2025. július 5., szombat

Eljöttem hozzád, Jézus, hogy érintésedet fogadjam,
mielőtt megkezdem a napot. Pihentesd meg tekinteted tekintetemben, segíts, hogy munkámat barátságod biztonságának tudatában végezhessem.
Töltsd be gondolataimat, hogy kitartsak a lárma sivatagában is, engedd, hogy áldott sugaraid beragyogják elmém rejtett zugait,
és adj nekem erőt azokért, akiknek szükségük van rám.
(Teréz anya)


Istenem add, hogy a tudás és a jellem együtt járjon! Ámen (Peternics Mihály)


Istenem! Segíts, ha megmerevedne lelkem, s az Élet szava helyett az elmúlás gondolatai fonódnának életemre! Ámen.



Jézusom! Köszönöm megváltói művedet! Azt, hogy értem szenvedtél, meghaltál és feltámadtál. Kérlek, vonj magadhoz minél többeket, akik még nem ismernek Téged! Akik pedig már ismernek, azokat segítsd engedelmes életre, hogy ez bizonyságtévő életfolytatás legyen a még Benned nem hívők előtt. Ámen



Köszönöm Istenem, hogy számomra is kirendelted azt a helyet, ahol otthon lehetek, ahol boldog lehetek, ha vigyázok rá, ha törvényed szerint művelem és őrzöm. Bocsásd meg, ha éppen én rontottam meg bűneimmel, tehetetlenségemmel, restségemmel, hitetlenségemmel vagy éppen gonoszságommal. Belátom, minden egyes bűnömmel leginkább magamnak ártottam, a magam Édenét tettem élvezhetetlenné. Segítségedet kérem, hogy meg tudjam őrizni tisztának, szépnek, boldogságot adónak nemcsak a magam, de mindazok számára, akiket mellém adtál! Segíts, hogy valóban csodakert, Éden legyen az magam, családom és minden rám bízott testvérem számára! Ámen.

/V.L./


Uram! Add, hogy gazdag lehessek szeretetben, türelemben, megértésben és alázatban! Boldogíts lelki ajándékaiddal, hogy boldoguljak! Ámen


URam! ! Add, hogy ne legyek oktalan, hanem bölcs, s legalább egy-két lépéssel előre láthassam döntéseim következményeit! Ámen



Uram, bocsásd meg, hogy saját terveimet tartottam szem előtt, és nem igyekeztem őket a Te szemeddel látni. Segíts, hogy sose halasszam holnapra, amit akaratod szerint ma kell megtennem. Jézus nevében, Ámen.



Uram! Ha Te nem építed a várost, hiába fáradnak az építők... kérlek Téged, szánj meg minket, az idő hálójában vergődő kétségbeesett madárkáid, hogy Benned megnyugodjunk! Ámen


Uram, Istenem! Telve van életem feladatokkal, melyeknek meg kell felelnem. Telve van szívem akarással, de oly kevés az erőm a cselekvésre. Engedd meghallanom szavaidat, hogy harmóniád, tisztaságod betöltse életemet. Ámen
URam! Sok-sok mindent kívánok, pedig csak egyre van szükségem: a Te békédre... Kérlek ne vond meg tőlem irgalmadat, kegyelmed palástjával takarj be, hogy megnyugodjék lelkem! Ámen


URAM, tégy Szentlelked által alkalmassá arra, hogy tévúton járó lelkeket hozzád vezethessek cselekedeteim által. Ámen

(BM)

2025. július 4., péntek

Áldalak Jézus, mint az egyetlen dicsőítésre méltó Megmentőt. Segíts, kérlek, hogy ne arra vágyjam, hogy csodáljanak, hanem hogy Téged szolgáljalak. Népedet szolgálva követni akarom példádat. Ámen


Istenem, bűnbánattal vallom, hogy nem tudtam olyan példát, olyan nevelést adni gyermekeimnek, amilyet kellett volna a Te törvényed szerint. Tudom, hogy minden bűnöm, még gyengeségeim is egy-egy sebet ejtettek a lelkükön, s azt egyedül Te tudod begyógyítani. Mentsd meg őket az én bűneim következményeitől! Szentlelked segítse őket, hogy képesek legyenek megvalósítani nekik adott rendelésedet, és hogy én annak ne álljak útjába féltésemmel, rosszul értett szeretetemmel, nemtörődömségemmel! Tégy képessé arra, hogy tudatosítsam bennük, hogy Te szereted őket, és boldogságuk egyedül attól függ, mennyire lesznek képesek Téged, rendelésedet, felebarátaikat szeretettel szolgálni. Ámen.

