2010. április 20., kedd

Segíts Uram, hogy most dobjuk el a hamisságunkat. Hamisan, hazugságokba fogózva nem mehetünk be országodba. Áldunk, hogy az első, aminek meg kell történni, hogy hamis papírjainkat eldobjuk. Hogy világosan megmondjuk: én mentem el az Atyai háztól. Hadd dobjuk most el az összes hamisságunkat, ne okoljunk embereket, akik úgy jártak, hogy az Úréi, és nem azok voltak. Kérünk Uram, hogy Lelked által munkáld most bennünk az akarást. Ne menjen el innen senki, amíg nem lesz boldog emberré, a boldog nép tagjává. Neved dicsôségére. Ámen.


Szeretnénk áldani Uram! Köszönjük, hogy előtted lehetünk, és még inkább köszönjük, hogy itt vagy, és lehetőségünk van találkozni Veled. Köszönjük, hogy szót hallhatunk Tőled, tiszta szót. Segíts, hogy szavad a szívünkig érhessen. Ámen.


Szeretnénk áldani Urunk. Köszönjük, hogy így fejezhetjük be: "Áldjad én lelkem az Urat" ? a bennünk elkezdett jó munkáért, amit bennünk kezdtél, a vágyért, amit felébresztettél bennünk. Áldunk, hogy megérthettünk valamit a Te végtelen szeretetedbôl, kegyelmedbôl. Az Életbôl, aki Te vagy. Áldunk, hogy ez az Élet bennünk akar élni, át akar sugározni a halandó testünkön. Könyörülj rajtunk, ne legyen közöttünk senki, aki visszamegy a börtönbe. Ne legyen egy sem, aki inkább választja a bús, sötét éjt, mint a ragyogó, napfényes életet, amit számunkra tartogatsz. Köszönjük, hogy azért hívtál ide, hogy elnyerjük. Segíts jól dönteni, neved dicsôségére. Ámen.


Szeretnénk hálát adni Úr Jézus, hogy vagy, hogy ismerhetünk, hogy szerethetünk. Áldunk a megváltásért, mindenért, amit Tőled kaptunk, és még kapni fogunk. Áldj meg minket, hogy ezen a héten megismerjünk Téged, hogy valóságos új életünk lehessen. Kérünk, teremts bennünket újjá, új életre. Ámen.


Tudod Uram, mennyire félek attól, hogy a testvéreim valami elméletet fognak újra megfogni, és nem Téged. Az elmélet el fog olvadni, és ott állnak majd otthon, hogy megint nincs semmi. Nagyon kérlek azért, segíts most, hogy jól válasszunk. Tedd föl most a kérdést, hogy Krisztus, vagy én. A kettő egyszerre nem lehet. Kérlek, Jézus, segíts Téged választani. Ámen.


Uram! A kettős életünkkel nem tudunk célegyenest futni. Kérünk, szabadíts meg mindentől, ami ebben akadályoz. Könyörülj rajtunk, hogy meglássuk, és tegyük le az akadályt, hogy valóban tudjunk továbbmenni. Add meg, hogy az életünk Lelked által, igéden keresztül célegyenesen Hozzád jusson. Ámen.


Uram, a mi kapzsi szívünk mindig a magáét keresi családban is, a férjemnél, a gyermekeimnél is. Ha egyszer majd látni fogunk, az maga a kárhozat lesz. Egy életet éltem végig mindig csak azzal, hogy mit kaphatok. Te, Aki azt mondtad, hogy jobb adni, mint kapni, taníts meg erre a jobbra. Nevedért kérünk. Ámen.


Uram, aki annyiszor láttam már a magát megkeményítő embernek a rettenetes végét, kérlek, könyörülj rajtam is. Segíts, hogy meg ne keményítsem a szívemet abban, amit mondasz, és amit akarsz. Kérlek, segíts egészen alászállni, teljesen megalázkodni, egészen visszatérni Hozzád abban, amiben eltértem. Köszönjük azt az érthetetlen szeretetet, amivel ma reggel még utánunk nyúlsz. Látod, holnap már megyünk tovább. Álld meg ezt a napot a számunkra, hogy minden megtörténhessen, amiért idehoztál. Kérünk, hogy magad munkáld bennünk az engedelmességet, Lelked által. Ámen.


Uram, áldunk az erős, hatalmas kezedért, amellyel megtámogatod az elesendőt. Könyörülj rajtunk, hogy az eséseink okát most megértsük, és megtaláljuk belőle a kiutat. Ámen.


Uram, az egyetlen bűn, amire azt mondtad, ha jön a Szentlélek, megítéli a világot bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem. Ez az a bűn, ami kötözve tart minket, amivel hiábavalóvá tesszük keresztedet, győzelmedet. Kérünk, ajándékozz meg a Szentlélek által igazi győzelmes hittel. Hadd lehessünk a kereszted győzelmén át igazán szabadok. Nehogy erről a helyről is úgy menjünk tovább, hogy minden a régiben marad. Köszönjük, hogy azt akarod, hogy végre merjünk hinni, tenni. Hadd éljük át ezen a napon a Te győzelmedet. Ámen.


Uram, azért a napért áldalak, amikor beszemeztél, beoltottál. Hadd köszönjem meg azt a vágást, ami fájt. Hadd köszönjem meg az új életet, ami örömmel töltött el. Hadd kérjelek Úr Jézus, bocsásd meg, amikor nem kellőképpen engedtem Neked, amikor nem erősödhetett akaratod szerint a belém helyezett új élet. Bocsásd meg, amikor engedtem hajtani a régit, amikor igazat adtam magamnak, amikor lehetőséget adtam a hiúságomnak, a dicsvágyamnak, hogy hajtsa a mérges hajtásokat. Kérlek, könyörülj rajtunk, segíts ma nagyon világosan végignézni, mi lett ebből a szőlővesszőből. Segíts, hogy egyikünk se járjon úgy, mint az Atyának a gyönyörűséges szőlőültetése, hogy parlaggá teszik, és nem metszik. Ne engedd, hogy egyetlen gyermeked is tönkremenjen. Adj világos képet magunkról, hogy cselekedhess velünk. Szabadíts meg a hamisságtól. Hadd legyünk őszinték Veled, és egymással, az Úr Jézus nevéért. Ámen.


Uram, azt énekeltük, hogy jövünk. Segíts, hogy meg is tehessük. Te tudod, miért nem mozdul a lábunk, a szívünk. Kérünk, adj ma valóságot ebben is, hadd történhessen meg, hogy jövünk Hozzád. Hogy odaérünk, és egészen a Tieid lehetünk. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése