2016. szeptember 24., szombat

Mennyei Atyám! Mást jelent boldognak lenni a világ szerint, és mást jelent a szerinted való boldogság. Az előbbi csak rövid ideig tart, ezért adj erőt nekünk, hogy ne a rövidtávú, csalfa ámításoknak dőljünk be, hanem kérjük Tőled és vegyük el kezedből mindazt, amit Te kínálsz boldogság címen. Ezen felül arra kérünk még, hogy segíts nekünk e boldogságot megélnünk és mások számára is vonzóvá tennünk! Ámen


Uram! Add, hogy életem végéig tanulhassam a szerelem titkát, s hálaadással élhessem napjaimat, mert bennük újra és újra Rád találhatok! Ámen.
URam! Add, hogy lássak teremtett világodban, ne csak nézzek! Ámen


Uram! Add, hogy ne temessenek maguk alá gondjaim! Add, hogy mindig maradjon annyi rés feladataim között, hogy azon átkandikáljon Szereteted Napsugara! Köszönöm Uram! ÁmenUram! Hányszor vagyok hiteltelen gyermeked. Vallom, hogy ismerlek, csak éppen a tetteimmel tagadlak meg. Bocsásd meg botlásaimat, emberi gyarlóságaimat és adj engedelmes szívet, mely az élet nehéz helyzeteiben is rád tekint, erőt merít belőled és téged képvisel. Ámen


URam, Istenem! Add, hogy meg tudjam mindig különböztetni, mi az, ami a javamat szolgálja, s mi az, ami csak eltávolít Tőled!Ámen


URam, Istenem! Köszönöm az ifjúságom éveit, s köszönöm, hogy lélekben még mindig fiatal lehetek! Köszönöm, hogy sok oktalanságtól megőriztél, s elkövetett hibáimat elfedezted, s jót hoztál ki a rosszból is. URam, adj távlatot fiataljainknak, hogy Benned bízva megtalálják életük értelmét, s szereteted követeivé válhassanak a világban! Ámen


Uram! Köszönöm, hogy előtted és őszintén vizsgálhatom meg házastársammal való kapcsolatomat. Add, hogy ha rámutatsz a gyenge pontokra, akkor azokat merjem, merjük felvállalni és akarjunk segítségeddel változtatni a boldogabb életért! Ámen


Uram! Vedd el tőlem az önsajnálat, s a bosszankodás keserűségét! Segíts meg engem Istenem, hogy megnyugodjon lelkem Tebenned, s olyanná válhassak, amilyennek megálmodtál engem! Ámen

2016. szeptember 23., péntek

Istenem! Milyen feledékeny vagyok akkor, amikor a Tőled jövő áldásokra, a boldog pillanatokra kellene emlékeznem! Ám mennyire nem tudom feledni azt, amikor életem próbatételeiről, nyomorúságairól, szenvedéseiről van szó! Mindenre napra – sőt, olykor percre – pontosan emlékszem. Add, hogy bármi ér engem, Jézuson keresztül tekintsek rá. Mert ha ezt meg tudom tenni, akkor átértékelődnek a nehézségek, és hálás szívű, boldogabb gyermeked leszek. Ámen
Istenem! Titkaidat hadd forgathassam szívemben, hogy emberebb ember lehessek kegyelmed által! Ámen


Uram! Adj nekem lehetőséget az alkotásra, s ne engedd, hogy kezem erejét hiábavalóságokra pazaroljam! Ámen


Uram! Akár vezető vagyok, akár vezetett, vannak feladataim. Tőled rendelt feladataim. Ezekre szeretnék összpontosítani, nem pedig embereket támadni, vagy embereknek tetszeni. Köszönöm, hogy Te adsz ehhez is erőt. Ámen


Uram! Köszönöm, hogy szembesítesz emberi kapcsolataim sorrendiségével. Minden bántás nélkül megfogalmazhatom, hogy az első helyen Neked kell állnod életemben, aztán a házastársamnak, a szüleim csak ezután következnek, mert ez az élet rendje, ezt jelenti az igei gondolat: elhagyja apját és anyját, vagyis leválik a lelki köldökzsinórról. Így lehet két egymást szerető ember – egy férfi és egy nő – eggyé. Köszönöm, hogy részem van ebben, könyörgök, segíts azoknak, akik nélkülözik ezt az életformát! Ámen



URam! Sokszor hiányzik valami, de nem ismerem fel, hogy valójában Te vagy az. Kegyelmeddel ölelj át, hogy mindennap felfedezhesselek gondviselő jóságodban! Ámen


Uram, tekintetemet Rajtad akarom tartani, mialatt végigtáncolok életem hegyein-völgyein. Vezesd, Uram, ma is a lépteimet. Jézus nevében, Ámen.


