2025. július 19., szombat


Istenem! Élj bennem, hogy élhessek! Ámen


Istenem! Jó egyedül is neki indulni a szent hajlékodig vezető útnak, de milyen az is, amikor valaki mással tartunk feléd, Hozzád. Add, hogy észrevegyek másokat, akarjak másokkal is beszélgetni Rólad, nagyságos dolgaidról! Ámen


Istenem! Kis és nagy dolgokban egyaránt szeretnék hűséges lenni Hozzád. Vágyam, hogy minden élethelyzetben a Neked tetsző döntést hozzam meg. Légy segítségemre ebben naponként! Ámen


Istenem! Számtalan cél vonzását érzem, olykor magam sem tudom, melyik a legfontosabb. Kérlek szereteted erejével légy jelen életemben, hogy ne rugdalódzam akaratod ellen, s megértsem kegyelmed nekem rendelt irányát! Ámen.


Köszönöm Istenem a gyermekeimet! Hálás vagyok értük és szeretnék naponta odafigyelni a velük való kapcsolatomra is. Segíts meg ebben, hogy ne csak az elhatározásig, hanem a tettekig is eljussak. Ámen



Uram, gyáva vagyok. Bocsásd meg nekem, hogy nem tudok elég hangosan kiáltani, amikor ott vagy mellettem! Túlságosan vak vagyok ahhoz, hogy meglássalak. Köszönöm, hogy mindig adsz mellém olyanokat, akik figyelmeztetnek, hogy mellettem állsz. Köszönöm az igehirdetéseket, amikor hallom a hangodat. Még sincs elég hitem, hogy teljes erőmből hozzád kiáltsak segítségért. Hogy úgy tudjam kiáltani legfontosabb kérésemet, hogy lássak. Hogy lássalak Téged, s általad magamat, rendelésedet, hogy világosan lássam a magam helyét a Te szolgálatodban. Segíts, Uram, és halk, bizonytalan kérésemre is feleld: itt vagyok, szeretlek, láss! Ámen.


/V.L./


Uram, Istenem! Hálát adok Neked életemért, ajándékaidért, amivel naponta elhalmozol engem - kérésem nélkül is. Kérlek, láttasd meg velem akaratodat, hogy jó szívvel és örömmel tudjak szolgálni embertársaimnak, a Te dicsőségedre. Ámen


Uram, Istenem! Láttasd meg velem, hogy vétkeim, bűneim, mulasztásaim következményei keményítenek! Add, hogy feléd fordulva, szereteted fényében átvizsgálva életemet, naponként melletted döntsek! Ámen




URam! Lelkeddel éltess, hogy élni tudjak másokért! Ámen



Uram, tégy engem hűségessé, hogy Veled maradhassak és Téged szolgálhassalak. Ámen


URam! Végtelen nagyságod lenyűgöz, csodálkozó értelmem csak keresi a szavakat, de nem találja. Kérlek, irgalmaddal ölelj át, hogy ne magamnak, hanem másokért élhessek, rendelésed szerint, boldogan! Ámen

2025. július 18., péntek

Istenünk, segíts hálásnak lennünk a megbocsátás lehetőségéért, és adj erőt, hogy éljünk is vele. Ámen


Köszönöm Jézusom, hogy hű barátom vagy! Mutasd meg, hogy ki mellé állhatok oda a beléd vetett hitem által. Ámen



Köszönöm, Uram, hogy az én számomra is van vigasztaló mosolyod. Látod, milyen tehetetlen, elhagyatott vagyok. Mások talán nem is veszik észre, takargatom, ameddig bírom, tettetem az erőt, erőltetem a jókedvet, nem akarom, hogy sajnáljanak. De Te, Uram, tudod, milyen nehéz ezt végigcsinálni. Végy észre engem is, minden nyomorúságommal! Szereteted csodálatos mozdulatával hajolj fölém is. Mosolyogj rám, hogy újra megtanuljak mosolyogni! Nyújtsd a kezed, hogy talpra állhassak! Adj erőt, hogy jókedvvel, megnyugodott szívvel, örömmel tudjam szolgálni azokat, akiket mellém rendeltél! Köszönöm, hogy ezt már annyiszor megtetted, köszönöm, hogy ezután is meg fogod tenni. Ámen.

