. Adjuk át mindet a Te kezedbe, s járjunk tovább Veled az úton a Te kegyelmedből hit által. Jézus nevében, Ámen


Uram! Kereszted koordinátarendszerét tedd nyilvánvalóvá életemben, hogy megtaláljam helyemet Tebenned, s magam is a békesség követévé válhassak! Ámen.


Uram! Mennyit bajlódom én is a bűnnel, de köszönöm a Krisztusban kínált bűnbocsánatot. Ebből a kegyelemből élek naponta. Ámen



URam! Olyan jó, hogy Te a látszólag kis dolgoknak is az Istene vagy. A beszédünket szeretném a kezedbe tenni. Hogy az a száj, amivel dicsőítünk Téged, ne szóljon ostobán. Kérlek, bocsáss meg nekünk, amikor meggondolatlan a beszédünk. Köszönöm, hogy szeretsz minket, és ezért figyelmeztetsz erre is! Áldalak ezért! Ámen

(Rodák Kinga)


Uram! Számtalan nyomorúságot tapasztalunk ebben a világban, s olykor nem tudunk semmit sem tenni ellene... Ezért kérünk Téged, hallgasd meg imáinkat, s könyörülj ezen a világon, hogy mindannyian Hozzád fordulhassunk és dícsérhessünk Téged gondviselő jóságodért, nemcsak szóval, hanem azokat hitelesítő cselekedetekkel! Ámen.

2025. október 29., szerda

Látod, Uram,
a választásaimban
választ keresek.

De milyen gyakran
tévesztem el
az irányt, a célt!

Mert minden égető
élet-kérdésemben
Te vagy a válasz.
Ámen


/Hajdú Zoltán Levente/


Mennyei Atyám, hirdetem, hogy Te vagy a Gondviselőm. Az aggódás, a törtetés, a bosszankodás nem Tőled származik, mert Te mindennel ellátsz, amire szükségem van. Add, kérlek, a kegyelmet, hogy bízni tudjak Benned mindazzal kapcsolatban, ami nyomja a lelkemet. Amikor rám tör a szorongás, az aggódás, add nekem Krisztus békéjét, mely felülmúlja az értelmemet. Köszönöm, hogy megígérted, sosem mész el tőlem, sosem hagysz el. Jézus nevében, Ámen (Cs.M.)


Ó Urunk, kérünk, tekints ránk ma! Térj be hozzánk, bár jól tudjuk, hogy nem vagyunk méltók arra, hogy gondolj ránk!
(T.M.)


Szeretett Jézusom! Imádlak és szeretlek Téged lelkem minden erejével. Alázattal kérlek, tiszta szívet teremts bennem, Istenem! Ne vess el engem színed elől! Minden Általad történjék bennem, Érted ó, Jézusom, a Te dicsőségedre, Irántad való szeretetből. Ámen


URam! Add, hogy ne csak szavakkal, hanem egész életemmel, minden cselekedetemmel hirdethesselek Téged! Ámen
Uram! Adj nekem értelmes szívet, hogy megláthassam a hétköznapokban felülről jövő ajándékaidat, s úgy éljek, mint a Te megajándékozott gyermeked! Ámen


Uram! Bocsásd meg, ha nem tudlak hűen és igazán szolgálni, képviselni Téged! Pedig ezt szeretném, ez legfontosabb céljaim egyike. Add, hogy tudjam és akarjam odaszánni magam a Neked való szolgálatra és jó példával járjak elől mindazon közösségekben, ahol jelen vagyok, különösképpen egyházamban, gyülekezetemben! Ámen


Uram, köszönöm, hogy Te vagy minden, amire szükségem van. Beismerem gyengeségemet, átnyújtom neked ezt a helyzetet, a körülményeket, amikkel küzdök. Tölts el erőddel, kegyelmeddel! Jézus nevében, Ámen.


Uram! Óvj és áldj mindannyiunkat! Ámen.


Uram! Újíts meg Lelkeddel, hogy éljek! Ámen

2025. október 28., kedd

Bocsásd meg, Uram, hogy megannyiszor vétek ellened, igéd és törvényed ellen: hiábavaló, bántó vagy gyalázkodó szavaimmal. Vagy éppen restségemmel, hogy sajnálom az időt tőled, igédtől! Segíts, Uram, hogy szavad valóban ébresztő lehessen számomra, hogy halljam meg belőle magamra nézve is az intést és figyelmeztetést: közel van az Úr napja! Lelked által formáld bennem a Krisztust, hogy naponként növekedjek a hitben, haladjak a megszentelődés útján, hogy hívó hangod számomra se az ítéletnek hangja legyen, hanem az örök üdvösségre hívó, atyai szó! Ámen.


Köszönöm Uram, hogy magamba szállhatok! Visszanézhetek életem eddig eltelt szakaszára és hálát adok Neked. Elindulásomhoz képest akár feljebb, akár lejjebb vagyok jelenleg, akkor is tudom, hogy szeretsz és fontos vagyok Neked. Köszönöm velem való terveidet! Add, hogy Rád tekintve éljem földi mindennapjaimat! Ámen


Mennyei Atyám! Kérlek, tégy engem engedelmes gyermekeddé, hogy mindig a Te utadon maradjak, és rád figyeljek. Ámen
(S.A.)



Ments meg engem, Isten Fia, Krisztus, Aki egyedül vagy bűn nélkül. Segíts meg, Üdvözítőm, hogy mindenkor a Te akaratodat cselekedjem, ellen tudjak állni a gonosz kísértéseinek Ó, hosszan tűrő, jóságos Úr, ments meg engem! Ámen


Uram, én annyiszor
menekülnék,
amikor döntés elé
állítasz engem.

Pedig tudom,
a döntés súlyában
van a győzelem.

Nehéz nekem, Uram,
ezt a súlyt cipelnem.

Hordozásában, kérlek,
légy velem!
Ámen

/Hajdú Zoltán Levente/


Uram! Gazdagíts, hogy egész életemmel örömmel hirdessem kegyelmedet! Ámen.


Uram! Jól tudod, hogy beszédem olykor kívánni valót hagy maga után. Sőt, egyenesen kimondhatom, hogy bomlaszt. Szégyellem, hogy ilyen is tudok lenni. Bocsáss meg nekem és add, hogy átgondoltabb legyen a beszédem. Ámen

Uram! Köszönöm, hogy társat rendeltél mellém, s együtt hordozol minket közös életünk útján! Adj nekünk hálás és őszinte szívet, hogy sorsunkat beleálmodhassuk teremtettségedbe, s megtapasztalhassuk újra és újra, hogy Te az élet és a szeretet Istene vagy! Ámen
URam! Munkáld bennem a jót, s add, hogy életem kegyelmed által tetszésedre legyen, s részesüljek mindabban a jóban is - itt és odaát -, amit elkészítettél a Téged szeretőknek! Ámen



URam! Szeretném megismerni az igazságodat, de oly sok mindent nem értek teremtett világodból. Adj nekem először is türelmet, hogy tudjak tanulni az életből, mely a kezedben van, hogy értsem igéd igazságait, s aszerint élhessem a napokat, melyeket nekem szántál! Ámen


URam! Tisztítsd meg szívemet a gyötrő indulatoktól! Ámen


Urunk, Istenünk! Látod összekuszált világunkat, melyet Nélküled alkottunk magunknak. Adj bölcs szívet, hogy Veled együtt vigyázzunk Teremtettségedre, ott ahová rendeltél minket. Ámen.

