2024. április 13., szombat

Jó Istenem, édes Atyám. Olyan jó kimondani ezeket a szavakat. És olyan ritkán gondolom meg, hogy te nem csak az én édes Atyám vagy, de az vagy a szomszédaimnak, sőt az ellenségemnek is. Édes Atyja vagy azoknak, akik engem gyűlölnek, megvetnek, akikre ránézni sem tudok. Édes Atyja vagy az alárendelteimnek, a szomszédaimnak. És ezzel engem mindezeknek testvérévé, atyámfiaivá tettél. Ha én nem vállalom ezt a testvériséget, te azoknak akkor is Atyja maradsz. Nem őket zárom ki a testvériségből, hanem magamat. Atyám, ne engedd, hogy én veszítsem el atyai szeretetedet. Segíts, hogy együtt örvendhessünk annak, segíts, hogy testvérnek lássam a körülöttem élőket, a rossz testvéreket is. Így formálj belőlünk testvéri közösséget, hogy jó legyen együtt élni, együtt dolgozni és együtt imádkozni. Adj nekünk, Atyánk gyűlöletmentes, boldog, szerető életet, mindannyiunknak. Ámen

V.L.


Mennyei Atyám! Bocsásd meg az emberi felszínességet, mely a felkészülésben csak az esküvőig jut el, a házasságra való felkészülés pedig meg sem fordul a fejekben. Taníts mindnyájunkat a lényegre figyelni! Ebben is, másban is. Ámen


Mennyei Atyám! Bocsásd meg, ha másokat kritizálok ahelyett, hogy jó példát mutatnék! Köszönöm a gyülekezetet, melynek tagja lehetek. Imádkozom azért, hogy növekvő közösség legyen a mienk. Ámen


Szerető Istenünk! Köszönjük, hogy sosem hagysz bennünket a kétségbeesésben. Ámen


Uram! Adj nekünk bölcsességet, hogy építően szóljunk, s szeretettel hallgassunk, s azt adjuk szeretteinknek s embertársainknak - akiket ma is kegyelmesen elénk hozol -, amire éppen szükségük van! Ámen


Uram! Ki adtad a múltat,
Szerezted a jövőt, mutattad az utat;
Légy lámpásunk sorsunk éjjelében,
Élhessünk e szerető Tenyérben
Hűst adó fényed alatt,
Néhány társunk ki maradt
Hű és kedves előtted,
Kikért az ég kárpitját szőtted,
S Fiad testét törted,
Szövetséget hoztál köztünk, s Közted.
Építs várat Ígédből ,
Kőből, vérből, keresztből…
Segíts rút szívünknek hálát zengeni
Maradék magyaroknak megmenekedni.

Uram! Köszönöm, hogy fényedből vehetek naponta és továbbadhatom, amit tőled kapok. Ámen


URam! Köszönöm, hogy táplálod testemet, s lelkemet is! Add, hogy életem Téged szolgáljon, minden nap! Ámen



Uram! Talentumaiddal gazdagon megajándékoztál engem. Egészséget és mosolyt adtál, értelmes feladatokat bízol rám és reménységgel teli napokkal veszel körbe. Jóságod jeleit mégsem vagyok hajlandó észrevenni... Szereteted tálentumait nekem adtad, s én félelmemben elástam lehetőségeimet, s nem engedtem másokat az életembe... Ítélj meg Uram, hogy életem napjait ne magamnak tartogassam, hanem áldásod titkait másokkal megosztva, velük együtt, dicsérhesselek az Életért! Ámen


URam! Tisztítsd meg szívemet, hogy tiszták legyenek szavaim, s hitelesek cselekedeteim! Ámen

2024. április 12., péntek

Istenem! Adj nekem derűs szívet, hogy tudjalak dícsérni Téged énekszóval is! Ámen