/V.L./


Másokkal együtt lenni és Hozzád imádkozni, mily felemelő dolog mennyei Atyám! Dicsőítelek ezért a lehetőségért és az ebből nyert áldásokért! Szeretnélek egyéni és közösségi csendességeimben is Téged keresni, Veled megosztani életem minden mozzanatát, mert egyedül Te vagy erre méltó és tudom, hogy Rád mindenben számíthatok. ÁmenURam! Add, hogy felejteni tudjam azt, ami rombol, s törekedni tudjak a jóra, mely épít másokat, s engemet is! Ámen
URam! Add, hogy követni tudjalak akkor is, amikor homályos a cél, akkor is, amikor úgy érzem nagyon nehéz a keresztem! Ámen


URam! Add, hogy ne csak a tényekre figyeljek, de tudjam számba venni a Te ígéreteidet is! Ámen


Uram! Bűnös gyermeked vagyok, aki naponta vét szent törvényeid ellen, de köszönöm, hogy bocsánatért könyörögve jöhetek Hozzád abban a biztos tudatban, hogy Jézusért megbocsátasz. Ez persze nem könnyelművé, hanem hálássá kell tegyen engem. Ámen


Uram, Istenem! Hálát adok Neked, hogy életemet csak annyira terheled meg, amennyire képes vagyok azt elhordozni. Add, hogy elfogadva akaratodat megmaradjak a hitben, s gyarapodjak a Benned való ismeretben, s a tőled kapott szeretetben. Ámen


Uram! Különös világ ez mostani! Ki innen, ki onnan veszi ötleteit életének alakításához, s egyre másra csak szaporodnak félbemaradt "építkezéseink", s csonkaságukban Hozzád kiáltanak! Uram, magam is próbálkoztam már sokmindennel, be kell látnom: Nélküled úgy sem sikerül lelki házamat felépítenem... Kérlek, légy segítségemre, s vedd el tőlem a teljesítés kényszerét, önzésem vakságát, hogy észrevegyem és belássam, s mindinkább megtanuljam cselekedni akaratodat! Ámen.


Uram! Látod, hogy milyen sok a tervem, s azt is, hogy álmodozom azok megvalósulásán. Segíts, hogy céljaimban ne csak a magam örömét keressem, hanem meglássam a Te akaratodat is! Ámen

2025. július 17., csütörtök

Köszönöm Istenem, hogy templomba járó gyermeked lehetek. Amíg erőm, egészségem engedi, én rendszeresen szeretnék templomba járni, és ott nem azt nézni, hogy ki van jelen, ki mit vett fel, hanem azt, hogy mit üzensz nekem Igédből. Ámen


Köszönjük, Istenünk, az erőtlenségünkben is munkálkodó krisztusi erőt. Segíts benned bíznunk, hogy elvégzed jó tervedet az életünkben. Ámen


Mennyei Atyám! Sok múlik a hozzáállásomon. Az élet minden területén. Még az engem érő kritikákkal kapcsolatban is. Taníts meg helyesen viszonyulnom mindenhez és mindenkihez! Ámen



Úr Jézus! Könyörgünk Hozzád, hogy áld meg napjainkat, töltsd ránk ki a Te Szentlelked erejét, hogy tudjunk a keskeny úton járni és szolgálni. Mutasd meg a ma szolgálatát, és adj erőt hozzá! Ámen.


URam! Add, hogy a szeretet vezérelje minden cselekedetemet! Ámen
URam! Adj nekem bölcsességet, hogy a Te utaidon járhassak! Ámen


Uram! Ismertesd meg velem utamat, hogy járhassak azon akaratod szerint. Ámen


Uram, Istenem! Mai napi fáradozásomat is áldd meg, hogy feladataim elvégzése közben is hálát tudjak adni mindenért! Ámen


Uram! Te tudod, hogy életemre olykor árnyékok vetülnek, s néha a bűn sötétsége is ráborul. Kérlek tarts meg engem a Te világosságodban, hogy soha ne tévesszem el a helyes irányt, s egész életemben, úgy szavaimban, mint cselekedeteimmel a Te szeretetedről tudjak bizonyságot tenni! Ámen.


Urunk! Hányszor érezzük, gondoljuk azt, hogy túl kell szárnyalnunk egymást valamiben! Ebben van is igazság, de a szeretetben, a figyelmességben, a törődésben, az alázatban kellene elől járnunk. Ez nemcsak nekünk jó, hanem másoknak is és közben Téged dicsőítünk vele. Munkáld ezt bennünk! Ámen

2025. július 16., szerda

Add Urunk, hogy Szentlélek által megértett evangélium bátorságot adjon nekünk, hit által. Segíts, hogy hitünket egyesítve gyülekezeteink a bátorítás áldott közegeivé lehessenek. Mutasd meg kérünk, hogy mikor, hol, és kit kell éppen nekünk bátorítanunk a Krisztus követésére, a hitben járásra! Ámen.


Drága Urunk, szerető mennyei Édesatyánk. Kérlek segíts minket, hogy mindazokat a jó cselekedeteket, amelyet Te már előre elkészítettél nekünk, tudjuk a Te neved dicsőségére megtenni. Ámen


Istenem! Nem vagyok egy kritikát kedvelő ember. Pedig tudom, hogy el kell gondolkodnom rajtuk és épülésemre lehetnek, ha engedem, hogy általad munkálkodjanak bennem. Ámen


Jézusom! Hányszor megtagadlak hallgatásommal, nem szólok beléd vetett hitemről, mert vajon mások mit gondolnak erről, mit szólnak hozzá? Gyáva vagyok, amikor így gondolkodom, hiszen Téged, a világ Urát és Megváltóját szégyellek? Nem kellene ennek így lennie. Vállalni akarlak Uram, bárhol, bármikor, bárki előtt. Ámen



Ma még lehet, ma m ég szabad, borulj le a kereszt alatt. Köszönöm Uram, hogy nem csak leborulhatunk, hanem Te fel is emelsz. Minden nap újra és újra. Új erőt adsz, újra bíztatsz. Köszönöm, hogy még tart a ma Fogadj el Jézusom! Ámen.
Megváltó Krisztusom! Emberré lettél értünk, pedig Isten vagy. Mi pedig emberlétünkbe szorítva kísértetünk az ősrégi vággyal, s "olyanok akarunk lenni, mint Isten". Add Uram, hogy alázattal felismerjük, hogy egyedül Te vagy az út, az igazság, s az élet! Ámen


URam! Add, hogy Rád tudjak figyelni, s a Te szeretet-akaratodat teljesítsem! Ámen


Uram, Istenem! Adj számba hiteles szavakat, hogy Rólad szavak nélkül is bizonyságot tehessek! Ámen


URam! Olyan sok a békétlenség ebben a világban... Háborús indulatokról, aljas indokkal elkövetett gonoszságokról tudósítanak minket nap mint nap. Istenem, add a Te békességedet, hogy lelkem egyensúlyban tudjon maradni, s Rád figyelhessek életem minden napján, s tetszésedre élhessek! Ámen



Uram! Segíts úgy élnem napjaimat, hogy megfeleljek teremtői akaratodnak, s életem minden dolgával magam és mások lelki épülését szolgálhassam! Ámen


Uram! Versengő világban élünk, s héha magam is be-beállok a versengők közé. Kérlek vedd ki életemből mindazt, ami hitvány, s plántáld belém mindazt, ami épít engem, s a Te országodat is! Ámen.