/V.L./


Istenem!
Óvj meg engem az önhittségtől! Fenyeget ez engem, de bárki mást is. Adj alázatot, hogy mindig tudjam, ki vagyok, Kihez tartozom és mi a célja életemnek! Ámen



Istenem! Számtalan ajándékoddal halmozol el naponta, s ezt oly természetesnek veszem, hogy sokszor meg sem köszönöm. Bocsásd meg hálátlanságomat... tompítsd önzésemet! Segíts, hogy mindig a Tőled jövő Fényt keressem, s ne a hamis, múlandó csillogás kerítsen hatalmába! Add meg nekem, s enyéimnek azt, amire szükségünk van, hogy hálával dicsérhessünk Téged e megújult reggelen, s életünk minden napján! Ámen.


Mennyei Atyám!

Köszönöm, hogy a nehézségek között is megőrizted életemet, és sziklás talajra állítottad lábamat. Köszönöm, hogy megélhettem kegyelmedből ezt az igét is: testem is biztonságban van. Igen Uram, a nehéz percekben is te fogtad kezemet, légy áldott érte. Ámen
(S.A.)


Tégy méltóvá bennünket, Uram, hogy mindenütt felebarátainkat szolgáljuk. Add meg nekik, kezük munkája által, a mindennapi kenyeret. Megértésünk és szeretetünk által adj nekik is, nekünk is békét és boldogságot.
(Teréz anya)


URam! Add, hogy átérezzem Erődet, s imádságaimban mások életére is kérni tudjam gondviselő jóságodat! Ámen


URam! URam, add hogy ne ítéledetre várjak egész életemben, hanem a Veled való örömteli találkozásra készüljek, s engedd, hogy életem véges napjait a Neked való szolgálatra szánjam! Ámen




Uram! Istenem! Szívemből söpörj ki minden kacatot, önző gondolatot, s bűneim fájdalmát, hogy otthonra lelhess benne, s nekem pedig békességem legyen! Ámen
URam! Józanságot adj nekem, hogy természetességgel élhessem az élet szeretet-normalitását! Ámen


Uram, köszönöm, hogy Te nem válogatsz. Mindenkihez egyformán szólsz:
"Ha meg nem tértek,
és olyanok nem lesztek,
mint a kisgyermekek, …”
Gyermek szeretnék lenni,a Tied. Szüntelen tisztuló lélekkel
térve meg Tehozzád, Uram. Példaként, aki mindig Rád mutat. Ámen!


/Hajdú Zoltán Levente/


Uram! Köszönöm Neked a testemet! Add, hogy vigyázni tudjak rá, s ne károsítsam önzésemmel! Köszönöm, hogy kegyelmeddel sokszor megóvtál a káros következményektől... Kérlek butaságaim miatt ne büntess, hanem ölelj át irgalmaddal naponta! Ámen




Uram! Te látod fekvésemet, kelésemet és járásomat. Látod a szívemet, s látod azt is, amit én még nem látok. Adj nekem bizodalmas hitet Tebenned, hogy ne veszítsem el fejemet, hogy megőrizzem szívemet. Add, hogy esélyt adjak Neked életemben, hogy erőd által munkálkodj életemben... Ámen

2025. július 3., csütörtök

Az ima ereje felbecsülhetetlen és én ezt tudom Uram, mert az ima erejét Te adod, akit megszólíthatok, akinek hatalma és ereje semmihez sem mérhető. Örülök, hogy a tied lehetek. Ámen


Hála Uram jóságodért, hála Neked, amiért kegyelmedet naponként megújítod rajtam, pedig inkább büntetésedet érdemelném... Ámen


Hatalmas és Félelmes Mennyei Édesatyám!

Kibeszélhetetlen hála van a szívemben, hogy a Te szereteted kíséri az életemet. Köszönöm Uram, hogy Veled folyton kapcsolatban lehetek, úgy a köznapokban, mint a szolgálatban egyaránt. Köszönöm, hogy azt is, engeded tudni, hogy az imádságaim nem csak puszta szavakként halnak el, hanem Te meghallgatod Őket és válaszolsz is rájuk. Ez nekem felfoghatatlan, és nagyon nagy öröm. Félelmes számomra a Te irgalmasságod Uram. Az, ahogyan nézed, és elnézed a botlásaimat, az engedetlenségeimet, és ezeknek ellenére is tudhatom, hogy Te szeretsz. Köszönöm Neked, óh, Atyám, az életemet. Köszönöm a családomat, a szeretteimet, a Testvéreket, és azt is, hogy tudhatom, Te Őket is pásztorolod. Kérlek Uram, tarts meg minket a kegyelmedben. Szent Fiad érdeméért kérlek hallgass meg, és áldj meg minket. Ámen

/M.D./


Istenünk, vágyunk rá, hogy szereteted ragyogjon és áradjon belőlünk, hogy az emberek téged lássanak bennünk, és vágyakozzanak jobban megismerni téged. Ámen


Kegyelmes Istenem!
A meggyőződéssel teljes hit nem bokorban terem. Te adod, és általad növekszik. Segíts abban, hogy el ne tántorodjam Tőled, sőt, életem nehézségei által Hozzád közelebb kerüljek! Ámen


URam! Add, hogy igéd legyen életösvényem világossága! Ámen



URam! Add, hogy ne felejtsem el soha létezésem célját, s megcselekedjem, amiért életre hívtál! Ámen




Uram! Gyakran megfáradok, pedig tudom, Te vagy erőforrásom! Add, hogy el ne feledkezzem a belőled való merítésről! Ámen


Uram! Naponta hallom és látom, hogy az istentelenség hogyan érleli keserű gyümölcseit... Embertelenség, találékony gonoszság hálójában vergődik Tőled elszakadt teremtményed... Uram, kérlek, könyörülj rajtunk, hogy szereteted hatalma érvényesüljön a világban, s kiváltképp a mi életünkben, úgy ahogyan azt megígérted a Téged szeretőknek! Ámen.


Uram! Ne engedd, hogy saját akaratom legyen, se azt ne engedd, hogy igazi boldogságomat csak egy kicsit is valami külsőtől való függésben lássam, de engedd meg kérlek, hogy bennem minden összhangban legyen a Te akaratoddal. (Martyn Henrik)


Uram! Sok dolog félelmet kelt bennem, Te jól ismered lelkem legmélyének gondolatait is. Kérlek adj nekem bizodalmas szívet, hogy bölcsen Rád hagyatkozzam minden döntésemben! Ámen


Uram! Számtalan lehetőséget adtál nekem életemben, s én nem úgy forgattam ezeket a tálentumokat, ahogyan azt Te gondoltad. Kérlek segíts nekem felismerni önmagam helyét teremtett világodban, hogy a életem tüze másokat is melegíthessen, s így távlatot, s megelégítő célt nyerjenek múlandó napjaim! Ámen

2025. július 2., szerda

Istenem! Köszönöm Neked életemet, s feladataimat! Add, hogy munkámat mindig hűséggel tudjam végezni, annak mindig eredménye legyen, s mindeközben észrevegyem gondviselő szereteted jeleit az élet minden területén! Ámen


Istenem! Örök törvényeid tartanak meg engem, s enyéimet. Hála Neked, hogy fenntartod, s kormányozod a világot, s nem hagysz benne magunkra minket! Ámen.


Istenem! Sokszor nehéz az élet, de tudom, hogy nekem az a jó, ha útadat el nem hagyom. Ha nehéz rajta járni, ha nem egyszerű a Neked való engedelmesség, akkor is ez a jó megoldás. Segíts engem ebben! Jézusért kérlek! Ámen


Köszönöm útmutatásodat Istenem, mely rámutat arra, hogy milyen módon lehetek hatással mások életére. Szeretnék is ezekben növekedni. Ámen


Ó, Uram, múltamat irgalmadra, jelenemet szeretetedre, jövőmet gondviselésedre bízom. Ámen



Uram! Add nekem szereteted erejét szívembe, hogy megújuljon életem! Ámen


Uram! Köszönöm életemben való jelenlétedet! Áldalak érte, hogy Téged magam mellett tudhatlak. Add, hogy mindig tudatában lehessek gondviselő kegyelmednek, szeretetednek! Ámen



Uram, Krisztusom!
Lennék inkább szolga.
Szolga, aki a parancsot
egyszerűen csak végrehajtja.
De Te szólítasz,
rám figyelsz, kérdezel.
Hívsz, tanácsolsz,
soha nem kényszerítesz.
Nehéz nekem ez a barátság!
Nem nőttem fel még hozzá.
Kérlek, Uram, Krisztusom,
hajolj le hozzám!
Ámen!

/Hajdú Zoltán Levente/


Uram! Ne engedd, hogy engedjek a csábításnak, s elpártoljak Tőled! Taníts, hogy féljelek Téged, s nevelj, hogy növekedhessek kegyelmed által! Ámen


URam! Te vagy kősziklám és váram! Ámen


URam! Vétkeimet töröld el, bűneimre ne tekints, mulasztásaim terheit vedd el tőlem! Add, hogy Veled együtt újat kezdhessek, s felfedezhesselek életem minden dolgában! Ámen


Urunk Istenünk! Vedd ki életemből mindazt, ami gátol, hogy Hozzád találjak! Ámen


Urunk, segíts minket, hogy a te szemeiddel lássuk az embereket, és önzetlenül forduljunk feléjük. Ámen

2025. július 1., kedd

Atyám! Köszönöm, hogy veled beszélő viszonyban lehetek. Kiváltság ez minden ember számára. Én szeretnék ezzel élni napról napra. Köszönöm neked, hogy gyermeked lehetek. Ámen


Hála Uram jóságodért, hála Neked, amiért nem hagysz magamra akkor sem, amikor én hátat fordítok Neked, s nemet mondok a hívásodra... Ámen
Istenem! Ezen az új napon is választások elé állítasz. Melyik utat válasszam, melyik döntésem mellé állsz oda Uram?! Kérlek, tisztítsd meg szívemet az önzéstől, hogy azt adhassam tovább, amit Tőled kaptam, s azt fogadjam, amit nekem szántál! Ámen.



Istenem! Örök törvényeid tartanak meg engem, s enyéimet. Hála Neked, hogy fenntartod, s kormányozod a világot, s nem hagysz benne magunkra minket! Ámen.

Istenünk, láttuk a te csodáidat, de nem ismertük fel benne kezed munkáját. Bocsásd meg, amikor elfogadjuk a jót, amit tőled kapunk, de nem adunk érte hálát. Ámen


Mennyei Atyám! Milyen keveset imádkozom. Meg vagyok döbbenve saját magamon, hiszen szolgád vagyok, élsz és munkálkodsz bennem, mégis sekélyes az imaéletem. Köszönöm kijózanító szavaidat! Ámen


URam! Add, hogy megtaláljam mai napon is, a bennem lakozó jobbik énemet! Ámen


URam! Add szívünkbe szeretetedet, hogy az legyőzzön bennünk minden magunkat és másokat romboló vágyat! Ámen


Uram, köszönöm Neked az ajándékba kapott éveket és évtizedeket. Köszönöm az életem minden eredményét, amivel megörvendeztettél és minden kudarcát, amivel a korlátaimra figyelmeztettél. Köszönöm a családtagjaimat, akik elviselnek, akik mellettem állnak és szeretnek.Uram, köszönöm Neked testemet! Add, hogy ne éljek vissza kegyelmeddel, s arra használjam csodálatos ajándékaidat, amire adtad őket! Ámen





Uram, adj nekem hálás szívet, hogy mindig észrevegyem: több okom van a hálára, mint a panaszra. Ments meg az irigységtől, elégedetlenségtől, nyugtalanságtól, a mindent-tudás látszatától és a mindent-jobban-tudás hazugságától, a gyanútól, hogy valaki mindig bántani akar. Ments meg a közönytől, a házsártos, barátságtalan viselkedéstől, az örökös zsörtölődéstől, a rút önzéstől, a mindent elborító keserűségtől és a hiábavalóság nyomasztó érzésétől.


