2016. november 12., szombat

Mennyei Atyám! Szeretnék őszinte és felelősségteljes igehallgatód és igehirdetőd lenni! Áldásodat kérem mindazokra, akik Igédet hirdetik! Segíts bennünket abban, hogy imádságos és odaszánt lélekkel készüljünk a szolgálatainkra, hogy ezáltal is Téged dicsérhessünk, illetve az igehallgatók lelki épülését szolgáljuk! Ámen


Szerető Mennyei Atyánk! Hálásan köszönjük máig tartó kegyelmedet, szívünk teljes szeretetével imádunk Téged! Köszönjük, hogy hordozol bennünket. És köszönjük segítségedet abban, hogy szavainkban és tetteinkben is látható válik bennünk léted. Ámen

(Nagyné Kati)


URam! Add, hogy láthassak! Add, hogy felismerjelek! Ámen

Uram! Érthetetlen ez a világ... Elfordultunk Tőled, mert azt gondoltuk, hogy Nélküled minden könnyebb lesz, s áldásod nélkül is sikerül majd minden. Józaníts ki minket, s irgalmazz nekünk, hogy el ne veszejtsük magunkat! Ámen

Uram! Irgalmazz nekünk! Ámen.

Uram! Mennyi döntési helyzet áll előttem napról napra! Ezekben akkor tudok jól, helyesen dönteni, ha rendelkezem a Tőled kapott bölcsességgel. Én is erre vágyom, nekem is erre van szükségem. Őszinte hittel kérem Tőled, hogy Neked tetsző életet élhessek. Ámen


Uram! Mennyire nem ismeri ez a világ a megelégedettség fogalmát! Sajnos én magam is benne vagyok ebben a nagy körben. Taníts, kérlek, meglátni a fától az erdőt, a kicsi és jelentéktelennek tűnőben az előtted értékeset és drágát! Hiszen ez vezet el engem is a megelégedettségre. Jézusért! Ámen



Uram! Oly sokszor terméketlennek ítélem meg az életem, s látom, hogy szolgálatodban haszontalan eszköz vagyok. Kérlek, tedd csodádat nyilvánvalóvá az én életemben is, hogy erőm sokszorozódjék, s terheket, melyeket feladatul adsz nekem, örömmel hordozzam a jó gyümölcstermés reménységében! Ámen

Uram, sokszor engedem, hogy a stressz uralja az életemet. Nekifeszülök, hogy elérjem céljaimat saját erőmből, és elfelejtek a Te erődre hagyatkozni. Segíts bíznom Benned, hogy el tudjak lazulni a Te nagy szeretetedben. Köszönök minden áldást, amivel az utamat kíséred. Jézus nevében, Ámen (Cs.M.)
Uram! Veled közösségben élni örvendetes, boldog állapot. Szeretnék Rólad soha meg nem feledkezni. Köszönöm, hogy szólsz hozzám és én is beszélhetek Veled. Bárhol, bármikor. Dicsőítelek érte! Ámen

2016. november 11., péntek

Jézusom! Köszönöm, hogy te folyamatos szereteteddel velem vagy. Áldalak érte. Ámen


Könyörülő Isten!

Néha olyan kilátástalannak és elveszettnek látunk mindent. Sokszor inog meg a mi nádszál hitünk, de Te mindig megerősítesz bennünket, mert gondot viselsz rólunk. Mert Te nem hagyod elveszni gyermekeidet. Kicsoda szabadít meg, ha nem Te? Soli Deo Gloria!

(M.S.)


Mennyei Édes Atyám!

Hálával állok meg Előtted, és nyitom meg szívemet. Mindent Néked köszönök: Családomat, Kisfiamat, Férjemet, munkámat a Szolgálatunkat, és az időseimet, akiket rám bíztál és ígéreteidet, köztük: Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz te és a te házad népe. Uram váljon ez valóra. Ámen

(S.A.)