Uram! Teremtett világod törvényeit ismertesd meg velem, hogy el ne távolodjak Tőled, hanem szavaimmal és cselekedeteimmel azon az úton járhassak, amelyre engem rendeltél. Áldott légy gondviselő jóságodért, hogy ezt a mai napot is kezedből vehetem, s felfedezhetem benne mindazon a csodákat, melyekkel lelkemet, s egész életemet emelni kívánod! Ámen.


Urunk! Vezetésedre vágyunk. Adj nekünk bölcs és értelmes szívet, hogy terelgetésedet elfogadjuk! Ámen.

2016. szeptember 22., csütörtök

Dicsőítelek Téged Istenem az életemben eddig megtapasztalt számtalan áldásodért, segítségedért! Köszönöm azt is, amit ezután fogok megtapasztalni kegyelmedből! Magasztallak Uram, mert méltó vagy rá. Ámen


Istenem! Örömre teremtettél minket, s mi oly gyakran bánkódunk. Adj nekünk bizodalmas, derűs szívet, hogy ne rettenjünk meg az előttünk álló feladatoktól, s nehézségeink közepette is bevégezzük a feladatokat, amiket ránk bíztál. Add, hogy a világ önzése és csillogása ne törje meg Szeretetedbe vetett reménységünket, s Veled és Általad megtaláljuk a szürkítő hétköznapjainkban is mindennapi örömeinket! ÁmenMennyei Atyám! Köszönöm, hogy álmokat ültetsz a szívünkbe már akár kisgyermekként, amikkel Téged szolgálhatunk. Nyisd meg a szemünket, hogy meglássuk működésedet a világban, azt, ahogy egyetlen anyaggá szősz össze különböző helyzeteket, emberi életeket. Te adod álmainkat, és Te teljesíted be őket. Imádunk és dicsőítünk Téged, Urunk. Ámen.


Uram! Add, hogy Tőled kapott javaidon keresztül felismerjem gondviselő jóságodat, s megláthassam, hogy mindent megteszel értünk, hogy a Ismereted gazdagságára eljussunk! Ámen.Uram! Adj erőt döntéseimhez, légy alapja életemnek, hogy emberséges tudjak maradni! Ámen

Uram Jézus Krisztus! Köszönöm, hogy élsz bennem és ezt nem kell szégyellnem. Sőt, bennem van a késztetés, hogy Veled való kapcsolatom jól látható legyen. Magatartásom, tetteim, szavaim kell, hogy Rólad beszéljenek. Add, hogy hűséges bizonyságtevő gyermeked lehessek ott, ahová állítottál! Ámen

Uram Jézus! Tudni rólad, ismerni tanításaidat és valóban ismerni téged, nem ugyanazt jelenti minden esetben. Köszönöm, hogy ismerhetlek, hogy a tied lehetek itt, a Földön és az örökkévalóságban is. Ámen


URam! Köszönjük Neked teremtő Igédet, s a megtestessült Igét, Jézus Krisztust! Add, hogy tanuljunk Igédből, s megértve akaratodat úgy élhessünk ebben a világban, ahogyan Te azt eleve elrendelted nekünk! ÁmenUram! Te látod büszkeségemet, esendőségemet, mulasztásaimat és vétkeimet. Kérlek, bűnbocsátó irgalmad palástját terítsd rá didergő lelkemre, hogy szereteted melege akaratod cselekvésére indítson. Ámen.Uram! Te látod szívemet-lelkemet, Te tudod, milyen sok nehézségem van az életemben. Adj Uram nekem megoldást, s készséges szívet, hogy szereteted eszközeként szolgálhassak ebben a világban, akaratod szerint! Ámen