Uram, adj erőt, hogy békésen hordjam az öregkor terheit, humorral fogadjam a feledékenységem jeleit, erőtlenségemet, érzékszerveim tompulását, testi-szellemi erőm hanyatlását.


Uram, adj bölcs szívet, hogy meg ne feledkezzem a végről itt, és a kezdetről odaát. Kérlek, adj kedvet a munkához, amit még elvégezhetek. Tégy hasznossá, hogy ne érezzem csak tehernek magamat és adj alázatot, hogy belássam, hogy egyre inkább másokra szorulok. Adj kedvet az imádsághoz, a Veled való beszélgetéshez. Adj világosságot, hogy jól lássam magam, és jól lássak másokat is. Adj jó kedvet és nyitottságot, hogy még mindig tudjak befogadni és adj szeretetet, hogy ne csak panaszkodjak mások hidegsége miatt, hanem árasszam a szereteted melegét.

Uram, maradj az, aki mindig is voltál: a megbocsátó Édesatyám. Ez indítson arra, hogy én is tudjak megbocsátani. Ne engedd, hogy valaha is fáradt legyek a köszönet-mondáshoz. Ne engedd, hogy valaha is abbahagyjam a dicséretedet. Tartsd meg és növeld a hitemet.

Szólj Uram, még hallja a Te szolgád. Ámen

(II. János Pál imája)




Uram, kérlek, bocsásd meg, amit rosszul tettem, és amit elmulasztottam. Köszönöm, hogy Te nem mégy nyugdíjba, hanem ma is mindent megteszel az üdvösségemre.Uram, köszönöm Neked testemet! Add, hogy ne éljek vissza kegyelmeddel, s arra használjam csodálatos ajándékaidat, amire adtad őket! Ámen




Uram! Nélküled nem az vagyok, akinek látni akarsz. Ha Rád tekintek hitemmel, akkor viszont tudom, hogy teremtményed, megváltottad, tanítványod, szeretett gyermeked vagyok. Köszönöm Neked, hogy ez így van! Amit elértem, azt Neked köszönöm, mert nélküled lehetetlen lett volna. Mindig szeretnék ebben a szilárd bizonyosságban élni! Ámen


Uram! Sokszor kerültem veszélyes helyzetbe, s Te kimenekítettél. Kérlek ne engedd, hogy keményszívűségem áldozata legyen egész életem, ezért engedd éreznem közelségedet, hogy megtanuljak Veled együtt járni, követni Téged! Ámen


Urunk Istenünk! Vedd ki életemből mindazt, ami gátol, hogy Hozzád találjak! Ámen

2025. június 30., hétfő

Istenem! Mennyire megnyugtat, hogy Hozzád bármikor, bármivel fordulhatok, hogy nincs semmi, ami ne érdekelne Téged velem kapcsolatban. Köszönöm, hogy ennek tudatában bízhatom benned. Ámen


Köszönöm Uram, hogy a Tied lehetek! Szeretnék Neked engedelmes, Hozzád hűséges módon élni! Tudom, ez dicsőít Téged és ez von másokat is közel Hozzád. Ámen


Mennyei Atyám! Szereteted áldozatos. Nemcsak szavak, hanem tettek is vannak mögötte, sőt Jézus vére és golgotai áldozata is. Szeretlek Téged, sőt imádlak, mert méltó vagy rá. De csak Te, senki más! Segíts, hogy mindez áthassa életemet és mindennapjaimat és a gondok idején se feledkezzem meg feltétel nélküli szeretetedről! Ámen


Teremtő Istenem! Naponta érzem közelséged, s a hiányodat is, amit vétkeimmel és mulasztásaimmal okozok! Uram, nehéz nekem az egyensúlyt megtalálnom, Nélküled nem is tudom meglelni azt. Ezért kérlek, Lelkeddel gyámolíts napról napra, óráról órára! Küldj jeleket, s adj nekem értelmes és bölcs szívet, hogy megértsem formáló üzeneteidet - ne csak a halállal, de az élettel kapcsolatban is!
Ámen




Úgy élj



Úgy élj, hogy az egész világ

figyeli minden léptedet.

Látja, hogy őszintébb, tisztább vagy,

s kutatja békességedet.



Úgy élj, hogy az egész világ

ítéli minden léptedet.