Uram! A rosszra jóval válaszolni emberi erőből lehetetlen. Ám Veled sikerülhet. Ha engedem, hogy Te élj bennem, akkor még ez a nem mindennapi feladat is valóság lehet. Tudom, átéltem már ilyet. Kegyelmedből. Köszönöm Neked és kérlek, add, hogy Benned bízva, Rád tekintve máskor is megtehessek hasonlót. Nem önmagamban, hanem Jézusban bízva kérlek, hallgass meg! Ámen
URam! Add, hogy el tudjam fogadni azt, amit adni akarsz, s áldj meg, hogy termést hozhassak! Ámen


Uram! Add, hogy mindig Hozzád tudjak menekülni, s Benned nyugalmat, békességet leljek! Ámen.


Uram! Bocsáss meg nekem azért, mert olykor magam is azt hiszem, hogy bőbeszédűségemért hallgatsz meg, pedig Téged nem a magasröptű megfogalmazások érdekelnek, hanem az emberi szív őszintesége! Így szeretnék naponta eléd állni Téged dicsérve és szívemet kitárva előtted! Ámen


Uram! Nyugtalanságaim okait szüntesd meg bennem és körülöttem, hogy felszabadultan dicsérjelek és szolgáljak Neked! Ámen.



Uram! Semmim nincs, amit ne kaptam volna. Mindazt, amit elértem, azt is Neked köszönhetem, hiszen Te adtál erőt, egészséget és kitartást, hogy elérhessem céljaimat. Add Uram, hogy a legnagyobb célt el ne vétsem, s Rád figyelve örömmel fussam meg életem pályáját! Ámen


URam! Sok dolgot nem értek teremtettségedben, de azért, hogy néhány fontosat kegyelmedből szívembe zárhattam hálás kívánok lenni! Adj nekem erőt és kitartást, munkámban kedvet és eredményt, hogy törvényeid szerint harmóniában élhessem nekem rendelt napjaimat! Ámen


URam! Újíts meg naponta, hogy csak testemben görböljek a sír felé, de lélekben soha! Ámen


Uram!
Vannak félelmeim. Ilyenkor teret adok a bizalmatlanságnak, a bizonytalanságnak, a sötétségnek életemben, pedig tudom, hogy a teljes szeretet kiűzi a félelmet. Segíts Benned elmélyülnöm, mert Te vagy a szeretet egyetlen igazi forrása, és aki teljessé lesz Benned, az megtapasztalja félelmeinek eloszlását. Ámen

2016. november 10., csütörtök

Istenem! A fiatalságért könyörgöm! Add, hogy közel kerüljenek Hozzád! Tudom, hogy erre Neked számtalan lehetőséged van. Használj fel bennünket is, támassz szívünkben felelősséget a ránk bízott ifjak lelki életét illetően, hiszen nem egy saját maguk által kreált istenségben kell hinnünk, hanem Benned, aki Jézusban megmutattad hozzánk való jóságodat és kegyelmedet! Ámen


Istenem! Hálás vagyok folyamatos szeretetedért, kegyelmedért, gondviselésedért, mely körül vesz engem is. Ámen


Istenem! Szereteteddel töltsd meg szívemet, hogy úgy szóljak embertársaimhoz, ahogyan magam is szeretném! Ámen


Kegyelmes Atyám! Egészséges életre vágyakozunk mi, emberek. Lelkileg ez azt jelenti, hogy imádkozunk is, Igédet is olvassuk. Időt szánunk mindkettőre. Ettől lesz szilárd az életünk, a jellemünk, a hitünk. Ilyen életet szeretnék élni mindig, és ha valami torzulás van hitéletemben, akkor Te mutass rá, és állítsd azt helyre bennem. Ámen


Kegyelmes Istenem! Neked szolgálni kiváltság. Köszönöm, hogy azok között lehetek, akik már nem bátortalanok, akik nem tétlenek, hanem a Tőled kapott erővel tevékenykednek. Áldd meg mindazokat, akik így állnak a Te ügyedhez, és kérlek, segíts erősíteni, inteni, bátorítani azokat, akik még nem, vagy már nem így élnek. Jézusért! Ámen


Megtartó Istenünk! Köszönöm a türelem áldását, amit Szentlelked által adsz nekünk. Nélküle nincs békesség, szeretet, szabadság és éltető Hit sem. Ámen

(Peternics Mihály)


Uram!