2016. szeptember 21., szerda

Dicsérünk és magasztalunk Téged Istenünk azért, mert soha nem fáradsz bele a problémáinkba! Akármikor, akármilyen gondunkkal, keserűségünkkel felkereshetünk. Add, hogy ne legyünk restek megtenni egy lépést irányodba, hiszen Te egy hatalmasat léptél minden ember felé Fiad, Jézus Krisztus által. Hálásan köszönjük a Krisztusban beteljesedett ígéreteidet és az általa tett újabbakat is. Add, hogy ezekre építsük életünket! Ámen


Mindenható Isten! Gyengédséged csodájával ejts minket ámulatba ma is, hogy készek legyünk akaratodat megcselekedni! Ámen.
Uram! Adj nekem erőt és készséget, hogy épüljön általam is a közösség! Tompítsd az emberszívekben az önzést, hogy Rád figyelve azt tegyük, ami szép és igazságos, ami tükrözi a Te gondviselő jóságodat! Ámen


URam! Áldásoddal kísérd mindannyiunk életét, hogy hálásak maradjunk életünk végéig, mert életre hívtál minket! Ámen


Uram! Ha Neked ajánlott adományaimat nézem, bizony pironkodom. Persze Te tudod a legjobban, hogy rendszeresen adakozom, de a mértéke és a lelkisége nem mindig olyan, amilyet Te elvársz. Bocsásd meg, hogy hálám gyakran nem látszik eléggé adományaimból. Az adakozásban is szeretnék neked tetszően részt venni… Ámen


Uram! Köszönöm az életemet, s köszönöm, hogy felismerhettelek! Köszönöm szereteted jeleit, melyeket naponta küldöd felém, s köszönöm, hogy embereket adtál mellém, akik szeretnek, s akiket én is szerethetek. Add, hogy méltósággal élhessem meg istenképűségemet, s add, hogy életemmel én is szereteted gyertyalángos jelévé válhassak! Ámen



Uram! Köszönöm, hogy ismersz engem és a nyomorúságaimat. Kit is hívhatnék segítségül, mint Téged, hatalmas és kegyelmes Uramat, aki tudsz és akarsz segíteni nehéz helyzeteimben. Atyám! Szeretnék Benned feltételek nélkül bízni, mert mindig a javamat akarod! Ámen


Uram! Mennyi tévút áll előttünk, melyen elindulhatnánk! Hány és hány irányból halljuk: erre, erre, jó helyen jársz! S ha indulunk, ráfázunk. Köszönjük, hogy a jövőt nem láthatjuk! Bölcsességed nem engedi, hogy belelássunk az ismeretlen eljövendőbe, ehelyett marad nekünk a hit útja, melyen Rád figyelhetünk és a Te vezetésedet kérhetjük! Így szeretnénk járni életutunkon ma is, és ezután is! Vezess Jézusunk, Véled indulunk! Ámen


Uram, olyan könnyű óvatlanul belekerülni egy kapcsolatba, ami aztán elkezdi kiszívni az energiámat. Add, hogy tudjak Rád figyelni, mutasd meg, hogy viselkedjem vele. Taníts meg egészséges határokat szabni minden kapcsolatomban. Jézust akarom tükrözni egész életemmel. Az Ő nevében, Ámen.


Uram! Számtalan sérelem viaskodik bennem! Elégedetlen vagyok önmagammal és a világgal, s olykor Veled is Uram... Kérlek segítsd meg vívódó lelkemet, hogy kérdéseimre választ kapjak, élni tudjak megbocsátó irgalmaddal, s szereteted kisugárzását megérezzék rajtam, s mások is szeressenek velem lenni! Ámen

2016. szeptember 20., kedd

Hálás vagyok Uram közelségedért. Köszönöm, hogy Krisztusban egészen közel jöttél hozzám is. Nincs olyan helyzete életemnek, mely Téged messze űzhet. Hálás vagyok azért, hogy Jézusban igent mondtál életemre. Ámen


Istenem! Adj nekem bölcsességet, hogy észrevegyem amikor lelkemet tölteni akarod, s add hogy legyen bennem mindig annyi tisztánlátás, hogy tudjam mire van valóban szükségem! Ámen


Istenem! Segíts életemet úgy élni, hogy abban megcsillanjon nekem kölcsönzött istenképűséged! Ámen.


Istenem! Tudom, hogy beteg vagyok, a bűn okozta és okozza betegségemet. Te azonban gyógyító szavaddal közelítesz hozzám, és ez oly igen jó nekem. Köszönöm, hogy naponta vehetem magamhoz a gyógyulásomat elősegítő adagot, melyre garancia Nálad van. Add ezt másoknak is! Ámen


Mindenható Istenünk!
Hit által keresünk Téged. Hogyan is imádkozhatnánk Hozzád, ha nem hinnénk létezésedben, hatalmasságodban, kegyelmedben, gondoskodásodban és szeretetedben? De mi tudjuk, hogy élsz és uralkodsz a hatalmas világmindenség fölött, sőt gondviselő kezedben tartod az egész világot, benne a mi egyszerű életünket is. Köszönjük, hogy arra bíztatsz bennünket, hogy járuljunk a kegyelem királyi trónusához, ahol irgalmat találhatunk. Nem kell sorban állni vagy sorszámot húzni, amikor Téged, a föld és az ég királyát keresünk. Személyválogatás nélkül fogadsz bennünket a nap bármely pillanatában. Nagy megtiszteltetés és öröm ez számunkra. Teljes bizalommal jövünk Hozzád Urunk! Úgy, mint akik tisztában vannak vele, hogy Te ismersz bennünket. Tudod, ha leülünk, vagy ha felállunk. Messziről is észreveszed szándékunkat. Még ajkunkon sincs a szó, Te már pontosan tudod, hogy mit akarunk mondani. Így áldd meg mai napunkat is! Jézusért. Ámen


Mindenható Uram! Tudom, hogy létezel, még ha sokan próbálják az ellenkezőjét állítani, akkor is. Léted nem függ attól, hogy hányan hiszik, vagy éppen tagadják. Azonban nagyon hálás vagyok azért, hogy személyesen ismerhetlek, és napi kapcsolatban lehetek veled. Add, hogy minél többen megtapasztalhassák ezt azok közül is, akik jelenleg még tagadják létezésedet! Ámen


Uram! Add, hogy tisztán érezzen a szívem, hogy amit mondok vagy teszek, az hiteles legyen! Ámen


URam! Elfordultunk Tőled, s meg is van az eredménye! Add, hogy visszataláljunk Hozzád, s újra felfedezzük, mi végre teremtettél minket! Ámen


Uram! Köszönöm, hogy megelégedett lehetek, hiszen Benned és általad élek s ez elég nekem. Ámen


Uram! Te látod álmaimat és vágyaimat, Te ismersz engem igazán. Add, hogy tudjam, hol a határ, s ne keveredjék bennem végzetesen a képzelet és a valóság. Adj nekem szerető szívet és józan értelmet, hogy békességem legyen önmagammal és világgal, s dicsérni tudjalak életem minden dolgában! Ámen


Uram! Vedd el tőlem mindazt, ami gátol abban, hogy megismerhesselek! Ámen.

2016. szeptember 19., hétfő

Atyám, te ismersz engem, tudod, hogy mindig halogattam az engedelmességet, arra vártam, hogy könnyebb legyen, hogy jobbak, alkalmasabbak legyenek a körülmények. Most már felismertem, hogy ez engedetlenség, kérlek, bocsáss meg nekem. Segíts, hogy ma összpontosítani tudjak az engedelmességre. Add, hogy érezzem, megadsz minden segítséget az induláshoz ma, a továbbhaladáshoz holnap, és végig az úton, amit Veled akarok járni. Jézus nevében. Ámen.


Uram! A síró embert Te meg tudod vigasztalni! Ez megnyugtató számunkra. Sőt, az is, hogy nincs miért szégyellni a könnyeinket, hiszen érző emberek vagyunk. Persze nem mindegy, hogy a feltámadásba vetett hittel, vagy anélkül sírunk. Mert amíg az előbbi reményteljes és tudja, hogy van vigasz, addig az utóbbi nem találhat igazi lelki békét. Köszönjük, hogy minden fájdalomban mellettünk vagy! Ámen


Uram! Adj nekem derűs napokat, hogy tudjak hálát adni a szívemben lakozó reménységért! Istenem, éreztesd velem atyai jóságodat, s viselj gondot ne csak rólam, hanem minden szerettemről - közelben és távolban! Ámen

Uram! Magasztallak Téged, mert nehéz útjaimon is mellettem vagy, ha megfáradok, Te felemelsz, ha elcsüggedek, Te erősítesz. Napról napra segíts Rád tekintenem! Ámen
Uram! Rád bízom magam, mert magamban nem bízhatom. Ismerem korlátaimat, gyengeségeimet, bűnre való hajlamomat, mi több, elbukásaimat, de ezek ellenére is szeretnék megbízható lenni, akire Te feladatokat bízhatsz, akiben mások megbízhatnak. Munkáld ezt bennem! Ámen


Uram! Sokszor bonyolítom, ami egyszerű, s aztán azon csodálkozom, hogy a következmények sodrásából nem tudok kilépni. Kérlek add nekem Lelkedet, hogy dolgaim a Te akaratod által menjenek végbe, s adj nekem készséges, s türelmes szívet is, hogy bölcs döntéseid ellen ne harcoljak, hanem elfogadjam azokat! Ámen.
Uram! Te látod, hogy még most keresem helyemet a világban. Nyugtasd meg szívem, s lelkem, hogy ahol vagyok, az az a hely, amit nekem rendeltél! S ha nem így lenne, úgy kérlek Téged, adj nekem bölcsességet, hogy átgondolva életemet helyes döntést hozzak a váltáshoz, s megérezzem, hogy Te mindenütt velem vagy! Ámen


URam! Te mindent csak kölcsönbe adsz, hiszen egyszer mindent vissza kell adnunk Neked! Add, hogy bölcsen használjuk fel a nekünk juttatott javaidat, s azokat ne csak a magunk boldogulására, de mások hasznára is kamatoztassuk! Ámen


Uram! Te vagy ura szélnek a tengernek, s Tiéd az egész embervilág. Szereteted tüzét gyújtsd meg mindannyiunkban, hogy akaratod szerint cselekedjünk! Ámen.


URunk, Istenünk! Sok minden terhel minket, s a sok-sok feladat közül gyakran azt sem tudjuk, melyikkel kezdjük. URunk, adj nekünk bölcsességet, hogy minden dolgunkat Veled kezdve, munkánknak eredménye legyen, s kegyelmed által életünk útján Feléd menetelhessünk! Ámen

2016. szeptember 18., vasárnap

Istenem! A Te szótáradból hiányzik az a szó, hogy lehetetlen, akkor vajon az enyémben miért is van még benne? Hiszen a lehetetlent nem ismerő, hatalmas Isten megváltott gyermeke vagyok. Add, hogy így gondolkodjam és éljek napról napra! Ámen


Jézusom! Te kimondhatatlan szenvedéseken mentél keresztül értem, helyettem, miattam. Taníts engem, hogy tudjak szenvedni, tűrni érted, a Te nevedért! Ámen


Mennyei Atyám, köszönöm, hogy gyengeségeim ellenére szeretsz engem. Szeretnék még jobban bízni Benned, és átadni neked félelmeimet, amik visszatartanak valamitől. Segíts, hogy mindig őszinte legyek Hozzád, és be tudjam fogadni megerősítésedet. Jézus nevében. Ámen.

Uram! A mindennapi imádság lehetőségét adtad nekem, s én alig élek vele. Tudom, hogy szavak nélkül is megértesz, de mégis jó nekem, ha kimondhatom előtted gondolataimat. Kérlek szólj hozzám ezután is életem minden dolgán keresztül, hogy Benned megtaláljam életem értelmét! Ámen.
URam! Add, hogy felszabadultan tudjak adni egy keveset abból, ami nem is az enyém, hiszen Tőled kaptam! ÁmenUram! Adj nekem Uram mindig annyit az anyagvilágból, hogy hálával tudjalak dicsérni Téged, s ha szűkölködnöm kellene, kérlek ne kísérts engem erőmön felül! Ámen
Uram! Ahol látni akarsz, én ott akarok lenni. Akik közé küldesz, ott akarlak szolgálni. Ez jelenthet maradást, de indulást is. Te mutass utat, légy vezérem és adj engedelmes szívet, hogy elfogadjam velem kapcsolatos akaratodat mindig! ÁmenUram! Kérlek gyógyítsd meg látásunkat, hogy felfezzük Benne az élet csodáját! Ámen



Uram! Te látod életem terheit. Nem azt kérem, hogy vedd el őket, hiszen végtelen igazságod szerint Te tetted azokat vállamra, de kérlek, adj erőt azok elhordozására. Ámen.