2025. július 15., kedd

Felhatalmaztál, Uram, hogy gyermeked legyek. Persze ehhez is fel kell nőni. Most már tudom, hogy semmi sem történt feleslegesen az életemben. Hálás vagyok, hogy láthatom, honnan indultam lelkileg, és hogy Te hogyan formálsz folyamatosan. Most már értem, ez maga a felhatalmazás: hatalmamban áll változni, hatalmamban van régi szavakon teljesen újat érteni, hatalmamban áll az eseményeket nem a megszokott módon értelmezni. Hatalmamban áll felülemelkedni bántásokon, sértéseken, kicsinyes törtetéseken. Te hatalmaztál fel erre. Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.


Istenem! Hálás vagyok neked családomért, gyermekeimért! Add, hogy ne félvállról vegyem a rajtam lévő felelősséget, mert bizony rajtam, a hozzáállásomon, a viselkedésemen, a szeretetemen is múlik, hogy milyen lesz a jövő generációja. Jézusért kérlek, áldd meg gyermekeimet és áldj meg minden gyermeket nevelőt. Ámen


Krisztusunk, magasztalunk azért, hogy nem egy ismeretlen istenben kell bíznunk, hanem Veled járhatunk, mert te fogod a kezünket. Magasztalunk érte, hogy személyes Megváltónknak ismerhetünk, s kérünk Te légy velünk életünk minden napján, s majd az örökkévalóságban. Ámen.



Mennyei Atyánk! Alázatos szívvel kérünk, taníts minket arra, hogy a szabadságunkkal élve tovább tudjuk adni azokat a testi és lelki javakat, amelyeket ránk bíztál. Formálj minket arra, hogy gazdagítsuk, és ne megszegényítsük közösségeinket, amelyekbe Te helyeztél bele. Köszönjük Fiadat, aki az adni akarás szándékával jött el közénk, és a legtöbbet, az életét adta értünk. Az Ő példájával taníts, nevelj, vezess minket! Ámen.



Mindenható Örök Isten, ki az embert saját hasonlatosságodra teremtetted, és eleven lelket adtál neki, hogy Téged szeressen és uralkodjék teremtményeid fölött. Taníts meg úgy kutatnunk kezed műveit, hogy a Földet uralmunk alá vethessük, és hogy eszünk szolgálatodra erősödjék. Segíts Uram, hogy higgyünk abban, akit Te az örök élet tudományának hirdetésére küldtél. Kérjük Tőled mindezt a mi Urunk Jézus Krisztus nevében. Ámen


Uram! Anyagvilágba teremtettél, s ezért földi módon gondolkodom. Kérlek, add meg nekem a kiváltságot, hogy felüdülésemre olykor-olykor ki tudjak lépni - legalább gondolatban - az anyag szorításából, s lélekben megérinthessem tisztaságodat, és mindent javamra átformáló szeretetedet! Ámen

Uram, Istenem! Te indítod szívemben a magasztaló szavakat, s Te segítesz kimondanom, ami csak gyönge sejtés lelkemben. Erősítsd, áldd meg mindazokat, akik Hozzád menekülnek életük gondjai alatt roskadva, hogy felbátorodva, erővel megtelve, szeretetben élve tudjanak bizonyságot tenni gondviselő jóságodról. Ámen


Uram! Jelenléteddel tisztítsd meg ma is lelkemet, hogy élhessek! Ámen.


URam! Munkáld szívemben a békességet, hogy önzetlenül szeretni tudjak! Ámen

2025. július 14., hétfő

Én szívem, járj igazságban, hogy szüntelenül áldhassam az Úr nevét. Ő olyan jó az igazakhoz, hogy én is vágyakozom közéjük tartozni, és hálaadással dicsérni az Úr nevét mindennap. Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.