Add, hogy tőled várjam a jövőt. Ne a saját erőmtől és tehetségemtől, hogy el ne veszítsem az alázatomat előtted. Ne jövendőmondók homályos szavaiból, hogy el ne bizonytalanodjam Benned. Ne is a világ forgásától, sorstól, véletlenektől, hogy ne kelljen rettegnem. Add, hogy tudjam: minden, ami volt és ami lesz, a Te kezedből származik. És segíts belenyugodni abba, hogy nem számíthatom ki a következő napokat, hónapokat, éveket, mert nincsenek a kezemben. Sokkal jobb helyen vannak: Nálad!

Őrizz meg attól, hogy elbizakodott legyek, mert akkor kevéssé alapozom rád az életem. De attól is, hogy aggódva és félelemmel tekintsek előre, mert az a kétségbeesés mocsara. Add annak a biztonságát, hogy te tudod minden utamat, azt is, amit még nem jártam be.

Bármilyen terveket szövök is, add tudnom, hogy neked fontosabb terved van velem, és az lehet, hogy egészen más, mint amiről én álmodtam. Segíts elfogadni a jót is és a rosszat is, tudva, hogy mindkettőben benne van a Te akaratod és mindkettő által tovább akarsz vezetni, közelebb magadhoz. Segíts megragadni az alkalmakat, amelyeket elkészítettél, nehogy vakon elrohanjak mellettük.

Végül pedig segíts elfogadni a mulandóságot. Azt, hogy az idő nyomot hagy rajtunk, amíg végképp el nem veszünk innen, erről a földről. Segíts békésen elmúlni. Csak vezess, Uram, végig és fogd kezem! Ámen

(Pete Violetta)


URam! Add, hogy bölcsen használjam fel időmet, a Te dicsőségedre, embertársaim javára, s a magam épülésére! ÁmenUram! Adj nekem alázatos szívet, hogy őszintén tudjak bizonyságot tenni szeretetedről! Ámen.
URam! Köszönöm, hogy érezhetlek Téged szeretetben, s a világba teremtett csodáidat szemlélve, hitben élve dicsérhetlek Téged! Ámen


Uram! Tégy engem békességed, szereteted követévé ma is! Ámen.


Uram! Vezess engem életem minden napján, hogy el ne tévedjek az útról, mely Hozzád vezet! Ámen

2016. november 9., szerda

Istenem! Sokat imádkozom? Te látod, hogy így van-e! Keveset élek Igéddel? Az elég baj, mert akkor csak én szólítalak meg, és nem engedem, hogy hozzám szólj. Ez azt üzenheti Neked, hogy nem vagyok kíváncsi a Te szavadra. Pedig Neked is van mondanivalód számomra. Segíts Rád és a Tőled jövő üzenetekre is figyelnem! Ámen


Istenem! Szabad akarattal ajándékoztál meg, s gyakran nem tudok mit kezdeni a szabadságommal. Magam ellen fordítom azt, amit azért adtál, hogy kiteljesedjek általa. Add, hogy a jó mellett tudjak dönteni, s ne legyek közönséges, mint Ézsau, aki egy tál lencséért eladta jövőjét! ÁmenMennyei Atyám! Hálásan köszönöm gyülekezetemet, melyben presbiteri tisztújítás van folyamatban. Add, hogy ne érzelmi, hanem hitbeli döntést hozzak, amikor voksaimmal támogatok vagy épen nem támogatok valakit. Szeretnék neked tetsző döntést hozni, mely épülésére van gyülekezetünknek. Ámen


Mennyei Atyám! Segíts elengednem azokat, akiket már magadhoz vettél szeretteim közül! Köszönöm a találkozás, a viszontlátás reményét Krisztus által! Ámen