Istenem, olyan jó lenne minden ember iránt úgy érezni a szeretetet, ahogy Jézus érezte a földön. Köszönöm, hogy ezt nem kívánod tőlem. Amit megkövetelsz, az nem is olyan nehéz. Olyan jó érzés, mikor alkalmam van segíteni azon, aki gyűlöl és minden aljasságot elkövetett ellenem. Jó érzés látni csodálkozását, megszégyenülését, jó érzés az, hogy nekem szabad ezt élveznem, csak tegyem meg neki, amit magamnak kívánnék. De olyan rossz érzés, mikor az tesz nekem szolgálatot, akit én vetettem meg. Kérlek, bocsásd meg, amikor csak azért sem segítettem. Amikor én mutattam ki gyűlöletemet. Meg is fizettem érte rossz lelkiismeretemmel. Add meg inkább annak örömét, mikor azért adhatok neked hálát, hogy segítettem ott, ahol nem is várták. Ámen


V.L.


Istenünk, nyisd meg szívünket, hogy a változások és lehetőségek között észrevegyük jelenlétedet. Ámen.


Uram! A magányos párkeresőkért és az igazit rossz helyen keresőkért könyörgöm! Tudom, fájdalmas egyedül lenni, de Te nem feltétlenül szánod nekünk az első szembejövőt, aki szépeket mond. Adj ehhez bölcsességet és várni tudást azoknak, akik még előtte állnak a házasságnak. Ámen


URam! Add, hogy örülni tudjak teremtettséged csodáinak minden napomban, s hálás szívvel tudjam szeretni felebarátaimat! Ámen


URam! Egyedül ígéreteidben bízom... kérlek segíts! Ámen


Uram! Időzavarral küszködöm, s gyakran összecsapnak a határidők hullámai a fejem fölött! Kérlek, segíts átrendezni életemet, hogy tetszésedre élhessem mindennapjaimat, s végre békesség költözzön nyugtalan lelkembe is! Ámen



Uram! Köszönöm, hogy Benned van és lehet örömöm. Hálás vagyok minden kisebb-nagyobb örömért, melyben részem van. A legnagyobb örömöm, hogy a Te gyermeked lehetek és Tőled senki és semmi nem választhat el. Ámen


Uram! Olykor kifejezetten nehéz a szolgádnak lenni. Mégis köszönöm, hogy a tied lehetek. Adj kitartást, állhatatosságot, hogy bátran képviseljelek téged ma is, máskor is. Ámen


Uram, szeretném Neked adni összetört életem, s kérlek, fogadd el bűneimet! Köszönöm, hogy a legtökéletesebb áldozatot érettem is bemutattad a kereszten. Ámen



Uram! Türelmetlen vagyok. Türelmetlen a munkámban, mert sokszor nem látom az eredményét, türelmetlen az emberi kapcsolataimban, mert nem úgy alakulnak, ahogyan szeretném, türelmetlen vagyok magammal is, mert nem nem tudom következetesen betartani azt, amit elhatároztam. Uram, ezért türelmetlen vagyok Veled is! Kérlek, újítsd meg szívemet-lelkemet, hogy Benned felüdülve, derűvel tudjak felülemelkedni hiányosságaimon, s Téged dícsérve békességet nyerjen lelkem - mindenki hasznára! Ámen

2024. április 11., csütörtök

Imádunk téged, Megváltó Jézusunk, aki a kereszted által legyőzted a bűnt, feltámadásod által pedig a halált is. Élő Isten Fia, hozzád kiáltunk! Te vagy az építők által megvetett kő, aki szegletkővé lettél, add, hogy egyházad élő köveivé lehessünk! Országunk jelenlegi és jövőbeni vezetőiért imádkozunk hozzád, add, hogy az igazság ismeretére eljussanak, és annak megvalósításán fáradozzanak. Kérünk téged mindazokért, akik betegségben, szomorúságban, öregkori magányban és otthontalanságban szenvednek, add, hogy feltámadásod a vigasz és a megerősödés forrása legyen! Ámen
(Szalma Józsefné)