2025. október 27., hétfő

Egy kicsivel több türelmet, hogy elviselhessem azokat, akikkel olyan nehéz együtt élnem. Egy kicsivel több állhatatosságot, hogy folytathassam kötelességeimet, melyek kívánságaimmal teljesen ellentétesek. Egy kicsivel több alázatosságot, hogy megmaradjak azon a helyen, ahová Isten állított, bár ez a hely nem vág egybe sem álmaimmal, sem terveimmel. Egy kicsivel több belátást, hogy az embereket olyannak vegyem, amilyenek, s nem amilyennek szeretném őket... (Szent John Henry Newman)


Istenem!

Köszönöm, hogy segítesz helyesen látni önmagam. Én nem vagyok igaz ember. Sőt, senki sem az. De megigazult vagyok, ha az igaz Jézus Krisztusban hiszek, ha Őt Megváltómnak vallom. Köszönöm Uram, Jézus, hogy értem is meghaltál! Hálából szeretnék Neked élni! Ámen.




Látod, Uram, tanácstalan vagyok.
Miért?
Miért kell elszenvednem ennyi bántást?

Talán ezt érdemeltem?
Vagy Te akarsz nevelni ezzel engem?
Nem tudom.

A tanácstalanságom hozom eléd.
És rád bízom a választ.
Mert bízom abban,
hogy Te nem hagysz válasz nélkül engem.
Mert tudom,
hogy a legkétségbeejtőbb életkérdéseimre is,
Te megadod,
Te adod meg a választ.
Ámen


/Hajdú Zoltán Levente/


Magasztallak, Uram, Istenem, teljes szívből, és tisztelem neved örökké. Nagy vagy Te, csodákat teszel, Te vagy Isten egyedül! Taníts engem útjaidra, hogy igazságod szerint járjak. Ámen


URam! Add, hogy mindig Rád figyeljek, s a Te szereteted határozza meg céljaimat, s ne az én emberi elképzeléseim! Ámen


Uram! Add, hogy ne tékozoljam el mindazt, amivel megajándékoztál, s add, hogy ne akarjak különb lenni, mint a "többi", de add, hogy legyek annyi, amennyi lehetek! Ámen




Uram, csendesítsd el bennem az iramot, mikor megtervezem a következő napomat. Abba akarom hagyni a rohanást, hogy át tudjam adni magam annak, ami a Te csodálatos terved velem. Jézus nevében, Ámen.
(Cs.M.)


Uram! Erősítsd bennem a gyenge készséget, hogy megértsem akaratodat és szeretni tudjam embertársaimat! Ámen.
Uram! Naponta új lehetőséget adsz nekem, hogy jobbuljak. Add, hogy életemet a Te kezedből vegyem, s akaratodnak megfelelően éljek! Ámen.


Uram, sokkal könnyebb a világ bűnéért imádkozni, mint a magam romlottságáért kiáltani. Sokkal könnyebb mások bűnei felett ítélkeznem, mint saját életem elrontott dolgai felett bűnbocsánatért könyörögni. Bocsásd meg vakságomat és részlehajlásomat! Vedd le, kérlek, az ítélkezés és önelégültség hályogát szememről, hogy őszinte lélekkel kérhessem: tiszta szívet teremts bennem, és az erős lelket újíts meg bennem! Segíts, hogy az Igének szavából minden üzenetet magamra nézve is igaznak vegyek, akár bátorít az Ige, akár elmarasztal, akár új életre indít. Segíts úgy olvasni szavadat, hogy valóban tükör, fék és ösztöke lehessen életem útján: tükör, amiben meglátom valódi értékeimet és hamisságaimat egyaránt. Fék, amely megálljt parancsol a bűnösök útján, és ösztöke, amely naponként buzdít az új élet, a megújult ember keskeny ösvényén. Ámen.