Úr Jézus Krisztus! Dicsőítéssel és hálaadással állok meg előtted. Hálát adok a mai napért, hogy megtartottál, hogy van munkám és munkahelyem ahová elindulhatok és Te - bárhova megyek - mindig velem vagy és nem hagysz el. Hálát adok a munkatársaimért és azért a szeretetért, amit Tőled kapok és továbbadhatok. Kérlek, tégy alkalmassá, hogy úgy tudjam elvégezni a rám bízott feladatokat, hogy azzal is a Te dicsőségedet szolgáljam. Ámen

(M.Márta)


Úr Jézus Krisztus, nem azért jöttél a világba, hogy szolgáljanak Neked, vagyis nem azért, hogy csodáljanak. Te magad az út és az élet voltál – és csakis követőket akartál. Serkents fel hát minket, ha elbóbiskoltunk volna az igézettől, szabadíts meg tévelygésünktől, hogy csodálni, vagyis hogy imádattal akarunk csodálni Téged, ahelyett, hogy követni akarnánk és hasonlítani Hozzád.
(Kierkegaard)


URam! Add, hogy Rád építhesse mindenki boldogságát, s add, hogy mindenki megtalálhassa és kegyelmedből élve egy életen át megőrizhesse a neki rendelt segítőtársát! ÁmenUram! Adj nekünk Benned való reménységet, jókedvet és erőt az elvégzendő munkához! Ámen
Uram, Istenem! Hálát adok Neked, hogy megőriztél ezen az éjszakán is! Szent angyalod vigyázzon rám, s szeretteimre! Ámen.


URam! Megkoptak szavaink, s ajkunk is megfáradt a Te dicsőítésedben... Szentlelked járja át újra szívünket-lelkünket, hogy Benned megerősödve hitelesen tudjunk bizonyságot tenni Rólad! Ámen


URam! Megteremtettél, hogy élhessek. Add, hogy Neked tetsző legyen életem, s akaratodat betöltve kiteljesedve élhessem mindennapjaimat! Ámen

2016. november 8., kedd

Istenem! Te senkit nem arra hívtál el, hogy „szólóban” hatalmas akciókat mutasson be, mert Te csapatban gondolkodsz. Krisztus Urunk egyedül váltotta meg e világot, de a tanítványokra bízta, hogy mindezt továbbadják. Segíts nekünk is közösségben gondolkodni, ahol nekem is, másoknak is feladata van, melyet a Te dicsőségedre és gyülekezetünk épülésére végezhetünk! Ámen


Megváltó Krisztusom! Köszönöm, hogy Te nemcsak kezelsz, hanem gyógyítasz is. Áldalak érte! Tégy így minél többekkel. Én már megtapasztaltam és hálás vagyok érte! Ámen
Uram! A szívemet átadom én, leteszek mindent lábad elé… Ámen


Uram!Add, hogy láthassak többet akaratodból, hogy jobban ismerhessem önmagamat! Ámen.
URam! Add, hogy Rád figyelhessek a mában, s kegyelmed által jövőm lehessen! ÁmenUram! Az jó, ha engedem, hogy Igéden keresztül megszólíts, de nem járok jó úton, ha én nem szólok Hozzád. Egyoldalúvá válik életem, kissé száraz lesz. Segíts nekem megtalálnom a lelki élet egyensúlyát! Ámen


URam, Istenem! Te látod gyengeségeimet, s Te tartod számon eleséseim igen nagy számát... Mindennap reménykedem megtartó kegyelmedben, ezért is kérlek, légy velem, amikor teremtett világod számtalan jósága, szépsége, finomsága elgyengíti akaratomat... Gondviselő kegyelmeddel hordozz ezután is, hogy lelkemnek békessége megmaradjon Tebenned! Ámen

Uram Jézus! Köszönöm, hogy pásztorom vagy. Vezess engem oda, ahol látni kívánsz! Ámen
URam! Sokszor kopogtattál már szívem ajtaján, s én nem mertem kinyitni azt... Adj erőt, s bátorságot, hogy megtegyem! Ámen


URam! Sokszor sodortuk már magunkat a pusztulás szélére, add hogy ne halált, hanem kegyelmed révén mindannyian az Életet szolgáljuk! Ámen


Uram! Szeretnék jobban figyelni Rád és embertársaimra! Ehhez persze kevesebb rohanásra és több megállásra van szükségem. Add, hogy ezt magamtól észrevegyem, ne kelljen drasztikusabb eszközökhöz folyamodnod! Jézusért kérlek. Ámen


Urunk! Te egy családba teremtettél minket, s mi mégis egymástól elszakadtan élünk. Add, hogy általad megtaláljuk helyünket a világban, s békességet nyerjen lelkünk nyugtalansága! Ámen.


"Vezess engem,taníts engem,erősíts meg engem,míg olyanná leszek,amilyennek Te akarsz látni: tiszta és szíves,igazságszerető és nemes,bátor és erőteljes,gyöngéd én nagy lelkű,kötelességtudó és szolgálattevő!"
(Charles Kingsley)

2016. november 7., hétfő

Jézusom! Csak Benned és általad fogadható el egy-egy hozzánk közelálló személy elvesztése. Köszönöm, hogy nem hagysz magunkra a gyászunkban. Juttass el a lelki békét jelentő megvigasztalódásra. Ámen


Kérünk Atyánk, tarts minket távol mindentől, ami elferdítheti, homályossá, beszűkültté teszi látásunkat. Ámen


Mindenható Uram! Sokszor vagyok fáradt, mert életem rengeteg tennivalója rám szakad és ilyenkor se Igével, se az imádság adta lehetőséggel nem élek. Pedig, ha így teszek, azzal csak ártok: magamnak is, másoknak is. Kevesebb bennem a türelem, a szeretet, a figyelmesség. Segíts észrevennem, hogy nem jól van ez így, és változtatnom kell az időbeosztásomon. Ámen
URam! Add, hogy először az eszem járjon, s csak utána a szám! Add, hogy ne indulatból szóljak, hanem szeretetből! Istenem, óvj meg engem a hiábavaló gondolatoktól, az önigazolás kísértéseiből ments ki engem! Ámen


URam! Add, hogy felkészülhessünk döntéseinkre, s kimondott igenünk igen maradhasson! Ámen
Uram! Én nem a magam módján akarok vallásos lenni, hanem az általad készített módon óhajtok tanítványodnak bizonyulni és utaidat járni. Ámen


Uram! Ítéld meg az emberlelkeket, hogy Hozzád találjanak, s békességet nyerjenek maguknak. Ámen.


Uram! Köszönöm gondviselő jóságodat! Add, hogy ne legyek hálátlan, s szolgálni tudjam embertársaimat, szeretteimet úgy, ahogyan azt Te bölcs végzésed szerint sorsomba rendelted! Ámen


URam! Naponta ítélek meg emberi történéseket, minősítek sorsokat, jóllehet egyedül Te, az Élet-adó Isten vagy, Aki ezt megteheti. Add, hogy tudjak tanulni hibáimból, s ne merevedjek meg a mának tapasztalásaiban, hanem tudjak kedvedre formálódni a holnapban! Ámen


"Uram ne engedd,hogy haszontalan életet éljek!"
(John Wesley)


Uram! Olyan bizalmatlan ez a világ, s olyan jó megtapasztalni, amikor olyanokkal találkozhatom, akik bizalmat adnak nekem! Add Uram, hogy mégsem emberekben bizakodjak, hanem Benned higgyek, mert Nélküled nemcsak más botlik el, de magam is elvesznék! Ámen.


URam! Tartsd meg hűségben mindazokat, akik nevedben hűséget esküdtek! Ámen


Uram! Tudom, hogy gyülekezetemben nem egy-egy ember túlterhelése a cél, hanem az, hogy mindenki megtalálja a helyét és a számára általad elkészített tennivalót. Köszönöm, hogy én tudhatom, hogy nekem is szánsz feladatokat és használni akarsz. Mutasd ezt meg mindazon testvéremnek is, akik ezt még nem látják! Ámen

2016. november 6., vasárnap

Add Uram, hogy lelkem szüntelenül Krisztus békéjének örvendjen;
hogy mindig nyugodtan és tiszta tekintettel nézhessek az emberek szemébe;
hogy számból csak tiszta beszéd, bátorító szó hangozzék;
hogy lépéseim biztosak, útjaim mindig egyenesek, határozottak legyenek;
hogy kezemet mindig szívesen nyújtsam, ha adni, segíteni kell;
hogy szívem kitáruljon, s az emberek szükségét megérezzem;
hogy értelmem éber és friss legyen az igazság - csak az igazság -
befogadására;
hogy akaratom mindig afelé vezesse gondolataimat, szavaimat, tetteimet,
ami fölemel!


Istenem! Legyen meg a Te akaratod. Ó, hányszor mondom el ezt a megszokott mondatot, közben pedig mást gondolok: legyen meg az én akaratom, mert én tudom, hogy mi a jó nekem. Tévedek újra és újra, amikor így viselkedem, és milyen nehezen látom be, hogy Te jobban tudod, mi a jó nekem, Te jobban tudod, mi van a hasznomra, az üdvösségemre. Bocsásd meg önzésemet, és add, hogy szívemet valóban átadhassam neked. Jézusért kérlek! Ámen


Istenem! Te közösségbe teremtettél minket, s mi ahelyett, hogy dolgoznánk érte, elsősorban a magunk céljait kergetjük. Adj nekünk bölcsességet, hogy merjünk szólni, amikor kell, s tudjunk hallgatni, amikor viszket a szánk! Ámen.Istenem, Téged akarlak hallani és nem a kétség hangjait. Hallani akarlak, és megígérem, hogy engedelmeskedni fogok Neked. Egy akarok lenni azok közül az emberek közül, akiket használni akarsz és meg akarsz áldani az előttem álló években. Azt szeretném, ha ezek az évek a céltudatosság évei lennének számomra és a családom számára. Ámen.


Istenünk, Te azt ígérted, hogy egy napon együtt fogunk örülni mindazokkal, akik szeretnek téged. Vezess bennünket szeretetben és add, hogy minden ember tiszta szívvel tudjon hinni ígéretedben. Ámen


/T. M./


Uram! A gyülekezetekért könyörgöm, hogy együtt érző közösségek lehessenek, melyekben lelki otthonra találnak a szerettüket elvesztő embertársaink. Add, hogy általam is közelebb kerüljenek mások Hozzád! Ámen


Uram! Add, hogy elengedhessem azt, ami gátol, s belekapaszkodhassam abba, amit gondviselő jóságod által adsz nekem ezen a mai napon is! Ámen


URam! Add, hogy ne a szememnek higgyek, hanem a szívemnek! Add, hogy a kísértések között tiszta maradhasson a szívem, s egész életemmel Téged tudjalak szolgálni, felebarátaim hasznára, a rámbízottak, s a magam boldogulására! Ámen URam! Gondviselésed palástjával takarj be minket, hogy dicsőítsünk Téged megtartó jóságodért! Ámen
Uram! Igéd mécsesével világítsd meg útjaimat, hogy meglássam azokat a jeleket, melyeket vezetésemre rendeltél! Ámen.


Uram! Minden bálványt irts ki a szívemből! Ámen


URam! Oly sokszor elkeseredem, mert nem tudtam úgy szeretni sem a közvetlen közelemben élőket, sem másokat, ahogyan magam is akartam volna... Elmulasztottam a lehetőségeket melyeket bőségesen adtál, rettenetesen fontosnak tartottam olyan dolgokat, melyekről az idő mindent megmutató mérlegén kiderült: hiábavalóságok. URam! Segíts meg, könyörülj rajtam! Újíts meg lélekben, taníts törvényeidre, hogy örömmel és békességben éljem napjaimat, az enyéim hasznára, s amennyire kegyelmed szerint tőlem telik a Te dicsőségedre! Ámen