Istenem! Ami Tőled van, az minden jó. Bocsáss meg, ha mi, emberek belekontárkodunk munkádba és tönkretesszük azt. Legalábbis részben. De Veled újra nagyszerű és boldogító lehet minden. Még a házasság is. Köszönöm az enyémet, mely tényleg sok áldást tartogat naponta számomra. Ámen


Istenem! Hála telt szívvel köszönöm meg neked, hogy a te nagy kegyelmedből még mindig megtartasz bennünket bűnös és gyarló emberi mivoltunk ellenére! Add, hogy az országunk és városunk vezetői hozzád fordulva és benned bízva akarják megsegíteni a lelki és anyagi válságban szenvedő családokat! Világosítsd meg mindnyájunk elméjét, hogy ne a saját erőnkre támaszkodva akarjuk megoldani a problémáinkat, hanem egymással karöltve a te akaratodra bízva sorsunk alakulását tegyünk meg mindent egymásért és magunkért! Ehhez kérem tőled népünknek az erőt, a kitartást a hitben és bölcsességet a szüntelen imádsághoz! Segítsd meg ezt a szakadék szélén álló magyar népet! A Jézus Krisztus nevében kérlek! Ámen!

G.E.


Kegyelemből, hit által
Noha nem voltam sztár, csak egy átlag,
Tagadni-vagy titkolnivalóm nincs.
A jó lelkiismeret drága kincs.
Bár érdemem semmi, de semmi nincs!
Mégis azt várom,hogy indulást ints,
És ha lehullt rólam a porbilincs,
Halhatatlanul ott vagyok NÁLAD.


Úr Jézus Krisztus! Köszönöm, hogy mindig jelen vagy az életemben. Köszönöm, hogy jelenéted erőt és bíztatást ad. Köszönöm, hogy akkor is számíthatok rád, mikor úgy érzem, hogy erre most nem vagyok méltó. Köszönöm, hogy feladattal bízol meg, hogy kiküldesz engem is az evangélium továbbadásának terepére! Ámen
Uram! Add, hogy Veled járhassak a szeretet útján, tanulhassak Tőled, s hasznára váljak embertársaimnak, s békességet nyerjek lelkemnek! Ámen


Uram! Az engem érő támadások idején is az nyugtat meg, hogy velem vagy, mellettem állsz és ez elég nekem. Lelki békét ad, ha tudom, hogy engedelmes vagyok irányodba még akkor is, ha ezért támadások érnek. Ezt vállalnom kell, benned bízva, rád tekintve. Ámen


URam! Engedd, hogy józanságban élhessek, se betölthessem akaratodat életem minden napján! Ámen


URam! Igéd fényével világítsd át lelkemet, hogy ismerjem önmagamat, s jobban ismerhesselek Téged. Mutasd meg akaratodat nap, mint nap, hogy a számomra kijelölt útról ne térjek le, s ne tévedjek el az élet sötét erdejében. Istenem, ha makacsságom miatt még is irányt veszítene életem, kérlek Téged, kegyelmeddel terelgess, s szereteteddel vonz magadhoz újra! Ámen


URam! Sorsomba-kódolt próbáimhoz kérlek adj erőt, hogy küzdelmembe ne fáradjak bele, s szolgálatodban mindig örömmel és megbékélt szívvel állhassak! Ámen


Urunk, Istenünk! Gyakran közömbösen továbblépünk csodáidon, melyekkel minden nap körülveszel minket. Termést kívánsz, s mi csak növekszünk, növekszünk önmagunk előtt, mígnem életünk fájának hatalmas árnyékától meg nem ijedünk. Tégy minket alázatossá, hogy fogadni tudjuk akaratodat, s igyekezzünk életünket termőre fordítani! Add meg nekünk a kiváltságot, hogy múltunk elrontott dolgai ne kísérthessenek, hanem felszabaduljunk a Neked való szolgálatra, s tetszésed szerint termést hozzunk eljövendő országod építésében! Ámen