Istenünk, segíts, hogy rád tekintsünk, s ne erre a világra, hogy ne féljünk a haláltól, hanem bízzunk abban a munkában, melyet Jézus a kereszten elvégzett. Hadd lássuk a nyitott sírt, s az ő feltámadását, tudva, hogy mivel Jézus legyőzte a halált, biztonságban vagyunk. Köszönjük, hogy elveszed félelmeinket, és békességet adsz. Ámen



Köszönöm Neked, Uram, az Enyéimet.Akiket vér szerint kapcsoltál hozzám.
Köszönöm, hogy ész és értelem felett köt össze velük a lelkembe, a lelkünkbe írt szeretet. Add, hogy minden emberi kapcsolatomban mégis Te légy a végső bizonyosság! Ámen!


/Hajdú Zoltán Levente/


Köszönjük Urunk, hogy a te akaratod szerint a te követőid mindannyian összetartoznak. Adj, kérünk személyes találkozásokat, áldott együttléteket. Add, hogy ne teher legyen a másik ember jelenléte, hanem tudjunk neki úgy örülni, mint egy ajándéknak. Add, hogy vágyjunk a közösségre, amelyben megtestesíthetjük a te családodat! Áldd meg gyülekezeteinket, kisebb keresztyén köreinket és családjainkat is. Jézusért kérünk! Ámen


Uram add, hogy a Te parancsolataidnak ne szegüljünk ellen, hanem igyekezzünk azokat nemcsak megtartani, de másoknak megtanítani is. Ámen.
Uram! Add, hogy jeleidet megértve csodálni tudjam az Életet, s benne Téged! Ámen


URam! Adj mindig annyit, hogy ínségemben ne perlekedjem Veled, s ne adj annyit, hogy szívem kevéllyé váljon, s megtagadjon Téged! Ámen


Uram! Adj nekem türelmet és kitartást, hogy megcselekedhessem akaratodat, s életemben megvalósuljon kegyelmed által a te békességed! Ámen.


Uram! Adj nekünk látást, s Tőled való akaratot életünk istenes megéléséhez. Ámen

Uram, hiába vágyom országod és akaratod megvalósulására, míg magam állok ellene naponkénti engedetlenségemmel. Tégy engem országod ellensége helyett országod építőjévé! Tudom, Téged nem a tegnap, hanem a holnap érdekel. Bocsásd meg, tedd meg nem történtté tegnapi vétkeimet, és tégy képessé arra, hogy ezután Téged szolgálhassalak! Tégy képessé arra, hogy én is elfelejtsem a tegnap hántásait, és csak a holnappal törődjem! Nem leszek rá képes, ha a Te erőd nem támogat, hogy megálljak a holnap kísértései között. Add, hogy kevesebb legyen a kísértés, kevesebb a gonoszság, és nagyobb hitem ereje, amivel ellene állhatok. Ámen
Uram, Istenem! Te látod, hogy Téged kereslek egész életemben. Igyekezetemet, gyenge akarásomat szánd meg, s áldásod csöppjeiből hullajts rám néhányat, hogy békességet nyerjen a lelkem! Ámen


Uram! Vedd el tőlem végességemtől való félelmeimet, s ajándékozz meg szolgáló lelkülettel, s erővel, hogy boldogan tudjam élni véges napjaimat! Ámen



Urunk Istenünk! Engedd megízlelnem a lélek gyümölcseit! Ámen

2025. július 13., vasárnap

Adj Uram humorérzéket, hogy jókedvű lehessek, hogy megértsem, ha csupán viccről van szó. Add, hogy érjenek kis örömök az életben, s ezeket tudjam megosztani másokkal. Adj tiszta lelket, érzékenyt minden iránt, ami tiszta és nemes. Olyan lelket, mely a gonosz láttán nem retten meg, hanem keresi az eszközöket mindent újra helyrehozni. Olyat, mely nem nyafog, és sosem panaszkodik. S végül add, hogy jó legyen az emésztésem, de legyen is mit emésztenem.