URam! Te látod, hogy mennyit gondolkodunk a holnapról. Add, hogy ne győzzön le minket a jövőtől való félelem, hanem Gondviselő Jóságod által hitünk győzedelmeskedjék aggodalmaskodó gondolatainkon! Ámen


Uram! Titkaidról időnként lebbentsd fel a fátylat, hogy erőt nyerve szereteted megtapasztalásából örömmel szolgálhassak Neked! Ámen

2025. október 26., vasárnap

Istenem! Add nekem a Benned való felszabadult hitet, hogy lássam a célokat, melyeket kitűztél az én számomra is! Ámen


Istenem, Gondviselő Atyám!

Szeretném letenni eléd,
szeretném letenni a Te kezedbe
ezt az érzést.

Látod, ez a belső indulat
ránehezedik a lelkemre,
megmérgezi a gondolataimat,
emészti a hitemet.

Szeretnék,
szeretnék megbocsátani.

Az Úr Jézus Krisztusért kérlek,
töltsd be az életemet
megbocsátó szereteteddel!
Ámen


/Hajdú Zoltán Levente/



Jézusom! Nem ajándékaidért, nem áldásaidért, hanem önmagadért követlek. Hálás a szívem, hogy a Tied lehetek. Köszönöm megváltottságomat, a Benned megkapható kegyelmet. Ez éltet napról napra. Ámen


"Kegyelmes Isten, kinek kezébe életemet adtam"!

Oly sok a mi kérésünk és oly kevés a mi köszönetmondásunk Feléd. Pedig annyi mindenért adhatunk hálát Neked. Mert hálásak lehetünk,hogy élünk. Mert hálásak lehetünk, hogy ragyog a Nap,hogy éjszaka is őrködsz felettünk. Mert hálásak lehetünk a terhekért is, amelyekkel erősítesz bennünket és a Te segítségeddel van megoldása a nehéz feladatnak. A mi URunknak, Jézus Krisztusnak a nevében kérünk, hallgass meg bennünket! Ámen.

(M.S.)


Mennyei Atyám, köszönöm hatalmas szeretetedet és hűségedet. Add, hogy meglássam, ha van valaki vagy valami, aki elfoglalja a helyet, ami Neked jár a szívemben. Segíts Szentlelked erejével, hogy Téged, és csak Téged helyezzelek az első helyre. Szent Fiad, Jézus Krisztus nevében kérem ezt Tőled. Ámen (CsM)


URam! Add, hogy lássak! Ámen
URam! Adj igaz szerelmet mindenkinek! Ámen URam! Engedd, hogy titkaidat forgathassam szívemben! Ámen
Uram! Köszönöm, hogy érző szívet adtál nekem! Add, hogy ne váljak érzéketlenné mások gondjára-bajára, s magam is részt vállaljak mások nehézségeiből! Adj Uram mindannyiunknak egymásra figyelő lelkületet, hogy Szentlelked által épüljön Egyházad! Ámen


Uram, olyan természetesnek vettem ma is, hogy felvirradt rám reggeled, hogy még tart a kegyelmi idő, még könyörülsz e bűnöktől roskadó világon, még szemet hunysz naponkénti gyalázásaink felett. Az én tekintetem is oly sokszor elréved a múlt dolgain, a jövő pedig kimerül néhány évnek, évtizednek esetleges tervein, mintha nem tudnám, hogy a veled való találkozás felette áll minden emberi tervnek. Értelemmel tudom én, csak a lelkem rest mozdulni, őrhelyére állni, kiáltani a megtérésre hívó szót… Segíts, Uram, hogy lelkem meg ne szűnjön éberen várakozni, és másokat hitetlen szunyókálásukból ébresztgetni! Ámen.


Urunk! Ajándékozz meg minket a közösség örömével, hogy egymásban felfedezhessük a Te képmásodat, s hálát adjunk Neked! Ámen.


Urunk! Tudjuk, hogy létezel! A világ számtalan csodája mind rólad tesz bizonyságot. Mi is Téged szeretnénk dicsérni napról napra földi életünkben. Szeretnénk ezt megtenni a mai napon is! Ámen