Látja, hogy nem egyedül vagy,

s kutatja gyengeségedet.



Úgy élj, hogy az egész világ

benned Jézust ítéli meg.

Szemükben Ő nem több, csak az,

Akinek te képviseled.



Bálint Zoltán



Úr Jézus, köszönjük neked a szeretetedet és az imádságaidat, és hogy életedet adtad a bűneinkért. Ámen


Uram! Add, hogy hűséges tudjak maradni Hozzád, s hűséges lehessek életem minden dolgában! Ámen


URam! Add, hogy mindig hálával válaszoljak gondviselő kegyelmedre! Ámen



Uram! Hálát adok Neked azért, hogy láthatok. Bocsásd meg, hogy oly sokszor mégsem látom meg azt, amit meg akarsz láttatni velem. Távolítsd el szememből az önzés hályogát, hogy tisztán láthassam akaratodat, s aszerint élhessek! Ámen.



Uram! Igéd megnyugtat engem. Minden a javamra van. De jó ezt tudnom, csak olykor elfelejtem. Pedig Te mindig tudod, hogy mit miért csinálsz és az miért jó nekem, miért van hasznomra. Áldalak megnyugtató, békét adó üzenetedért! Ámen
Uram! Munkáld bennem a megbocsájtás készségét, hogy emberüljek és boldoguljak! Ámen

2025. június 29., vasárnap

Istenem! Fáradt léptek, hosszú magányos szakaszok vannak mögöttem. Nagyon elfáradtam, leülnék... Tudom, hogy mennem kell, de úgy érzem nem bírom tovább! Terhek nyomasztanak, sokasodó kihívások szorongatnak egyre gyakrabban... Könyörülj rajtam Uram! Add nekem megújító erődet, hogy futásomat folytathassam, s eljuthassak Tehozzád! Ámen.


Istenünk, könyörülj rajtunk, és támogass kegyelmeddel, hogy hűségesek legyünk az imádságban. Ámen


Köszönöm Krisztusom, hogy Benned és Általad élhetek! Ámen


Uram!
Elégedettségem, boldogságom, örömöm forrása Te vagy. Tévút, ha máshol keresem. Bocsásd meg, ha ezt elfelejtem és loholok emberi érdekek, Téged figyelmen kívül hagyó célok felé. Köszönöm, hogy Rád tekintve élhetek! Ámen


Uram! Gyötrő szárazságodat vedd el, s ajándékozz meg minket az Élet Vizével, hogy dicsérjünk Téged gondviselő jóságodért!
Ámen



Uram! Ha belegondolok, hogy hányszor emelem szavaimat gyermekeimre, mert valamit nem úgy tettek, ahogy az szerintem jó, és milyen keveset hallják tőlem, hogy szeretem őket, akkor szégyenkeznem kell. Segíts magamba nézni és meglátni a Tőled kapott gyermekeim irányába tanúsítandó helyes magatartást, és hogy ne sajnáljam kimondani nekik: szeretlek és elfogadlak titeket olyannak, amilyenek vagytok. Sőt, elfogadom és komolyan veszem a szülői felelősséget is, mert az Tőled van. Köszönöm gyermekeimet Neked: szeretlek Téged, Uram és őket is! Ámen
Uram! Hiába is szépítenénk - eltávolodtunk Tőled! Megtépázott lelkű, szíve mélyén azért Téged követni kívánó népeden könyörülj meg! Gyújtsd meg bennünk szereteted tüzét, hogy Neked szolgálva mi is a megbocsájtás útján járhassunk! Ámen



Uram! Légy velem, taníts, add hogy soha ne kínozzon a szeretet hiánya! Ámen


URam! Szánj meg, amikor válaszokat keresek, s adj erőt, hogy mindeközben ne felejtsek el szeretni! Ámen


URam! Szereteteddel egykoron emelj át ebből a világból a Te világodba, s add, hogy amíg itt vagyok, úgy élhessek, hogy higgyem és tudjam, országodba is elhívtál! Ámen


Uram! Te bárkinek a szívét a jó irányba, önmagad felé tudod fordítani. Add, hogy ne csüggedjünk el emberileg reménytelen eseteket látva, hanem buzgón hozzuk őt, őket színed elé. Ámen