(Mórus Tamás)


Hozzád tartozom,
a Tiéd vagyok, Uram,
mert te így akartad.
Kegyelmed ezer csodája
vesz körül,
s nincs más eszközöm,
csak a gyermeki, odaadó alázat
hogy befogadó hittel
éljem, átéljem
a Te kegyelmedet.
Félelmek szűnnek,
viharok között is
békesség ébred bennem.
Köszönöm, Uram,
hogy a Tiedként elfogadtál!
Ámen!


/Hajdú Zoltán Levente/


Istenünk! Segíts minket akkor, amikor Igédet olvassuk. Add, hogy minél többet értsünk meg hozzánk szóló szavadból, nyíljon meg fülünk, szemünk, értelmünk és szívünk Igéd előtt.
Jézusért kérünk. Ámen.


Jó Atyám, köszönöm, hogy a világ kormányzása közben még azt is vállalod, hogy mindennapi kenyérgondunkat magadra vedd. Sokszor úgy érzem, olyan dolog ez, amivel nem téged kellene terheljelek. De azt is tapasztalom, nélküled hiába vergődöm, e nyomorult világban mindennap újra beleütközöm a lehetetlenbe. Egyszer nem sikerül megszerezni a legszükségesebbeket sem, máskor a már megszerzett javakat sepri ki a kezemből e világ gonoszsága. Azért, Uram, szégyenkezve mégiscsak hozzád fordulok, vedd magadra apró gondjaimat is! A Te kezedben biztonságban tudhatom magam és a rám bízottakat. Ne hagyj szégyenben! Adj meg annyit, amennyire tudod, hogy szükségünk van, és segíts, hogy azzal mindig legyünk megelégedve! Ámen


Mindenható Isten! Segíts, hogy megértsem szavaidat, s add hogy engedelmeskedjem is igédnek! Ámen

URam! Add, hogy kegyelmed révén ma jobb tudjak lenni, mint amilyen tegnap voltam! Ámen



Uram add, hogy ne névleg legyenek egyházunk tagjai a megkereszteltek, hanem hitvallókká váljanak, akik Rólad bizonyságot téve másokat is Hozzád vezetnek. Ámen.
Uram! Erőtlenségemben segíts meg, hogy tudjam megvallani szeretetedet! Ámen


URam! Gyorsan szállnak napjaim... Tudom, hogy minden egyes nappal kevesebb van hátra, mégsem aggódom,mert Te a kezedben tartasz engem. Add, hogy gondviselő jóságodat hálásan fogadjam, s szeretetedet tovább tudjam sugározni embertársaim felé! Ámen



Uram, Istenem! Te látod életem világos és sötét szakaszait, ha én nem is, Te tudod miért tettem azt amit, miért éltem úgy, ahogyan. Uram, szükségem van szereteted fényére, hogy ne tévesszem el az irányt, kell nekem a Te útmutatásod! Kérlek, ne nézd makacsságomat, s engedetlenségemet, hanem könyörülj rajtam, hogy ne csak kívánjam a jót, hanem meg is tudjam azt cselekedni! Ámen.


Uram! Te látod embervilágunkat, s mindannyiunk lelkét, benne a legmélyebb titkokat is. Könyörülj népeden, mely elveszítette a Benned való örvendezés készségét, s elfelejtette, hogy mindennek forrása Te magad vagy. Éltess minket Igéddel, hogy felismerjük igazságaidat, és aszerint éljünk embertársaink javára, magunk boldogulására, a Te dicsőségedre! Ámen


Uram! Vonzz magadhoz, hogy Feléd fordulhassak! Ámen


Urunk, segíts, hogy a véleménykülönbségek ne akadályozzanak minket a másokért való imádságban. Add, hogy ne felejtsük el, testvérek vagyunk. Ámen.